Király Béla

Gyógyszereink és a szimmetria

ENG

Szántay Csaba - V. szemeszter, 2004.10.18

A 2001. évi kémiai Nobel-díjat megosztva két amerikai és egy japán kutató kapta a királis szintézisek területén végzett munkájukért. A királis szó a görög cheir szóból származik, melynek jelentése: kéz. A bal kezünk és a jobb kezünk úgy viszonylik egymáshoz, mint kép a tükörképéhez. Az élőlényeket felépítő molekulák túlnyomórészt ilyen szimmetria-tulajdonságokkal rendelkeznek, azaz királisak. A szerves kémia régi célja, hogy olyan előállítási módszereket keressen, amelyek kívánság szerint a képet vagy a tükörképet hozzák létre.

Our Drugs and Symmetry

HUN

Szántay, Csaba - Semester V, 2004.10.18

The 2001 Nobel Prize was awarded to Professor B. Sharpless, Professor R. Noyori and pharmaceutical researcher W. Knowles for their work in the field of chiral synthesis. The scientific and technical importance of this discipline is evidenced by the fact that, as a rare exception, an industrial researcher has also been awarded the prize. What is chirality? The best way to illustrate it is perhaps with the relationship of the right and the left hands. These relate to each other as image and mirror image. In the arts there are a number of works demonstrating such a relationship, perhaps, the most well known is Michelangelo's fresco in the Sistine Chapel where the Lord's right hand meets Adam's left hand. The majority of the organic molecules of a living organism are chiral, and, for some as yet unknown reason, only one of the forms is to be found. Such is the limonene that tastes and smells lemon while its mirror image smells orange. There are however, more important differences that can mean a matter of life and death which is why intake of chiral medicines in the appropriate spatial form is so vital.

1956 - a szabadságharc katonapolitikája

ENG

Király Béla - V. szemeszter, 2004.10.25

irály Béla nyugalmazott vezérezredes, a Nemzetőrség egykori parancsnoka hadtörténészként, s egyben az 1956-os események tevékeny alakítójának szemszögéből tekinti át a forradalomban és a szabadságharcban részt vevő különböző fegyveres testületek - a néphadsereg, a rendőrség, a határőrség, az ÁVH és a belső karhatalom - akkori állapotát és az eseményekben betöltött szerepét, a szovjet agresszió alakulását, illetve a felkelők harci tevékenységét Budapesten és vidéken. Az előadás kitér a szabadságharc nemzetközi megítélésének összefüggéseire is.

1956 - The Military Policy of the Fight for Freedom

HUN

Király, Béla - Semester V, 2004.10.25

Béla Király, active shaper of events, reviews the role of the armed forces during the revolution and the struggle for freedom in 1956. On 22 October, the demonstrating students demanded merely the democratic reform of socialism and in the first days the groups of armed rebels were mostly disorganised. The rebellion was only triggered by a provocation. The ceasefire of 28 October put an end to the clashes between the army and rebels. However, the lack of central military leadership led to avoidable bloodshed at Kossuth Square and Köztársaság Square, highlighting the importance of the establishment of the Revolutionary Armed Forces Committee and the organisation of the National Guard. The Soviet invasion began on 1 November and although Ambassador Andropov had assured the Hungarian Prime Minister, Imre Nagy that the Soviets would not wage war on Hungary, on 4 November conflict was a reality. The Hungarian armed forces were unable to resist. The want of foreign assistance resulted from a perception that Soviet supremacy in conventional weaponry could only have been counter-balanced with the risk of a nuclear war.

A média szerepe a gyerekek fejlődésében

ENG

Kósa Éva - V. szemeszter, 2004.11.08

Napjainkban a médiumok, mindenekelőtt a televízió elterjedtsége jelentős mértékben átalakítja a szocializációs folyamatot. A mára már hagyományosnak tekinthető médiumok (film, újság, televízió, videó stb.) mellett a gyorsan elterjedő új technológiák is egyre jelentősebb szerepet játszanak a gyerekek és a fiatalok mindennapjaiban. Az előadás a média hatásának általános elméleti kérdéseit taglalja, valamint megvizsgálja, milyen tényezőktől függ, hogy mit értenek a gyerekek a médiából, és bemutatja a felnőttek szerepét a gyerekek médiához való viszonyában.

The Role of the Media in the Development of Children

HUN

Kósa, Éva - Semester V, 2004.11.08

Young people's intensive use of the media and the models characteristic to them shape their idea of reality and the norms of the social world as well as what defines socially acceptable behavior. These in turn influence the behavior, thought patterns, emotional life, stereotypes, sexuality and identity of a developing personality. The age of the viewer influences the interpretation of what is seen on television, thus children regard events and actors on TV in very different ways. Children's judgements of the formal characteristics and structural elements of programs and the personalities of the actors play an important role in their perceptions. The extent to which children understand subject matter seen on TV is related to their intellectual development and to the loosening of egocentric thinking and perceptual constraint. Plainly, adults play a major role in shaping children's relationship to the media in establishing a selective media usage. Parental explanations may also play an important role in developing a more critical viewer attitude by drawing comparisons between televised representation and reality. Young people's intensive use of the media and the models characteristic to them shape their idea of reality and the norms of the social world as well as what defines socially acceptable behavior. These in turn influence the behavior, thought patterns, emotional life, stereotypes, sexuality and identity of a developing personality. The age of the viewer influences the interpretation of what is seen on television, thus children regard events and actors on TV in very different ways. Children's judgements of the formal characteristics and structural elements of programs and the personalities of the actors play an important role in their perceptions. The extent to which children understand subject matter seen on TV is related to their intellectual development and to the loosening of egocentric thinking and perceptual constraint. Plainly, adults play a major role in shaping children's relationship to the media in establishing a selective media usage. Parental explanations may also play an important role in developing a more critical viewer attitude by drawing comparisons between televised representation and reality.

1. ábra

^|1|
2. ábra

^|2|
3. ábra

^|3|
4. ábra

^|4|
5. ábra

^|5|
6. ábra

^|6|
7. ábra

^|7|
8. ábra

^|8|
9. ábra

^|9|
10. ábra

^|10|
11. ábra

^|11|
12. ábra

^|12|
13. ábra

^|13|
14. ábra

^|14|
15. ábra

^|15|
16. ábra

^|16|
17. ábra

^|17|
18. ábra

^|18|
19. ábra

^|19|
20. ábra

^|20|
21. ábra

^|21|
22. ábra

^|22|
23. ábra

^|23|
24. ábra

^|24|
25. ábra

^|25|
26. ábra

^|26|
27. ábra

^|27|
28. ábra

^|28|
29. ábra

^|29|
30. ábra

^|30|
31. ábra

^|31|
Videó: Diáktüntetés

^|1|
videó: Eörsi László

^|2|
Videó: Köztársaság tér

^|3|
Audio: Nagy Imre beszél

^|4|
Videó: Borisz Jelcin

^|5|

Király Béla

1956 - a szabadságharc katonapolitikája

I. Előzmények

1949. augusztus 18-án életbelépett a népi demokrácia alkotmánya. Ettől kezdve hazánkat egypártrendszerű diktatúra tartotta rabságban. Különvéleményt megfogalmazni nem lehetett, az ellenállás egyenlő volt az öngyilkossággal. A költők az asztalfiókjukban rejtegették akkoriban írt költeményeiket, mint Illyés Gyula az Egy mondat a zsarnokságról című remekművét. 1953 és '56 között azonban gyors egymásutánban olyan események történtek, amelyek utat nyitottak a magyar forradalom számára.
Illyés Gyula verse a Magyar Elektronikus Könyvtárban
A fontosabb előzmények 1955-ig:

1953.

március 5. - Sztálin halála
június 4. - Nagy Imre első kormánya
június 17-18. - a kelet-német felkelés

1955.

