-
1. ábra
|1|
-
2. ábra
|2|
-
3. ábra
|3|
-
4. ábra
|4|
-
5. ábra
|5|
-
6. ábra
|6|
-
7. ábra
|7|
-
8. ábra
|8|
-
9. ábra
|9|
-
10. ábra
|10|
-
11. ábra
|11|
-
12. ábra
|12|
-
13. ábra
|13|
-
14. ábra
|14|
-
15. ábra
|15|
-
16. ábra
|16|
-
17. ábra
|17|
-
18. ábra
|18|
-
19. ábra
|19|
-
20. ábra
|20|
-
Videó: Ózonlyuk (mpg, 4,8 MB)
|1|
-
Videó: Szesztilalom, csempészek (mpg, 3,3 MB)
|2|
-
Videó: Csillagbörtön (mpg, 4,8 MB)
|3|
-
Videó: Angol börtön (mpg, 3,6 MB)
|4|
-
Videó: Motorosok (mpg, 4,4 MB)
|5|
Sajó András
Miért büntetünk? - Értelem, érzelem és ésszerűtlenség a társadalom szabályozásában
I. Ésszerű-e a büntetés?
Ésszerűség és jog? A naponta tapasztalható jogszabályi korlátoltság és butaság mellett ugyan ki mer itt ésszerűségről beszélni? Az ésszerűség tudományos feltevése olyan, mint amivel Newton élt a szabadesésre vonatkozó törvény megfogalmazásakor. A szabadesés törvénye nem számol azzal, hogy a mozgó test ellenállásba ütközik. Tapasztalataink szerint a testek nem légüres térben mozognak, de ettől még Newton törvénye igaz. Fogadjuk el, hogy az ésszerűség nem ütközik a butaság közegellenállásába.
- |1|
Vegyük a büntetőjogi büntetés példáját. Büntetésre, különösen a szabadságvesztésre alapvetően két megfontolás alapján kerülhet sor , leszámítva azt a nem működő elvet, hogy a börtön átnevel. Egyfelől az igazságosság azt kívánja, hogy a sérelmet megtoroljuk, a megsértett világrendet helyreállítsuk. A második felfogás szerint a büntetés elrettent a bűncselekmények elkövetésétől, mégpedig a következő módon: a büntetés a tervezett jogsértő cselekedetet költségesebbé teszi, hiszen kevésbé éri meg megtenni azt, amiért büntetés jár. (1. ábra) Azaz a büntetés a jogsértő emberi viselkedés költsége. Eszerint tehát a büntetés annyiban ésszerű, amennyiben ésszerű emberek viselkedését befolyásolja. Gary Becker Nobel-díjas közgazdász szerint a bűnözést ésszerű magatartásnak kell tekintenünk, olyannak, mint akármelyik üzleti befektetés. Amúgy Bertold Brecht írja, mi egy bankrablás egy bankalapításhoz képest?
E megközelítés feltételezi, hogy aki bűncselekményre készül, elgondolkodik azon, hogy megéri e vállalni a büntetés kockázatát, és adott esetben ésszerűen úgy dönt, hogy nem érdemes bűnözni. De mi a helyzet, ha a befolyásolni kívánt emberek nem képesek felmérni tetteik következményeit vagy nem érdeklik őket a következmények? Ebben az esetben a viselkedésüket nem sikerül a várható büntetéssel mint viselkedésük költségével befolyásolni. A büntetőjog itt nem igazolható, mint ésszerű rendszer. A büntetőjog, legalább részben, le is vonja a szükséges következtetést, az elmebeteg tettest nem kezeli bűnelkövetőként.
