Kornai János
Közép-Kelet-Európa nagy átalakulása - Sikerek és csalódások
I. Bevezetés: az előadás tárgya
A rendszerváltozás, az 1990. utáni nagy átalakulás a közbeszéd állandó tárgya. Sokszor kerül szóba a politikusok megszólalásaiban és a médiában; számos alapos és értékes tudományos kutatás vizsgálta. Szeretném már elöljáróban körvonalazni, mi az, amire előadásomban vállalkozom és mi az, ami kívül esik mai témám határain.
- |1|
Előadásomban kizárólag ezzel a nyolc országgal foglalkozom. Földrajzilag pontatlan megnevezéssel, a rövidség kedvéért Közép-Kelet-Európának nevezem ezt a régiót. Ennél sokkal több egykor szocialista országban ment végbe vagy még mindig tart a rendszerváltozás. Az általam vizsgált szűkebb terület nem tekinthető a posztszocialista országok összességének reprezentatív mintájaként. Amiről itt most szó lesz, az a nagyobb térségen, a posztszocialista országok összességének területén belül az aránylag legsikeresebb zóna, ahol a leggyorsabban és a legkövetkezetesebben mentek végbe a változások. Az, hogy az Európai Unió befogadta őket tagjai sorába, mintegy "hivatalos igazolványt" állít ki arról, hogy ez a nyolc ország immár demokráciának és igazi piacgazdaságnak minősül.
A nyolc országban eltérőek a nemzeti hagyományok, a kultúra és a nyelv. Egyes országok a fordulat után nyerték el állami önállóságukat, míg mások korábban is azok voltak. Mindegyikben más és más volt a kormányok és az ellenzéki erők politikai összetétele, sokféle különbség mutatkozik intézményekben, a kormányok politikájában. Előadásomban eltekintek ezektől a különbségektől és kizárólag annak vizsgálatára szorítkozom, ami közös bennük.
Az előadás két fő részből áll; ezek éppen a távlatok tekintetében különböznek. A bevezetést követő II. fejezet felülnézetben, világtörténelmi látószögből írja le és értékeli a változásokat. A III. fejezet alulnézetben, a jelenkori emberek mindennapi életének nézőpontjából szól a változásokról.
II. A világtörténelem látószögéből
II. 1. A nyugati civilizációban végbemenő gazdasági változások fő iránya
A nyugati civilizációban az elmúlt évezredben mind inkább teret hódítottak a gazdaság kapitalista formái. A kapitalizmus fogalmának szigorú definíciója helyett inkább felsorolom leginkább jellemző összetevőit: magántulajdon, bérmunka, adás-vétel a piacon, hitelrendszer, a magántulajdon és a magánszerződés törvényes védelme.
Nem fogadom el azt az elméletet, amely szerint a történelem könyve egymástól jól elhatárolódó fejezetekre, egymást időrendi sorrendben követő formációk sorozatára tagolódik. Eszerint előbb volt a rabszolgatartó társadalom, ezt követte a feudalizmus, majd utána kialakult a kapitalizmus. Valójában ezek a formák hosszú időn át egymás mellett éltek, egymással keveredve és összefonódva. Ám ha valóban évszázados léptékkel mérve követjük nyomon a változásokat, megfigyelhető a kapitalizmus expanziója, mind szélesebb térhódítása. Ezt a tendenciát nevezem a nyugati civilizáció gazdasági változásaiban mutatkozó fő iránynak.
A szocialista gazdasági rendszer létrehozása gigászi kísérlet volt a kapitalizmus meghaladására. A kísérlet kudarcot vallott. A szocializmus létrejötte elkanyarodás volt a változások fő irányától. A posztszocialista átalakulás visszahelyezte ezeket az országokat arra az útra, amely a fő irányba mutat.
A közép-kelet-európai régióban nyolc ország közül hatban a növekedés üteme már magasabb, mint amekkora volt a régi gazdasági rendszerben. Ez még nem végső bizonyítéka az új gazdasági rendszer fölényének, hiszen túl rövid a megfigyelt időszak - de azért bíztató teljesítmény.
Figyelemre méltó, hogy az új tagországokban gyorsabban nő a GDP, a munka termelékenysége és az egy főre jutó reálfogyasztás, mint az Európai Unió régi tagjainak gazdaságában.
