I. Magyarok a Volga-Káma vidékén?

1235 telén Juliánusz barát eljutott a volgai bulgárok fővárosába. Itt találkozott egy magyar asszonnyal, akitől megtudta, hogy kétnapi járóföldre megtalálja azokat a magyarokat, akiket keresett. Rikkardusz fráter szűkszavú feljegyzése így folytatódik: "Megtalálta pedig őket a nagy Etil folyó mellett". Kik voltak ezek a magyarok? Léteztek-e egyáltalában? Milyen alapon nevezhetjük őket magyaroknak? Milyen nyelven beszéltek? Rikkardusz jelentésének hitelességét többen kétségbe vonták.

A Volga és a Káma összefolyásánál van egy falu, amelynek a neve Bolsie Tigani.
Animáció: Csisztopol térkép ^|1}|

Ennek a határában, az 1960-as években tatár régészek olyan sírokat tártak fel, amelyek a 9. század végére, vagyis nagyjából a honfoglalás idejére voltak keltezhetők. Az ezekben a sírokban található temetkezési szokások olyan kétségtelen párhuzamokat mutatnak a Kárpát-medence magyar honfoglalás kori sírjaival, amilyen például a részleges lovas temetkezés. Ezért a szakemberek nagy része nem kételkedett benne, hogy ezekben is magyarok nyugszanak. Csak hát a sírokban nyugvók nem beszélnek. A kételkedők száma csökkent, de még mindig maradtak.

Azután 1983-ban egy tatár kutató új sírfeliratokat fedezett fel a korábban zárt területnek minősülő, a Káma partján fekvő Csisztopol temetőjében. A felfedezés nagy port vert fel, a következő években tatár és magyar kutatók is megfordultak a temetőben, mert az egyik kövön egy váratlan felfedezést tettek. Tatár kollegáink a sírkő fényképét elküldték Magyarországra, ahol 1986-ban előbb magyarul, majd angolul is közzétettük a feliratot. Az arabírásos sírfeliraton ugyanis minden kétséget kizáróan olvasható volt az elhunyt apjának neve: Madzsar.

Mikor a következő évben magam is Csisztopolba utaztam, a követ alig találtuk meg, a gaz benőtte, és ketté volt törve. De a kérdéses hely olvasata egyértelmű volt. A felirat egy 1311-ben elhunyt személynek állított emléket, az elhunytnak a nagyapja talán találkozhatott Juliánusszal.

A csisztopoli temető a Káma partján van, de tudjuk, hogy a helyiek nyelvében a Kámát is Etilnek nevezik. S a temetőtől nem messze van az a bizonyos Bolsie Tigani nevű falu. Vagyis írott forrás, felirat és régészeti emlék együttesen bizonyítja, hogy a keleti magyarok egy csoportja élt a Volga-Káma vidékén.

Mégis, mielőtt túl messzire ragadna a lelkesedés, nézzük meg egy kicsit közelebbről: ki is volt ez az 1311-ben elhunyt személy.

Az első dolog, amit rögzítenünk kell, hogy az elhunyt iszlám vallású volt. Az arab és török keveréknyelven írt sírfelirat egy Korán-idézettel kezdődik, majd dicsérettel emlékezik meg az elhunyt tulajdonságairól. Elmondja, hogy az elhunyt tudósokat nevelt, a jámborokat szerette, mosékat, vagyis muszlim templomokat építtetett, s jótéteményeket gyakorolt. Iszmailnak hívták, s Madzsar Radzsab fia volt. A radzsab muszlim hónapnév, az elhunyt apját erről a hónapról és nemzetségéről, a madzsarról nevezték el. Vagyis az elhunytnak már az apja is muszlim volt.

Mond-e valamit ez a lelet a magyar nép és a magyar nyelv kialakulásáról? Egyáltalában: biztos, hogy a magyar nyelv és a magyar nép története ugyanaz a történet? Jó lesz mindjárt az elején tisztázni néhány fogalmat.

II. Miről beszélünk - Fogalommeghatározások

A viták oka többnyire a fogalmak pontatlan használata. Ezért mindjárt az elején négy dolgot el kell választanunk egymástól: a nyelvet, a népet, a biológiai csoportot (populációt) és a nevet. Ez a négy dolog összefügg, de nem azonos, s a legtöbb homály abból adódik, hogy összemossák, nem választják el élesen őket.

Nyilvánvalóan van magyar nyelv, van magyar nép, van magyar népesség, biológiai populáció és van a magyaroknak neve; ezek története - bár nyilván összefügg - nem vagy nem szükségszerűen azonos.

A nép definíciója

Vizsgáljuk meg először, hogy mi a viszonya a nyelvnek és a népnek. Ehhez nézzük meg közelebbről, hogyan is használjuk nép szavunkat.

Ha a magyar nép szó jelentését vizsgáljuk, azonnal világossá válik, hogy ezt a szót különböző jelentésben használjuk a következő szövegösszefüggésekben:

1. Az 1998. évi népszámlálás eredményeit közzétették.
2. A népi írók jelentős szerepet játszottak a 20. századi magyar irodalomban.
3. A tatárjárás után hazánk több vidéke elnéptelenedett.
4. A 9-10. században egy újabb népvándorlási hullám rázta meg az Európai rendet.
5. A politikusok népszerűsége zuhant az utóbbi időben.
6. A néprajz a magyar paraszti kultúra feltárásával foglalkozik.