április 18. - Nagy Imre menesztése
május 11-14. - a Varsói Szerződés megalakulása
május 15. - osztrák államszerződés

^|1|
^|2|
^|3|

A fontosabb előzmények 1956-ban

február 15-25. - az SzKP XX. kongresszusa
június 14. - a Petőfi Kör működni kezd
június 18. - Rákosi megy, Gerő jön
június 28. - felkelés Poznanban
október 6. - Rajk és társai újratemetése
október 21. - Gomulka a LEMP első titkára

II. A forradalom programja

^|4|

A diákok az egyetemeken - először Szegeden és Budapesten - gyűléseket tartottak. Október 22-én a Műszaki Egyetemen összegyűlt hatalmas diáksereg elfogadta a forradalmi magyar ifjúság 16 pontját. Ez a program futótűzként terjedt országszerte, de a világsajtó is felfigyelt rá. Ez lett a forradalom és szabadságharc programja. Itt most csak arra térek ki, hogy mit követelt az ifjúság 16 pontja, és mit nem (4. ábra).

Mit követelt az ifjúság 16 pontja és mit nem?

Követelte

a szovjet csapatok visszavonulását, a nemzet függetlenségét
demokratikus választásokat
gazdasági reformot

De nem követelte

a kommunista párt betiltását
a szocializmus eltörlését

Az azonban, hogy titkos szavazással végrehajtandó általános választásokkal életre hívott országgyűléstől remélte az ifjúság a nemzet jövőjének építését, azt is jelenti, hogy lehetségesnek tartották a szocializmus eltörlését is.

Tekintsük át az októberi-novemberi események legfőbb fordulópontjait:

október 23. - tűz a tüntetőkre Debrecenben és Budapesten
október 24. - az első szovjet beavatkozás: "Hullám"-hadművelet
október 28. - a forradalom győz; tűzszünet
október 30-31. - a háború megindulása: "Forgószél"-hadművelet
november 1. - a semlegesség kinyilvánítása
november 4. - a harcok kezdete

Ez az a keret, amelyen belül most a részletekre térhetünk.

III. Tüntetések és harcok Budapesten

Videó: Diáktüntetés ^|1}|
Az egyetemeken az október 22-i gyűlések közül a legsikeresebb a Műszaki Egyetemen zajlott le, ahol a 16 pontot megfogalmazták, és másnapra két egyetemről kiindulva a Petőfi-, illetve a Bem-szobornál tüntetéseket kezdeményeztek. A kormány vezetésében uralkodó bizonytalanságra jellemző, hogy a tömegtüntetést először megtiltották, de mivel az ifjúság dacolt a tilalommal, mégis megengedték. Egy újabb csoport a Sztálin-szoborhoz ment, és lerombolta. A legsúlyosabb következményekkel annak a csoportnak az útja járt, amely a rádió épületéhez vonult, ahol a 16 pont beolvasását követelték.

^|5|

Innét korábban, 20 órakor a Jugoszláviából visszatért Gerő Ernő gyűlölködő bolsevista zsargonban megfogalmazott beszédét közvetítették. A tüntetők elveit "valótlan ellenséges hírverésnek" nevezte, "ellenséges zavarkeltő, rendbontó elemekről" szólt, akik ellen fellépésre szólította fel elvtársait. A tüntetőket a beszéd felháborította, választ kívántak adni, de nem léphettek az épületbe, az ÁVH tüzet nyitott rájuk. Az erőszak híre futótűzként terjedt, s vele párhuzamosan megindult a tüntetők forradalmárokká változása: az erőszakra fegyveres választ adtak.

Már a rádiónál lefolyt események során ismertté váltak a terjedő fegyveres harcok jellemzői (5. ábra):

A HM a piliscsabai 8. gépesített ezredet rendelte a rádióhoz a tüntetők feloszlatására. A parancsnok, Solymosi János alezredes, látva a helyzetet, kijelentette, hogy "nem lövünk a népre". A kijelentést a tüntetők és a katonák lelkesen fogadták. Ez volt az első barátkozás katonák és tüntetők között, ami a következő napokban is jellemző maradt.
Minden harc, de főleg az irreguláris (partizán) küzdelem nélkülözhetetlen alapkövetelménye, hogy e küzdelem okát a harcosok olyan igaz ügynek tekintsék, ami a legnagyobb személyes áldozatot is indokolja: meggyőződésként éljen a szabadságharcosok szívében.
Az irreguláris harc egyik nagy nehézsége a fegyver- és lőszerhiány. Ez nem állt fenn az '56-os forradalmárok esetében. A piliscsabai ezredparancsnok kijelentését követve a forradalmárokkal barátkozó katonák egy része átadta nekik a fegyverét, mások fegyveresen csatlakoztak hozzájuk, vagy elszéledtek. A forradalmárok tehát vagy így jutottak fegyverhez, vagy pedig a rendőrőrsökről, raktárakból és a bolsevista rendszerben oly gyakori fegyvertároló helyről kaptak, illetve "szereztek".
Az irreguláris harc másik nehézsége a harcképzetlenség és az alegységparancsnokok hiánya. Ez sem állt fenn '56-ban. A bolsevisták a közép- és felsőfokú intézmények diákjait a kommunizmus fegyveres védelmére képezték ki abban a tévhitben, hogy "hazánk nem rés, hanem erős bástya a béke frontján" (a Rákosi Mátyásnak tulajdonított egykori mondás szerint). A diploma előfeltétele volt a tartalékos tiszti képzettség. Így diákparancsnokokból vagy alparancsnokokból nem volt hiány. Tizenegy évvel a háború után sok frontot megjárt ember is akadt, aki képes volt alegységeket vezetni.
Az irreguláris harc egy másik jellemzője, a rugalmasság szintén jellemző volt. Ha egy kisebb csoport olyan helyzetbe került, hogy a megsemmisítése valószínűvé vált, egyszerűen eldobták fegyvereiket, és a tüntetők közé vegyültek. Másnap újra harcba álltak. Emiatt a szabadságharcosok valódi létszáma soha sem volt világos ellenségeik előtt, azok tervezését összekuszálta.

^|6|

Ezek a tényezők jellemezték a budapesti harcokat. Rátermett, leleményes alegységparancsnokok szervezték az ellenállási gócokat Budapest minden kerületében és vidéken. Különösen sikeresek voltak a Móricz Zsigmond körtéri, Széna téri, Baross téri, Corvin közi, csepeli gócok. Mielőtt a Nemzetőrség Főparancsnoksága megalakult, a harcok ezeken a környékeken folytak. A gócok között, ha volt is némi együttműködés, közös "hadműveletekre" nem került sor (6. ábra).
videó: Eörsi László ^|2}|

Mégis, 28-án a "srácok" győztek, központi vezetés híján a szabadság eszméje volt a "parancsnokuk

Horváth Miklós kiegészítése:

A magyar és szovjet csapatok karhatalmi alkalmazása az október 23-28-ig terjedő időszakban

Ahhoz, hogy - ha vázlatosan is - megértsük az erőszakszervezetek szerepét az 1956-os forradalomban, szólni kell az államvédelmi szervek közül a Belső Karhatalom, a Határőrség, illetve a Magyar Néphadsereg és a Rendőrség szervezetéről, és elsősorban arról, hogy felkészültek-e egy rendszerellenes megmozdulás felszámolására.

A karhatalmi alkalmazásra vonatkozó tervet Nagy Imre még 1954. január 18-án hagyta jóvá. A Honvédelmi Tanács a karhatalmi szolgálat megszervezését, a belső rend fenntartását - a rendőrség és a belső karhatalom erőinek felhasználásával - elsősorban a Belügyminiszter kötelességévé tették.

^|7|

A később több alkalommal módosított tervben Magyarországot 4 nagy karhatalmi körzetre osztották, amelyekben a rendőri, államvédelmi és honvédségi erők alkalmazásával számoltak (7. ábra). A karhatalmi riadó elrendelése esetén - a határozat szerint - a rendőrség szervei többek között biztosítják a belső rend fenntartását, őrzik az állami intézményeket, a tanács- és pártszervek épületeit, a vasúti objektumokat, a közlekedési hidakat és a polgári repülőtereket. A Belső Karhatalom csapatai biztosítják a Kormányszervek épületeit, a nagyobb jelentőségű ipari vállalatokat, erőműveket, állami raktárakat, védelmi jellegű objektumokat, fontosabb hidakat, hírközpontokat. A mindösszesen 7723 fős államvédelmi testületből az aktív harctevékenység folytatására manőverező csoportokat is kijelöltek.

