-
1. ábra
|1|
-
2. ábra
|2|
-
3. ábra
|3|
-
4. ábra
|4|
-
5. ábra
|5|
-
6. ábra
|6|
-
7. ábra
|7|
-
8. ábra
|8|
-
9. ábra
|9|
-
10. ábra
|10|
-
11. ábra
|11|
-
12. ábra
|12|
-
13. ábra
|13|
-
14. ábra
|14|
-
15. ábra
|15|
-
16. ábra
|16|
-
17. ábra
|17|
-
18. ábra
|18|
-
19. ábra
|19|
-
20. ábra
|20|
-
21. ábra
|21|
-
22. ábra
|22|
-
23. ábra
|23|
-
24. ábra
|24|
-
25. ábra
|25|
-
Animáció : Elmélet és gyakorlat
|1|
-
Animáció : Az iszlám elterjedése a római birodalomban
|2|
Maróth Miklós
Az arabok mint a görög tudományok örökösei
I. Arisztotelész és az axiomatikus tudományok
- |1|
"Már a régi görögök is tudták..." - ezzel a mondattal kezdődik minden tudomány története. A görögök tudományának azonban nem az a lényege, hogy mit tudtak, hanem az, hogy hogyan tudták. Szabó Árpád szerint a világ összes többi tudósától a görögöket egyrészt a miért kérdés fölvetése és megválaszolása, másrészt állításuk bizonyítása különböztette meg. A miért kérdést vizsgálva mindig az okokat kutatták, és bizonyításaik során is elsősorban az okokra támaszkodtak. Arisztotelész (1. ábra) volt az, aki kidolgozta azt a logikáján alapuló tudományos modellt, amelyben az okok megadása és a bizonyítás egy rendszerben egyesült. Az ennek a modellnek megfelelő tudományokat nevezzük manapság axiomatikus deduktív tudományoknak.
A modell kidolgozásának eredete az a fölismerés, hogy a magyarázó okok láncolatán nem lehet végtelenségig visszafelé haladni, hanem valahol meg kell tudni állni. Arisztotelész filozófiájának ez a fontos tétele itt olyan igazságokat jelent, amelyek bizonyítás nélkül azonnal látható módon igazak, más szóval evidensek.
|
Ezeket az evidens igazságokat nevezzük axiómáknak. Ilyenek például Eukleidész geometriájának a tételei, miszerint "az egész nagyobb a részénél", illetve "amik ugyanazzal egyenlők, egymással is egyenlők", vagy Arisztotelész szillogisztikájának axiómája: "Ha a szélső fogalom egészen benne van a középsőben, a középső pedig a másik szélsőben, akkor a szélsők között tökéletes a kapcsolat."
|
Az axiómák mellet fontos tartozékai a rendszernek a definíciók. Eukleidésznél ilyen például a "pont az, aminek nincs része", Arisztotelésznél pedig a "középfogalomnak azt nevezem, amelyben benne van a szélső, vagy amelyik a szélsőben van".
|
Az axiomatikus deduktív tudomány bizonyíthatatlan princípiumai közt még szerepelhetnek kikötések, azaz posztulátumok is. Arisztotelész szillogisztikájában ilyent nem találunk, de Eukleidésznél igen: például hogy "véges egyenes vonal egyenesben folytatólag meghosszabbítható legyen". Utóbb az újplatonikus iskola értelmezésében, és ehhez csatlakoztak az arabok is, posztulátumnak számított egy tudományon belül a fölérendelt tudomány valamely levezetett tétele.
Animáció |1}|
: Elmélet és gyakorlat
Arisztotelész szerint egyes tudományok párokat alkothatnak akkor, ha az egyik ugyanazt vizsgálja, mint a másik, csak az egyik anyag nélkül (ez a fölérendelt teoretikus tudomány), a másik anyagban megvalósulva (ez az alárendelt praktikus tudomány). Ilyen párt alkot például a geometria, amelyik az egyenes vonalakat és a szögeket vizsgálja anyag nélkül, illetve az optika, amely a fényben megvalósult egyenesek szögekben történő visszaverődését vizsgálja. A praktikus tudomány, az optika írja le, hogyan terjed a fény, de a teoretikus tudomány, a geometria tételei magyarázzák meg, miért úgy terjed a fény, ahogyan terjed.
Animáció |2}|
: Az iszlám elterjedése a római birodalomban
632 után azonban a hódító útjára indult iszlám elfoglalta a római birodalom területének nagy részét, köztük számos keleti, azaz görögül beszélő és görög kultúrájú, valamint nyugati, latinul beszélő provinciát. 636-ban Szíriát, 639-ben Egyiptomot, 640-ben Perzsiát, 647-ben a mai Líbiának megfelelő területet, 649-ben Ciprust, 670-ben egész Észak-Afrikát elfoglalják, 711-12-ben átkelnek az Ibériai-félszigetre és elfoglalják India egyes részeit, valamint az Amu Darján túli területeket. A muszlimok tehát fizikailag rátelepültek az antik világra. Az elfoglalt klasszikus kultúrájú lakosság azonban új politikai fönnhatóság alá kerülve nem felejtette el mindazt, ami addig a fejében volt. Minden ismeretét magával hozta az újonnan kialakuló muszlim világbirodalomba. (2-3. ábra)
- |4|
Jellemző példa az alexandriai újplatonikus iskola, amely a hagyomány szerint a meghódított Alexandriából áttelepült Antiokhiába, majd onnan Bagdadba, magával hozva az arisztotelészi hagyományt. Érthető tehát, hogy az arisztotelészi tanítást továbbfejlesztő újplatonikus hagyományt vitte tovább Ibn Szina (Avicenna), megállapítva a filozófián belül a matematikai és a fizikai tudományok rendszerét, majd ezt a folyamatot betetőzve a 4. ábrán látható egységes, enciklopédikus rendszerben foglalta össze az összes ún. görög tudományt.
II. A történettudomány
Nézzük meg most egy konkrét példán, milyen gyakorlati következményekkel járt mindaz, amit eddig elmondtam a görög és az arab tudományok kapcsolatainak hátteréről.
Ibn Khaldún (megh. 1406-ban) volt az egyetlen történetfilozófus az ókori Szt. Ágoston és az újkori Hegel között (Lásd Romsics Ignác előadását!). Harminc kötetben megírta az észak-afrikai berberek és muszlim dinasztiák történetét. E művének több száz oldalra rúgó előszava tartalmazza az események alapján megállapított általánosításait, a többi történésszel szembeni kritikáját.
Szerinte minden történésznek ismernie kellene a logikát, az eseményeket genusok és speciesek szerint kellene osztályoznia, deduktív módszerekkel kellene bizonyítania állításait, és egy ország adott állapotából meg kellene tudnia mondania, mi előzte meg az adott helyzetet és milyen további fejlemények várhatók.
Ez a történészek számára megfogalmazott tudományos program azonban megegyezik azzal, amelyet Galénosz (megh. 200) állapított meg az orvosoknak. Az orvosoknak ismerniük kell a logikát, a betegségeket genusok és speciesek szerint kell tudniuk beosztani, diagnózisaikat deduktív módszerekkel kell tudniuk bizonyítani, továbbá a beteg állapotából tudniuk kell következtetni annak korábbi állapotára és a várható fejleményekre. Azaz Ibn Khaldún változtatás nélkül átvette Galénosznak az orvosok számára megfogalmazott tudományos programját.
