ME 2.0 hírek

2011. március 18-án lezárult a Mindentudás Egyeteme 2.0 élő rendezvénysorozata. A nagy sikerű záróelőadáson Lévai Péter fizikus mutatta be a nagy hadronütköztető kapcsán a szubatomi részecskék világát. Befejeződtek az előadásokhoz kötődő kerekasztal-beszélgetések felvételei, és rövidesen elkészülnek az előadásokhoz a K+F-tematika mentén kapcsolódó tudományos ismeretterjesztő riportfilmek is. Rövid szünet után, várhatóan áprilisban, kezdetét veszi a televíziós sugárzás, hetente lesz látható egy-egy előadás, valamint a kapcsolódó kerekasztal-beszélgetések, illetve riportfilmek. A sugárzással egy időben a műsorszámok a portálra is kikerülnek, teljes terjedelmükben.

Az elmúlt hetekben többen is hangot adtak azon gyanújuknak, hogy a magyar tudományos életben szerepelnek nők is. Nagy örömmel jelentjük, hogy e gyanú nem megalapozatlan, valóban léteznek magyar tudós nők, szép számmal, legalábbis szebb számmal, mint ahogy azt a Mindentudás Egyetemének előadói listája tükrözi. A nemek arányát némileg javítandó a következő napokban kizárólag tudósnők előadásait helyezzük ki a címlapra. Nőnaptól, anyák napjától és mindentől függetlenül - éljenek a magyar tudós nők!
Végéhez ért a Mindentudás Egyeteme 2.0 programsorozat. 16 témakörön belül egy-egy előadás, riportfilm és kerekasztal-beszélgetés keretében mutattuk be a magyar tudományos élet izgalmas, érdekes kutatási eredményeit. A tévésugárzás lezárulta után médiumot váltunk, és a figyelem átterelődhet a webre. Valamennyi műsorszám teljes terjedelmében megnézhető a Mindentudás Egyeteme portálon, ahol természetesen a korábbi szemeszterek anyagai is elérhetőek. A ME 2.0 program keretén belül lehetőséget teremtettünk az egyetemek, akadémiai kutatóintézetek számára, hogy oktatóik, kutatóik feltehessék a saját előadásaikról készített felvételeket a ME-portálra, most már ezek is nézhetőek. A portálon keresztül elérhetőek még a ME 2.0 előadásai alapján elkészült e-learning tananyagok is. 
lectureiconwhite Lévai Péter: A teljesség felé? – A CERN nagy hadronütköztetője az emberiség szolgálatában
2011.07.18.
hétfő
75042_7 14:30
70658_7 20:30

riporticonwhite Hadronlovagok - Ősrobbanás Svájcban
Riportfilm
2011.07.19.
kedd
75042_7 14:30
70658_7 20:30

roundtableiconwhite A részecskefizikai kutatások gyakorlati hasznáról
Kerekasztal-beszélgetés
2011.07.20.
szerda
75042_7 14:30
70658_7 20:30

A tévéműsorok sugárzása után a videók teljes terjedelmükben megnézhetők a portálon is