A Honvédelmi Tanács különleges esetekben a Határőrség változatlan feladataként az országhatár védelmét határozta meg, ugyanakkor a határőr erők karhatalmi alkalmazását nem köti a Honvédelmi Tanács külön engedélyéhez. Így válik érthetővé, hogy október 24-én a határőr-alakulatok Budapesten miért jelenhettek meg.

^|8|

A karhatalmi terv szerint ha a rendőrség és a Belső Karhatalom erői "az ellenséges bandák szervezett támadásai visszaverésére" nem elégségesek, a Néphadsereg csapataival kell az őrségeket megerősíteni, illetve a szükséges segítséget a támadás elhárítására megadni (8. ábra). A politikai és katonai vezetés az országos és fővárosi karhatalmi terv szerint egy rendszerellenes megmozdulást a rendelkezésre álló erők - kb. 115 000 katona, 17 366 rendőr, 7723 karhatalmista és 15 233 határőr, tehát mindösszesen 164 965 fő - nem egészen 14%-ával felszámolhatónak tartotta.

Nem utolsó sorban szólni kell a Magyarországon állomásázó szovjet csapatokról is. Az 1955 szeptemberében Magyarországon felállított szovjet Különleges Hadtest rendeltetése a magyar csapatokkal együttműködésben az osztrák határ lezárása, védelme, a szovjet csapatok kivonása esetén a közlekedési útvonalak biztosítása volt. A hadtest a Vezérkar útján a szovjet fegyveres erők miniszterének volt alárendelve (9. ábra).

^|9|

A Különleges Hadtest parancsnoka már 1956 júliusában parancsot kapott, hogy az alaprendeltetés ellenére készítsen tervet a szovjet csapatoknak "a szocialista társadalmi rend fenntartása, védelme, adott esetben helyreállítása" érdekében történő alkalmazására. A terv a "Volna" (Hullám) fedőnevet kapta. E terv szerint a 17. gépesített gárdahadosztály fő erőivel zárja az osztrák határt, a 2. gépesített hadosztály Budapestre vonul, ahol passzív objektumvédelemmel segíti a rendszerellenes megmozdulás leverése érdekében aktív harctevékenységet folytató államvédelmi karhatalmi csapatokat (10. ábra). Október 23-án a szovjet csapatok ennek a tervnek a végrehajtását kezdik meg, de a szovjet vezetés a magyar csapatok - elsősorban a 7. esztergomi gépesített hadosztály alárendelt alakulatainak fővárosba irányítása - mellett további három szovjet hadosztály Magyarországra küldéséről is döntött. Október 24-én a hajnali órákban Kárpátalja felől a 128. lövész és a 39. gépesített hadosztály, Románia irányából a temesvári 33. gépesített hadosztály átlépte a határt, és megkezdték a menetet Budapest felé (11. ábra).

^|10|
^|11|

Egyes szovjet források szerint az így riadókészültségbe helyezett és "rendcsinálás" céljából bevetett öt hadosztály állományába 31 500 fő, 1130 harckocsi és önjáró löveg, 616 tüzérségi löveg és aknavető, 185 légvédelmi löveg, 380 páncélozott szállító harcjármű tartozott. Október 25-én a fővárosban lévő, zömében dezorganizált magyar kormányerők létszáma hozzávetőleg 10-12 000 főre tehető.

A Kárpáti Katonai Körzet és a Különleges Hadtest légi erőiből összesen 159 vadászrepülő és 122 bombázó várt bevetési parancsra. A szovjet katonai erők felvonulásának ezen időszakában a vadászrepülők fedezték a menetben lévő csapatokat, a bombázó repülők a repülőtereiken láttak el fokozott készültségi szolgálatot.

A magyar és szovjet katonai vezetés a kormányellenes fegyveres erők felszámolására minden részletében kidolgozott tervekkel október 28-ig nem rendelkezett, ezért eddig az időpontig képtelenek voltak magukhoz ragadni a politikai és katonai kezdeményezést.
Erőszakszervezetek és politika 1956-ban (Részletek Horváth Miklós "1956 hadikrónikája" című könyvéből)

IV. Két véres nap Budapesten

^|12|

Az első "legvéresebb nap" október 25-e volt. A tragédia, mely körülbelül 100 áldozatot követelt, a Kossuth téren zajlott le. A másik október 30-a volt, amikor a Köztársaság téren 30-an haltak meg. Ez utóbbi egy működő központi vezetés esetén megakadályozható lett volna. Országszerte körülbelül 300 áldozata volt a sortüzeknek (12. ábra).

Kossuth tér, október 25.

Október 25-én dél felé minden irányból több ezres tömeg árasztotta el a Kossuth teret. A fő követelésük Gerő menesztése volt. Az Országházat őrző s a közben beérkezett szovjet harckocsik és a tüntetők között fraternizálás kezdődött. A szabadságharcosok zászlókkal a harckocsikra ugrottak, és baráti orosz nyelvű röplapokat adtak a szovjet katonáknak.
Szerov, a GPU (szovjet titkosrendőrség) tábornoka a Parlament közelében lévő szovjet harckocsik közül néhánynak tűzparancsot adott. Már ezelőtt - valószínűleg - határőrök (zöld ávósok) tüzet nyitottak a tüntetőkre - ma is vitatott, hogy a Földművelési Minisztérium tetejéről vagy máshonnan. Hatalmas tűz zúdult a fegyvertelen tömegre. A szovjet katonákkal való barátkozásnak vége szakadt (13-14. ábra).

^|13|
^|14|

Köztársaság tér, október 30.

A budapesti pártbizottság Köztársaság téren álló székházának megerősített őrsége akkor még ÁVH-s egyenruhát viselő hivatásos és sorozott ÁVH-sokból állt. A három ott lévő szovjet harckocsit Kovács István, a budapesti pártbizottság titkára kérésére 28-án visszavonták.

^|15|

Október 29-én ÁVH-s egyenruhát viselők tüntetőket tartóztattak le, de el is engedték őket. Mégis megmaradt az a vélemény, hogy az épületben szabadságharcosokat tartanak fogva. Az október 30-án a helyszínre küldött, vidékről felrendelt, néphadseregbeli harckocsik nem ismerték fel a pártházat. Összevissza mozogtak, majd - tévedésből - tüzet nyitottak rá. Azaz épp azokat a szabadságharcosokat támogatták, akik ellen küldték őket. Háromórás harc után a szabadságharcosok elfoglalták a pártházat, és 24 főt - főleg sorozott ÁVH-sokat - meglincseltek. Sajnos Mező Imre, a Nagy Imréhez hű kommunista vezető is halálos sebet kapott (15. ábra).

Videó: Köztársaság tér ^|3}|
A tömeges lincselést a helyszínen lévő külföldi riporterek lefényképezték, és világszerte terjesztették. Ez a sajnálatos és mindkét fél tévedésein alapuló esemény volt az első olyan információ Budapestről a nagyvilág számára, amely rontotta a szabadságharcosok addigi makulátlan jó hírét.

V. Vidéki események

A régi rendszer hívei először október 23-án délután, órákkal a budapesti rádiónál történt tűznyitás előtt, Debrecenben használtak fegyvert - három ember halálát okozva.

Vidéken az események Bács-Kiskun, Győr-Sopron, Komárom, Somogy, Pest és Veszprém megyékben voltak a legélénkebbek. Mégis, volt különbség Budapest és a vidék között. A fővárosban ugyanis valóságos háborúvá fejlődtek a dolgok, a tüntetőkből forradalmárok, azokból szabadságharcosok, végül pedig az általuk megválasztott és Nagy Imre által elismert főparancsnokság vezetése alatt nemzetőrök lettek, és október 28-a - a győzelem napja - után sikeres konszolidálásba kezdtek. Ezzel szemben a HM és azon belül a Katonai Bizottság tehetetlen volt, csak konfúziót okozott ahelyett, hogy vezetett volna.

Vidéken a központi vezetés még kevésbé működött, egyes parancsnokokon múlott, mit tesznek a rendszer fegyveres erői, ezért az események lefolyása nagyon sokszínű volt. Nem voltak nagy területre kiterjedő fegyveres harcok, de egyes helyeken véres összecsapások történtek a hadsereg és a szabadságharcosok között.

