díjazott

Fekete Csaba 1995-ben szerzett orvosi diplomát a Szegedi Szent-Györgyi Albert Orvostudományi Egyetemen. Három évig az Egyetem Anatómiai Intézetében oktatott és kutatott. 1998-tól 2000-ig a New England Medical Center Endokrinológiai Osztályának laboratóriumában dolgozott Bostonban. Külföldi tartózkodása alatt kezdett el foglalkozni az energiaháztartás szabályozásában fontos szerepet játszó hipotalamusz-hipofízis-pajzsmirigy és mellékvese tengelyek agyi szabályozásának tanulmányozásával. Ezt követően munkáját a Magyar Tudományos Akadémia Kísérleti Orvostudományi Kutatóintézetének Endokrin Neurobiológiai osztályán folytatta. PhD fokozatot 2003-ban szerzett. Hazatérése után is szoros munkakapcsolatot tartott fenn a bostoni kutatócsoporttal. A Fogarty International Center által is támogatott együttmőködés keretében évente 1-2 hónapot kutatott a bostoni laboratóriumban. MTA doktori értekezését 2009-ben védte meg. Jelenleg az MTA Kísérleti Orvostudományi Kutatóintézetének tudományos tanácsadója és a Bostoni TUFTS Medical Center társprofesszora.

Fő kutatási területe az energiaháztartást szabályozó idegrendszeri hálózatok vizsgálata rágcsáló és emberi agyban. Munkáját széleskörű nemzetközi kollaborációban amerikai, francia, német, angol, olasz és japán kutatócsoportokkal együttműködve végzi. Fekete Csaba és az MTA Kísérleti Orvostudományi Kutatóintézet Endokrin Neurobiológiai Osztályán megalakított kutatócsoportjának célja új, táplálkozást szabályozó neuropeptidek, receptorok azonosítása, melyek új terápiás megközelítést tesznek lehetővé az elhízás kezelésében.