Úgy gondolom, minden további nélkül belátható, hogy a fenti hat mondatban a nép szó, illetve annak képzett és összetett alakjai mást és mást jelölnek. Azok számára, akiknek ez nem világos, javasolható, hogy mindegyik mondatba a nép szó helyébe helyezzék a magyar vagy a magyarság szót, vagy kíséreljék meg e hat mondatot bármely idegen nyelvre lefordítani.

Ha tehát előadásunkban a magyar nép kialakulásáról és korai történetéről beszélünk, meg kell határoznunk, hogy a nép szót milyen értelemben használjuk.

Vizsgáljuk meg, hogy elfogadható-e az alábbi meghatározás: népnek (vagy idegen szóval ethnosznak) azt a történetileg kialakult embercsoportot nevezzük, amelynek közös a kulturális jelrendszere, amely tudatosan megkülönbözteti magát más népektől, s amelynek saját, tartós önelnevezése van. Ebben a meghatározásban a "közös kulturális jelrendszer" a kényes pont. Miért nem a közös nyelv? Azért, mert a közös kulturális jelrendszer tágabb rendszer, a közös nyelv ennek csak egyik, bár legfontosabb része.

Nép és nyelv viszonya

Azt, hogy a közös kulturális jelrendszer több is, kevesebb is, mint a közös nyelv talán néhány példa segítségével könnyebb lesz belátni. Ha a közös nyelv tenné a közös népet, akkor azonos nép lenne az angol, amerikai és az ausztrál, vagy a dél-amerikaiak többsége és a spanyolok. Bár azonos nyelvet beszélnek a németek, az osztrákok és a svájciak egy része, mégsem egy nép. A közös nyelv tehát jellemezheti, de nem mindig jellemzi a közös népet.

Ugyanakkor különböző nyelveket beszélők tartozhatnak azonos néphez. Ennek több alesete is van. Az egyik, amikor egy nép nyelvet vált. Ilyen például a francia nép, amely eredetileg egy kelta (gall) és egy germán (frank) nyelvet beszélő csoportból alakult ki, de ma egy neolatin nyelvet, tehát az egykori római gyarmatosítók nyelvét beszéli. A neolatin francia nyelvre való áttérés fontos változás volt, de ebben a római katonák és kolónusok szám szerint jelentéktelen szerepet játszottak, míg kulturálisan és nyelvileg meghatározó volt befolyásuk. Közismert, hogy a legsűrűbben romanizált területeken sem volt nagyobb a rómaiak létszáma, mint az összlakosság 10-20%-a. A vékony vezető réteg meghatározóvá vált kulturálisan és nyelvileg, de a nép maga csak lassan és másként változott, azonosságtudata megmaradt. Ugyanakkor a frank népnév egy idő után a szabadok megjelölésévé vált. A mai francia nyelvben a franc vagy franche jelentése 'szabad'; de pure et franche volonté: 'teljesen szabad akaratából'.

Egy ellenkező folyamat zajlott le a Balkánon. A török nyelvet beszélő bulgár vezető réteg uralkodó helyzetét meg tudta őrizni a hetedik század végétől a kilencedik század végéig. Azután a helyi szláv lakosság asszimilálta a török vezető réteget, s elenyészett nyelvük is. A szláv népnév, vagyis a szláv pedig a szolga szinonimájává vált. Ezzel egy időben a bulgár népnév egy törökül beszélő nép nevéből egy szlávul beszélő nép neve lett.

Látjuk tehát, hogy a nyelv, a nép, sőt a népnév sorsa is eltérő lehet egy-egy meghatározott esetben. Nyugaton a legfontosabb népnév, a frank a szabad ember megjelölésévé vált, míg Európa keleti részén a leggyakoribb népnév, a szláv a rabszolga általános neve lett. Míg a francia modellben a nép nyelvet váltott, de etnikumát megőrizte, addig a bulgár modellben a vezető réteg nyelvet váltott, és etnikuma eltűnt, a többségi szláv lakosság megőrizte nyelvét, de nevet váltott.

A Franciaországból a 10. században a Rajna folyót kelet felé átlépő zsidóság elhagyta régebbi héber nyelvét és felvett egy a Rajna vidékén ekkor beszélt német nyelvjárást. Ez a jiddis nyelv több héber elemet megőrzött és később szláv elemekkel bővült, de a nép megmaradt, noha a nyelve megváltozott.

Mi biztosította ezeknél a népeknél, hogy az etnikum, s ami különösen fontos, az etnikai tudat megmaradt a nyelvcsere ellenére? Az, hogy a kulturális jelrendszer tágabb. A kultúrát felfoghatjuk úgy is, mint jeleket, és azok használatának rendszerét. Mind a franciák, mind a jiddis nyelvet felvett askenázi zsidók esetében a tágabb jelrendszer, a kultúra, a vallás és szokások, a jelek közös használata, továbbá a megőrzött népi azonosságtudat, ha úgy tetszik, "átemelte" a népet a nyelvcsere választóvonalán. Döntő szerepet játszott a közösség "mi"-tudata, az, hogy függetlenül a nyelvtől, a közösség azonosnak tartotta magát korábbi elődeivel.

A nyelvváltás kétnyelvűségen keresztül, hosszabb idő alatt következik be. A magyarországi kunok a 13. században települtek be, de a 17. századig nyomai vannak, hogy egyre kisebb csoportok ugyan, de beszélték Magyarországon a magyar mellett a török eredetű kun nyelvet.

A nyelvváltó modellek mellett léteznek nyelvőrző modellek is. Ilyen például az angolszász modell. A brit szigeteket elfoglaló angolszászok asszimilálták a helyi kelta-brit őslakosságot és nyelvét, majd Hódító Vilmos megszállóinak franciáit, s azok nyelvét is. Velük gazdagodva maradt meg nyelvük angolnak. Megőrizték szász nevüket is, az "angol"-t, mely egykori szálláshelyük, Jütland (ma Schleswig-Holstein) régi nevéből, az Angel-ből ('sarok') származik. A dél-afrikai búrok megőrizték németalföldi nyelvüket, s nevük, a "búr" a német Bauer ('paraszt') nyelvjárási alakja. Egyébként ugyanez az eredete a magyar pór szavunknak.

S ilyen nyelvőrző a magyar modell is. Mint látni fogjuk, a magyarság a honfoglalás előtti vándorlásai során megőrizte nyelvét és nevét, de magába fogadta, asszimilálta a hozzá csatlakozó iráni, török és szláv népességet.

A nép és a nyelv eredete

Mindezek alapján következik, hogy a nép eredete nem szükségszerűen azonos a nyelv eredetével. Hogy még világosabban fogalmazzak: a magyar nép eredete nem szükségszerűen azonos a magyar nyelv eredetével. A kettő összefügg, de hogy hogyan - éppen ez az, amit vizsgálni kell.

Nyelv és történelem

Előbb azonban még meg kell különböztetnünk a nyelvcserét a nyelvi érintkezés eredményétől. Minden nyelvre igaz, hogy egy másik nyelv hatása alá kerülve annak elemeivel, elsősorban szókészleti elemeivel, de más hangtani, nyelvtani elemeivel is gazdagodik; átalakul ugyan, de nem szűnik meg. Az egyik, az eredeti nyelv helyébe nem lép a másik.

Minden nyelvben vannak jövevényszavak, kölcsönzések, vagy pontosabb kifejezéssel nyelvi másolatok. A másolt elem ugyanis az eredetiben is megmarad, míg a kölcsönzés azt a képzetet kelti, mintha a kölcsönadótól úgy kerülne valami a kölcsönvevőhöz, hogy a kölcsönadónál nem maradna ott. A nyelvi kölcsönzés, másolás származhat egy uralkodó, magas presztízsű nyelvi formából, származhat egy alacsony presztízsű, például leigázott nép nyelvéből, és végül származhat szomszédos nyelvből, amelynek szavait a szükség, a kereskedelem, az érintkezés okán veszik át.

A magyar nyelv több ezer éves története alatt számos nyelvvel érintkezett, az indoeurópai, különösen az iráni, majd a török, a szláv, a német és más nyelvek gazdagították, de átalakulva is megmaradt magyar nyelvnek. Ki gondolná ma, hogy asszony szavunk iráni, pontosabban alán (magyar nevükön jász), úr szavunk török, szolga szavunk szláv, sógor szavunk német és király szavunk szláv közvetítésű germán - éppen Nagy Károly nevéből származik (ahogy egyébként a német Kaiser ('császár') meg Caesar nevéből). A nyelvi kölcsönzés, másolás általában történeti érintkezésre utal. Ugyanakkor bár biztosan voltak a magyaroknak alán, vagyis jász asszonyaik, török uraik, szláv szolgáik és német sógoraik, a magyar nyelv nem vált sem alánná, sem törökké, sem szlávvá, sem németté, megmaradt, ami volt, megmaradt magyarnak.

Rokonság

Végül a fogalmak tisztázása érdekében szólnunk kell a rokonságról. "Rokon" szavunkat három különböző értelemben használjuk a magyar nyelvben. Az egyik szerint rokonok azok, akiknek közös őse van. Ezt a fajta rokonságot vérségi vagy genetikus rokonságnak is nevezik. A második használata e szónak a házasság révén szerzett rokonság. A sógorom is rokonom, de nincs közös ősünk.
Animáció: Rokonság ^|2}|

Végül átvitt értelemben rokonnak nevezzük azt is, ami csak hasonlít. Beszélhetünk lelki rokonságról, rokon gondolkodású emberekről, de rokon tájakról, rokon arckifejezésekről is. A nyelvrokonság esetében is sokszor keverednek ezek a szóhasználatok.

A tudomány abban az esetben beszél nyelvrokonságról, ha két vagy több nyelv egy közös ősi nyelvre vezethető vissza. Ez a nyelv alapvető rendszerére, nyelvtanára és legfontosabb szavaira, nyelvtani eszközeire vonatkozik, de természetesen nem minden elemére. Hogy két nyelvben hasonló jelenségek, szavak stb. vannak az semmit nem mond a nyelvek rokonságáról. Ahhoz, hogy ennek történeti bizonyító ereje legyen, szabályos megfelelésnek kell fennállnia. Szabályos megfelelésnek és nem hasonlóságnak.

A német fünf, az olasz cinque, az orosz pjaty ('öt') hangtörténeti szempontból szabályosan megfelelnek egymásnak, holott nem is hasonlítanak. Mindezek a szavak egy közös ősi indoeurópai penkve alakra mennek vissza, abból szabályosan levezethetők. Ugyanez az indoeurópai szó van meg a magyar péntek és pünkösd szavunkban. S ha valaki azt mondja, hogy mindez egy petákot sem ér, arra azt válaszolom, hogy a peták, egy régi öt krajcáros magyar pénz neve volt, és ez is ugyanarra az 'öt' jelentésű szóra megy vissza. Mégis, a német, az olasz és az orosz szó, együtt az indiai pancsa szóval rokon szavak, míg a magyar péntek és peták szláv, a pünkösd görög eredetű, az utóbbit a magyarban valószínűleg olasz papok honosították meg. A nyelvrokonítás tehát nem felületes hasonlóságokon, hanem éppen hogy szabályos különbségeken alapszik.