A néphadsereget a helyi parancsnokok jobban kézben tartották, mint ahogy Budapesten történt, így a fővárosban szokássá vált fraternizálások helyett sok esetben a katonák túlkapásokat követtek el a tüntetők ellen. Várpalotán azonban a parancsot, hogy géppuskával a tüntetőkre tüzeljenek, a legénység megtagadta. Akik a vidéken élők közül harcolni akartak, több helyről szervezett csoportban a fővárosba mentek, hogy az "igazi" szabadságharcban vegyenek részt.
Bármilyen különbség volt is a fővárosi és a vidéki események között, a nemzet egysége 1848 óta nem volt oly szilárd, mint 1956-ban.

VI. A győztes forradalom fegyveres ereje, a Nemzetőrség

^|16|

A forradalmi harcok október 28-ig központi vezetés nélkül folytak. Az egyetemi hallgatókra, a szabadságharcosokra 1848 ideái nagy hatást gyakoroltak. A 48-as nemzetőrség példájára nemzetőrségnek kezdték nevezni saját alegységeiket. A központ szervezésének megkezdése Kopácsi Sándor (16. ábra), a forradalom hű fia nevéhez fűződik.
A régi rendszer központi vezetősége azonban nem a forradalom eszméinek szolgálatára, hanem a párt és a kormány védelmére kívánta a munkásságot felfegyverezni. A forradalom győzelme után a HM és a BM - bár még mindig a szabadságharcosok lefegyverzését kívánta - az elbocsátott szabadságharcosok helyén "kezelhető" nemzetőrséget akart látni. Október 29-én Nagy Imre követelte Kopácsitól, hogy "valódi szabadságharcosok" legyenek a nemzetőrségben, mert a néphadsereg alkalmatlannak bizonyult feladata ellátására.

Itt kitérőt kell tennem annak megmagyarázására, hogyan kerültem kapcsolatba Nagy Imrével és váltam munkatársává. 1956. szeptemberi szabadulásom után Sárközi Márta - az író Molnár Ferenc lánya - vett gondozásába, és mutatott be az ország jeles értelmiségeinek. Azt hiszem, ezen az úton jutott el a nevem Nagy Imréhez is, akinek nevében és megbízásából október első hetében felkeresett Ádám György, a Közgáz professzora két barát kíséretében.

Tájékoztattak, hogy létezik egy "Nagy Imre baráti köre", akik Nagy Imre első kormányának reformjait kívánják békés eszközökkel folytatni. Minden minisztériumban és más fontos intézményben kulcspozícióban vannak olyan személyek, akik Nagy Imre miniszterelnöksége alatt szabadultak. Csak a HM-ben és az ÁVH-ban nem volt még senki a csoportból. Az ÁVH-ban nem is lesz, mert azt feloszlatják. A HM-be pedig engem szeretnének bejuttatni.

Abban állapodtunk meg, hogy állok a feladat elébe, de előtte bejuttatnak egy kórházba, hogy feltápláljanak, és kezeljék valóságos és képzelt betegségeimet. Végül, mivel békés átmenetről volt szó, javaslatukra írtam Bata honvédelmi miniszternek, hogy kész vagyok a szolgálatra.

Október 10. körül a Központi Honvéd Kórházban voltam, 13-án Illy Gusztávék újratemetésén Illynét kísértem el férje sírjához. A temető kapujában állt Nagy Imre vejével, Jánosi Ferenccel, akivel barátok voltunk. Ő figyelmeztethette Nagyot ottlétemre, aki így szólt: "Tábornok, remélem, hamarosan meggyógyul, akkor szeretnék Önnel beszélni." Ezzel hitelesítette Ádámék felkérését.

Október 19-én egy kisebb műtéten estem át. Október 29-től Budapestről, de vidéki városokból is szabadságharcos küldöttségek gyülekeztek a Deák téri rendőr-főkapitányságon. Sokféle probléma hozta oda őket, de mindegyikük a nemzetőrségbe való egyesülést tartotta a legfontosabb, azonnal megoldandó feladatnak. 30-án délután értem küldtek a Központi Honvéd Kórházba. Igent mondtam a meghívásra, és egy terepjáró gépkocsin a Deák térre mentem. Itt Kovács István vezérőrnagy, az ülés elnökségének egyik tagja mutatott be a küldötteknek, akik rövid vita után a már kongresszussá szélesedett tömeggyűlés elnökévé választottak. Így csatlakoztam a forradalomhoz.

A vita fő tárgya a nemzetőr-alakulatok szervezéséhez és egyesítéséhez szükséges központi szervezet létrehozása volt. Elfogadták javaslatomat, hogy az új vezetőtestületet - bár a szabadságharcosok szabad elhatározásukból keltették életre - szükséges kormánya nevében Nagy Imrének is elfogadnia.

A határozatot egy küldöttség élén 30-án az esti órákban vittem át Nagy Imréhez, aki Tildy Zoltán és Vas Zoltán jelenlétében azonnal fogadott bennünket. Nagy dolog volt ez, mert mi - szemben a legtöbb küldöttséggel - nem "követeléssel", hanem feladatvállalással, kérdések "megoldásával" mentünk. Mindhárman örömmel üdvözölték a tervezetet. Vas Zoltán javasolta, hogy a Forradalmi Honvédelmi Bizottságot kereszteljük át Forradalmi Karhatalmi Bizottságra, mert a Szovjetunió a "honvédelem" szó használatát ellene irányuló készülődésként ítélhetné meg.

A határozatnak a közgyűlés által elfogadott szövegét magam fogalmaztam, és apróbb módosítások után Nagy Imre is aláírta. A Kossuth Rádióban aznap 22.43-kor olvasták be. Így hangzott:

"A forradalmi harcokban részt vett egységek megbízottaiból, a honvédség és rendőrség képviselőiből, a megalakulás alatt álló munkás és ifjúsági fegyveres egységek képviselőiből alakuló forradalmi karhatalmi bizottság előkészítő bizottságának a mai napon történt megalakulását a Magyar Népköztársaság Minisztertanácsa nevében tudomásul veszem és megerősítem. A forradalmi karhatalmi bizottság szervezze meg a forradalmi harcokban részt vett egységekből, a honvédség és rendőrség erőiből és a munkás- és ifjúsági osztagokból alakuló új karhatalmat. Ennek segítségével is teremtse meg hazánk belső békéjének helyreállítását és az október 28-án és 30-án elhangzott kormányprogramok végrehajtásának feltételeit.
A forradalmi karhatalmi bizottság az általános, titkos választásokkal létrehozandó új kormány hivatalba lépéséig működjék.
Budapest, 1956. október 30. Nagy Imre s. k.
A Magyar Népköztársaság Minisztertanácsának elnöke"

Szükség volt a gyors konszolidációra, mert a szovjet veszély növekedése félreérthetetlen volt. Ehhez olyan, a szükséges utasításokat kiadni képes felső vezetést kellett létrehozni, amelynek intézkedéseit tiszteletben tartják és végrehajtják. Ennek érdekében a Forradalmi Karhatalmi Bizottság kebelében létrehoztam a Nemzetőrség Főparancsnokságát. A Deák téren a Forradalmi Karhatalmi Bizottság szűkebb tagsága állandóan jelen volt; az ő tudtukkal, de saját felelősséget vállalva adtam ki a parancsokat (17. ábra).
A főparancsnokságot a Zrínyi Miklós Katonai Akadémia tanáraiból és hallgatóiból alakítottam meg. (1950-ben én voltam az alapító parancsnoka ennek az intézetnek.) Közülük sokat ismertem, így 24 órán belül szakmailag kitűnő, '56-hoz hű törzs állt rendelkezésre. Még egy utolsó nagygyűlést hirdettem meg 31-én délre a Kilián laktanyába, hogy mindenki, akit illet, tudjon arról, mit tettünk, és mire készülünk (18-19. ábra).

^|17|
^|18|
^|19|

A gyűlés a Forradalmi Karhatalmi Bizottság kongresszusának mondta ki magát, és megerősítette az előző nap hozott döntéseket. Több technikai kérdésben döntött még, de a lényeg az volt, hogy a Nemzetőrség megalakulásáról országszerte tudomást szereztek. Eddig Budapesten és néhány vidéki városban tudtak csak rólunk, és vették fel velünk a kapcsolatot. A gyűlés után - amiről a rádió bő tájékoztatást adott - vidéken is felgyorsult a nemzetőr-alakulatokká való átalakulás, és tömegével jelentették a városi és megyei központok, hogy önként alárendelik magukat a Nemzetőrség Főparancsnokságának: a munka megkezdődhetett.