Történelmi tanításának alapjait szemügyre véve nem is csodálkozhatunk azon, hogy a történelem és az orvostudomány között szoros kapcsolatot érzett, mivel az államokat is úgy képzelte el, mint az élőlényeket: megszületnek, fejlődnek, elöregednek és elpusztulnak. Az észak-afrikai állapotokat általánosítva úgy látta, hogy egy sivatagban, szegényes körülmények közt élő törzs tagjai harcedzettek és elszántak. Szoros vérségi és érzelmi kötelékekből fakadó szolidaritás érzése (aszabijja) fűzi őket egymáshoz. Lerohanják a közeli, mezőgazdaságból élő, tehát jómódú, éppen ezért elpuhult lakosság területét, megdöntik azok királyságát és létrehozzák sajátjukat. Az első, harcias nemzedéket követi a második. Ez már érdeklődik a kultúra és a tudományok iránt, a harmadik, jómódban és kényelemben fölnőtt generáció azonban elfordul a fegyverektől, meggyöngül bennük az őket összefűző aszabijja érzése, ezért az állam meggyöngül, és immár csak idő kérdése, hogy mikor pusztul el egy új, harcias sivatagi törzs támadását követően.
- |5|
Ibn Khaldún szerint a történelemben ez a folyamat ismétlődik folyamatosan. (5. ábra)A királyság adott állapotának ismeretéből e séma szerint meg lehetett mondani, hogy milyen állapotban volt korábban, illetve milyen állapotba kerül a jövőben. Az egymást követő változó királyságok esetében a történelem egyetlen állandó tényezője azonban mégis a kultúra és a tudomány. Az új királyság, rátelepülve a korábbira, átveszi annak eredményeit és azokat fejleszti tovább, majd azokat adja át kénytelen-kelletlen a következő királyságnak. Éppen ezért, mondja Ibn Khaldún, Egyiptomban, Szíriában, ahol korábbi királyságok és birodalmak voltak, az arabok kultúrája is magasabb színvonalon áll, mint Észak-Afrikában, ahol az iszlám hódítása csak rövid történelmi előzményekre tekinthet vissza.
Amint láthattuk, maga Ibn Khaldún is épített korábbi eredményekre, amikor Galénoszra hivatkozott. De még inkább ezt bizonyítja történetfilozófiájának egész rendszere, ha alaposabban megvizsgáljuk. Műve szerint ugyanis az egyes közösségek létrejötte kikerülhetetlen, mivel, mint mondja, "az ember természeténél fogva társadalmat és államot alkotó lény". Az emberi közösségek, így a törzsi közösségek létrejötte is kikerülhetetlen. Ez rendszere axiómája. A történelem mozgatóereje szerinte a közösséget összefűző szolidaritás, az aszabijja érzése. Ennek a fogalomnak a definíciója alkotja a princípiumok második tagját.
A továbbiakban rendszerét magyarázó előfeltevések több csoportját ismerteti. Ezek a következők:
- Emberek elsősorban az északi féltekén laknak. Ott magasabb a civilizáció foka.
- A Föld klimatikus zónákra osztható. Minden egyes klíma befolyásolja az ott lakók színét, testalkatát és természetét.
- A klíma levegője és vizei meghatározzák a benne lakók jellemét.
- A klimatikus viszonyokkal változik az egyes területek termékenysége, ettől függ lakosainak minden tulajdonsága.
Végignézve ezeket a könyvben nem bizonyított előföltevéseket, azonnal láthatjuk, hogy mindegyikük a görög hippokratészi-galénoszi orvosi iskola tanításának a része, így mindegyikük az orvostudományban kapta meg a szükséges bizonyítást. Mivel a történelemtudományban ezek bizonyítatlan princípiumoknak számítanak, ők alkotják a posztulátumok csoportját. Azaz Ibn Khaldún történelemfilozófiája az arisztotelészi elképzeléseknek megfelelően axiómából, definícióból és posztulátumokból, azaz bizonyítatlan és bizonyíthatatlan, ámde föltétlenül igaz princípiumokból van levezetve. Ibn Khaldún tehát arisztotelészi szellemben alkotta meg a történelemfilozófiát.
Ezek alapján megállapíthatjuk tehát, hogy Ibn Khaldún mind posztulátumaival, mind Galénosztól kölcsönzött tudományos programjával az orvostudományhoz mint fölérendelt tudományhoz kötötte a történelemfilozófiát.
III. Az orvostudomány
Ha az orvostudomány felé fordulunk, akkor vegyük kézbe mindenek előtt a két legkorábbi orvostudományi művet, a nyolcadik században élt keresztény Bokhtiso Raudat al-tabib, valamint a kilencedik században élt és keresztényből muszlimmá lett Ali ibn Rabban al-Tabari Firdaus al-Hikmat című könyvét.
|
- |6|
|
Az egyes elemek tulajdonságait ugyanis két ellentétpár egy-egy tagjával lehetett jellemezni: a meleg és a hideg, illetve a száraz és a nedves minőség járulhat hozzájuk. A tűz meleg és száraz, a levegő meleg és nedves, a víz hideg és nedves, a föld hideg és száraz. E minőséget jelentő tulajdonságok közül a meleg és a hideg aktív tényezők voltak, a nedves és a száraz pedig passzívak.
Mindezek az alapelvek tulajdonképpen az arisztotelészi fizika tantételei voltak. Mindkét szerző tehát a fizika tantételeire támaszkodva fejtette ki az orvostudomány tanítását, azaz mindketten a fizikát tartották az orvostudomány fölérendelt tudományának. (Innen érthető például az, hogy az angolul az orvos miért physician, szemben a fizikust jelentő physisisttel.)
- |7|
E rövid ismertetésből is jól látható módon a fizikai alapelvekből kiindulva logikus következtetések láncolatán keresztül lehetett levezetni a különféle beteg állapotokban alkalmazható gyógymódokat, azaz az orvostudomány is jól beilleszkedett az axiomatikus deduktív tudományok sorába.
Galénosz azonban a maga idején nemcsak az arisztotelészi filozófiához kapcsolódó deduktív orvostudományt művelte, hanem sokat tanult az empirikus iskolától is. Boncolásai révén, amelyeket nem föltétlenül embereken, hanem állatokon végzett, 15 könyvben megírta az anatómia rendszerét. Ebből az első nyolc maradt ránk görögül, az utolsó hét elveszett. Ez azért nem különösebb baj, mert a teljes művet még időben lefordították arabra, így mind a tizenöt könyvet ismerjük - nem görögül, hanem arabul. (8-10. ábra)
Az arab orvostudomány csatlakozott a görög empirikus vonalhoz is, és bár Ibn Szinától tudjuk, hogy ő maga minden orvostudományi tételhez igyekezett bizonyító szillogizmusokat megfogalmazni, mégis a gyógyítás során számos gyakorlatilag megalapozott eljárást alkalmaztak a muszlim világ kórházaiban. (11-12 ábra)
A tapasztalat alapján működő tudományok sorába tartozik a gyógynövények és az azokból készíthető gyógyszerek ismerete. A kilencedik századtól kezdve többször arabra fordították az első századi, Kis-Ázsiában született Dioszkoridész művét, (13. ábra) majd ehhez hozzátették az arabok maguk is saját tapasztalataikat. Az említett Ali ibn Rabbán al-Tabari könyve éppúgy tárgyalja a gyógynövények és a gyógyszerek kérdését, mint Ibn Szinának a híres orvostudományi műve, a Kánon. (14. ábra)
IV. A fizika
Ha tehát az orvostudomány a fizika alá rendelt többé-kevésbé teoretikus és többé-kevésbé gyakorlati tudomány volt, akkor vessünk néhány pillantást magára a fizikára. Már Arisztotelész tanításában sem volt a fizika egységes tudomány. Fizika című könyvében a természetbölcselet általános alapelveit fejtette ki, ez alá volt rendelve a keletkezés és pusztulás kérdését taglaló De generatione et corruptione című műve, majd ez alá volt rendelve a nem keletkező és nem pusztuló égi világot vizsgáló kozmológiája.
- |15|
Már a görög Alexandrosz Aphrodiszeusz is módosította Arisztotelész kozmológiáját, majd azt az újplatonikus Philoponosz összedolgozta Plótinosz emanációról szóló metafizikájával. Ennek eredményeit átvéve és alkalmazva az újplatonikus ex uno fit unum elvét, al-Fárábí és Ibn Szina a következő elméletet dolgozták ki a kozmosz és a világ keletkezéséről. (15. ábra)
Az Egy szükségképp és örökké létezik. Jóságában túlárad, így létrejön az első Értelem. Ez gondolja az Egy szükségszerűségét, saját szükségszerűségét, illetve saját esetlegességét az Egyhez képest. Ez akcidentális hármasság az egységes létén, így ebből három dolog jön létre, mégpedig a második Értelem, továbbá az első szféra, az állócsillagok szférájának anyaga, illetve formája. A második Értelem ugyanezt a három dolgot gondolva ismét három dolgot hoz létre, a harmadik Értelmet, továbbá a Szaturnusz szférájának anyagát és formáját, és így tovább le egészen a legalsó, a Hold szférájának anyagáig és formájáig.
- |16|
- |17|
- |18|
A teológia tanítása szerint, ahogyan ezt Maimonidész (18. ábra) összefoglalja, minden az atomok együttese, de minden csak egy időatomnyi hosszúságban áll fönn. Az időatom végén minden atomokra hullik szét, de Allah a következő időatomban az egész világot újra összerendezi. Ha az egyik időpillanatban a gyapjúfonalat tűzhöz tartjuk és Allah megteremti a gyapjúfonalban az égés akcidenciáját, akkor a következő időpillanatban megszokásból az égés akcidenciáját is újra teremti a gyapjúfonálban. Ha ezt nem teszi (és ez szabadságában áll), akkor beszélünk mi emberek csodáról. A tűz tehát nem oka az égésnek, minden Allah teremtő tevékenységétől függ, minden pillanatban.
Ez az arisztotelészi hagyományoktól teljesen idegen szellemű világmagyarázat maradt az iszlám racionális teológiájának hivatalos fizikai tanítása. A tanítás népszerűségére jellemzően az atomok ábrázolása megjelent az építészetben is. A képi ábrázolásokat tiltó iszlám a testeket mint atomok aggregátumát ábrázolta elsősorban a boltívekben. Ebből az ábrázolásból jött létre az iszlám építőművészetének egyik leghíresebb eleme, a muqarnas (19-21. ábra)
V. Az iskola
Az arisztotelészi és görög filozófiai hagyomány, ami a példákból is látható módon elsősorban a természettudományos ismereteket jelenti, intézményi keretek közt hagyományozódott. A humán tudományok, az úgynevezett arab tudományok (irodalom, nyelvészet stb.), az iszlámhoz kapcsolódtak, ezért ezeket az iszlám világában elsősorban a mecsetekhez kapcsolódó vallási oktatási intézményekben tanították és művelték. (22-23. ábra)
A természettudományos, avagy más szóval filozófiai vagy görög tudományokat, mivel Galénosz elképzelésének megfelelően az iszlám világában a jó orvosnak filozófusnak is kellett lennie, az orvosi iskolákhoz kapcsolódva adták tovább. Ennek következtében mondhatjuk el, hogy minden filozófus orvos, illetve minden orvos filozófus is volt. A filozófus Ibn Szina megírta a Kánon című orvostudomány művét, amely latin fordításban ötszáz éven keresztül az európai egyetemek
- |24|
VI. A görög örökség az arab és a latin nyelvű hagyományban
Tudományos szempontból Európa is a görögök örökösének tartja magát. Európa és az iszlám világa azonban eltérő módon kapcsolódott a klasszikus hagyományokhoz.
