Nyíri Kristóf
Enciklopédikus tudás a 21. században
I. Bevezetés
Előadásom címe voltaképpen kérdés. Lehetséges-e enciklopédikus tudás a 21. században? Lehetséges-e ma a tudás valamiféle teljességével bírni; ha nem is mindent, de minden lényegeset tudni; a tudásnak s jelesül a tudományoknak ha nem is minden területén, de legalább minden alapvető területén otthonosan mozogni?
A kérdésre a nyilvánvaló egyszavas válasz: nem. Ám talán rosszul tettük fel a kérdést. Talán nem egyszavas válaszra kell törekednünk. Talán így kell kérdeznünk: milyen mértékben, milyen módon lehetséges ma enciklopédikus tudás? Hiszen a köznapi életben éppenséggel beszélünk, ha átvitt értelemben is, mindentudásról: mondjuk kiváló szoftverek vagy akár a legújabb mobiltelefon kapcsán - amelyek, ahogy olykor fogalmazunk, már tényleg mindent tudnak. Mennyire vehető komolyan egy ilyen szófordulat? Ne vágjuk rá nyomban, hogy semennyire!
A tudás - ezt előadásom vége felé még taglalni szeretném - elsősorban gyakorlati, s csak másodsorban elméleti. Tudni annyit tesz, mint tenni tudni: megtalálni, végére járni, létrehozni, megoldani. Az elmélet a cselekvés, a gyakorlat eszközeinek egyike, hasonlóan más eszközeinkhez: szerszámainkhoz, műszereinkhez, készülékeinkhez. Tudásunk java eszközeinkben rejlik; bizonyos eszközeinkben pedig, s ilyen a mobiltelefon is, kivált nagyon sok ember - tudósok, mérnökök, számítástechnikusok vagy akár gyakorló pszichológusok - nagyon sokféle tudása csapódik le. De mondhatjuk-e valóban, hogy korunk eszközei enciklopédikus tudást testesítenek meg? És visszatérve az eredeti kérdéshez: elméleti tudásunk ma vajon mennyire közelítheti meg az enciklopédizmus eszméjét?
II. Az enciklopédizmus fogalma
- |1|
A tudásanyag gazdagodása a kora újkortól kezdve egyre inkább az enciklopédia-gondolat ellenében hatott; talán éppen utóvédharcaként e gondolatnak az "enciklopédia" szó immár könyvek címében is megjelent. Így Alsted 1630-ban kiadott, még mindig latin nyelvű enciklopédiájában, amely a szabad művészeteken túl a teológiát, jogot és orvostudományt is tárgyalta, továbbá a mechanikát, valamint olyan - akkoriban természetfilozófiainak nevezett - témákat, mint az optika. Az enciklopédia célját Alsted ekként jellemezte: "mindannak módszeres megértése, amit az embernek élete során meg kell tanulnia". Alsted a dél-vesztfáliai Herbornból 1629-ben Gyulafehérvárra költözött, ott is hunyt el 1638-ban; és Gyulafehérvárra tért vissza 1652-ben az az Apáczai Csere János, aki éppen Alsted nyomán írta meg Magyar Encyclopaedia, azaz minden igaz és hasznos bölcsességnek szép rendbe foglalása és magyar nyelven világra bocsátása című művét, amely 1653-ban került kiadásra.
- |2|
Hadd idézzek itt Richard Yeo Encyclopaedic Visions (Enciklopédikus víziók) című kiváló könyvéből. "[A 18. sz.] tudományos szótárai - írja Yeo - rövidítésre, sűrítésre és összegzésre törekedvén a kerek tudás értékének és a tudományok egységének köztiszteletben álló művelődésbeli fogalmait tükrözték. Továbbá még nem adták fel annak reményét, hogy az egyes egyén számára elérhető távolságban marad valami olyan tudás, amely grafikus formában megjeleníthető, vagyis rendezett egész elemeként érthető meg; olyan tudás, amelyet nagy tudósok által megragadhatónak lehetett gondolni. Szemben utódaikkal, ezek a szótárak nem mértek döntő csapást az enciklopédikus elme lehetőségének eszméjére [...] meggyőződéseik némelyike hamarosan halványulni kezdett, ám a történet ma tanulságokkal szolgálhat az információ új kora számára."
Az 1751-től Diderot és d'Alembert szerkesztésében megjelenő Encyclopédie (3. ábra), amelyet ma a Nagy Francia Enciklopédia címen szoktunk emlegetni, eredetileg a Chambers-féle Cyclopaedia fordításának indult, ám végül radikálisan új fejezetet nyitott meg a lexikonok történetében. Tudatosan használom a "lexikon" szót az "enciklopédia" helyett, hiszen ez a 17 kötetnyi szöveget és 11 kötetnyi képet tartalmazó, számtalan szerző által írt összeállítás immár nyilván nem számíthatott arra, hogy anyagát az olvasó mint egyetlen összefüggő teljességet fogadja be. Az Encyclopédie elé írt bevezető tanulmányában d'Alembert kifejezetten el is veti a tudományok egyetemes szintézisének eszméjét. Az egyes területekről, írja, külön részletes térképek szólnak; s noha készíthetők mondhatni áttekintő térképek is, ám nem a kizárólagosság igényével: különböző vetületek lehetségesek, a döntés közöttük ízlés és föladat adta célszerűség kérdése. (4. ábra) Ilyen áttekintő térképet - fa-diagramot - d'Alembert is mellékel tanulmányához. (5. ábra)Egy későbbi kiegészítő kötetben a diagram már pompás ábraként, fatörzzsel és levelekkel jelenik meg. Az ábra pompája azonban nem feledtetheti a kijózanító üzenetet: az újkori tudásrobbanás világában immár szükségképpen szerzők garmadája által készített, s pusztán ábécérendbe illeszkedő címszavak nem adódnak össze átlátható, bejárható tudásegésszé. Jellemző, hogy az 1768-tól megjelenő Encyclopaedia Britannica már kerüli a tudományok osztályozását, nem ad közre tudástérképet, s az egyes tudományokat tárgyaló külön-külön értekezései csak elvétve utalnak egymásra.
III. Mindentudás egyetlen elmében?
A 18. századtól a 20. század utolsó harmadáig terjedő időszak a tudományok fokozódó fragmentálódásának, elkülönülésének, specializációjának jegyében állt. Ám mindvégig hatottak, és az utóbbi évtizedekben felerősödtek, az újraegyesítő nagy elméletek és a résztudományok közötti együttműködés irányába mutató tendenciák is. Ezekre a tendenciákra a Mindentudás Egyeteme eddigi három szemeszterének előadói újra meg újra utaltak. Kroó Norbert 2002 októberében tartott előadásában emlékeztetett arra, hogy a tudomány sokáig többé-kevésbé egységes egészet alkotott, s csak mintegy 150-200 évvel ezelőtt vált szét a fizika és kémia, majd váltak le az élettudományok is; mostanára azonban a fizikai kémia, geofizika, asztrofizika, biofizika vagy a molekuláris biológia megjelenésével, amely területek úgymond a fizika elvein és módszerein alapulnak, új szintézisek jönnek létre. Kroó úgy fogalmazott, hogy "a fizika tudománya a természet leírásának legalapvetőbb, legátfogóbb kísérlete", s hogy "a 20. század eleje óta [...] a fizika a többi természettudomány alapjává vált". Közbevetőleg jegyzem meg, hogy ez a körülmény a filozófiában az 1930-as évektől kezdve az ún. fizikalizmus álláspontjához és Otto Neurath vezérletével az egységtudomány enciklopédiája programhoz - akkor még túl korai programhoz - vezetett.
Néhány héttel ezelőtt Horváth Zalán tért vissza arra a gondolatra, hogy a fizika elsődleges célja: "egységes módon" megérteni "a természet csodálatos változatosságát". Mint Horváth Zalán sorolta, "minden múltbeli nagy eredmény e cél felé vezető újabb lépés volt: az égi és földi mechanika egyesítése Newton által a 17. században; az elektromosság és mágnesesség Maxwell által kidolgozott elmélete a 19. században; a téridő geometriájának és a gravitáció elméletének egyesítése Einstein által 1905-1916 között", és végül a kémia és az atomfizika kölcsönös közeledése a kvantummechanika kialakulásával az 1920-as években. Az újabb lépés a további egységesítés felé "egy mindenek fölött álló, az egész természetet leíró elmélet, a mindenség és a 'mindentudás' elmélete" felé a részecskefizika ún. Standard Modellje volna, amely "egyesíti az elektromágneses és gyenge kölcsönhatásokat [...] és hasonló módon írja le az erős kölcsönhatásokat". Amiben itt laikusként bizonytalan vagyok, az az, hogy vajon a Standard Modell végső sikere valóban olyan elmélet létrejöttét jelentené-e, amely egyetlen elmében összefogható széles körű tudáshoz vezet, avagy csupán - a mégoly képzett elme számára is - az egységes tudás lehetőségének mindössze elvi garanciáját? Horváth Zalán ama megfogalmazása, amely szerint a Standard Modell kísérleti alapjainak elméleti feldolgozása "észbontó követelmény", mindenképp óvatosságra int.
Az átfogó, diszciplínákat összekötő elméletek közelebb visznek ahhoz, hogy a tudomány viszonylag nagyobb területeire viszonylag értelmesebb rálátása legyen akár az illető területeken dolgozó tudósoknak, akár a nem szakember érdeklődőknek. Ám az ilyen elméletek létrejötte sem változtat azon, hogy a legszélesebben tájékozódni képes tudós is csak néhány szűk tudományágban szerezhet, illetve őrizhet meg tényleges jártasságot; csak néhány szűk tudományág kísérleteit, publikációit, alkalmazási javaslatait képes valóban megérteni és megítélni. Miért van ez így? Hiszen újra meg újra azt halljuk, hogy az emberi agy tárolókapacitása szinte végtelen. Legutóbb Freund Tamás, az MTA Kísérleti Orvostudományi Intézetének igazgatója egyik interjújában olvastam ezt. Ám Freund Tamás ott, mégis, kapacitáshiányról beszél, s a látszólagos ellentmondást azzal a megállapítással oldja fel, hogy "a hatékony tanuláshoz az információt érzelmi és motivációs impulzusokkal összekapcsolva kell elraktározni". Érzelmi impulzusok? Ez az utalás eszünkbe juttatja Damasio könyvét értelemről és érzelemről; de eszünkbe juttathatja azt is, hogy az ember elsősorban társas lény, s csak másodsorban megismerő lény; vagyis eszünkbe juttathatja azt az elméletet, amely az evolúciós pszichológus Robin Dunbar nevéhez fűződik, s amelyet a "szociális agy" elmélete néven szokás emlegetni.
Dunbar elméletének lényege, hogy az összes többi gerinceshez képest a főemlősök agya, közelebbről neokortexe, azért olyan nagy, mert a főemlősök erősen szociális jellegű életmódot alakítottak ki. A csoportjaikat összetartó viszonyok körültekintő kezelése olyan fontossá vált, hogy ki kellett fejleszteniük azt az információ-feldolgozó kapacitást, amely képes számon tartani az állandóan változó szociális viszonyokat, valamint hasznosítani ezt az információt a komplex szociális viszonyokban való eligazodásra. Következtetés: a homo sapiens kimagasló intelligenciája alapvetően társadalmi intelligencia, amely a társas kapcsolatok kognitív feldolgozását szolgálja. Mennyire kiterjedtek lehetnek ezek a kapcsolatok? Dunbar az emberi neokortex térfogatának arányítása alapján azt tételezi, hogy körülbelül 150 főből állhat az a csoport, amelynek viszonyait még át tudjuk látni; ezen belül azonban körülbelül 5 személy lehet az, akihez különösen erős kapcsolat fűzhet. Ezt az eredményt mostani gondolatmenetünk nézőpontjából úgy fogalmaznám meg, hogy mintegy 5 olyan személy vehet minket körül, akinek észjárását mélyen és belülről ismerjük: vagyis mintegy 5 ismerős észjárással vagyunk képesek gondolatilag megbirkózni. A Mindentudás Egyeteme nyitóelőadásán, 2002 szeptemberében, Vizi E. Szilveszterazt a felismerést állította gondolatmenete középpontjába, hogy minden ember egyedi, valóban és merőben egyedi. Mondhatjuk, hogy minden ember külön világ: s kognitív képességeink arra elegendőek, hogy egyszerre mintegy 5 ilyen világban ismerhessük ki magunkat.
Visszatérve a társadalmi intelligencia területéről egyáltalán az intelligencia területére: filozófiai hipotézisként, vagyis egyfajta új látásmódot kínáló, igen általános hipotézisként talán kimondható, hogy az ember egyszerre (tudniillik bizonyos időhatáron belül - s itt többéves időhatárra gondolnék) legfeljebb és körülbelül 5 ismerős észjárást tud befogadni. Legfeljebb 5 nyelvet képes igazán megtanulni - legtöbbünk ennyit se. Legfeljebb 5 "tudományos tájszólást" képes elsajátítani. Patkós András mondta most októberben, hogy "[a] csillagász, az asztrofizikus, a kozmológus [...] ugyannak a tudományos nemzetségnek kissé eltérő 'tájszólást' beszélő tagjai". Hipotézisem szerint egyazon tudományos nemzetségben aligha létezik ötnél több tájszólás. Vagy másképpen: aligha képzelhető el, hogy akár a legszélesebb látókörű tudós is ötnél több tudományos paradigmában tudjon gondolkodni.
Újra ahhoz a felismeréshez jutottunk tehát el, hogy enciklopédikus elméleti tudás a 21. században egyetlen elmében semmiképpen sem lehetséges. Ám lehetséges-e ilyen tudás - az elmén kívül? A kérdés magyarázatra szorul, s magyarázatért ismét az evolúciós pszichológiához fordulunk, nevezetesen annak a Merlin Donaldnak a munkájához, akire Pléh Csaba is utalt 2002 szeptemberében tartott előadásában. Donald a homo sapiens kialakulásának biológiai lezárulását követően újabb, az elmúlt évezredekben lezajlott, nem-biológiai evolúciós átmenetet tételez, amelynek lényege úgymond a külső memória kialakulása: tudniillik a rajzolt-festett képek, a képírás és végül a betűírás megjelenése. Az emberi tudás túlnyomó része Donald szerint éppenséggel nem az agyban tárolódik, hanem külső-fizikai szimbolikus rendszerekben: először barlangrajzokban, azután piktogramokban, majd betűírásban. Donald gondolatmenetét folytatva: a középkor és újkor enciklopédikus tudását elsősorban könyvek, s csak átvitt értelemben egyes elmék hordozták; a 18. század derekától kezdve pedig aligha feltételezhetjük, hogy az egyre terjedelmesebb lexikonok által tartalmazott egyre hatalmasabb tudásanyag önmagában "enciklopédikus", azaz teljes körű és összefüggő lett volna, hiszen ama anyag egészéről és belső kapcsolatairól már semmiféle áttekintő terv megalkotására nem történt kísérlet. Ma, a 21. század kezdetén az emberiség külső memóriájának szerepét egyre inkább új közeg veszi át - a digitális világháló. Vajon ez a közeg alkalmas-e arra, hogy enciklopédikus tudást hordozzon?
IV. Hálózott enciklopédiák
- |9|
Magyar nyelven a www.enc.hu webcímen ez év november 13. óta hozzáférhetőek annak a virtuális enciklopédiának első címszavai, amelynek felépítését az Informatikai és Hírközlési Minisztérium és a Magyar Tudományos Akadémia együttműködésének keretében az MTA Filozófiai Kutatóintézete koordinálja. Hagyományos értelemben vett enciklopédia megalkotására törekszünk - anélkül, hogy részletes elképzelésünk volna vagy lehetne a tudományos diszciplínák, szubdiszciplínák, témák és problémák mai összefüggésrendszeréről, konvergenciáiról vagy divergenciáiról. Néhány - szinte véletlenszerűen generált - nyitó címszóból indulunk ki: "magyar", "virtuális", "enciklopédia", "tudomány", filozófia". Mintegy hatvan diszciplína több száz képviselőjének közreműködésével további számtalan címszó készül, s minden címszó szövegében az illető szerző jelöli ki azokat a kifejezéseket-fordulatokat, amelyekről úgy gondolja, hogy azokhoz újabb címszavakat kellene rendelnünk. Az elkészült címszavak között létesült kapcsolatokat az erre a célra kifejlesztett szoftver észreveszi és - bonyolult mögöttes matematikai eszközöket alkalmazva - grafikailag megjeleníti. Vagyis kezdettől fogva maguk a címszavak határozzák meg környezetüket; s a tudás térképét a grafikai megjelenítő szoftver rajzolja meg újra meg újra. A Magyar Virtuális Enciklopédia célja a tudományos ismeretterjesztés, vagyis a tudás teljes köréről eszményi esetben is csak műholdtávlatú képet adhat; ugyanakkor ez az enciklopédia tudományfilozófiai kísérlet, amelynek során arra a kérdésre várunk választ - szorongva és izgatottan -, hogy a tudás ama teljes köre vajon létezik-e egyáltalán; hogy a tudomány különböző területei között ma mennyire tapasztalhatók átjárások; hogy milyen mértékig diszciplínákra szakadozott vagy éppen milyen mértékig egész a tudomány a 21. század kezdetén?
Az épülő enciklopédia címdokumentumai egymással - és a világháló egyéb részeivel - sokszoros hipermediális kapcsolatokban állnak. A tartalmak gazdagságát-bonyolultságát a kapcsok gazdagsága közvetíti: maguk a címdokumentumok külön-külön kis terjedelműek, egyetlen pillantásra átláthatók - vagyis egyetlen képernyőnyi méretet nem meghaladóak lesznek. Eszményként olyan terjedelemben és szerkesztésmódban gondolkozunk, amely az enciklopédiát mobil - kézben tartható - kommunikációs eszközökön át is elérhetővé teszi. Hadd tegyem hozzá, hogy nem puszta szövegeket, hanem képpel, animációval, hanggal integrált textusokat hozunk létre. Szó és kép integrációjának különös jelentőséget tulajdonítunk. Hiszen a valódi tudás, amint ezt már jeleztem s alább még részletezni fogom, elsősorban gyakorlati tudás; márpedig gyakorlati tudást, amint ez könnyen belátható, pusztán szavakkal nehezebb közvetíteni, mint szavak és képek együttesével.
V. A szó tartalma a kép
Természetrajz című művében, amelyre korábban mint az enciklopédia műfajának klasszikusára utaltam, id. Plinius némely igencsak tanulságos passzusban számol be az ókori görög botanika mint tudomány teljes kudarcáról. A görög botanikusok - tudósít Plinius - "felismerték, hogy leírásuk érthetőségéhez szükség van illusztrációkra is. Ezért megpróbálkoztak képek alkalmazásával, de ezeket csak olyan módszerekkel tudták előállítani, amelyek alkalmatlanok voltak a vizuális tények teljes és pontos megismétlésére. Az egymást követő másolók keze végeredményben olyan torzulást eredményezett, amely nemhogy segítette volna, de gátolta a verbális közlés megvilágítását és pontosítását." Képekkel nem boldogultak, ám pusztán szavakkal sem; a görög botanika összeomlott.