Munkám végrehajtására kitűnő munkatársakat kaptam. A nemzetőr-ügyeket - mint említettem - a Zrínyi Akadémia tisztjeiből alakult törzzsel intéztem, ezt Zólomy ezredes vezette. Amikor október 31-én Budapest katonai parancsnokává nevezett ki a miniszterelnök, megkaptam az újonnan alakult 4. hadsereg törzsét, amely még úgysem vette át a parancsnokságot a csapatok felett. Kovács Imre vezérőrnagy volt ennek a törzsnek a vezérkari főnöke. Ez a két képzett katona szervezte meg már október 31-ről november 1-re virradó éjjelre a főváros kerületeinek biztonságát honvédekből és nemzetőrökből lett járőrökkel. Ez, a katonák és a nemzetőrök együttes alkalmazása lett a munkarendünk. Bajtársi együttműködésben indult meg a konszolidációs munka. Ha az idegen hatalom nem avatkozik belügyeinkbe, heteken belül példás rend tette volna lehetővé Nagy Imrének a kormányzást.

VII. A néphadsereg állapota és tevékenysége

A néphadsereg 1956-ban teljesen felkészületlen volt bármilyen kényes feladat végrehajtására. Egyrészt 1953 óta a létszám fokozatosan csökkent. A tisztek helyzete bizonytalan volt, elkeseredésükben sokan kérték elbocsátásukat. A tisztikar kettészakadt: a régi, iskolázatlan, csakis párthűség miatt előléptetett tisztekre megvetéssel néztek a magas fokú katonai kiképzésben részesült fiatalabb tisztek. A forradalom kitöréséig sem az újoncok, sem az újonnan avatott tisztek nem vonultak még be csapataikhoz, a tisztiiskolákon még szabadság volt. A politikai és elhárító tisztek domináltak a csapattisztekkel szemben. Mindezek következtében a néphadsereg harci szelleme alacsony volt.

A katonai felső vezetés nem értette meg, miről van szó - munkáját végig kapkodás és bizonytalanság jellemezte. Például a legtöbb helyen az alegységek lőszer nélkül jelentek meg, egymásnak ellentmondó parancsokat kaptak. Sok helyen egyszerűen beleolvadtak a tüntető tömegbe, vagy egymásra tüzeltek.
A néphadsereg állapotára jellemző volt, hogy

a létszám 1953 óta fokozatosan csökkent: az 1953. évi 218.224 főről 1956-ban 115.000 főre
49 alakulat megszűnt, 21 helyőrséget változtatott
a tisztek elégedetlenek voltak és a tisztikar is kettészakad pártkatonákra és jól képzett katonákra.

A jellemző az volt, hogy a tisztikar nagy része egyénileg békés megoldásra törekedett. Vidéken sok helyen fegyvertelenül mentek a tömeg közé, s beszéddel, egy helyen katonazenével csillapítottak. Volt azonban néhány bolsevista meggyőződésű, véreskezű katonai parancsnok is. Közülük a legmerevebb a III. hadtest parancsnoka, Gyurkó Lajos vezérőrnagy volt, aki a statáriumra hivatkozva Kiskunhalason megfélemlítésül 20 személyt felkoncoltatott. Még október 28-án, a megyei párttitkár tiltakozása ellenére is előfordult az elfogott fegyveresek felkoncolása, 17 békés tüntetőt pedig repülőegységek bombáztak halálra. Október 31-én Gyurkó a szovjet csapatokhoz menekült. Sok helyütt lövettek más parancsnokok is a békés tüntetők közé. A sortüzek közül a debreceni, győri és székesfehérvári, valamint az esztergomi és a miskolci volt pusztító hatású, több esetben csak riasztó lövést adtak le. A különösen véres mosonmagyaróvári sortüzet a belső karhatalmi vagy határőr ávós egységek követték el. De az október 28-ai tűzszünet után a vidék is lecsendesedett.

VIII. A szovjet fegyveres beavatkozás

.
Tekintsük át a szovjet fegyveres beavatkozás nemzetközi hátterét!

1947. szeptember 15.-én hatályba lép a párizsi béke: a szovjet hadsereg Magyarországon marad;
1948. február 18.-án megkötik a szovjet-magyar barátsági és segélynyújtási szerződést;
1955. májusában létrejön a Varsói Szerződés egységes parancsnokság alatt, az osztrák államszerződés pedig garantálja a szovjet erők magyarországi berendezkedését
1955. szeptemberében feláll a Különleges Hadtest és létrejön a nyugati határzár.

Október 31-ról 1-jére virradó éjszaka hatalmas szovjet invázió kezdődött. Erről különböző forrásokból mind több és több jelentést kaptunk. Ahogy 1944-ben a francia maquisard-ok (nemzeti ellenállók) a francia vasutasoktól, úgy mi is a MÁV-tól kaptuk az ellenségről a legjobb értesüléseket. Ezenkívül, a Szolnokon működő telefonközpontban, amely a Szovjetunióval való titkos telefonösszeköttetést bonyolította le, volt egy munkatársunk, Taraszovics Sándor, aki mindent lehallgatott, és elmondott velünk.

Jól tudtuk tehát, hogy masszív új szovjet invázió indult: több mint egy tucat - pontosan 16 - hadosztály erejű magasabb egység özönlött hazánkba.

A Deák téri irodámból "K" telefonon személyesen Nagy Imrének jelentettem a szovjet invázióról érkező híreket. Ebből és más forrásokból is világossá vált számára a szovjet agresszió veszedelme és az erők nagysága. Ezért Andropov nagykövetnél is és közvetlenül a Kremlnél is tiltakozott. Hazug válaszokat kapott. Erre november 1-jén bejelentette a Varsói Szerződésből való kilépést, az ország semlegességét, és jelentést tett az ENSZ főtitkárának.

A "K" telefonon Nagy Imre közölte velem, hogy fegyveresek behatolása akadályozta meg, hogy a külügyminisztérium kapcsolatba lépjen az ENSZ-szel. A helyszínre siettem. Tűzszünetet rendeltem el, és a fegyvereseket a földszinti térségben gyülekeztettük. A parancsnokuk Seifert Tibor alezredes volt, aki jelentette, hogy a Széna téri védelmi góc emberei, és azért jöttek, mert azt a jelentést kapták, hogy bolsevisták foglalták el a minisztériumot. Magatartása és jelentése olyan furcsa és primitív volt, hogy igazoltattam. Kisült, hogy tizedes, és egy távirattal igazolta, hogy Dudás József nevezte ki alezredessé. Letartóztattattam, és megmagyaráztam a szabadságharcosoknak, milyen nagy hibát követtek el. De ez valóban Dudás megalomániájának következménye volt. Másnap saját emberei el is mozdították a Szabad Nép székházában lévő "főhadiszállásáról" (20-22. ábra).

^|20|
^|21|
^|22|

November 2-án Nagy Imre a "K" telefonon közölte: "Andropov tiltakozott a nagykövetség 'ostroma' miatt, s szovjet csapatok védelmét kéri, ha nem biztosítjuk diplomáciai munkája szabadságát." Egy harckocsi- és lövészszázadot riadóztattam, majd három tehergépkocsi szabadságharcossal indultam a helyszínre. A nagykövetség utcája üres volt, nyoma sem volt ostromnak. Egy tolmáccsal mentem a nagykövetség ajtajához. Andropov fejedelmi fogadtatásban részesített. Meg akart nyerni talán, mint Kádárral tették? Közölte, hogy az "ostrom" félreértés volt, és hogy szovjet-magyar tárgyalást javasolnak a szovjet csapatok kivonásáról. Kérte, kérdezzem meg Nagy Imrét, mi a válasz? Az irodájába vitt, ahol volt egy "K" telefon. Felhívtam Nagy Imrét. Örömmel nyugtázta az üzenetet, a magyarok aznap délután készek - mondta - a tárgyalásra az Országházban. De csak másnap, november 3-án kezdődött meg a szovjet-magyar tárgyalás. Kovács vezérőrnagy kora délután tájékoztatott arról, hogy megegyezés született, amely szerint

A szovjet csapatok 1957. január 15-i kezdettel visszavonulnak;
a magyar kormány gondoskodik ellátásukról, szállításukról;
a megrongált szovjet emlékműveket helyreállítják
az aláírásra este Tökölön, a szovjet hadiszálláson kerül sor.