II. 2. A nyugati civilizációban végbemenő politikai változások fő iránya
Megfigyelhető, hogy az elmúlt évezredben a nyugati civilizációban a politikai szférában végbemenő változásoknak is van egy fő iránya. A politikai hatalom eltávolodik a monarchia szinte korlátlan egyeduralmától. Megjelennek önkormányzó testületek, különböző társadalmi csoportok képviseletei. Törvényeket hoznak az uralkodó hatalmának korlátozására. Kialakulnak a parlamenti rendszer első elemei. Fokozatosan kiterjesztik a szavazni jogosultak körét. Végül létrejön a kiforrott parlamenti rendszer, előbb csak néhány, majd mind több és több országban.
A politikai szférában a változások fő iránya a parlamenti demokrácia elterjedése. Ez hullámokban megy végbe. A harmadik hullám a 70-es és 80-as években zajlott le Dél-Európában, valamint Latin-Amerika és Ázsia egyes országaiban. A szovjet és kelet-európai kommunista rezsimek összeomlását követő negyediknek nemrég lehettünk tanúi.
A demokrácia fogalmának többféle definíciója ismeretes. Előadásomban az ún. "minimalista" kritériumot alkalmazom. Ez a politikai szféra működését vizsgálva az abban érvényesülő eljárásokra összpontosítja a figyelmet, procedurális szempontból minősíti a politikai rezsimeket. Eszerint ott érvényesül demokrácia, ahol a vezetőket a szavazatokért folyó verseny nyomán többpártrendszerű választás juttatja hatalomhoz. És ehhez hozzá kell tenni: a vezetők leválthatók, mégpedig ugyanazzal a civilizált eljárással. Nincs szükség puccsra, politikai gyilkosságra vagy felkelésre ahhoz, hogy az ország megszabaduljon a hatalmat gyakorló vezetőktől - elég ehhez a választáson leszavazni őket.
Ha a kormányzati forma kielégíti a demokratikus minimum követelményeit, az persze még nem elég a demokrácia magasabb színvonalához. Ahhoz sok minden más is kell, egyebek között az állampolgárok széles körének intenzív részvétele a politikai folyamatokban, továbbá a vezetők tevékenységének átláthatósága és nyilvános ellenőrzése. Mégis, már a demokratikus "minimum" teljesítése is biztosíték a zsarnokság ellen. És nekünk, közép-kelet-európaiaknak, akik évtizedeken át zsarnoki uralmak alatt éltünk, ez is igen sokat jelent.
- |2|
Többféle módon ellenőrizhető, vajon kielégíti-e valamely ország kormányzati formája a demokrácia "minimum" követelményeit. Előadásomban egy egyszerű tesztet alkalmazok. Eszerint egy politikai rezsim kiállta a próbát, ha legalább kétszer leváltották az éppen hatalmon lévő kormányt civilizált többpártrendszerű választás keretében. A diagramra rápillantva megállapíthatjuk: mind a nyolc új tagország átment a teszten; mindegyikben legalább háromszor leváltották a kormányt.
Akárcsak az előadás korábbi szakaszában a gazdasági változásokkal kapcsolatban, most a politikai változásokról mondhatjuk el: a közép-kelet-európai régió politikai szerkezete a történelmi változások fő irányában mozog - s teszi ezt azután, hogy 1990 előtt évtizedekre eltérítették a fő iránytól.
II. 3. Hat karakterisztikum
A két nagy világtörténelmi tendencia megvilágítása után készen állunk arra, hogy összefoglaljuk a közép-kelet-európai nagy átalakulás jellegzetességeit. Hat karakterisztikus vonást emelek ki.
1. és 2. A változások a nyugati civilizáció fejlődésének fő irányaiban mentek végbe: a gazdaságban a kapitalista gazdasági rendszer, a politikai struktúrában a demokrácia irányában.
3. Totális átalakulás folyt, párhuzamosan minden szférában: a gazdaságban, a politikai struktúrában, a politikai ideológia világában, a jogrendszerben és a társadalom rétegződésében.
4. Az átalakulás erőszakmentes volt.
5. Az átalakulás folyamata békés körülmények között zajlott le. Nem előzte meg háború. A változásokat nem idegen katonai megszállás kényszerítette ki.
6. Az átalakulás elképesztő gyorsasággal, egy-másfél évtized alatt megtörtént.
A világtörténelem tanulmányozásából tudhatjuk, hogy különböző időpontokban a világ különböző régióiban sokszor zajlottak le különböző "nagy átalakulások", átmenetek az egyik formációból a másikba. A felsorolt hat karakterisztikumból három vagy négy felismerhető más átalakulási folyamatokban is. Ám mind a hat karakterisztikum együttes érvényesülése egyedül áll a világtörténelemben.
- |3|
Tekintsünk először az 2. oszlopra. Összesen 26 országban jött létre 1917 után, 1990-et megelőzően a szocialista rendszer. Közülük itt most csak egyet emelek ki, a Szovjetuniót. Van hasonlóság a 3. karakterisztikumban: ott is totálisan átalakult a társadalom minden szférája, a változások párhuzamosan mentek végbe minden szférában. Meghökkentő a hasonlóság a 6. karakterisztikumban, a változás sebességében. Tizenöt év kellett ahhoz, hogy együtt álljon mindaz, amit sztálini "klasszikus szocializmusnak" nevezhetünk. A tragikus különbség az 1., a 2. és a 4. karakterisztikumban rejlik. Az első világháború vége felé Oroszország éppen hogy elindult volna a nyugati típusú parlamenti demokrácia felé. Véres forradalom döntötte meg a korábbi politikai hatalmat, kivégezték a cárt és családját, megölték vagy kényszermunkával büntették meg a korábbi rezsim vezető rétegét. Erőszak és terror kényszerítette a társadalomra az új politikai és társadalmi rendszert. 180 fokos ellentéte ez az 1989-1990-es bársonyos forradalomnak, a mi mostani átalakulásunk erőszakmentességének.
Áttérek olyan történelmi példákra, amelyeknél az első sorban "igen" szerepel, azaz ahol és amikor a gazdasági változás a fő irányban ment végbe. Még ha az első sorban "igen" szerepel is, egyáltalán nem magától értetődő, hogy ezzel párhuzamosan a fő irányban, a demokrácia irányában mozdul-e el a politikai szféra és hogy erőszakmentesen megy-e végbe a változás.
A 3. oszlop két történelmi példát említ. Az első példa Magyarország 1919-ben. A Magyar Tanácsköztársaság 100 napos uralma alatt elkezdte a szocialista típusú rendszer erőszakos bevezetését. A kommunista hatalmat katonai erővel döntötték meg, a vörös terrort az első években fehér terror váltotta fel. Hosszú évek teltek el, mire a Horthy-rendszer eljutott valamiféle konszolidációig.
A másik példa Chile. Ott Allende és kormánya elindult azon az úton, amely feltehetően elvezetett volna egy szocialista rendszer kialakításához. Ám még mielőtt az teljesen kifejlődött volna, 1973-ban szétverte Pinochet tábornok puccsa. Bosszúhadjárat, ítélet nélküli retorziók, politikai gyilkosságok, kínvallatások kísérték az Allende előtti gazdasági rendszer restaurációját. Hosszú évek múltán fejlődtek ki az országban a demokrácia intézményei.
Most következzenek összehasonlításképpen a jelenkori elmozdulások a szocialista rendszertől. A 4. oszlop csupán egyetlen példát mutat be, azt is csak igen röviden, mégpedig Kína esetét. Az első sorban itt is "igen" olvasható. Kína gazdasága a kapitalizmus felé halad, s már elég messze tart annak kiépítésében. A második sorban viszont "nem" látható - a kínai politikai formák nem mozdultak el a demokrácia irányában. Szó sincs erőszakmentességről. Erőszakkal tették el az útból Mao híveit, később katonai erővel verték le a diákok békés nagy tüntetését. Kemény rendőri erőszakkal lépnek fel a kommunista párt vonalától eltérő gondolatok terjesztőivel szemben. Igen nagy az eltérés a 6. karakterisztikum vonatkozásában: az intézményi változások üteme Kínában jóval lassabb, mint Közép-Kelet-Európában.
Vessünk egy pillantást az 5. oszlopra: Nyugat-Németország átalakulására a második világháború után, először az 1. és a 2. karakterisztikum szempontjából. A nácik uralma idején alapjában véve tovább élt a kapitalista gazdasági rendszer, de a politikai struktúra végzetesen eltért a fő iránytól. Ami a 3. karakterisztikumot illeti, nem volt szükség totális átalakulásra, csak részlegesre. A legfontosabb különbség a 4. és a 5. karakterisztikumban mutatkozik. Ez nyilvánvalóan nem lehetett erőszakmentes átalakulás. Először súlyos áldozatokat követelő háborúban kellett szétzúzni a nácik hatalmát. A szövetséges hatalmak még hosszú időn át megszállva tartották az országot. A békeszerződés, valamint a szövetségesek katonai jelenléte kényszerítette ki a demokratikus alapintézmények megteremtését. Ez volt a kiindulópontja a belső erők által mozgatott későbbi reformoknak. A 6. karakterisztikummal, a sebességgel kapcsolatban megállapítható: történelmi léptékkel mérve igen gyorsan ment végbe a demokratizálás.
Az összehasonlítások lezárásaként a 6. oszlopban visszatérünk ahhoz a nagy történelmi folyamathoz, amellyel az elemzést kezdtük, a kapitalista gazdaság és a demokrácia első, eredeti kialakulásának évszázadokig tartó változásaihoz. Nyilvánvalóan azonos az 1. és 2. karakterisztikum, hiszen a nagy történelmi átalakulásból vezettük le a "fő irányok" meghatározását. A 3. karakterisztikum, a változások totális jellegének vonatkozásában megállapítható: a gazdasági és politikai átalakulás a társadalom működésének minden szféráját magával ragadta. Ha azonban nem évszázadokat, hanem ennél jóval rövidebb időszakokat tartunk szem előtt, szó sincs olyan különlegesen szoros párhuzamosságról, mint amit Közép-Kelet-Európában láthattunk az elmúlt tíz-tizenöt évben. Országonként változó időrendben, eltérő késleltetésekkel hol a politikai szférában, hol a vallási-szellemi-ideológiai világban, hol a gazdaságban gyorsultak fel az események. Ami a 4. és 5. karakterisztikumot illeti, országonként és korszakonként eltérő, mennyire voltak békések és erőszakmentesek a változások, mikor mozgatta előrefelé a változásokat véres felkelés, forradalom, háború és idegen országok meghódítása.
A legnagyobb eltérés természetszerűleg a 6. karakterisztikumban, a változás sebességében mutatkozik. Évszázadok teltek el, amíg először fejlődött ki és hódította meg egy-egy ország egész gazdaságát a kapitalista rendszer. A modern parlamenti demokrácia kiteljesedését is évszázados folyamat előzte meg. Most viszont mindez hihetetlen sebességgel ment végbe Közép-Kelet-Európában.
II. 4. Gyorsító tényezők
Mi tette lehetővé az átalakulás - világtörténelmi léptékkel mérve - rendkívül nagy sebességét? Itt, ebben a rövid előadásban csak négy tényezőt emelek ki.
(i) Sok emberben ösztönösen él a tehetség és hajlandóság a vállalkozásra és a gazdasági kezdeményezésre. Ezek kibontakozását a történelem prekapitalista évszázadaiban sokféle körülmény nehezítette, s ezek az akadályok fokozatosan hárultak el, és már csak ezért is lassan és fokozatosan nyert teret a szabad vállalkozás. A kommunista korszakban sokféle bürokratikus és ideológiai akadály állt a gazdasági kezdeményezés útjában. Most viszont, a nagy átalakulás keretében hirtelen omlottak le az akadályok Szinte robbanásszerűen tört elő a lappangó üzleti tehetség, kezdeményezés és vállalkozói készség.
(ii) Más nagy átalakulásokkal szemben erős ellenállást tanúsítottak az ancien régime, a régi rend urai és haszonélvezői. Most Közép-Kelet-Európában nem igen tapasztalhattunk ellenállást. A régi nómenklatúra nem az új renddel szembefordulást választotta, hanem igyekezett abba beépülni.
(iii) Az átalakulás gyorsaságának legfontosabb magyarázatát a közép-kelet-európai országokat körülvevő külvilág hatásában találhatjuk meg. A "külvilág" szót a legszélesebben értelmezzük; sokféle külső hatást sorolunk ide.
Az egyik hatás a külföldi minta átvétele. A vállalati menedzsment és a bankrendszer működési formáitól a politikai intézményekig, a média programjától a hirdetésekig, az oktatás szervezetétől a tudomány és a művészetek finanszírozásáig nincsen olyan területe a társadalmi tevékenységnek, ahol ne követték volna a külföldi mintát.
Rendkívül nagy hatást gyakoroltak a külföldi befektetők. Nemcsak tőkét hoztak, hanem - a technikai know-how-n túlmenően - annak ismeretét, hogy hogyan kell vállalatot vezetni, milyen jogrendre és magatartási normákra van szükség egy kapitalista gazdaság működtetéséhez.
A vizsgált nyolc ország tagja lett fontos - a Nyugat által vezérelt - nemzetközi szervezeteknek, a NATO-nak, az OECD-nek, a WTO-nak, aktívabb lett a kapcsolat az IMF-fel és a Világbankkal. A tagságok sorozatát betetőzte az Európai Unióba való belépés. Az, amit brüsszeli nyelven "harmonizációnak" neveznek, az nem csak a jogszabályokban ment végbe. Közép-Kelet-Európa minden téren mind inkább hasonulni igyekezett a nyugati példához. Elsősorban belső hajtóerők késztettek erre az alkalmazkodásra. Megállja a helyét az 5. karakterisztikum; nem volt idegen katonai megszállás. Ám nem érdemes tagadni, sokféle változást külső nyomás kényszerített ki.
(iv) Az átalakulást felgyorsította a modern technika. Gondoljuk el, milyen csigalassúsággal terjedtek el a történelmi cselekményeket erjesztő hírek évszázadokkal ezelőtt - és milyen villámsebességgel terjednek ma, a televízió, az email, az internet, a mobiltelefonok korában. Minden változás felgyorsult.
II. 5. Első értékelés
Azt állítottam, hogy a közép-kelet-európai nagy átalakulás az egyedüli a világtörténelemben, amelyben együtt áll a korábban felsorolt hat karakterisztikum. Ez pozitív állítás, igazsága nem függ annak világnézetétől, filozófiai és politikai felfogásától, aki állítja. Vagy igaz, vagy nem - cáfolatához elég lenne egy ellenpélda a világtörténelemből.
Más a helyzet akkor, ha normatív megközelítést alkalmazunk és minősítjük azt, ami történt. Megkockáztatom a következő minősítést: a Közép-Kelet-Európában végbement nagy átalakulás, az imént leírt hat jellegzetes vonásával, világtörténelmileg egyedülálló sikertörténet. Kockázatos ezt kijelenteni, hiszen sokan újra és újra csak kudarcról és csalódásról szoktak szólni. Az ilyesféle minősítéssel kapcsolatban már nem tehető fel az a kérdés: igaz-e vagy nem. Mit minősítünk "jónak" és mit "rossznak" - ez értékítélet. Ugyanazt a tényt, amelyet mindenki egyetértésével helyesen írtunk le, kedvezőnek minősíti az egyik ember és kedvezőtlennek a másik attól függően, milyen értékrend alapján ítélkezik. Aki minősít, értékel, jónak vagy rossznak ítél meg valamilyen fejleményt, az mondja is meg: milyen értékek alapján értékel. Amikor a mi régiónk nagy átalakulását világtörténelmi távlatból tekintve páratlan sikertörténetnek nevezem, azt saját értékrendem szerint tettem.
Ebben első helyen áll, legnagyobb értékkel, a demokrácia, és ehhez kapcsolódva az emberi jogok.
Második helyre teszem azt a meggyőződést, hogy előnyben részesítem a kapitalista rendszert a szocialista rendszerrel szemben. Nem mintha "szeretném" a kapitalizmust. Nem éppen szeretnivaló rend, hiszen tele van visszataszító vonásokkal. Ugyanabban az értelemben preferálom, mint ahogy Churchill előnyösnek tartotta a demokráciát - eddig még nem hozott létre kedvezőbb rendszert a világtörténelem. Fölényben van más történelmileg létezett és ma is létező rendszerekkel szemben, mert hosszú távon magasabb termelékenységet, gyorsabb gazdasági növekedést, gyorsabb technikai fejlődést és az anyagi életszínvonal gyorsabb emelkedését biztosítja. És még egy fontos előnyös vonása van, ami az általam elsőként kiemelt értékhez, a demokráciához kapcsolódik. Igaz, a kapitalista gazdaság összefér nem-demokratikus politikai rezsimmel. Együtt élhet autoritariánus uralommal, sőt akár kemény diktatúrával is. Ami viszont különlegesen fontos, az a fordított irányú kapcsolatra vonatkozik: nincsen demokrácia kapitalista gazdaság nélkül. A kapitalista gazdaság nem elégséges, de szükséges, nélkülözhetetlen feltétele a demokráciának.
Végül prioritásaim közül harmadikként említem meg: magas értéket tulajdonítok az átalakulás erőszakmentes, vértelen, békés jellegének.
Bizonyára vannak, akik nem osztják az én értékrendemet és ezért - még ha készek is a világtörténelmi távlatot vállalni - más minősítéshez jutnak el. Nem számíthatunk ebben a tekintetben konszenzusra.
Azt a tanulságot azonban érdemes levonni előadásom gondolatmenetéből, hogy - amennyire csak lehetséges - próbáljuk elhatárolni egymástól a pozitív állításokat, amelyek tényekkel igazolhatók vagy cáfolhatók, és a normatív állításokat, amelyek a minősítő-ítélkező egyén vagy csoport értékrendjétől függnek. Annál is inkább érdemes ezt a tanulságot hangsúlyozni, mert sajnálatos módon ez a kétféle megközelítés sok beszédben és írásban összemosódik.
III. A mindennapi élet látószögéből
III. 1. Bajok és gondok
Az "utca embere" nem végez nagy történelmi távlatú nemzetközi összehasonlításokat. Amikor a rendszerváltozást értékeli, elsősorban saját tapasztalatából és az őt körülvevő világ mindennapos életéből von le következtetéseket.
A siker és a kudarc érzetei mindenkinél keverednek, aki részese vagy akár csak együttérző megfigyelője Közép-Kelet-Európa átalakulásának. Nem képzelt nehézségekkel vagy az emberek egy kis hányadának gondjaival állunk szemben, hanem valóságos súlyos negatív jelenségekkel. A bajok és veszteségek hosszú jegyzékét állíthatnánk össze. Itt most csak néhányat emelek ki.
Miközben a lakosság egy része magasabb jövedelmet élvez, mint 1990 előtt, sokak életszínvonala változatlan maradt vagy érzékelhetően csökkent. Drámai változások mentek végbe a jövedelmek és vagyonok eloszlásában. Igaz, voltak kiváltságos rétegek a szocializmus idején is, mégis, a jövedelmek eloszlása aránylag egyenletesebb volt. Most megjelent a látványos gazdagság az egyik oldalon, a korábban kevésbé szembeötlő szegénység elmélyült és láthatóbbá vált. Az Európai Unió új posztszocialista országaiban egyenlőtlenebb a jövedelmek eloszlása, mint a régi tagok konszolidált és fejlettebb gazdaságában.
A jövedelmekkel kapcsolatos súlyos gondok szorosan összefüggnek a foglalkoztatás problémáival (4. ábra). A régi rendszerben teljes volt a foglalkoztatás, sőt krónikus munkaerőhiány érvényesült. Bárhogy hatott is ez a termelés hatékonyságára, a munkavállalók számára ez garantálta a munkahely biztonságát. Ennek vége! Jelentős mértékben csökkent a foglalkoztatás és megjelent a nyílt munkanélküliség (5. ábra). Odalett a munkahely biztonsága.
A munkaerőpiacon végbement, súlyos traumát okozó változás olyankor történt, amikor az élet sok más dimenzióban is bizonytalanabbá vált. A posztsztálinista szocialista társadalomban azokat, akik nem vállalták a politikai cselekvés kockázatát, aránylag szilárd és kiszámítható létfeltételek vették körül. Most egyszerre minden mozgásban van, semmit sem lehet előre tudni. Azelőtt a vállalatok örökké éltek, most viszont tömegesen születnek és tömegesen halnak meg. A fogyasztói árakat korábban hosszú időre megmerevítették, most örökösen változnak. A bankkamaton és a devizaárfolyamon nem tud kiigazodni az egyszerű állampolgár. Régen szörnyű nehéz volt lakást szerezni, de ha valaki benne ült, akárcsak albérlőként, nem mozdíthatták ki. Most akár ki is lakoltathatják, ha nem fizeti a bért, vagy elárverezik az otthonát, ha nem törleszti rendszeresen az adósságot. Ahogy felszámolták a rendőrállamot, romlott a közbiztonság. Amit az ellentmondást nem tűrő államhatalom és a bürokrácia szilárddá merevített - cseppfolyóssá, kockázatossá, bizonytalanná vált.
A régi rendszerben is létezett korrupció, leginkább kölcsönös szívességek, politikai és baráti kapcsolatok útján - de a korrupt cselekedetek zöme láthatatlan maradt. Most át- és átjárja a társadalmat a korrupció, átszövi a politikai, gazdasági és kulturális élet ezerféle tranzakcióját, jelentkezik kis összegekkel és milliárdok csúsztatásával, az állami és társadalmi hierarchia alacsony és magas szintjein. Sok korrupciós ügy kerül a nyilvánosság elé.
Az emberek felháborodnak a politikai élet visszásságai miatt. Sokan úgy látják, hogy a többpártrendszer nem higgadt politikai versenyt hozott, hanem a hatalomért vívott gátlástalan harcot, hazudozást, üres ígérgetést. Ennek egyik elszomorító következménye, hogy az emberek számottevő része nem eléggé bízik a demokrácia alapvető intézményében, a parlamentben. Ebben a tekintetben kiáltó a különbség a régi 15 és az új 8 EU-tagállam között.
- |6|
III. 2. Kognitív problémák
Az emberek reagálnak a bajokra - és a reakció hevessége, keserűsége nem csak a nehézségek valóságos súlyosságától függ. Sok múlik azon is, hogy akit a baj ér vagy aki azt együttérzéssel figyeli, miként érzékeli, hogyan dolgozza fel magában. Próbáljuk áttekinteni a témánk szempontjából legfontosabb kognitív problémákat.
Sokan túlzott várakozásokkal tekintettek a rendszerváltás elé. Az olyan szavak, mint a "Nyugat", "piac" vagy "demokrácia" szinte misztikus jelentést kaptak. Ha irreálisan felfokozódnak a remények, elkerülhetetlen a csalódás. És aki csalódott, az a valóságosnál is nagyobbnak érzi a bajt.
A társadalompszichológiában jól ismert jelenség, hogy a közérzet nem csak a valóságos körülményektől függ, hanem attól is, hogy az egyén kihez hasonlítjamagát. A szocialista rendszer fellazulása idején a szovjet birodalom nyugati peremén még azzal nyugtatgatták magukat az emberek, hogy nálunk mégis csak jobb, mint a Szovjetunióban. Különösen nálunk, Magyarországon tűnt hihetőnek ez az önbiztatás: "Mi vagyunk a legvidámabb barakk a lágerben." Ám amikor a régió minden országában megnyíltak a határok, s különösen most, amikor az EU tagjaivá váltak, áthelyeződtek a "referenciapontok". Mindenki a német, a francia vagy a skandináv viszonyokhoz hasonlítja a sajátját. Persze, minél magasabbra helyezi valaki az összehasonlítás mércéjét, annál elégedetlenebb azzal, ahol maga tart.
Az emberek könnyen felejtenek, sokféle élménnyel kapcsolatban rosszul működik a kollektív és az egyéni memória. Évtizedekkel ezelőtt dőlt az emberekből a panasz amiatt, mert bizonyos árucikkekből hiány volt, éveket kellett várni autóra, lakáskiutalásra vagy telefonállomás felszerelésére. Manapság lassan én, az 1980-ban írott Hiány című könyv szerzője leszek az utolsó kelet-európai, aki még visszaemlékszik a hiánygazdaságra és igazi örömöt érez amiatt, hogy megszűnt. A hiány helyébe bőséges kínálat lépett. Most már szinte csak zúgolódást lehet hallani amiatt, hogy belefulladunk a sok áruba, az árak megfizethetetlenek és gyötri az embereket a "fogyasztói társadalom". A rosszul működő memória következtében leértékelődnek alapvetően fontos vívmányok (pl. a szólás, a gyülekezés, az utazás szabadsága, az eszmék szabad versenye, a protestálás joga és így tovább), holott ezek jól érzékelhetőek az emberek mindennapi életében. Mindez, groteszk módon, nosztalgiaérzésekhez vezet.
Utolsónak említem meg a tapasztalatok gondolati feldolgozásának záró fázisában bekövetkező torzulást, a hibás okozati elemzést. A bajoknak és nehézségeknek sokféle oka van. Csak néhányat emelek ki.
(i) A régió fejlettsége elmaradt a tőle nyugatra lévő területétől. Jó kilátások vannak arra, hogy ez a rés fokozatosan csökken - ám ez nem következik be egyhamar. Számos erőforrás szűkössége a fejlettség közepes, az élenjárókhoz képest erősen elmaradott szintjével magyarázható.
(ii) A bajok egy másik része abból származik, hogy átmenetben vagyunk. Például az intézményi átalakulás közben vákuumok, joghézagok, szabályozatlan tevékenységek keletkeznek. Ám senkit sem nyugtat meg, hogy az ilyesféle jelenségek átmenetiek.
(iii) Más bajokat nem is lehet megszüntetni, mert magából az új rendből következnek. Minden rendszernek vannak veleszületett rendszerspecifikus negatív tulajdonságai. Amíg a kapitalizmus kapitalizmus marad, mindig lesz munkanélküliség, mindig erős lesz a jövedelmek eloszlásának egyenlőtlensége, mindig lesznek a versenynek vesztesei, akik komoly anyagi gondokba sodródhatnak, mindig elárasztanak mindent a hirdetések és így tovább. Okos, előrelátó, következetes kormányzati politika enyhítheti a genetikus bajokat, de teljesen megszüntetni nem tudja őket, és mindig fenyeget az újraéledésük. Aki a kapitalista rendszer komoly és megfontolt híve, az ezekkel a bajokkal együtt vállalja - mert még így is előnyösebbnek tartja a szocialista rendszernél.
(iv) Bajokat okozhatnak vagy a más okok miatt keletkezett nehézségeket tovább növelhetik azok a hibás döntések, amelyeket a politikusok - kormányok, a kormánypártok és az ellenzék, valamint az érdekképviseletek vezetői - hoznak.
A bajok négyféle okát soroltam fel (közepes fejlettség, az átmenet okozta bajok, a kapitalizmus rendszerspecifikus bajai és a politikusok hibás döntései), de említhetnék más magyarázó tényezőket is. Ám sokaknál összekeverednek az okok, s egy szimpla végkövetkezetést vonnak le: a bajok oka a rendszerváltás.
III. 3. Még egyszer az értékítéletekről
Mint már korábban hangsúlyoztam, a közvélemény megoszlik, az egyének különböző kérdésekre eltérő válaszokat adnak, a kisebb fenntartásokkal összekapcsolódó elégedettségtől a morgáson-zúgolódáson át a dühödt elégedetlenségig. Szeretnék néhány megjegyzést fűzni azok hangulatához, akiknek ítélete inkább a negatív felé hajlik.
A negatív ítéletekben sajnálatos módon összekeveredik a félig helytálló, félig téves ténymegállapítás, a félig megalapozott, félig elhibázott okozati elemzés, és az ítélkezés alapjául szolgáló, a mindennapi élet értékeit előtérbe toló értékrend. Akik itt ítélkeznek, nem gondolkodnak évszázados történelmi perspektívában. Nem törődnek azzal, hogy milyen eredményeket hoz majd a távolabbi jövőben a kapitalista gazdaság és a demokratikus államrend. Ma érzik a bajokat, szenvednek tőle, vagy bántja őket, hogy mások szenvednek - és ezért inkább kudarcként, nem pedig sikerként élik meg a rendszerváltást.
Senkinek sincs joga vállrándítással napirendre térni a kiábrándult emberek negatív ítéletei felett. Nincs joga rövidlátással, a nagy történelmi összefüggések iránti vaksággal vádolni őket. Minden embernek egyetlen élete van. Aki most, mondjuk, ötven vagy hatvan éves és szegény, esetleg munkanélküli is, azt nem kompenzálja az ígéret, hogy majd a későbbi nemzedékek jobban fognak élni. Ő már azt nem igen fogja élvezni. De még a fiatalokat sem könnyű türelemre inteni, hiszen semelyik elvesztett mai pillanat nem igazán pótolható egy későbbi, jobb pillanattal.
Vissza kell-e tehát vonnom az előadás első felében tett kijelentést, miszerint alapjában véve egyedülálló sikernek minősíthető Közép-Kelet-Európa nagy átalakulása? Nem akarom visszavonni. Nem hiszem, hogy lehet - sőt hogy szabad - ilyesféle összefoglaló értékítéletekben egyenleget kalkulálni: ennyi és ennyi a siker, annyi és amannyi a kudarc, s ha az egyenleg pozitív, akkor sikernek, ha negatív, akkor kudarcnak kell tekinteni. Nem tudom elfogadni ezt a szimpla "mérlegkészítő" megközelítést. Inkább két külön számlát vezetnék (ha már elkezdtem a könyvelés nyelvét használni.) Az egyik számlán világtörténelmi perspektívából, a másikon a ma élő nemzedék tapasztalatának szemszögéből értékelem az eseményeket.
Értelmesnek és védhetőnek tartom azt a kijelentést, hogy ami ebben a régióban végbement, az egyszerre világtörténelmi jelentőségű siker (mert vér nélkül és hihetetlen sebességgel létrejött egy az előzőt meghaladó rendszer), és ugyanakkor több fontos vonatkozásban nagy gondokkal és súlyos bajokkal kísért folyamat (mert fájdalmat, keserűséget és kiábrándulást okozott sok embernek). Ezzel a kettős minősítéssel foglalnám össze Közép-Kelet-Európa nagy átalakulásának értékelését.