Mielőtt megvizsgálnánk a büntetéssel elrettentés mögött álló feltevés ésszerűségét, jeleznem kell, hogy természetesen az emberi értelemre és ésszerűségre vonatkozó, nagyrabecsüléssel teli feltevés nem jelenti azt, hogy az értelem valami tökéletes dolog lenne. Az emberi értelem felettébb korlátozott, egyebek közt azért, mert a korlátok és a rutinok nélkül nem lenne képes a bonyolult valóságot kezelni. A jog, minden állítólagos ésszerűségével együtt egyike a korlátozó valóságkezelő programoknak, ami új helyzetekben kifejezetten ésszerűtlen és így káros következményekkel járhat. De ez a leszűkítés nem a hétköznapi gondolkodás vagy a jog sajátsága. Az ismert természettudományos példa szerint az Antarktisz feletti ózonlyuk-jelenséget azért ismerték fel késve, mert az azt regisztráló amerikai számítógép programja úgy volt megírva, hogy bizonyos sugárzásnövekedés fölötti értékeket, mint mérési hibát, automatikus kiiktasson az elemzésből. Videó: Ózonlyuk (mpg, 4,8 MB) |1}| .
II. A büntetés költsége és a várható büntetés összefüggése
Az értelem korlátainak előrebocsátása után vizsgáljuk meg, mennyiben ésszerű, azaz a társadalmi ráfordításhoz képest hatékony a büntetőjogi büntetés. A fogvatartás Magyarországon elítéltenként körülbelül kétmillió forintjába kerül a költségvetésnek. Fejenként és évente. Ebből a pénzből három munkanélkülit lehetne minimálbéren foglalkoztatni. Az Egyesült Államokban egy elítéltre többet kell költeni, mintha a legdrágább és legjobb amerikai egyetemre járatnák teljes tandíjjal. Ezek a költségek bizonyos aggályokat keltenek a börtönbüntetés ésszerűségével kapcsolatban. S ezek a kétségek csak fokozódnak, ha meggondoljuk, hogy a börtönből kikerülők jelentős része megmarad a bűnözői pályán. A betöréses bűncselekmények elkövetőinek kétharmada bűnismétlő, harminc százaléka visszaeső (2. ábra).
Magyarországon 2002-ben 93 milliárd forint volt a vagyon elleni bűncselekményekkel okozott közvetlen kár, amiből csak 6,8 milliárd térült meg. (3. ábra)A bűncselekményekkel okozott kár a fejlett országokban a nemzeti termék öt százalékát is elérheti. Ehhez kell hozzávenni a bűnözés elleni fellépés költségeit. (4. ábra) Az Egyesült Államokban például 1992-ben a teljes kormányzati kiadások 7,5 százalékát igazságszolgáltatásra és bűnüldözésre fordították. Ez több mint a teljes magyar bruttó nemzeti termék. Az állampolgárok szintén hatalmas összegeket költenek bűnmegelőzésre, azaz rácsokra, magánrendőrökre és hasonlókra. Az amerikai számla végösszege 155 milliárd dollár, amihez még hozzászámolhatjuk a bűnözéssel okozott közvetlen károkat, azaz 50 milliárd dollárt. Ezeket a közvetlen károkat a károk háromszorosát kitevő ráfordítással sem sikerült elkerülni. De persze ez sem mérvadó a kiadások értékeléséhez, mert nem tudjuk, a 155 milliárd dollár ráfordítással mennyi további bűncselekményt kerültek el. A büntetési rendszer ésszerűségét nem lehet pusztán a fenti kiadások alapján megítélni. Elvégre a büntetési rendszer kiadásaival szemben az az igazi "nyereség", hogy bizonyos bűncselekményeket nem követnek el, s így jelentős megtakarítás keletkezik. Egy - csak a mostani viszonyok közt és csak Amerikára érvényes - számítás szerint egy elkövető egy évnyi börtönbe zárásával négy bűncselekmény marad el, de ezeknek az elmaradó bűntetteknek a kilencven százaléka erőszakmentes betörés és lopás.
Könnyen belátható, hogy ha egyáltalán nem költenénk a bűnözés elleni fellépésre, akkor a mai kiadások sokszorosára rúgna az elszabadult bűnözés okozta kár.
A jog ugyan nem tekinti az embereket bűnözőknek, de feltételezi, hogy elsősorban az vezérli őket, hogy mi a hasznuk, illetve a káruk, ha megtartják a jog előírásait. Ha egy áru drágul, kevesebbet vásárlunk belőle. Ha egy bűncselekmény elkövetésével elérhető előnyt tekintjük árunak, és ezen áru bűncselekménnyel való megszerzése drágul, akkor csökkenni fog iránta a kereslet, azaz kevesebbet bűnözünk. A bűnöző, mint minden más üzletember, akkor vág bele szükségletei bűncselekmény útján való kielégítésébe, ha feltételezi, hogy az így várható ráfordításait meghaladja vállalkozása nyeresége. Melyek a bűncselekmény mint vállalkozás költségei? Ha leszámítjuk a boltban beszerzett pajszer árát, marad a várható büntetés költsége.
- |5|
Miért kell a várható előnyt vagy hátrányt a bekövetkezés valószínűségével korrigálni? Tegyük föl, hogy van három sorsjegyszelvény, az egyik háromezer forintot ér, a másik kettő után nem jár nyereség. Ezer forintért húzhatok egy szelvényt a három közül. Belátható, hogy egy húzási esély megér ezer forintot, mivel egy a háromhoz kihúzhatom a háromezres értéket.
- |6|
Alkalmazzuk ezt a megfontolást a várható büntetésre. Tegyük fel, hogy egy ésszerű állampolgár elgondolkodik azon, (6. ábra) érdemes-e a tisztes autólopásra adni a fejét. Megnézi a büntetőtörvénykönyvet, és azt találja, hogy az ilyesmiért 3 év börtön jár. Ez tűnik a tett költségének. Úgy értesült, hogy az autótolvaj-szakmában minden harmadik elkövető lebukik. Ahá! - mondja a döntés előtt álló reménybeli autótolvaj, három autót kell lopnom ahhoz, hogy egyszer három évre becsukjanak, vagyis a mostani tettemre egy év jut a háromból. Ha ellopok egy Trabantot, ez nem ér meg egy év büntetés. De ha egy jó Mercedest kötök el, ebből két évig fejedelmien megélek, tehát megéri vállalni a feltételezett egy évet a börtönben. A népi bölcsesség szerint jobb ma egy veréb, mint holnap egy túzok. A túzok jövőbelisége, ezzel járó bizonytalansága csökkenti értékét. Ugyanígy csökken a bizonytalan költség is.
Ezt a fajta, a költségeket a bekövetkezési valószínűséggel csökkentő, leszámítoló gondolkodást talán könnyebb átlátni, ha visszatérünk a 6. ábrához. (7 ábra) A teljes kiegyenlítés egyeneséhez közelebb eső görbe jelzi adott bűncselekményre a várható büntetés alapján eső értéket, az ábrán látható példa szerint például egymilliós előnyhöz másfélmilliós hátrány társul.
A 8. ábra egy olyan helyzetet mutat meg, ahol bizonyos esetekben a várható büntetés kisebb, mint a bűncselekménnyel elérhető előny, vagyis a várt büntetés görbéje a teljes kiegyenlítődés egyenese alatt halad. Ebben az esetben a várható büntetésnek nincs visszatartó ereje.
Az ésszerű elrettentés e modelljét érdemes finomítani. Az ugyanis, hogy mekkora előnyt vagy hátrányt (költséget) tulajdonítunk egy eseménynek, nemcsak a tett következményeként járó közvetlen nyereségtől függ. Eddig nem számoltunk lelki költségekkel, illetve nyereséggel. A bűnelkövetést mérlegelő számára fontos költségtényező, illetve nyereségforrás, hogy mit gondolnak mások az ő cselekvéséről. Egy bűnöző környezetbe kerülő fiatalnak a bandataggá fogadásához gyakran veszélyes akciókban kell részt vennie. A fiatal tudja, hogy a bűntett kockázatos, a lebukás esetén várható büntetés pedig súlyos. Ez visszatartaná ugyan az elkövetéstől, de számolnia kell a környezet reakciójával. Az esetleges lebukás várható veszteségét meghaladja a bandába fogadás előnye, illetve a meghátrálás esetleges szankciói, a megvetés, az esetleges verés. A viselkedés befolyásolásának része a környezeti megítélés.
A lélektani megfontolások szerint módosított viselkedésbefolyásolási modell szerint nemcsak attól függ a viselkedés, hogy mennyire valószínű a hátrány, hanem attól is, hogy mit gondol a cselekvő arról, hogy mit fognak gondolni őróla, a viselkedéséről mások. (9. ábra) A viselkedés költségének része a szociális költség is. Márpedig ha a bűncselekménynek nyilvánított magatartást nem tartják rossznak a többiek, akkor a tiltott magatartás szociális költsége csökken.
Ugyanakkor - mint látni fogjuk - a jog bizonyos fokig változtathatja ezt a megítélést, illetve befolyásolhatja a társadalmi preferenciákat, a helyesre és helytelenre vonatkozó elképzelést, vagyis hogy milyen vonzerőt tulajdonít az elkövető és környezete a bűncselekménnyel elérhető előnynek.
III. Az elrettentés költségei
- |10|
A büntetőrendszer az ésszerűen gondolkodó ember döntését kívánja befolyásolni, az ésszerű emberek közé számítva a potenciális elkövetők döntését is. A döntést a jog a büntetés bekövetkezési valószínűségének emelésével, illetve a büntetés szigorának növelésével befolyásolhatja. Mindkettő költséges - a kettő legolcsóbb kombinációját kell alkalmazni. Mind a bűnelkövetést nehezítő, drágító, fokozottabb rendőri jelenlétet kívánó jobb felderítés, mind pedig az újabb börtönférőhelyek pótlólagos költséggel járnak. (10. ábra) A büntetőrendszer akkor ésszerű, ha az elrettentéssel járó növekvő költség a ráfordítást meghaladó kárt hárít el. Mivel túl sok ismeretlen és bizonytalan elem szerepel ebben az összefüggésrendszerben - például nagyon nehéz megállapítani, hogy milyen becslésekkel, feltevésekkel dolgoznak a potenciális és valódi bűnelkövetők vagy milyen súlyt tulajdonítanak a bizonytalan, jövőbeli büntetésnek -, nem tudjuk meghatározni a bűnözés elleni fellépéshez szükséges optimális társadalmi ráfordítást. De erre nincs is szükség. Az ésszerű jogi szabályozás egy éppen adott helyzeten akar javítani. Például külföldi vagy hazai tapasztalatok alapján meg lehet becsülni, hogy ha a szabadságvesztésre ítéltek számának csökkentése mellett az erőforrásokat a jobb bűnmegelőzés, a hatékonyabb felderítés érdekében átcsoportosítják, az az adott helyzetben csökkenti vagy emeli a bűnözést.
Az elmondottakból több következtetés adódik. Először is: egy adott ponton a bűncselekmények leküzdésére fordított pótlólagos társadalmi költség már nem fog arányban állni az ezzel elérhető bűnözés-, azaz kárcsökkenéssel. A növekvő ráfordítás hozama csökken. Még ha minden harmadik szabadult rabból visszaeső lesz is, akkor is túl költséges lenne, ha minden vagy akár minden harmadik szabadult rabot a nap huszonnégy órájában rendőr követné. Az sem megoldás, ha az elkövetőket életük végéig börtönben tartjuk, nemcsak mert ez igazságtalan, oktalan és embertelen, hanem mert végtelenül drága is. Továbbá, amennyiben a bűnözés a lehetőségek és a szükségletek kiváltotta viselkedés, úgy adott ismert bűnözők kivonása a társadalomból keveset segít. A bűnelkövetésből kivont elkövető helyét - a kínálat törvénye szerint - mások töltik be, amennyiben a bűn termékére kellő kereslet van. Különösen jól látható ez a kábítószer- és fegyverkereskedelemben. Az elfogott dealer helyébe azonnal belép a versenytárs vagy új szereplők lépnek a színre.
- |11|
IV. A büntetés megítélése: az ésszerűség érzelmi alapjai
IV/a A bűnöző viselkedés ésszerűsége
A bűnöző viselkedés ésszerűségére vonatkozó felfogás a közgazdaságtanból szivárgott át a viselkedés- és jogtudományba. De elfogadható-e ez az ésszerűség-feltevés? Az ember érzelmi lény és gyakran irracionálisan cselekszik. Hol az ésszerű kalkuláció a szenvedély diktálta cselekvésben, a féltékenységből elkövetett gyilkosság esetén? Vajon nem azokból lesz elsősorban bűnöző, akik mivel túl impulzívak és csak a jelennek élnek, túlértékelik a bűncselekménnyel megszerezhető előnyt? Mindez nem mond ellent az ésszerűségi feltevésnek, mert a büntetőjog elsősorban az ésszerű embereket akarja visszatartani, ideszámítva azokat is, akik amúgy elvetemült, égetni valóan rossz emberek lennének. Amellett az értelem fortélyos: ha a viselkedés költségének növelésével nem lehet befolyásolni azt, aki szenvedélyből vagy korlátozott értelemmel cselekszik, a jog még mindig elérheti, hogy az előtt gyakoroljon befolyást, mielőtt a jövendő bűnelkövető elvesztené az uralmat önmaga fölött.
Vannak emberek, akik minél ittasabbak, annál inkább meg vannak győződve arról, hogy remekül vezetnek, kizárt dolog, hogy balesetet okozzanak. Egy így gondolkodó ismerősöm egyszer ittasan vezetve bajba keveredett. Azóta ugyan változatlanul felhajt egy-két, sőt sok kupicát vendégségben, de mielőtt kézbe venné az első poharat, odaadja a háziasszonynak a slusszkulcsát, s megkéri, hogy jól dugja el és semmiképp se adja vissza neki, míg ki nem józanodik. A példát lefordítva a költségek nyelvére: ha az ittas vezetés bírsága nagy és a bírság kiszabása felettébb valószínű, akkor olcsóbb akár taxival hazamenni. Az értelem csele olyan helyzetbe hoz, hogy az ésszerűség még akkor is érvényesül, amikor már ésszerűtlenek lennénk.
IV/b A büntetéssel kapcsolatban felmerülő aránytalanság és igazságtalanság érzése: irigység, felháborodás, harag
Az ésszerű bűnözés közgazdasági modellje olykor felháborodást kelt, mivel az uralkodó társadalmi elképzelés szerint a jog és a jogi büntetés igazságos. A rossz minden valamirevaló mesében elnyeri méltó büntetését. Érzéseink azt követelik, hogy bűn ne maradjon megtorlatlan.
A megtorlás igazságossága mögött nem nehéz tetten érni a bosszú munkáját, még ha a megtorlást helyeslő embert személy szerint nem is érte sérelem. Más érzelmek, például az áldozattal való együttérzés szintén megtorlásra, intézményesített bosszúra indítanak. Ellentétben áll-e a bosszú diktálta megítélés, a megtorlás igénye az ésszerűséggel? Ezen a ponton kell szót ejtenünk az értelem és az érzelem viszonyáról. Legalább a modernitás kezdetei óta az érzelmek, különösen a szenvedélyek az értelem ellenségének számítanak. A civilizáció arra büszke, hogy megtanít uralkodni a számunkra káros szenvedélyeken, amelyek állítólag csak kudarcokat okoznak társadalmi kapcsolatainkban, akadályozzák a modern gazdálkodáshoz szükséges céltudatos fegyelmet és alkalmazkodást.
Értelem és érzelem mai napig érvényesülő szembeállítása szerint az érzelmektől megszabadított gondolkodás megbízható, tárgyilagos. Ehhez járult még, különösen a 19 században, az érzelmek feminizálása, azaz a nőkhöz kötése, illetve ezzel szembeállítva a hősi, kemény, érzelmeit leküzdő férfi militarista kultusza. A nők alávetésének fenntartásában fontos szerepe volt annak a tételnek, hogy a gyenge nőt a szív uralja, tehát nem lehet rábízni a köz ügyeit, ahol az értelem hideg döntése szükséges.
A modern pszichológia az érzelem és értelem kapcsolatának szorosságát hangsúlyozza.
Egyes helyzetekben, ahol értelmi alapon nem tudunk dönteni, például mert hiányzik a megfelelő információ, az érzelem lehetővé teszi a választást, kiragad a tehetetlenségből, vagy - bizonyos esetekben - gyorsítja a döntést, és ezzel segít az alkalmazkodásban. Az érzelmek segítenek a viselkedés irányításában, akár pótolhatják is a tanácstalan értelmet.
Vegyük az irigységet. Irigységből sokan akár tönkre is tennék azt, akire irigyek. De egy másik érzelem, a szégyen, visszatartja az irigy embert attól, hogy ártson a másiknak. Az érzelem társadalmi szabályozó funkciót lát el.
Hasonló a helyzet a harag, és még inkább a felháborodás esetében. A harag hasznos információkat adhat a környezetnek, például arról, hogy mennyire eltökélt valaki az erő alkalmazására vagy egészen racionális jogi lépések, például feljelentés megtételére. A felháborodássá stilizált harag erkölcsi színezetű lesz és társadalmilag elfogadhatóvá válik. A felháborodás megítélésének alapjává válik és fontos szerepe lesz a társadalom irányításban. A jognak számolnia kell azzal, hogy mi kelt felháborodást.
Az érzelemkutatók egy csoportja szerint a bosszúvágy mögött részben ott munkálkodó harag érzését a normasértés váltja ki. Pontosabban, mint Ortony professzor kimutatta, ha valaki megsérti az érdekemet, haragot érzek, de ha ez az érdeksértés egyben normasértés is, akkor felháborodom. Társadalmi norma az, hogy sorban állunk és érkezési sorrendben jutunk be az ajtón. Ha azonban valaki elém került a sorban, noha később érkezett, mint én, és emiatt nem jut nekem hely a Mindentudás Egyetemének előadótermében, akkor felháborodom. A felháborodás más ember szabálytalanságára adott természetes válasz. Amikor tehát a normasértést büntetjük, nemcsak a norma megerősítésére, a normaszegéssel szerzett előny felszámolására és elrettentésre törekszünk, hanem elemi érzelmi szükségletet elégítünk ki. Ez az érzelem azonban nem ésszerűtlen, hiszen olyasmivel - a normaszegéssel - szembeni fellépésre mozgósít, ami társadalmilag elfogadhatatlan. Más kérdés, hogy valamennyi normaszegéssel szemben heves érzelemmel fellépni céltalan és értelmetlen. Képzeljük el, hogy járnánk, ha minden szabálytalanul parkoló és nem megbírságolt autó látványára felháborodnánk. Aki Budapest belvárosban jár, láthatja, hogy úgy nagyjából minden második autó szabálytalanul parkol. El lehet képzelni, mi történne, ha emiatt állandóan dühöngenénk, vagy állandóan rendőri intézkedést követelnénk. De a szabálytalanság ettől még irritál, és felháborodásunk egy része az ellen fordul, aki a normasértést megtorlatlanul hagyja. Ezért különösen fontos az állami jogalkalmazás következetessége. Ha az állam túl sok esetben tétlen a látható jogsértéssel szemben - vagy nem nyújtja az ígért jogvédelmet -, akkor elveszti hitelességét. A jogilag helytelenített cselekedetet tervező személy ilyenkor leszámítolja, majd valószínűleg alá is becsüli a szankció valószínűségét. A "senkit sem kapnak el"-feltételezés miatt nő a bűnözés.
A normaszegés ténye a társadalomban haragot vált ki, ami annál erősebb, minél fontosabb normát, értéket sért a magatartás. Ezek az érzések motiválják a normaszegés büntetését. De a büntetés attól tűnik igazságosnak, hogy megfelel egyfajta arányossági igénynek. Azt kívánjuk, hogy a büntetés nemcsak a tett súlyosságához, de mások büntetéséhez képest is arányos legyen. Ezen érzelmi gyökerű késztetések mozgatják az igazságérzetet. Nem azt állítom, hogy az igazságosság nem alapozható meg racionálisan, vagy hogy racionális megfontolások alapján ne juthatnánk arra a következtetésre, hogy valamely elrendezés igazságtalan. Nagyon gyakori, hogy azt nevezzük igazságtalannak, ami gazdaságilag ésszerűtlen, abban az értelemben, hogy a gazdasági erőforrásokat nem hatékonyan használják fel. A kártérítés elmaradása gazdaságilag is irracionális, de egyben igazságtalanságnak tartjuk, ha a károsult nem kap kellő kártérítést attól, aki a kárt gondatlanságával okozta.
Ezek az ésszerűségnek megfelelő igazságossági megfontolások azonban érzelmi alapon válnak hitelessé, mozgósító erejűvé. Ha igazságtalansággal találkozunk, ez valamiféle felháborodást vált ki. Ha megvizsgáljuk a felháborodást kiváltó helyzetet, többnyire valamiféle aránytalanságot találunk. Különösen zavaró, ha valakinek az érdemei és annak elismerése között látunk eltérést, például ha az arra érdemtelent jutalmazzák, azt pedig mellőzik, aki keményen dolgozott. Felháborít, amikor Lear királlyal a lányai nem bánnak érdeme szerint. Az aránytalanságot mint igazságtalanságot sérelemként éljük meg - különösen, ha a következmények személyünkben érintenek, vagy ha empatikusan azonosultunk az igazságtalanság áldozatával. Az igazságtalan megítélés, elbánás negatív önértékeléssel jár és ennek megfelelő érzelmeket vált ki (megszégyenülés, kisebbségi érzés). Ezeknek az érzelmek hatására és leküzdésére egyebek közt haragot és felháborodást érezhet az áldozat.
IV/c Értékfeltevések és a tények: az igazságos világra vonatkozó elképzelés
Az igazságossághoz való ragaszkodásnak van másfajta olvasata is. Melvin Lerner nagyhatású könyvet írt a sokatmondó Hit az igazságos világban: Egy alapvető téveszme címmel. Lerner szerint az emberek hajlamosak arra, hogy mindent, amit tapasztalnak, valamilyen módon igazságosnak tekintsenek. Nehezen elviselhető abban a tudatban élni, hogy a világ alapvetően nincs rendben. Nehezen viseljük el a kognitív disszonancia állapotát, azaz értékfeltevéseink és a tények ellentétét. Ahol nem lehet az értékfeltevésen változtatni, ott a tényeket hozzuk összhangba, némi kozmetikázás árán, az értékekkel. Lerner kísérleti eredményei szerint az emberek hajlamosak a lottónyertesről azt hinni, hogy azért nyert, mert keményebben dolgozott a szelvényén, mint aki nem nyert! A balszerencse, sőt a bűncselekmények áldozatai viszont rászolgáltak sorsukra. Az igazságos világra vonatkozó alapvető elképzelés szerint az emberek azt kapják, amit megérdemelnek. A büntetés segít helyreállítani a világ rendjét, a megsértett rend helyreállítása lehetővé teszi a világ igazságosságára vonatkozó feltevés működtetését az állandósult igazságtalanság közepette.
- |12|
Az igazságos megoldásokra vonatkozó elképzelések hozzájárulhatnak egy adott bűnözés leghatékonyabb kezeléséhez. Ne feledjük, hogy a közgazdasági racionalitás nem kínál pontos előrejelzést az optimális elrettentés mértékéről. Az igazságérzet sugallatának értékét persze hiba lenne túlbecsülni, mert sokszor ragaszkodik kevéssé hatékony, túlhaladott megoldásokhoz. Ez azonban inkább az értelem és a képzelőerő hibája, mintsem az érzelmek döntést torzító hatásáé. A közfelfogás - kellő tájékozottság hiányában - gyakran elutasítja az alternatív büntetéseket, a félig nyitott börtönöket, a pénzbüntetést, noha ezek az olcsóbb megoldások is kellő elrettentő hatással lehetnek Videó: Angol börtön (mpg, 3,6 MB) |4}| . Ebben az elutasításban azonban nem feltétlenül az irracionális bosszúvágy, a feszítsd meg, kövezzed meg vágya dolgozik, hanem a tájékozatlanság.
IV/d Az áldozattá válástól való félelem
A büntetőjog racionális megközelítésével kapcsolatban felvetődik egy további nehézség. A büntetőpolitika egy olyan társadalmi légkörben formálódik, amelyet áthat az áldozattá válástól való félelem.
A kutatások többségében egyébként azt állapították meg, hogy akik bűncselekmények áldozatai voltak, azok kevésbé kívánnak szigorú büntetést. A félelem éppen konkrét tapasztalatok hiányában követel szigorú, a következményekkel és költségekkel nem számoló büntetőpolitikát. Nagyon sok országban az elmúlt húsz évben a lakosság többsége úgy követelt szigort és súlyos börtönbüntetéseket, hogy a bűnözés nem nőtt - de a közhangulatnak engedve a büntetések egyre szigorodtak. Természetesen az sem kizárható, hogy éppen ezzel a szigorítással tették a bűntetteket kellően költségessé, és ez járul hozzá a hatékonyabb elrettentéshez - de a közvetlen és társadalmi költségek, mint az amerikai példán láttuk, rendkívül nagyok.
- |13|
De még ezen a ponton sem reménytelen a helyzet. A tapasztalatok szerint a rendteremtő, szigorító programok elfelejtődnek, különösen ha a már említett költségkorlátokba ütköznek. A büntetőpolitika mesterei a rendteremtési felhatalmazásokba ésszerű programokat rejtenek. A szigorú büntetési tételeket a bírák kicselezik. Börtönőrök és a közegészségügyi hatóságok a dekriminalizáció lelkes híveivé válnak, amikor a börtönökben a túlzsúfoltság miatt antibiotikumnak ellenálló tébécé jelentkezik. A rendőrfőnöknek sikert kell felmutatnia, tehát kiharcolja a pénzt a köztéri világításra és a bűnmegelőző járőrözésre. Az embereket sikerül visszacsalogatni az utcára, ami viszont az utcai erőszaktól veszi el sokak kedvét. Legalábbis így történt New Yorkban az elmúlt tíz évben.
V. Az áldozat nélküli bűncselekmények társadalmi megítélése
- |17|
- |18|
A klasszikus büntetőjogi felfogástól eltérően a mai büntetőjogi rendszerekben egy sor magatartás pusztán azért számít bűncselekménynek, mert a hatalmon levők ezt így vélik helyesnek. A közfelfogás viszont nem feltétlenül követi ezt a hatalmi értékítéletet, s az emberek nem látnak bűncselekményt ott, ahol a hivatalosságok szerint látniuk kellene. 1843-ban a rajnai tartományi gyűlés elhatározta, hogy büntetendővé teszi az erdőben lehullott gallyak szedését, hogy falopássá minősítik azt, amit a szegények évszázadok óta megtehettek. Erre Karl Marx, aki ekkor még nem volt marxista, az írta: "A nép látja a büntetést, de nem látja a bűntettet, és mert látja a büntetést ott, ahol nincs bűntett, már ezért sem fog büntettet látni ott, ahol büntetés van. Azzal, hogy a lopás kategóriáját ott alkalmazzátok, ahol nem szabad alkalmazni, ott is megszépítettétek (a lopást), ahol alkalmazni kell" (19. ábra).
- |19|
Ahol a magatartás fokozódó költségű tiltása nem találkozik társadalmi egyetértéssel, ahol a büntetést aránytalannak érzik, ott feszültség keletkezik. Az ellenérzések még ott is megjelennek, ahol egyébként éppen a társadalmi félelem keltette várakozásokat véli kiszolgálni a szigorító törvényhozás és igazságszolgáltatás. Az utcai szorongás nem szűnik meg, hiába kerül több elkövető börtönbe.
- |20|