A magyar delegációt Tökölön letartóztatták - de ezt akkor még nem tudtuk.

Horváth Miklós kiegészítése:

^|23|

Döntés az újabb támadás megindításáról, a "VIHR" (Forgószél) fedőnevű hadművelet végrehajtása

Október 28-án a forradalom új szakasza kezdődött meg. A magyar kormány nyilatkozata alapján a szovjet hadvezetés is elrendelte a tűzszünetet, és a 2. és 33. gépesített, valamint a 128. lövész gárdahadosztályok egységei október 29-én a harctevékenységet beszüntették (23. ábra).
A szovjet csapatok kivonását, a magyar kormány szovjet vezetőkkel történt megállapodásán túl a Különleges Hadtest parancsnoka, Lascsenko altábornagy véleménye szerint "a csapatok tétlensége, passzivitása miatt is" végre kellett hajtani. A szovjet csapatok kivonása terv szerint október 30-án 18 órakor kezdődött el, de a teljes kivonulást csak 31-én a déli órákban tudták befejezni.
A Különleges Hadtest törzse a Tökölön lévő repülőtérre települt, ahol egy szovjet repülőegység állomásozott. A szovjet csapatok Budapest határától 15-20 km-re összpontosítási körletet foglaltak el, ahol a harci technikát és fegyverzetet karbantartották, a személyi állományt, a lőszert, az üzemanyagot és az élelmiszerkészleteket kiegészítették (24. ábra).

^|24|

A szovjet csapatok mozgása a Szovjetunió területén a szovjet alakulatok Budapestről történő kivonása időszakában is folytatódott. Október 30-án, a szovjet kormány nyilatkozata, amely szerint új alapokra kívánja helyezni a többi szocialista országgal kapcsolatos viszonyát, még a győztes forradalom reményeit táplálta, de október 31-én megszületett a második intervencióra vonatkozó szovjet döntés. Megkezdődtek a katonai előkészületek és az újabb szovjet katonai beavatkozással kapcsolatos egyeztető tárgyalások. Ezen a napon kezdetét vette az újabb erők Magyarországra irányításával a november 4-i támadás előkészítése.

A Magyarországon lévő, illetve november első napjaiban a határt átlépő, összességében 17 hadosztálynyi erőnek november 3-án estig kellett elérni a készenlétet a feladatok megkezdéséhez, és a "Vihr" (Forgószél) hadműveletet végrehajtását a "Grom" (Menydörgés) jelszó elhangzását követően kellett megkezdeni.

A magyar vezetés ezt követő döntései - segítségkérés az ENSZ-től, a semlegesség bejelentése, a Varsói Szerződés felmondásának kilátásba helyezése, javaslat újabb tárgyalásokra stb. - az új magyar bábkormány összeállításával és a többi szocialista ország tájékoztatásával, meggyőzésével elfoglalt szovjet vezetést nem bírta jobb belátásra.

A vidéki alakulatok a hadműveleti csoportfőnökségtől minden esetben olyan parancsot kaptak, hogy ne álljanak ellen a szovjet csapatoknak, vegyék fel a kapcsolatot az odaérkező szovjet csapatok parancsnokával, és akadályozzanak meg minden összeütközést, "provokációt".

1956. november 4-én megindult a mindent elsöprő katonai gépezet. A támadási terv sikere érdekében Szerov, a KGB elnöke a szovjet csapatok kivonásáról tárgyalásokat folytató magyar tárgyalóküldöttség tagjait letartóztatta. A Moszkvában összeállított, Kádár János vezette bábkormány politikai legalizálása és a törvényes kormány lemondásának kikényszerítése érdekében pedig Nagy Imrét és a politikai vezetők egy jelentős részét - a Josip Broz Titóval történt megállapodás értelmében - a menedékjog felkínálásával a Jugoszláv Követség épületébe csalta.

Moszkvai idő szerint 6, magyar idő szerint hajnali 4 órakor elhangzott a jelszó: "Mennydörgés" és ezzel megkezdődött a "Forgószél" fedőnevű hadművelet.

^|25|

A támadó csapatok három nagy csoportban a hajtották végre a támadást (a Dunántúlon a 38. összfegyvernemi hadsereg - állományában 3 gépesített és egy légvédelmi tüzérhadosztállyal; Kelet-Magyarországon a 8. gépesített hadsereg - alárendeltségében 3 gépesített, egy harckocsi-, egy lövész- és egy légvédelmi tüzérhadosztállyal; Budapesten a Különleges Hadtest és megerősítő erői - a 2. és 33. gépesített és a 128. lövészgárda-hadosztályok) (25. ábra).
Babadzsanjan és Mamszurov tábornokok hadseregei vidéken körülvették a Magyar Néphadsereg legfontosabb helyőrségeit, laktanyáit. Először a repülőtereket, majd ezzel szinte egy időben a laktanyákat támadták meg, foglalták el, de ellenőrzésük alá vonták a Budapestre és az osztrák határhoz vezető útvonalakat is.

A szovjet hadsereg nagy erejű támadását látva a Magyar Néphadsereg alakulatainak többsége meg sem kísérelte az ellenállást. A már november harmadikán körülzárt vidéki laktanyák egy részére a szovjet csapatok minden figyelmeztetés nélkül tüzet nyitottak, a magukat többségében harc nélkül megadó alakulatokat lefegyverezték, szétkergették. A magyar felkelők szervezett ellenállását november végére sikerült mindenütt megtörni.

A szovjet csapatok Magyarország ellen végrehajtott támadásának szomorú következményeit a következő adatok is érzékeltetik: A harcok következtében Budapest 11 évvel a háború után ismét romokban hevert, közel 20 ezer fő megsebesült, kb. 200 000 magyar hazája elhagyására kényszerült, több mint két és fél ezer ember - csak Budapesten 1945 fő - meghalt. Ezen belül a magyar erőszakszervezetek állományából összesen 428 személy vesztette életét - a Magyar Néphadseregből 285 fő, az BM dolgozóiból és a Belső Karhatalomból 90 fő, a Rendőrségtől 41 fő, a Határőrségtől 12 fő. A Magyar Néphadsereg állományából a felkelők és nemzetőrök oldalán folytatott harcokban kb. 105 fő vesztette életét.

A szovjet honvédelmi minisztérium veszteséglistája szerint a hadműveletben részt vett 7349 tiszt, 51 472 tiszthelyettes és sorkatona. A szovjet csapatok vesztesége 2260 fő, ebből 669 fő - 85 tiszt, 584 tiszthelyettes és honvéd - meghalt, 51 fő - köztük 2 tiszt - eltűnt és 1986 fő megsebesült.
Erőszakszervezetek és politika 1956-ban (Részletek Horváth Miklós "1956 hadikrónikája" című könyvéből)

A szovjet csapatok az Alföldön kezdték a támadást még éjfél előtt. Később a Dunántúlról is jöttek jelentések támadásról. Minderről tájékoztattam Nagy Imrét. Éjfél körül egy jelentést továbbítottam neki, hogy a Budapest körül vont "védelmi" övet, ami nem volt erősebb egy figyelő vonalnál, a szovjet csapatok áttörték. Ekkorra előttem világossá vált, hogy háborús állapot állt be. A következőt jelentettem Nagynak: "A szovjet erők támadása országszerte olyan méretű, hogy kimeríti a háború fogalmát. Javaslom, hogy jelentse be, 'háborúban állunk a Szovjetunióval'. Ha kívánja, az Ön nevében és megbízásából, mint a szolgálatot teljesítő rangidős katona, megteszem ezt a bejelentést." Nagy Imre szemrehányóan oktatott ki, hogy én nem tehetek ilyen kijelentést. "Különben sem viselünk a Szovjetunióval háborút. Andropov nagykövet az irodámban van, és biztosít, hogy ők nem viselnek háborút ellenünk, ha van lövöldözés, az csak magyar provokációra adott szovjet válasz lehet."

