-
1. ábra
|1|
-
2. ábra
|2|
-
3. ábra
|3|
-
4. ábra
|4|
-
5. ábra
|5|
-
6. ábra
|6|
-
7. ábra
|7|
-
8. ábra
|8|
-
9. ábra
|9|
-
10. ábra
|10|
-
11. ábra
|11|
-
12. ábra
|12|
-
13. ábra
|13|
-
14. ábra
|14|
-
15. ábra
|15|
-
16. ábra
|16|
-
17. ábra
|17|
-
18. ábra
|18|
-
19. ábra
|19|
-
20. ábra
|20|
-
21. ábra
|21|
-
22. ábra
|22|
-
23. ábra
|23|
-
24. ábra
|24|
-
25. ábra
|25|
-
26. ábra
|26|
-
27. ábra
|27|
-
28. ábra
|28|
-
29. ábra
|29|
-
30. ábra
|30|
-
31. ábra
|31|
-
32. ábra
|32|
-
33. ábra
|33|
-
34. ábra
|34|
-
35. ábra
|35|
-
36. ábra
|36|
-
37. ábra
|37|
-
38. ábra
|38|
-
Videó:
|1|
-
Videó:
|2|
-
Videó:
|3|
-
Videó:
|4|
-
Videó:
|5|
Görömbei András
A magyar népi irodalom
I. Kik azok a népi írók?
Az 1920-30-as évtized fordulóján induló fiatal írónemzedék tagjaiban Magyarország trianoni tragédiája és kétségbeejtő szociális állapota ébresztette föl a nemzeti és szociális felelősségtudatot. Végveszélyben látták az országot nemzeti és társadalmi szempontból egyaránt. Ezért azt a célt tűzték ki maguk elé, hogy társadalmi egyenlőségen és nemzeti függetlenségen alapuló új magyar nemzetet teremtsenek.
Nyugat-Európában a nemzetek tudata századok alatt szerves fejlődéssel alakult ki, s magába foglalta a különféle társadalmi rétegeket. Ezzel szemben Magyarországon a középosztály és a nagybirtokos arisztokrácia még a 20. század elején is csak önmagát tekintette nemzetnek, a társadalom többségét kitevő parasztságot és munkásságot kirekesztette a nemzetből. Ezzel a nemzetszűkítéssel szállt szembe az 1930-as években az a szellemi és politikai törekvés, melyet népi irodalomnak és népi mozgalomnak nevezünk.
A népi mozgalom tagjai a demokratikus átalakulást halaszthatatlannak ítélték a magyarság megmaradása szempontjából. A nemzetből korábban kihagyott néposztályok felszabadítása útján akartak demokratikus magyar nemzetet formálni. A népi írók legfontosabb törekvése az új, európai mintájú nemzettudat megteremtése volt. Ez a program fogta egységbe a különféle származású, különféle műveltségű, különféle esztétikai ízlésű írókat.
Származásukat tekintve a népi írók közül legtöbben a parasztságból jöttek. Ezek egy része magasabb iskolái révén már fiatalon értelmiségivé és városivá lett, mint Erdélyi József, Illyés Gyula, Tamási Áron, Kovács Imre, Darvas József vagy Juhász Géza.
Másik része pedig magasabb iskolák nélkül, önművelés révén vált íróvá, mint Veres Péter, Sinka István, Szabó Pál, Nagy Imre és Sértő Kálmán.
És voltak, akik a középosztályból, többnyire vidéki értelmiségi családból származtak, értelmiségiként mégis szívügyüknek tekintették az alulsó Magyarország felszabadítását, nemzetbe emelését: ilyen volt Németh László, Kodolányi János, Féja Géza, Gombos Gyula, Gulyás Pál, valamint a budapesti születésű Szabó Zoltán.
A népi írók ideológiai tekintetben is meglehetősen heterogén csoportot alkottak. A közös célt eltérő utakon, módokon keresték. Ebből következett az is, hogy egymás között is éles vitáik voltak sok-sok kérdésben. Az akkori fogalmak szerint baloldali, középen lévő és jobboldali egyaránt volt köztük. Ez könnyen támadhatóvá is tette őket.
Közvetlen élményük volt valamennyiüknek a falu élete, hiszen a nevesebb népi írók közül egyedül Szabó Zoltán született Budapesten, a többiek az ország legkülönfélébb tájairól származtak. Így összességükben az egész ország ismeretét hozták az irodalomba. Mindenkinek megvolt a maga külön tája, amelynek nemcsak szépségeit, hanem nyomasztó problémáit is jól ismerte.
A harmincas évek elején a népi írók a parasztság gazdasági és politikai felszabadítását látták a legfontosabb aktuális társadalmi feladatnak. A szegényparasztság sorsával való törődés a népi mozgalom számára azonban csak feladatainak egyike volt. A népi írók számára a nép az egész nemzetet jelentette, nemcsak a parasztságot. A népi jelzőt pedig annak a politikai gondolkodásnak és cselekvésnek a jelölésére használták, amelyik egyszerre irányult a magyarság szociális és nemzeti problémáinak a megoldására.
- |14|
A nép fogalmának ezt a tág, a nemzetével azonos értelmezését a népi írók világosan kifejtették. Németh László számára Homérosz, Dante, Shakespeare, Goethe, Petőfi volt a példa arra, hogy az irodalom a nép legmélyebb megnyilatkozása. Illyés Gyula szerint a népi irodalomban az egész magyar irodalom érkezett el fejlődésének egy régóta esedékes szakaszába, hogy plebejussá váljék, s mint ilyen azonosuljon az egész nemzettel. A népi irodalmat Gombos Gyula sem egy osztály kifejezőjének tartotta csupán, hanem a magyarság egyetemes igényű szellemi megnyilatkozásának.
A népi írók a magyar társadalmat úgy akarták megváltoztatni, szociálisan igazságossá tenni, hogy közben nem feledkeztek meg a magyarság súlyos nemzeti problémáiról. Ezért volt a népi irodalomnak az erős társadalmi érdeklődése mellett, határozott nemzeti jellege. A népi írók világszemléletében a nemzeti érzésnek és nemzeti tudatnak nagyon fontos szerepe volt. A nemzeti érzést nem erőltették senkire, de tiltakoztak az ellen, hogy a nemzet nevében olyanok nyilatkozzanak vagy cselekedjenek, akikben nincs meg a nemzeti érzés. Fontosnak tartották azt, hogy a magyar önismeretben a nemzet sorskérdéseinek a világos megmutatása legyen az alap, és hogy az új értelmiség a magyarságért felelősséget vállaljon.
A magyar nézőpont azonban sohasem jelentette más népek lebecsülését. A népi írók a magyar nemzet boldogulását a kelet-közép-európai népek közösségében keresték. Németh László úgy látta, hogy a magyar sorskérdések olyan bonyolultak, hogy aki azok megoldására receptet talál, az európai mintát is ad. Illyés a maga patriotizmusát is az egyetemes emberi értékekhez és jogokhoz való mély kapcsolódásával magyarázta: "A világ összefügg; nem tesz tehát jó szolgálatot más nemzetnek az, aki a maga nemzetét rosszul szolgálja. Valamennyi nemzet jogából ad fel az valamit, aki a maga nemzetének jogaiból csak egy szemernyit is fölad."
A népi írók azt vallották, hogy az irodalom mindenkor előtte járt a politikának. Valamennyien úgy érezték, hogy az író felelős népe sorsáért. Írói hívatásukat küldetésnek tartották a közösségi sors alakítását illetően. Nyíltan megvallották, hogy irodalmi munkásságukkal a nemzet megújulását, igazságosabb életét akarják szolgálni. "A dolgok rendje, hogy Bánk bán és Ludas Matyi előtte járjanak Széchenyinek és Kossuthnak" - írta Németh László. Illyés mondatai szállóigévé váltak: "Áruló lennék, ha csak író akarok lenni. Az újítás, a merészség nemcsak az irodalomban esedékes, hanem a társadalomban is, sőt ott esedékes először és igazán." Tamási Áron szerint pedig "nemzet- és sorstársaival egyetemben az író nemcsak azért felelős, amit írásban és szóban hirdet, hanem azért is, amit mások az ő hallgatása fölött a népével cselekednek." A népben-nemzetben gondolkodó Veres Péter is a cselekvő történelmi jelenlétet tekintette az író küldetésének, s meggyőződése volt, hogy az egyéniség szabadságát nem a közösségen kívül, hanem azon belül kell biztosítani.
A népi írókban nagyfokú nemzeti felelősségtudat élt. Hittek abban, hogy az irodalom a maga tudatosító, eszméltető és cselekvésre késztető lehetőségei révén a nemzeti közösség felemelésének eszköze lehet. Ez a nagyfokú közösségi felelősségtudat szervezte őket laza közösséggé.
II. Örök vitatémák
A népiség olyan politikai és szellemi program, amelyik az ország nemzeti és szociális gondjainak a megoldására demokratikus társadalomrendező elv alapján törekszik. A népi írók népiségének a közösségi felelősségtudat a lényege, nem pedig a népköltészeti műformák utánzása. Ezért különbözik alapvetően a népiség az irodalmi népiességtől. A népiesség esztétikai kategória, mely a népköltészetet utánzó irodalmi alkotások megnevezésére szolgál, s melynek csúcsteljesítménye a magyar irodalomban Petőfi költészete. A népi belülről jövő spontán szellemi mozgalom, melynek társadalmi céljai vannak, a népiesség pedig kívülről, programszerűen a néphez hajló irodalmi irány. A kettő között természetesen lehet érintkezés is, de a népi irodalomnak nem ez a jellegadó vonása. Maguk az írók, amikor egyáltalán használták eme megnevezések valamelyikét, akkor többnyire inkább népinek, s nem népiesnek nevezték magukat. Ezzel is el akarták különíteni politikai és irodalompolitikai célokat is követő törekvéseiket az irodalmi népiességtől.
A népi író elnevezés Németh Lászlótól származik. Ezen a fogalmon a népi írók a magyar irodalom közösségi-nemzeti felelősségtől áthatott vonulatának a szerves folytatását értették. A népi irodalom és a nyomában kibontakozó népi mozgalom jellegadó vonása az volt, hogy összekapcsolta a társadalmi és a nemzeti szempontokat. A nemzet felemelkedése érdekében akarta megszüntetni a társadalmi igazságtalanságokat. Éppen ez különböztette meg a népi írókat a baloldali radikalizmus képviselőitől.
Ez volt a gyökere a népi-urbánus ellentétnek. A népiek is alapvető társadalmi változásokat sürgettek, de nem fogadták el a baloldali radikalizmusnak a nemzeti szempontokat mellőző ideológiáját. A társadalmi problémák éles bemutatásával sohasem fedték el a nemzeti problémákat, a Trianon következtében a magyarságra szakadt nemzeti tragédia elleni küzdelem közben sem hagyták figyelmen kívül a megmaradt haza súlyos társadalmi igazságtalanságait. A népiek a nemzet érdekeit is messzemenően figyelembe vevő magyar radikalizmus, a nemzeti radikalizmus hívei voltak.
A népi-urbánus vitában a baloldali radikalizmus és a nemzeti radikalizmus ellentéte nyilatkozott meg. Később azonban sokféle ellentétnek lett fedőneve a népi-urbánus szembeállítás. A félreértések elkerülése érdekében fontos hangsúlyoznunk, hogy a népi irodalom meghatározó egyéniségei európai műveltségű és látókörű művészek és tudósok voltak.
A népi írók történelemszemléletének fontos eleme volt az a felismerés, hogy történelmünk során valamely külső és idegen hatalomra való támaszkodás sohasem segítette elő a nemzeti fejlődést. Ez a történelmi tapasztalat vezette a népi írókat, mindenekelőtt Németh Lászlót arra, hogy a magyarság saját útját keressék. Ezt a saját utat nevezte Németh László a harmadik útnak. A harmadik út a magyar radikalizmus igénye és programja volt.
Németh László folyamatosan alakította ki a harmadik út programját. A húszas évek Magyarországán egymással élesen szemben álló jobboldal és baloldal között nem kívánt választani, hanem megálmodott egy Harmadik Magyarországot, melyet a huszadik századi magyarságnak kellene megteremtenie a saját kultúrája és hagyományai alapján. A kapitalizmus és a kommunizmus alternatívájával szemben pedig egy harmadik oldalt keresett, amelyik mentes eme szélsőségek hibáitól. Majd a fasizmussal és a szovjet rendszerrel egyformán szemben állva megfogalmazta a harmadik út programját. Ezt hirdette meg 1943-ban a második szárszói konferencián elmondott előadásában is.
A népiek szemléletében a "két pogány közt egy hazáért" harcoló Zrínyi példája nyomán nagyon eleven volt a saját út álma, s a harmadik út gondolata a népi mozgalom jellegadó eszméje lett. Nemcsak az utópiákkal szívesen foglalkozó Németh László hitt a harmadik út szükségességében.
- |15|
Az adott történelmi körülmények között a harmadik út eszméje nem juthatott többre, minthogy megfogalmazza egy független, szabad Magyarország igényét, melynek gyakorlati megvalósítására azonban akkor a történelem semmiféle lehetőséget nem adott. Mint eszmény mégis megmaradt a magyarságban.
III. A népi mozgalom
Az erős nemzeti és szociális felelősségtudat eredményezte azt, hogy a népi írók gyakran vállaltak politikai szerepet is. A trianoni országvesztés hatása abban is megmutatkozott, hogy a húszas években Magyarországon sokféle ifjúsági és értelmiségi közösség érdeklődése fordult a magyarság szellemi és szociális állapota felé. Egyszerre keresték a tragédiához vezető okokat és kiutat a nemzeti katasztrófából. A népi irodalom e közösségek egy részének irányt adott, és ezáltal megteremtette a maga tömegbázisát is.
Az új írói nemzedék jelentkezését Németh László jelentette be 1928-ban Népiesség és népiség című írásában. Legfontosabb ismertető jegyének a népiességtől határozottan elkülönített népiséget nevezte. Új reformkor felé című esszéjében pedig már az új nemzedék programját is körvonalazta. Eszerint új, népi tartalmat kell hoznia a magyar irodalomnak, s ennek kell előkészítenie és kiformálnia a jövő magyar politikáját. Ha ez sikerül, akkor ez a politika új reformkort teremthet Magyarországon, és ellensúlyozhatja Trianont is, mert megerősíti a sokfelé szakított magyarság nemzeti tudatát.
- |16|
Az 1933-as esztendő a népi mozgalom szerveződésének a külső fenyegetettség révén is új lendületet adott. Illyés Pusztulás című szociográfiai esszéje drámai erővel szólította cselekvésre a fiatal nemzedék tagjait. Hatalmas lendülettel dolgoztak. Véleményük a politika számára is megkerülhetetlenné vált. Javaslataik egy részét a reformokat ígérő kormányprogramban is viszontláthatták. