ME 2.0 hírek

Még a kivetítős terem is megtelt Sarkadi Balázs debreceni előadásán, amelyből többek között kiderült, hogy az embrionális típusú őssejtek korlátlan önmegújításra és ebből következően bármilyen testi sejt előállítására képesek, így alkalmazásuk egészen új távlatokat nyitott a kutatásban és a gyógyításban. Az etikai kérdésekről szólva Sarkadi professzor elmondta, hogy ma már embriók felhasználása nélkül is előállíthatók a pluripotens őssejtek, méghozzá szöveti sejtek (pl. bőrsejtek) átprogramozásával. Az egyik hallgatói kérdésre válaszolva beszélt napjaink egyik leglátványosabb gyógyászati áttöréséről, az "előre gyártott" szervvázakra tenyésztett sejtekről, amelyek segítségével néhány éven belül lényegében donorok nélkül válik lehetővé a szervbeültetés, ráadásul a kilökődés veszélye nélkül.

ME 2.0 Facebook-oldal
Iratkozzon fel hírlevelünkre


Cím A teljesség felé? - A CERN nagy hadronütköztetője az emberiség szolgálatában
Előadó Lévai Péter
Időpont 2011.03.18. péntek, 19:30
Helyszín Semmelweis Egyetem Elméleti Orvostudományi Központjának Szent-Györgyi Albert előadóterme, amely a Budapest, IX. Tűzoltó utca 37-47. szám alatt található (Tűzoltó utca és Thaly Kálmán utca sarok)

1.) ME-partneri jogosultságszerzés 

A Mindentudás Egyeteme partnerei (egyetemek, akadémiai kutatóintézetek) saját hatáskörükben előadásokat tehetnek fel a ME-portálra. Az ME-partnerek az általuk kijelölt emberekkel feltölthetik az előadásokról készített videófelvételeket, az előadások során használt prezentációkat, valamint az előadások metaadatait. A feltöltésekhez, a metaadatok szerkesztéséhez, javításához szükséges jogosultságot kérni kell, és ennek birtokában az ME-portál admin-felületén keresztül lehet az adatkezelést végezni.

  • A jogosultság megszerzéséhez első lépésként regisztrálni kell a portálon. Ehhez az admin.mindentudas.hu címen a jobb felső sarokban található, 'Belépés Facebook-kal' feliratú gombra kell kattintani (a sikeres regisztrációhoz Facebook-account szükséges). Ekkor egy felugró ablakban meg kell adni a látogató Facebook felhasználói nevét (az ott használt email-címét) és a jelszavát, valamint engedélyezni kell a Facebook-account használatát a ME-porálon. Ezzel meg is valósult a regisztráció a ME-portálon.
  • Második lépésként írási-szerkesztési jogosultságot kell kérni a regisztrált felhasználó számára. Ehhez levelet kell írni a portál szerkesztőségének (info@mindentudas.hu), amelyben jelezni kell a sikeres regisztráció idejét, a használni kívánt email-címet, valamint a Facebook-accounthoz rendelt nevet.
  • A jogosultsági szint megnövelése után (melyről a portál szerkesztői üzenetet küldenek), a felhasználó hozzáférhet az általa képviselt intézmény admin-oldalaihoz. Az admin-felületeken az ME-partnerek csak a saját oldalaikat láthatják és csak azokat szerkeszthetik, a többiek oldalaihoz nem férnek hozzá, de az egy intézményhez rendelt jogosultság az intézmény összes előadására kiterjed, tehát egy intézményen belül minden előadás adatait lehet szerkeszteni.

2.) A feltöltendő videók minősége

Az előadások tartalmi információit (a videót, prezentációt) és metaadatait a ME-portál adminisztratív felületén lehet feltölteni. A feltöltött adatok alapján a rendszer automatikusan rendeli össze a metaadatokat és tartalmakat, tehát figyelni kell az adatok pontos begépelésére. A videókat is az admin-felületen keresztül lehet feltölteni, amit célszerű a lehető legjobb minőségben biztosítani (HD). A feltöltött videót a rendszer automatikusan konvertálja, és - ha a minőség engedi - 4 változatot állít elő, hogy a videokiszolgáló alkalmazás kezelni tudja a különböző sávszélességeken keresztül érkező, eltérő felhasználó igényeket. Ideális esetben tehát az alábbi négy videofolyam-minőség áll elő:

  • 1024kbps [768x576]
  •   768kbps [512x384]
  •   512kbps [384x288]
  •   256kbps [256x192]

A videoszerver folyamatosan figyeli azt, hogy adott felhasználó milyen sávszélességen keresztül éri el a portált, és ennek megfelelő minőségű videofolyamot küldi el abba az irányba. A videokonvertálási folyamat során akkor áll elő a fenti négyfajta videominőség, ha legalább a fenti legjobb felbontásban (vagy annál még jobb minőségben) érkezik meg a forrásállomány.

 

3.) Metaadatok felvitele

Az előadások tartalmi információit és metaadatait a portál admin felületén keresztül lehet megadni. A metaadatokat bármikor később módosítani lehet ugyanazon a cikkszerkesztő felületen, ahol az új adatok felvitelét kell kezelni. A feltöltés és adatszerkesztés lépései a következők:

  • Be kell jelentkezni az adminisztrációs felületre az admin.mindentudas.hu címen a jobb felső sarokban található, 'Belépés Facebook-kal' feliratú gombra kattintva (a belépéshez Facebook-account szükséges).
  • Bejelentkezés után a portál főmenüjéből ki kell választani azt menüpontot, ahol az ME-partnerek előadásai vannak (előadások menüpont alatt), majd meg kell keresni a képviselt intézmény gyűjtőoldalát.
  • Azokon az oldalakon, ahova írási jogot kapott valaki, a tartalmi oldalak felületén láthatóvá válnak azok a "gombok",  melyekre katintva új cikkeket lehet létrehozni vagy a régi cikkeket lehet szerkeszteni. Az 'új cikk létrehozása' vagy a 'régi cikk szerkesztése' opciókat választva egy felugró ablakban egy cikkszerkesztő alkalmazáshoz jutunk, amelyben az előadások metaadatait lehet felvinni, módosítani.
  • A cikkszerkesztő oldalon a jobb felső sarokban van egy "toggle sidebar" feliratú gomb, amire kattintva a cikk metaadataihoz juthatunk hozzá. Például itt látható és módosítható a létrehozás dátuma, vagy innen olvasható ki az első mentés után a cikk ID-je is, aminek fontos szerepe lesz a multimédia-állományok névadása során.
  • A cikk első mentése után a cikk kap egy egyedi azonosítót (Item ID), ami a videók és az illusztrációs tartalmak azonosítására is szolgál (tehát meg kell jegyezni).
  • Minden cikket kategorizálni kell: a cikkeket az "ME-partnerek" alá besorolt kategóriák valamelyikéhez kell rendelni. A legtöbb esetben itt egyetlen lehetőségból lehet csak választani, vagyis az adott intézmény kategóriáját lehet scak megadni.
  • Minden cikknek címet kell adni: nyilván a videón rögzített előadás címét.
  • Meg lehet adni címváltozatot is, de ez nem kötelező. Ha a szerkesztő nem ad meg címváltozatot, akkor azt a mezőt a rendszer automatikusan kitölti.
  • A cikk létrehozási dátumának azt kell beállítani, amit az előadás időpontjaként szeretnének látni. A rendszer a cikk első mentésekor automatikusan a mentés időpontját adja meg a létrehozás dátumaként, de ezt felül lehet írni. Azért érdemes itt az élő előadás tényleges idejét megadni, mert ez a dátum fog kikerülni a portál felületére is mint az előadásesemény ideje.
  • A cikk törzsébe kell beírni az előadás rövid tartalmát.
  • A cím-mező alatti szövegdobozban meg kell adni az előadáshoz rendelt címkéket. Több címkét is meg lehet adni, a címkéket vesszővel vagy enter-jellele lehet elválasztani egymástól. A címkék azért fontosak, mert a rendszer ezek alapján automatikusan létrehozza a kapcsolódásokat más elődásokhoz, ami meg is jelenik a portálon. Minden előadáshoz hat kapcsolódó másik eseményt tud a rendszer hozzárendelni. Ezek a kapcsolatok nagyon jó belső promóciós lehetőséget biztosítanak az előadások számára.
  • Az előadáshoz személy(eke)t és titulusokat lehet rendelni úgy, hogy cikszerkesztő doboz menügombjai közül az "extra Fields" feliratú gombra kattintva megjelennek további szerkeszthető adatmezők. Itt a "Lecturer" címkéjű mezőbe lehet beírni az előadói adatokat.
  • Meg lehet adni az előadás tudományterületi besorolását az itt található választódoboz segítségével ("science" címkéjű doboz). Az itt megadott lista az MTA által hivatalosnak tekintett tudományterületi felosztásnak felel meg.
  • Meg kell adni a rendszernek azt is, hogy milyen nevű videót kell az előadáshoz rendelni. Ehhez először a cikkszerkesztő menüsorában található "Video" feliratú gombra kell kattintani, majd a "Video provider" almenüt kell választani. Ekkor a "video ID" címkéjű mezőbe be kell írni az előadáscikk ID-jét (egy számot, amit a jobb felső sarokban látható toggle sidebar gombra kattintva lehet elérni). A Video provider almenüpontban lehet beállítani a videolejátszót is. Itt egy legördülő listából a lista végén található "mevideo" értéket kell választani.
  • Az előadáscikket a jobbfelső sarokban található "Mentés" feliratú ikon segítségével lehet menteni.
4.) A A·videók, prezentációk feltöltése
  • Az előadáscikkbe felvitt metaadatok szerkesztése után az admin-portál bal oldalán megjelenő menüben, a videófeltöltés menüpontja segítségével fel kell tölteni az előadás videóját és ppt-prezentációját (esetleg a videó srt-feliratait) az 'egyetemek' folderbe. A 10 Mb-os feltöltési korlátról szóló üzenetet nem kell figyelembe venni. A feltöltés előtt a minden állományt (videót, ppt-t, srt-t) át kell nevezni az előadáshoz felvett cikk ID-jére. A rendszer az ID-alapú nevek azonossága alapján képes automatikusan összekötni az előadás metaadatait és tartalmi információit.
  • A feltöltött videók különböző minőségű változatai – egy konverziós folyamat eredményeként - bekerülnek a rendszer megfelelő helyeire, a videókhoz kulcsképek generálódnak, és a feldolgozási folyamat végén minden megjelenik a portálon.
  • Az adatok feltöltése után a rendszer a cikkhez megadott kategória alapján jeleníti meg az előadást a portálon. Az ME-partnerek gyűjtőoldalain lesznek kilistázva az oda tartozó előadások, és ezekre kattintva lehet az egyes előadások videóit megnézni. A metaadatok a publikálás után azonnal láthatóvá válnak, a felöltött videók a konvertálás után (tehát a metaadatokhotz képest kicsi késéssel) jelennek meg. 
  • A cikkekhez rendelt címkék alapján a rendszer összekapcsolja az előadást más eseményekkel, és ez alapján az előadás oldalán ugrási lehetőségeket jelenít meg (max. hat darabot).