4 óra 30 körül egy szovjet harckocsioszlop jelent meg a Deák téri főparancsnokság előtt, de nem támadtak meg bennünket. Elkanyarodtak az Országház felé. Felhívtam Nagy Imrét, és jelentettem a helyzetet. "Köszönöm, nem kérek több jelentést." Még ma sem értem ezt a választ. Végtére is, a szolgálatban lévő legmagasabb rangú katonai parancsnok voltam. Egy óra múlva, 5 óra 20-kor hangzott el a történelmi tragédia híres bejelentése.

^|26|

"Figyelem! Figyelem! Figyelem! Figyelem! Figyelem! Itt Nagy Imre beszél, a Magyar Népköztársaság minisztertanácsának elnöke. Ma hajnalban a szovjet csapatok támadást indítottak fővárosunk ellen azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy megdöntsék a törvényes magyar demokratikus kormányt. Csapataink harcban állnak! A kormány a helyén van. Ezt közlöm az ország népével és a világ közvéleményével!" (26. ábra)

Audio: Nagy Imre beszél ^|4}|

A bejelentést, hogy "csapataink harcban állnak, a kormány a helyén van", úgy értelmeztem, hogy bármily reménytelen is a legyőzhetetlen, hatalmas szovjet túlerővel szembeszállni, a küzdelmet folytatjuk. Azaz, az egy órával korábbi javaslatomat Nagy Imre elfogadta, és most kimondta a kimondhatatlant: hadban állunk a Szovjetunióval.

Nagy Imre háborút bejelentő szózatának elhangzásakor már úton voltunk. Amikor ugyanis a Deák teret átszelő szovjet harckocsik eltűntek az Országháza felé, a riadókészültségben lévő főparancsnoksággal és védőivel elindultam a budai hegyekbe. Útközben a várban elszállásolt egyetemi nemzetőrezredet utasítottam, hogy csatlakozzanak hozzánk a Manréza szerzetesháznál, onnan a Szabadság Szállóhoz vonultunk, ahol ideiglenes hadiszállást rendeztünk be. Két harckocsi is volt ebben a csoportban.

Ahogy a budai hegyoldalon felfelé haladtunk, láttuk, hogy nemcsak ifjak, hanem felnőtt és idős emberek és asszonyok is egyes útszakaszok elzárására akadályokat ástak, építettek. Egy kis csoport gimnazista megszerezte Rákosi Mátyás vörös zászlóval ékesített páncélozott ZIM luxus gépkocsiját, és felderítő utakat tettek számunkra. A szovjet csapatok egy napig, amíg rá nem jöttek a megtévesztésre, udvariasan utat engedtek a kommunista vezéreknek fenntartott luxuskocsi számára.

November 8-án éjjel átvonultunk a törzzsel, a két harckocsival és a körülbelül 2000 nemzetőrrel Nagykovácsiba. A Teleki-kúriában rendeztük be a főparancsnokság hadiszállását, a falut pedig körkörös védelemre rendeztük be. A település körüli hegyeken egy honi légvédelmi tüzérosztály volt tüzelőállásban, igen nagy mennyiségű lőszerkészletét silókban és pincékben tárolták. A katonák hazamentek, de mielőtt otthagyták lövegeiket, a zárakat szétszedték, és a bozótba dobták, hogy szovjetek ne használhassák őket. A törzsben lévő légvédelmi tüzér tartalékos tisztek elmentek a Zsíros-hegyre, hogy legalább egy löveget tüzelőképessé tegyenek.

November 10-én hajnalban a kilátótoronynál volt találkozóm egy dorogi nemzetőrküldöttséggel. Terepjárón hajtottam a hegyoldalon a turista kilátótoronyhoz, amikor - mint derült égből a villámcsapás - egy kilenc gépből álló vadászbombázó alegység egyenként zuhanó repülésben rakétákkal bombázta állásunk északi szakaszát. Hatalmas tüzérségi előkészítő tűz is zúdult állásunk arra a részére. Végtelen örömömre, a légvédelmi ágyúnk tüzelni kezdett a támadó repülőkre. Az egyetemistáknak sikerült egy löveget tüzelőképessé tenniük.

^|27|

A repülők ez ellen a lövegünk ellen irányították rakétatüzüket. Ekkor történt a második meglepetés. Az egyik rakéta becsapódása helyén olyan hatalmas robbanás történt, aminek a nyomása majdnem ledöntött a lábamról. Nyomban ez után hatalmas füstfelhő emelkedett az égig, amely ott méltóságteljesen gomba alakra formálódott. A rakéta egy silóba csapódhatott, és felrobbantott több vagonnyi lőszert, aminek a nyomása csakis felfelé terjedhetett. Ez okozhatta a gombaalakot. A szovjetek pedig azt hihették, hogy az ördögi magyarok taktikai atombombát robbantottak. Perceken belül minden szovjet csapat eltűnt a vidékről. "Győztünk" - gondoltam. De nem ültünk örömünnepet, átvonultunk a Bakonyba.

^|28|

Közel egy fél évszázaddal később, 2001-ben Moszkvában találkoztam Malasenko tábornokkal (27-28. ábra), a volt ellenséggel, a Különleges Hadtest vezérkari főnökével. Felhoztam neki a háborút és a "nagykovácsi csatát". Ő így válaszolt:
- Nagykovácsi csata? Jó mesemondó ön, generális.
- Akkor mi az, ha az egyik fél - maguk - több tucat tankkal, tüzérségi tömegtűzzel, mechanizált lövészezredekkel - amelyeknek Ön még a sorszámát is közli a könyvében - és taktikai légierővel megtámadják az "ellenfelet" - minket?
- Sohasem használtunk légierőt maguk ellen - felelte.
- Meghívom hazánkba egy látogatásra, minden költségét fedezzük. Jöjjön el velem a Zsíros-hegyre. Megmutatom a betemetett krátereket, amelyeket a maguk rakétái okoztak, a kontúrjaik még ma is láthatók. Akkor mondja a szemembe, hogy nem alkalmaztak repülőket ellenünk.
- Köszönöm, de nem megyek. Nem leszek egy másik Pinochet - felelte.
Mivel pedig Malasenko az egész beszélgetés alatt azt állította, hogy magyar meghívásra, a segítségünkre jöttek, és nem folyt háború közöttünk, csapdát állítottam neki. Olyat kérdeztem, amire a választ jól tudtam.
- Kérem, magyarázza meg, mi az, hogy a "Szovjetunió hőse".
- Háborúban végrehajtott kiemelkedő bátorsággal és önfeláldozással egybekötött eredményes harccselekmény - volt a büszke válasz.
- Valóban csak háborúban érdemelhető ki?
- Igen - válaszolt Malasenko tábornok.
- Tanulmányában Ön közli, hogy 26 szovjet katona kapta meg ezt a kitüntetést 1956-ban Magyarországon. Akkor miért nem ismeri el, hogy háborút viseltek ellenünk?
Síri csend volt a válasz.

IX. Végszó

Itthon az a vélemény terjedt el, hogy a szabad világ "uszított" bennünket, de cserbenhagyott. Erre a válasz az, hogy az erőviszonyokat illetően a Szovjetunió a hagyományos fegyveres erő tekintetében abszolút fölényben volt, ilyen fegyverekkel vívott háborúban akár Párizsig eljutott volna. A Nyugat védelme taktikai atomfegyverekre épült. A Nyugat katonai fellépése a magyar ügy mellett csakis nukleáris lehetett volna - egy atomháborút azonban nem kockáztattak.