A Földközi-tenger medencéjében három azonos típusú vallás élt. Mindhárom isteni kinyilatkoztatásból vezette le tanításait. A judaizmus és az iszlám azonban egyaránt a törvényt állította a vallás központjába, a kereszténység ezzel szemben a megváltást. A kereszténység és a judaizmus részben azonos könyvön (az Ószövetségen) alapult, de részben mást olvastak ki belőle. A kereszténység és az iszlám viszont más és más könyvön alapult, de mivel a görög filozófia segítségével értelmezték szent könyveiket, részben azonos dolgokat olvastak ki belőlük. Hellénizált voltuk teremtette meg az átjárás lehetőségét a két vallás között.
Ugyanakkor nem szabad elfelejteni, hogy épp a 11-12. században, amikor az európaiak a legtöbbet tanulták az arab világtól, akkor dúltak közöttük történelmük legnagyobb küzdelmei, a keresztes háborúk. Ennek ellenére tudósaik zavartalanul működtek együtt. A görög tudományok ismeretét épp ebben a korban vették át az európaiak az iszlám világának tudósaitól. A görög ismeretek azonban eltérő módon épültek be a két társadalomba.
- |25|
Az antikvitás humán tudományait viszont Európa közvetlenül ókori forrásokból ismerte meg, közvetlenül kapcsolódott az antikvitás irodalmához, művészetéhez, bizonyos értelemben még oktatási rendszeréhez is. Európa tehát elsősorban az ókori humán műveltség örököse.
A másik lényeges különbség az, hogy az arab természettudományok ismerete beépült a muszlim országok kultúrájába, de nem hatotta át teljesen. A széleskörű érdeklődés az iszlám és az arab tudományok irányában nem párosult a görög tudományok iránti tömeges érdeklődéssel. A görög tudományok ismerete eleinte egy szűk elitre korlátozódott, az iszlámba magába csak egyes részei és azok is csak lassan szivárogtak be. Utóbb az idő múlásával az általános tudományos fejlődés következtében a görög tudományos ismereteket az egész világ, így az iszlám világa is meghaladta, azok egyre inkább vesztettek fontosságukból, azaz egyre inkább holt ismeretekké váltak. Az iszlámba beszivárgott görög tudományok (pl. a logika) pedig változatlan, megmerevedett formában éltek tovább egészen a legújabb időkig.
Európában ezzel szemben az ókori humán műveltség, jóllehet idővel elavult, mégis többször visszakerült az érdeklődés középpontjába. Európa fejlődése során különböző korokban többször is szembesült olyan kihívásokkal, amelyekre választ keresve visszatért ókori örökségéhez. Az ott megtalált válaszok azonban nemcsak az antik hagyomány fölélesztését, hanem egyszersmind annak újraértelmezését is jelentették. Ezeket a visszatéréseket, fölélesztéseket és újraértelmezéseket nevezzük reneszánszoknak, kezdve Alcuin reneszánszán, és folytatva a többivel. Az antik örökség tehát Európában élő maradt, a haladás sok esetben épp az antik humán tudományos örökség újraértelmezésében testesült meg. Európa a folyamatosan új életre kelő antik humán örökség terméke. Az elmondottakra példa Arisztotelész Poétikája. A 16. században Itáliában Scaliger, Castelvetro és Robortello hivatkozott rá, és Arisztotelészt tanulmányozva létrehozták saját hamisítatlan itáliai drámaelméletüket. A 17. században Racine, Corneille és társaik ugyancsak Arisztotelészhez visszanyúlva alkották meg a saját új drámaelméletüket, majd a 18. században Lessing írt bírálatokat a hamburgi színházban bemutatott darabokról Arisztotelész költészettani nézeteire hivatkozva, és ennek eredményeként létrehozta a század német irodalomelméletét.
Reméljük, ezt saját korunk is fölismeri, még mielőtt végérvényesen elvesztené klasszikus hagyományait, és ezáltal lényegében szűnne meg Európának lenni. Az üres név ugyanis nem jelent semmit sem.
Az arab tudományokkal foglalkozva tehát megismerhetünk egy tőlünk részben idegen, de a mienkkel mégis rokon kultúrát. Melynek tükrében ugyanakkor önmagunkat is alaposabban megismerhetjük.