Ma divat kétségbe vonni a magyar nyelv finnugor eredetét. Nézzük hát meg a Himnusz szövegét!

30 szó, 24 finnugor-magyar, 3 török (bő, kar, bűn), 1 iráni (Isten). 1 latin (sors), 1 ismeretlen (víg).

Ha nagyobb szöveget vizsgálunk, akkor például Petőfi összes verseiben a szavak több mint 90%-a finnugor-magyar eredetű, míg a maradék török, szláv, latin, német, olasz és iráni. Egyébként Petőfi költészetének magyar voltát, sem nyelvét, sem a magyar kultúrához való kötődését nem befolyásolta az, hogy mind apja, mind anyja szlovák eredetű volt.

III. Honnan vesszük, amit mondunk? - Források és kritikájuk

Milyen forrásaink vannak, amelyek segítségével a magyarság kialakulását és korai, honfoglalás előtti történetét rekonstruálni tudjuk? Hat ilyen forráscsoportot vehetünk igénybe.

Vannak írásos forrásaink, felhasználhatjuk a nyelvészet, a régészet, a néprajz, a biológia adatait, és vannak úgynevezett közvetett forrásaink.

Írásos források

Írásos forrásainkat két csoportra oszthatjuk. Közvetlenül említik a honfoglalás előtti magyarokat a görög-bizánci, az arab-perzsa, a latin és a szláv források. Ezekből nemcsak a magyarokról, hanem a magyarokkal a honfoglalás előtt kapcsolatban álló népek történetéről is szerezhetünk ismereteket.

Azután vannak közvetett írásos források, amelyekben a magyarokról ugyan nem esik szó, de szó van olyan népekről, amelyek a magyarokkal kapcsolatban álltak korai történelmünk folyamán. Ilyenek a fentieken kívül a szír, a grúz, az örmény, a török, a tibeti, a kínai, a mongol és a héber nyelven írt források.

Nyelvi források

Animáció: A tölgy és alánok elterjedése ^|3}|

Régészeti források
A régészet egy nép földbe került és ránk maradt tárgyi hagyatékát rendezi. A temetkezési szokások utalhatnak a nép hiedelem- és szokásvilágára is. Ma már természettudományos módszerekkel igen pontosan lehet meghatározni egy-egy leletegyüttes idejét. Ugyanakkor nem mindig egyszerű egy sírban, egy temetőben vagy egy temetőegyüttesben megjelenő régészeti kultúra és az eltemetett nép azonosítása. A temetkezési szokások divata sokszor másként terjed, mint a nép mozgása. A kárpát-medencei és a Volga-Káma vidéki magyar sírokat többek között a részleges lovastemetkezés szokása köti össze.

Néprajzi források

A néprajz inkább analógiákkal segítheti a kutatást. Azt, hogy milyen volt a nomád életforma a honfoglalás előtti magyarságnál, a közelmúlt, vagy akár a mai nomád népek néprajzának kutatásával is meg lehet közelíteni. Az ősi magyar sámánról is sokat tudhatunk meg, ha vizsgáljuk a dél-szibériai sámánok mindennapjait.
Videó: Sámán ^|4}|

Biológiai források

Meg kell említeni, hogy az eredet kutatásában egyre nagyobb szerepet kap a biológia. Régebben az emberi csontváz tipológiája segítette a kutatást, a koponyák arányai, alakja adott valami fogódzót. Ma már a modern genetikáé a főszerep. Erről Raskó István fog beszélni a Mindentudás Egyeteme következő előadásában. Én csak annyit jegyzek itt meg, hogy a biológiai értelemben vett embercsoport története nem azonos sem az általa beszélt nyelv, sem a közös kulturális jelrendszer történetével. Kitűnő, bár modern példa erre Amerika. Egy ötödik generációs amerikai nyelvéből nem lehet megállapítani, hogy ősei Afrikából, Európából, Dél-Amerikából származnak vagy indiánok voltak. Azt pedig végleg nem, hogy melyik őse honnan jött.

Közvetett források

Beszélnünk kell az úgynevezett közvetett forrásokról is. Ilyen például a Juliánusz barát útjáról szóló feljegyzés. Mint láttuk, Juliánusz a tatárjárás előtt, 1235 telén találkozott a volgai magyarokkal, akiket később a tatárjárás teljesen szétszórt és megsemmisített. A volgai magyarokra vonatkozó különböző források azonban igen fontos tanúi korábbi koroknak is, s mint ilyenek, közvetve sok érdekes felvilágosítást adhatnak a korai magyarságra vonatkozóan.

Mint látjuk, a források igen sokrétűek. Használatukban két alapelvet kell követni. Először is, hogy minden forrást eredetiben kell ismerni. Másodszor, minden forrást kritikusan kell vizsgálni; a forráskritika a kutatás legfontosabb segítője. A kritikusan vizsgált forrásokat azután össze kell vetni egymással. Ebből rajzolódik ki előadásunk tulajdonképpeni tárgya.

IV. Mit mondunk? - A honfoglaló magyarság kialakulása

A magyar nép és kialakulása

Mindenekelőtt újra fel kell tennünk a kérdést, minek is keressük a kialakulását? Természetesen a magyar népét. Félretehetjük tehát egyelőre a magyar nyelv kialakulását, és megvizsgálhatjuk azt a kérdést, hogy mi jellemezhette a magyarságot nyelvén kívül még a korai középkorban. Térjünk vissza az előadás elején adott meghatározáshoz: népnek (vagy idegen szóval ethnosznak) azt a történetileg kialakult embercsoportot nevezzük, amelynek közös a kulturális jelrendszere, amely tudatosan megkülönbözteti magát más népektől, s amelynek saját, tartós önelnevezése van.

Etnikai tudat

Azt, hogy egy nép tudatosan megkülönbözteti magát más népektől, etnikai tudatnak nevezzük. Ez az etnikai tudat a történelem egyik legsajátosabb képződménye. Ennek jellege is változik, de nem a mai tudomány találmánya.

Kr. u. 558-559 telén Jusztinianosz bizánci császár egy török törzs fejedelméhez fordult, hogy - nem kis pénzbeli juttatás fejében - verjen le egy másik törzset, és lehetőleg teljesen irtsa ki őket. A török uralkodó válasza fennmaradt görög fordításban. A török fejedelem ugyan igen kívánatosnak tartotta a bizánciakkal való kapcsolatot, de mégis azt felelte, hogy rokonait, az azonos néphez tartozó kutrigurokat istentelenség és nagyon illetlen dolog volna kiirtani, mert "azok velünk azonos néphez tartoznak, velünk közös nyelvet beszélnek, lakásaik, ruházatuk és életmódjuk hasonló a miénkhez és azonos a leszármazásuk is, noha más fejedelmeknek engedelmeskednek". Majd sietett hozzátenni: "A kutrigurok lovait azonban kétségtelenül elvesszük a magunk számára, hogy ne legyen alkalmuk azokon nyargalva tovább ártani a rómaiaknak".

Látjuk tehát, hogy a 6. századi gondolkodás szerint az tartozott azonos néphez, akivel közös volt a nyelv, hasonló a lakás, a ruházat és az életmód, vagyis a kultúra, s közös volt a leszármazás; és ez még akkor is azonos néphez való tartozást jelentett, ha más fejedelem alatt éltek. Ezekkel a néprokonokkal szemben más szabályok voltak érvényesek, kiirtani tilos volt őket, bár lovaikat a jó cél érdekében el lehetett kötni. Megjegyezném még, hogy a 6. század közepén a magyarok éppen ezekkel a török népekkel álltak közeli kapcsolatban. Népi öntudatuk nagyjából ugyanilyen lehetett.

Közös ős

A közös őstől való leszármazás tudata természetesen a középkorban nem jelentett valódi biológiai őstől való közös leszármazást. A középkor keresztény népei és uralkodói a bibliai ősökig vezették vissza családfájukat, Jáfetig és Noéig, de ugyanakkor Vergilius hatására Aeneasig is. A honfoglalás után 300 évvel a mi Anonymusunknál olvashatjuk, hogy a trójai történet adta meg a lökést számára, hogy megírja a magyarok viselt dolgait, s ebben arról szóljon, hogy a magyarok ősükről, Jáfet fiától, Mágogtól nyerték nevüket.
Animáció: Anonymus kézirat ^|5}|
Persze tudjuk, hogy a Bibliában szó sincs Jafet Magóg nevű fiáról. Ezékiel könyvében és a Jelenések könyvében Gógnak és Magógnak a szerepe teljesen más. De a középkorban ez volt a gyakorlat. Hódító Vilmosról egyik udvari történetírója szintén megírta, hogy Jáfet fiára, Magógra vezette vissza családfáját. Ezt egy szigetországbeli krónikás azzal tromfolta, hogy Britanniát Brutusról, Aeneas unokájáról nevezték el, aki a szigeten talált egy Goemagog nevű óriást, és ennek legyőzése jogosította fel a sziget feletti uralomra.

A közös nyelv, a közös kultúra és a közös leszármazás tudata tette indokolttá, hogy a közösség megkülönböztesse magát más közösségektől, és ez a mi-ők viszony a saját népnévben, a nép önelnevezésében testesült meg.

A magyar nép neve

Mi volt a magyarok neve? A népneveknek két fajtáját különböztetjük meg: az önelnevezést és az idegen elnevezést. Ezek természetesen néha egybe is eshettek.

A forrásokban a magyaroknak négy fő elnevezését találjuk. A honfoglalás előtti időben a magyarokat a szlávok ungrinak, a volgai bulgárok baskirnak, a kazárok madzsgarnak, a bizánciak pedig türknek nevezték. A magyarok ekkori önelnevezése madzser volt.

Az, hogy egy népet különböző szomszédai különböző nyelven neveznek, igen gyakori. A németeket a franciák allemand-nak, a finnek saksának, a magyarok németnek és az angolok Germannek nevezik. Önelnevezésük pedig: deutsch.

A magyarok mai európai neve a szlávból került a németbe, itt lett Ungar, majd a franciába: hongrois és onnan az angolba: Hungarian. Érdekes, hogy hogyan került a h- a magyar népnévbe. A régi latin h- a honfoglalás idején kezdett eltűnni a francia nyelvből. A derék francia papok idegen szavak esetében nem tudták, hogy kell-e vagy sem h-t írni, s mivel a magyarok a hunok nyomában érkeztek meg, s ugyanúgy Isten ostorának tartották őket, az Ungarusból Hungarust formáltak. Az Európai Unióban közlekedő magyar autók H betűje tehát tulajdonképpen középkori francia papok találmánya.
Video: "H" a magyar népnévben ^|6}|

Milyen régi lehet a "magyar" népnév? A magyar népnév igen régi. Ebből a szempontból nagyon fontos, hogy - mint láttuk - a Juliánusz által felkeresett volgai magyarok neve is magyar volt. Ez pedig azt jelenti, hogy a keleten maradt magyarok is magyarnak hívták magukat, a magyar népnév tehát régebbi, mint a magyarok nyugatra történt vándorlása, a két csoport elválása. Persze a népnév ennél sokkal régibb lehet. Mindenesetre biztosan összefügg a vogulok és az osztjákok egy részének önelnevezésével, a manysival.

Őshazák és vándorlások

Honnan jött, hol vándorolt a magyarság, és milyen volt a honfoglalás idején? A fentiek után ezekre a kérdésekre keressük a választ.

Őshazának nevezték régen azt a helyet, ahol egy nép kialakult. Ma már tudjuk, hogy a népek kialakulása hosszú történelmi folyamat. A csatlakozó népek átveszik a kultúrát, de valamit hozzá is tesznek a magukéból. Ennek állomásait kíséreljük meg rekonstruálni. A magyarság a Krisztus előtti 8-5. század környékén délre vándorolt, és az Urál hegység déli lejtőin rendezkedett be.
Animáció: Magyarok vándorlása az Urál déli részére ^|7}|

Vagyis a legújabb kutatások szerint a magyarság sohasem járt az Uráltól keletre, soha nem volt Ázsiában. Már a középső Urál vidékén is érintkezett a magyarság indoeurópai, majd iráni népekkel, olyan szavaink, mint a ház, méh, méz, száz, szarv, agyar, ostor, tehén, tej, fejni igen régen kerültek az indoeurópai, majd iráni nyelvekből a magyarba, és még a délre vándorlás előtti időből valók. Az Urál déli oldalán azonban lényeges életmódváltozás is lezajlott. Az ekkor már állattartó, földműveléssel is foglalkozó magyarság kapcsolatba került az európai sztyeppe nomád népeivel.

A vándorlások színhelye és a szomszédok

Mielőtt a magyarság vándorlását áttekintenénk, nézzük meg, kik laktak a kelet-európai sztyeppén a Krisztus előtti évezredben!

Kr. e. 800 és 300 között a Fekete-tengertől északra fekvő területen élő nomádokat az egykori görög források szkíta néven ismerik.

Ma már tudjuk, hogy ezek a szkíták, vagy legalábbis többségük egy iráni nyelven beszélt. A görögöket persze nem nagyon érdekelte, hogy milyen nyelven beszélnek ezek a szkíták, a döntő csak az volt, hogy nem görögül, nem értették őket, beszédük érthetetlen, bar-bar, vagyis barbár volt. Ma már azonban a szkíták iráni nyelvét több más forrásból rekonstruálni tudjuk. Nemigen lehet véletlen, hogy ebből a korból származnak arany és kincs szavaink, ezek is iráni szavak. (Talán vannak, akik emlékeznek a szkíta aranykincsek kiállítására.) Kr. e. 300 körül a szkíta birodalom megszűnt, helyüket egy új iráni nép, a szarmaták foglalták el. A magyarok ez időtájban már lassan áttérhettek a félig nomadizáló életformára.
Animáció: Szarmaták, gótok Kelet-Európában ^|8}|
Kr. u. 150 és 230 között a nagy germán népvándorlás részeként gót csoportok érkeztek a sztyeppére. Ezek egy része később tovább vonult. 383 előtt Wulfila lefordította a Bibliát gót nyelvre. Egy kis csoportjuk ott maradt a Krímen. A Krím félszigeten a germán nyelvet beszélő gótok nyomait egészen a 16. századig ki lehet mutatni.

Hunok Európában

Kr. u. 375-ben óriási változások kezdődtek. Ekkor lépte át a Volgát egy új nép, amelyet hamarosan hun néven ismert meg az akkori Európa. Ezzel megszűnt a sztyeppe iráni korszaka, bár egy fontos iráni nyelvű nép maradt a kelet-európai sztyeppén: az alánok, a mai oszétok és a mi jászaink ősei.
Animáció: Hunok vándorlása Kr. u. 375-453 között ^|9}|

A hunok nyelve máig rejtély, abból a három szóból (sztrava - 'halotti tor', medosz - 'mézsör' és kamon - 'kölessör'), amelyet a hun nyelvből ismerünk, nem lehet messzemenő következtetéseket levonni. Az azonban bizonyos, hogy a hun birodalomban mindenféle nyelvet beszéltek. Azt is tudjuk, hogy a hun birodalom fő erejét gót harcosok alkották. Attila neve maga is gót. A magyarok ekkor kerülhettek kapcsolatba a hunokkal.

Ez a kapcsolat nem lehetett nagyon szoros, mert a hunok a Kárpát-medencében rendezkedtek be, majd hamarosan az európai hadszíntereken találjuk őket, 451-ben Franciaországban, a mai Toulouse vidéken zajlott le a híres catalaunumi csata, a következő évben a római császár Leó pápát küldte, hogy állítsa meg a Róma felé törő Attilát, ami sikerült is.

453-ban Attila váratlanul meghalt, a birodalom felbomlott. A mintegy nyolcvan éves hun hegemónia a sztyeppén pillanatok alatt összeomlott. Megmaradt azonban Attila legendája. Ettől az időtől kezdve minden sztyeppei uralkodó Attilát tartotta ősének, függetlenül attól, hogy ehhez a történelmi valóságnak mennyi köze volt. Ez a sztyeppei szokás, amelyben a magyarok mellett például a bulgárok is részt vettek, egészen Dzsingisz kánig tartott.

A hun birodalom maradékai visszavonultak a Kaukázustól északra fekvő területekre, és megérkeztek a sztyeppe következő urai, a törökök.
Animáció: Hunok vándorlása Kr. u. 453 után ^|10}|
A görög források néhány évvel Attila halála után jelzik, hogy új és ekkor még ismeretlen népek érkeztek látókörükbe. Ezek már biztosan török nyelvű népek voltak, s leigázták a hunok maradékait. Az európai sztyeppe török népeivel a magyaroknak igen szoros kapcsolata alakult ki. Ez a kapcsolat az 5. századtól kezdődött. E kapcsolatoknak most csak két fejezetét említem, amelyek különösen fontosak voltak a magyarság kialakulása szempontjából.

Magyarok és törökök

Kr. u. 635-ben a Dnyeper vidékén egy Kuvrat nevű fejedelem fellázadt az avar elnyomás ellen. Ez a Kuvrat fiatal korában a bizánci udvarban nevelkedett, ott keresztény hitre tért és a patrikiosz címig vitte. Majd hazament, s török alattvalóinak, a bulgár-törököknek az élén megalapította a történelem első keresztény vezetésű török birodalmát.

A magyarság kapcsolatai a kereszténységgel valószínűleg ennél is régebbiek, de ekkor már forrásszerűen is adatolhatóak. Ebből az időből származhatnak vallási terminusaink török elemei, mint: gyón, bűn, érdem, erkölcs, bocsánat, búcsú, koporsó, ünnep, egy-ház, gyász - ezek mind török eredetű szavak.

Kuvrat 650 körül halt meg, s törékeny bulgár birodalmát a kazárok döntötték meg 670 körül, amikor átvették a sztyeppe feletti uralmat. A történet szerint Kuvrat halála előtt összehívta öt fiát, összefogott öt nyílvesszőt, és odaadta nekik, hogy törjék el - persze nem tudták. Ezután szózatot intézett hozzájuk az összefogás erejéről. A kazárok azonban éppen az öt fiú civódását kihasználva döntötték meg a bulgár-török birodalmat. Az egyik csoportjuk Itáliába, másik csoportjuk a mai Dalmát tengerpartra vonult, ezeknek csak halvány nyomait tudja a történész fellelni. De három másik csoportjuk fontos szerepet kapott a későbbi magyar történelemben is. Az egyik a Duna deltájához vándorolt, átkelt és megalapította a mai Bulgária ősét. A másik csoport bevonult a Kárpát-medencébe, és letelepedett az itt lakó avarok közé. Ezeket tartotta néhány régészünk a kettős honfoglalás első magyar nyelvű beköltözőinek. A harmadik csoport helyben maradt és behódolt a kazároknak. A kazárok azonban nem bíztak a behódolt bulgárokban, és a területre betelepítették a magyarokat a nyugati határok őrizetére, illetve a bulgár-törökök felügyeletére.

Ekkor, vagyis a 7. század végén a magyarok a Déli Uráltól elvonultak a Don mellé, majd a Dnyeper vidékére, és szoros kapcsolatba kerültek az ott élő bulgár-törökökkel, akiket a források más néven onoguroknak is neveztek.
Animáció: Magyarok vándorlása Etelközbe ^|11}|
Ez a kapcsolat a bulgár-törökökkel igen szoros volt. Erről tanúskodnak a magyar nyelv csuvasos típusú vagy másképpen bulgár-török elemei. A magyar nyelvben több mint 300 ilyen eredetű alapszó van. Láttuk az előbb a vallás tárgykörébe tartozó szavakat. Most csak az a-val kezdődő magyar szavak közül említek néhány török eredetűt: ács, ál, alma, ápol, áporodik, apró, arat, árt, árok, árpa, ártány, ászok.

A szoros kapcsolatra utal az is, hogy amikor a 8. század elején ezek a bulgárok elindultak észak-kelet felé, majd a Volga mentén, hogy megalapítsák a Volgai Bulgár birodalmat, magukkal vitték a magyarok egyes csoportjait. Ezeket találta meg Juliánusz 1235-ben.
Animáció: Bulgár vándorlások ^|12}|
Mint azt korábban láttuk, ezek a keleti magyarok is magyarnak nevezték magukat, ekkorra tehát biztosan befejeződött a magyar nép kialakulásának ez a szakasza. A magyar lakosság körében ekkor a korábbi szkíta, szarmata, hun s talán gót elemek mellett jelentős százalékot tettek ki a bulgár-törökök.

A bulgár-török birodalom összeomlása után a kazárok kiterjesztették uralmukat az egész kelet-európai sztyeppére. A magyar történelem honfoglalás előtti utolsó korszaka a kazár uralom alatt zajlott. A magyarság lassan függetlenítette magát a kazár főség alól, s megkezdte Etelközből a nyugati vidékek felderítését.
Animáció: Honfoglalás ^|13}|

Közben keményen sarcolták a tőlük északra élő szláv ajkú népességet. A források feljegyezték, hogy egy részüket a Fekete-tenger kikötőjében eladták rabszolgaként.

A korszak végén a magyar fejedelem már egyenrangúként tárgyalt a kazár uralkodóval. A kazár birodalomban fellázadt a kazárok egyik része, a három kabar törzs. Ezek a magyarokhoz csatlakoztak, ami csak úgy volt lehetséges, ha a magyar uralkodó, Álmos vagy már Árpád a kazár uralkodóval szemben védelmet tudott biztosítani nekik. Vagyis a kazár uralkodótól gyakorlatilag függetlenek voltak. A kabarok voltak az utolsó népcsoport, amellyel a magyarok a honfoglalás előtt gazdagodtak.

V. Két gyakori kérdés

1. Miért nevezték a magyarokat türknek?

Miért nevezték a korabeli források egy részében a magyarokat türköknek, vagyis törököknek? Nemcsak a tudós bizánci császár, a VII. (Bíborbanszületett) Konsztantinosz nevezte a magyarokat türköknek, hanem a Szent Korona bizánci részén is az áll görög nyelven és görög betűkkel, hogy Gyeucsa (vagyis Géza), a türkök hűséges királya (Geovitszasz pisztosz kralesz turkiasz). Ennek több oka is volt. A magyarok korábban valóban a türk birodalom részei voltak. Másfelől viszont a bizánciakat elsősorban az életmód és a hadi mesterség érdekelte. A magyarok ekkor, legalábbis Bizáncból nézve, török módra éltek és török harcmodorral támadtak és védekeztek. Ha valóban törökök lettek volna, magukat is annak nevezik.

2. Miért maradt fent a magyar nép évezredeken át?

A második, s szerintem a magyar történelem legizgalmasabb kérdése: hogyan maradt fenn a sztyeppén ez a kis nép előbb az iráni, majd a török népek tengerében, hogyan tudta megőrizni etnikai-népi azonosságát, miért nem sodorta el a történelem, mint annyi más, nálánál nagyobb népet?

Mint annyi történelmi eseménynek, ennek is több oka van, több tényező együttes eredménye. Ezek közül négyet emelnék ki.

A honfoglalás előtti századokban a magyarság társadalmi-gazdasági szerkezete érdekes kettősséget mutat. Egy népen belül élt együtt egy szorgalmas, földművelő, a ligetes, erdős vidéken gazdálkodó és egy a sztyeppén nomadizáló, vitézül hadakozó csoport. A kétféle gazdaság együttélése biztosította azt, hogy a két gazdasági zóna előnyeit egyesítsék. Ha a nomádok a sztyeppén vereséget szenvedtek, az erdeiek befogadták, megvédték és felerősítették őket. Ha viszont a nomádok a sztyeppén győzelmeket arattak, akkor az erdeieknek is jutott a zsákmányból.

Másodszor a magyarság a vándorlásai során mindig befogadott idegeneket, láttuk szkítákat, szarmatákat, alánokat, jászokat, különféle török népeket és keleti szlávokat is. Ettől a sokszínűségtől erősebbek és gazdagabbak lettek.

A harmadik tényező a Kárpát-medence lakosságának sajátosságából adódott. A honfoglalás idején a Kárpát-medencében elszlávosodó avarok és szlávok éltek. Ezek az elszlávosodó avarok a magyarokban felszabadítóikat, rokonaikat látták. A honfoglalás harcaiban a magyarok mellé álltak.

Végül, de nem utolsósorban, a magyar nyelv nemcsak a közlések kicserélésre volt alkalmas, hanem a hagyományok őrzésére is ugyanúgy, ahogy az új és még újabb ismeretek befogadására és kifejezésére. Éppen a magyar nyelv kívülállása, eltérése a környezetében beszélt nyelvektől biztosította azt az etnikai tudatot, az önazonosság tudatát, a mi és ti elkülönülését, ami szükséges volt a fennmaradáshoz. Ez különösen a középkorban volt így.
Videó/Szent István intelmei ^|14}|

VI. fejezet: A vendégek befogadásáról és gyámolításáról

Igen árulkodóak és ősi magyar hagyományokra mennek vissza Szent István királyunk intelmeinek következő szavai:

A vendégek s a jövevények akkora hasznot hajtanak, hogy méltán állhatnak a királyi méltóság hatodik helyén. Hiszen kezdetben úgy növekedett a római birodalom, úgy magasztaltattak fel és lettek dicsőségessé a római királyok, hogy sok nemes és bölcs áradt hozzájuk különböző tájakról. Róma bizony még ma is szolga volna, ha Aeneas sarjai nem teszik szabaddá. Mert amiként különböző tájakról és tartományokból jönnek a vendégek, úgy különféle nyelvet és szokást, különféle példát és fegyvert hoznak magukkal, s mindez az országot díszíti, az udvar fényét emeli, s a külföldieket a pöffeszkedéstől elrettenti. Mert az egy nyelvű és egy szokású ország gyenge és esendő. Ennélfogva megparancsolom neked, fiam, hogy a jövevényeket jóakaratúan gyámolítsad és becsben tartsad, hogy nálad szívesebben tartózkodjanak, mintsem másutt lakjanak. Ha pedig le akarnád rombolni, amit építettem, vagy szét szórni, amit összegyűjtöttem, kétségkívül igen nagy kárt szenvedne országod. Hogy ez ne legyen, naponta így nagyobbítsd országodat, hogy koronádat az emberek nagyságosnak tartsák.

A magyarság kialakulása természetesen nem zárult le sem a honfoglalással, sem az államalapítással. Ez azonban már egy következő történet.