^|29|
^|30|
^|31|

Végezetül néhány, számomra fontossá vált mondatot idéznék, amelyek azt igazolják, hogy a Nyugat és az ENSZ a forradalom után elismerte annak igazságait (29-31. ábra). Az ENSZ Ötös Bizottsága megállapította a szovjet agresszió tényét. Hannah Arendt szerint: "Amikor a szovjet-orosz tankok szétzúzták a magyar forradalmat, valójában a világ egyedüli létező szabad és cselekvő tanácsait semmisítették meg". Milovan Gyilasz, Tito volt helyettese, prófétai következtetésre jutott: "A magyar forradalom a kommunizmus végének kezdete...". Raymond Aron pedig úgy vélte, "a magyar forradalom... győzelem a vereségben, mindörökre egyike marad azoknak a ritka eseményeknek, amelyek visszaadják az embernek önmagába vetett hitét, és emlékeztetik... sorsa értelmére, az igazságra".
Végül az elégtétel: 1992. november 11-én Borisz Jelcin orosz elnök a magyar Országgyűlésben mondott beszédében kijelentette, hogy "1956 tragédiája... a szovjet rendszer lemoshatatlan szégyenfoltja marad örökké".
Videó: Borisz Jelcin ^|5}|

http://www.mindentudas.hu/kiraly/20041026kiraly3.html

Békés Cs.: Az 1956-os magyar forradalom a világpolitikában: Tanulmány és válogatott dokumentumok, Budapest, 1956-os Intézet, 1996.

Eörsi L.: Corvinisták, 1956, Budapest, 1956-os Intézet, 2001.

Eörsi L.: Széna tériek, 1956, Budapest, 1956-os Intézet - Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára, 2004.

Györkei J., Horváth M. (szerk.): Szovjet katonai intervenció, 1956, Budapest, H&T Kiadó, 2001.

Hegedűs B. A. (szerk.): 1956 kézikönyve, Budapest, 1956-os Intézet, 1996.

Horváth M.: 1956 hadikrónikája, Budapest, Akadémiai Kiadó, 2003.

Kőrösi Zs., Molnár A.: Titokkal a lelkemben éltem: Az ötvenhatos elítéltek gyermekeinek sorsa, Budapest, 1956-os Intézet, 2000.

Lidegaard, B.: A legmagasabb ár: Povl Bang-Jensen és az ENSZ, 1955-1959, Budapest, Magyar Könyvklub, 2000.

Okváth I.: Bástya a béke frontján: Magyar haderő és katonapolitika, 1945-1956, Debrecen, Aquila Kiadó, 1999.

Ripp Z.: Forradalom és szabadságharc Magyarországon, Budapest, Korona, 2002.

Szakolczai A.: Az 1956-os forradalom és szabadságharc, Budapest, 1956-os Intézet, 2001.

www.rev.hu
Az 1956-os Magyar Forradalom Történetének Dokumentációs és Kutatóintézete Közalapítvány honlapja, a legrészletesebb ismertetés, fotókkal, mozgóképekkel, lexikonnal

www.atlantikutato.hu
A témával foglalkozó kötetek kiadójának oldala

www.1956.lap.hu
Amatőr gyűjtőoldal sok hasznos és érdekes linkkel

www.1956.hu
Az 1956 Budapest - arcok és sorsok című könyvhöz kapcsolódó oldal sok eredeti vallomással

z érthető. De nem találkoztam és nem is jelentettek nekem egyetlen olyan szabadságharcos védelmi gócot sem, amely Horthy neve alatt szállt volna szembe a szovjet agresszorokkal.

Volt-e eset, hogy szervezett katonai alakulat egységesen állt át a szabadságharcosok oldalára, és ez hogyan nézett ki a valóságban, hogy lehetett kivitelezni a parancs megtagadását úgy, hogy elkerüljék a retorziót? (Tigrincs)
- Ezek nem pontosan olyan esetek, amikre Tigrincs kérdése vonatkozik, de utalnak arra, hogy forradalomban egyének és csapatok viselkedése sokszor kiszámíthatatlan. A kérdésre a pontos válasz az, hogy egyének és alegységek nagy számban álltak át a szabadságharcosokhoz, magasabb egységek nem.

Miért vezette be T. Vezérezredes Úr a csapatait a Nagykovácsi zsákba? Az a védelem és a kitörés szempontjából a legrosszabb megoldás! (Halápi Sándor)
- Ha nem tisztelném a kérdés komolyságát, akkor azt válaszolnám: "De ki is hoztam őket onnan, nem tetszik ezt tudni?" De mivel komoly szaktudásra vall a kérdés, nagyon is komolyan akarok rá válaszolni: Nagykovácsi környéke nem annyira "zsák", mint inkább hegyes és dombos vidék, védelmi állás kiépítésére alkalmas. De volt egy másik nagy hadműveleti előnye is. Ott volt tüzelőállásban egy honi légvédelmi tüzérosztály. A katonák elhagyták a lövegeket a november 8-i odaérkezésünk előtt, és a zárakat szétszedve a bozótokba dobálták. Viszont hatalmas lőszermennyiség volt a helyszínen, a nemzetőreim között pedig voltak légvédelmi tüzér tartalékos tisztek. Ezek a bajtársak össze is állítottak egy löveget, ami elég hatásos volt arra, hogy a szovjet támadókat visszaverjük.

Az 1956-os magyar forradalom 48. évfordulóján Király Béla nyugalmazott vezérezredes, a Nemzetőrség egykori parancsnoka, egyetemi tanár hadtörténészként, s egyben az események tevékeny alakítójának szemszögéből tekinti át a forradalomban és a szabadságharcban részt vett különböző fegyveres testületek - a néphadsereg, a rendőrség, a határőrség, az ÁVH és a belső karhatalom - akkori állapotát és az eseményekben betöltött szerepét, a szovjet agresszió alakulását, illetve a felkelők harci tevékenységét Budapesten és vidéken. Az előadás kitér a szabadságharc nemzetközi megítélésének összefüggéseire is: nemcsak a világ közvéleményének ítéletére a magyarországi eseményekről, de olyan nemzetközi biztonságpolitikai megfontolások taglalására is, amelyek a remélt nyugati katonai segítség elmaradását magyarázzák.

I. Előzmények

Áttekintjük az 1956-os forradalom legfontosabb hazai és nemzetközi előzményeit 1953-tól kezdve.

II. A forradalom programja

A forradalom programjaként tekinthetünk arra a 16 pontra, melyet a Műszaki Egyetemen összegyűlt diákok fogalmaztak meg október 22-én.

III. Tüntetések és harcok Budapesten

Az első fegyveres összecsapások során a budapesti felkelők csoportjai viszonylag szervezetlenül harcoltak. A központi koordinációt elsősorban erős meggyőződésük pótolta. A kommunista rezsim fegyveres kiképzést szolgáló programja, illetve a II. világháború közelsége lehetővé tette, hogy a spontán csoportokat szakképzett vezetők irányítsák.

IV. Két véres nap Budapesten

A forradalom és szabadságharc budapesti eseményei között a Kossuth téri és a Köztársaság téri vérengzés követelte a legtöbb áldozatot.

V. Vidéki események

A vidéki hadi események jellemzői részben eltértek a fővárosiakétól. A néphadsereg helyi parancsnokai sokszor határozottabbnak és kegyetlenebbnek bizonyultak a vidéki városokban. A felkelők közül sokan indultak el Budapestre, hogy az ottani harcokhoz csatlakozzanak.

VI. A győztes forradalom fegyveres ereje, a Nemzetőrség

A forradalom sokat merített a 48-as eszmékből, ezt jelzi, hogy a felkelők Nemzetőrségnek nevezték el alegységeiket. Október 30-án az előadó vezetésével megalakult a Forradalmi Karhatalmi Bizottság.

VII. A néphadsereg állapota és tevékenysége

A létszám fokozatos csökkenése és a tisztikar morális válsága miatt a néphadsereg hatékonysága 1956-ra igen gyenge volt. Az október 28-i tűzszünet gyakorlatilag megszüntette a néphadsereg és a felkelők közötti harcokat.

VIII. A szovjet fegyveres beavatkozás

November 1-én masszív szovjet invázió indult Magyarország ellen. Bár Andropov nagykövet biztosította Nagy Imrét, hogy a szovjet csapatok nem viselnek háborút Magyarország ellen, november 4-ére a miniszterelnök számára is világossá vált, hogy a háború elkerülhetetlen a forradalom védelmében. A Forradalmi Karhatalmi Bizottság vezetői a budai hegyekbe vonultak vissza.

IX. Végszó

Arra a kérdésre, hogy a nyugati országok miért nem avatkoztak be a magyar forradalom védelmében, katonai válasz is adható: a nyugat katonai fellépése csak atomfegyver bevetésével lehetett volna hatékony. Az 1956-os forradalom azonban a nyugati világ szemében is a kommunista diktatúra elleni lázadás szimbóluma lett.