5.) Saját arculat kialakítása

A ME-partnerek által feltöltött előadások az intézmények szerinti csoportosításban jelennek meg a portálon. Lehetőség van arra, hogy az intézmények saját arculatukhoz igazodó felületeket hozzanak létre az intézményi oldalhoz tartozó css-fájl paraméterezésével. Ez az ME-partnerek feladata.

 

 

 


Az útmutató címe:

http://admin.mindentudas.hu/component/k2/item/2829-%C3%BAtmutat%C3%B3-el%C5%91ad%C3%A1sok-felt%C3%B6lt%C3%A9s%C3%A9hez.html

{mevideo}2823{/mevideo}

 

lectureiconwhite

riporticonwhite

roundtableiconwhite


Az idővonal segítségével események időbeliségét lehet jól érzékeltetni. Ahogy jobbra-balra halad az egérrel a Mindentudás idővonalban, úgy láthatja az időben korábbi és későbbi szemeszterek előadásait. Egy szemeszterhez érve a fölső sávban megjelennek az akkori előadók nevei. Ha ezekre kattint, felugrik egy kisablak, amely az előadás névjegyét tartalmazza. Ha az alsó idősávban "teker", akkor gyorsabban haladhat előre vagy hátra az időben. Ebben a sávban kis vonások jelölik az előadások időpontjait.