- |10|
- |11|
- |12|
- |13|
VI. Az elmélet tartalma a gyakorlat
A meteorológia példája különösen jól illusztrálja azt a gondolatot, amelyet előadásom tengelyébe igyekszem állítani: hogy tudniillik a gyakorlati tudás az elméleti tudás alapja és csúcsa, forrása és célja. Hadd utaljak arra - ha nem is érvként, de tanulságos emlékeztetőként -, hogy a tud ősi magyar szó eredeti jelentésében merőben gyakorlati cselekedetre utal: "érint, tapint, tapogat, tapasztal", hasonlóan ahhoz, ahogyan például az ért, felfog ősi jelentése: "(el)ér, érint, tapogat, (meg)fog, észlel, érez, megtapint stb." A tudás mélyen gyakorlati természetének felismerése - vagy újrafelismerése - a 20. századi filozófia vívmánya, Wittgenstein és Heidegger közös üzenete, Gilbert Ryle A szellem fogalma című, 1949-ben megjelent híres könyvének fő mondanivalója. Ryle megkülönbözteti a knowing that, a "tudni mit" fogalmát a knowing how, "tudni hogyan" fogalmától, a ténytudást a tenni tudástól, és arra a következtetésre jut, hogy ténytudás nem lehetséges tenni tudás nélkül, a "tudni mit" feloldódik a "tudni hogyan"-ban. Ryle fanyar megfogalmazásában: "Az elméletalkotás a gyakorlat egy neme."
Utaltam már Otto Neurath ún. egységtudomány enciklopédiája programjára. Ennek keretében került kiadásra 1938-ban az International Encyclopedia of Unified Science sorozat első kötete, amely a kiemelkedő amerikai filozófus, John Dewey tollából is tartalmazott egy tanulmányt "A tudomány egysége mint társadalmi probléma" címmel. Engedjék meg, hogy előadásom vége felé közeledve ebből a tanulmányból két hosszabb bekezdést idézzek. Dewey tehát így ír: "a tudományos módszer nemcsak a tudósoké. A tudásnak és eszméknek az a foglalata, amely előbbiek munkájának terméke, olyan módszer gyümölcse, amelyet közös környezetünk tárgyaival és energiáival értelmesen és nyitottan foglalkozó személyek szélesebb testülete követ. Specializált értelmében a tudomány mindennapi műveletek kimunkálása, gyakran igencsak szakosodott kimunkálása. Ám nyelvezetének és eljárásmódjának szakosodottsága dacára valódi jelentése csak akkor fogható fel, ha nem tévesztjük szem elől kapcsolatát azokkal a beállítottságokkal és eljárásmódokkal, amelyek minden értelmesen cselekvő személy által használhatók." Néhány sorral lejjebb Dewey így folytatja: "Kevesen vannak, akik a mérnököket ne tartanák a tudomány tartományába sorolandónak, s ezek a kevesek a 'tiszta' tudománynak nevezett valami és az 'alkalmazott' tudománynak nevezett egyéb valami igencsak kétes megkülönböztetésére alapoznák érvelésüket. [...] A tiszta tudomány nem alkalmazza magát automatikusan; az alkalmazás olyan módszerek használata által történik, amelyeket csak önkényesen különböztethetünk meg a laboratóriumban vagy az obszervatóriumban alkalmazott módszerektől. S a mérnököt azért említettük, mert ha őt elfogadjuk, nem zárhatjuk ki a farmert, a szerelőt és a sofőrt, amennyiben ezek feladatukat az eszközök értelmes megválasztásával s az eszközöknek a célokhoz történő értelmes adaptációjával valósítják meg, nem pedig megszokásra és találgatásra alapozva."
Kroó Norbert már hivatkozott előadásában úgy fogalmazott, hogy a fizikában a 20. század végére "az eszközök létrehozása vált a meghatározó kutatási feladattá", s hogy a kutatásban a hangsúly az alaptörvények feltárásáról azok gyakorlati alkalmazására helyeződött át. A természetre vonatkozó tudásunk ma már egyértelműen - gyakorlati tudás. Vajon elmondható-e ugyanez a társadalomra s a kultúrára vonatkozó tudásunkról? Vajon időszerű-e még az, amit az 1870-es évek elején Friedrich Nietzsche mondott Időszerűtlen elmélkedések című esszéfüzérének "A történelem hasznáról és káráról" című második darabjában, hogy tudniillik a modern ember holt műveltséget cipel magával, hogy "kétlábon járó enciklopédiák" vagyunk, de nem bírunk hasznosítható eleven tudással. Nyújt-e gyakorlati tudást a mai magyar társadalom- és bölcsésztudomány? Hadd térjek ki a válasz elől - azzal, hogy legalábbis a Mindentudás Egyetemén elhangzott társadalomtudományi és bölcsész előadásokat igencsak időszerűnek és életközelinek érezhettük: a most záruló szemeszter programjából Palló Gábor előadására emlékeztetek a magyar tudós-zsenikről, Sajó András előadására a büntetés értelméről és ésszerűtlenségéről, és legutóbb Nádasdy Ádáméra a nyelvi változásokról. És életközelinek remélem a magam mostani filozófiai előadását is, melynek immár összefoglalásához érkezem.
VII. Enciklopédikus gyakorlati tudás - új interdiszciplinaritás
Amennyiben tudáson elméleti tudást értünk, úgy teljes körű, enciklopédikus tudás mint átlátott, egyetlen elmében egyesített tudás a 21. században nyilvánvalóan nem létezhet. Feltételezhetjük azonban, hogy a tudás világa - önmagában - összefüggő, hogy nincsenek egymástól átjárhatatlan határokkal elválasztott részei, és hogy megalkothatók olyan tudástérképek, amelyek ezt a feltételezést ténylegesen igazolják.
Bevezetőmben azt a kérdést tettem fel, hogy vajon ha az elmélet síkján nem is, de a gyakorlat világában, eszközeinkre hagyatkozva, birtokolhatunk-e teljes körű tudást? Válaszom: teljes körű tudást nem, de széles körű tudást igen. A 21. század emberét olyan eszközök veszik körül, amelyekben hatalmas transzdiszciplináris tudás testesül meg, s amelyek e tudás gyakorlati alkalmazását az egyes ember számára lehetségessé teszik.
Hadd hozzak befejezésképpen két példát. Az első: épület tervezése számítógépes program segítségével. A program igencsak megkönnyíti a szakember építész munkáját; de azt is lehetővé teszi - és ez gyökeres fordulat -, hogy a nem-szakember is papírra vethesse a maga megálmodott házának tervét. Szoftvert írni nem tud, a chipről sültburgonya jut az eszébe, sose tanult ábrázoló geometriát, szerkezettanról nem is hallott, de íme az épület. Második példám a bevezetőben említett mobiltelefon. Szinte nincs olyan természet- és műszaki tudomány, amelynek eredményei ne testesülnének meg a maroknyi készülékben, amelyhez persze a nyelvészet, a szociológia, a formatervezés - és még hosszan sorolhatnánk - is hozzátette a maga tudását. A mobiltelefon nemcsak a társadalmi kapcsolattartás mindentudó eszköze, de olyan eszköz is, amelynek révén használója a társadalmi össztudás hatalmas részét mozgósítja. Marokban tartott enciklopédia.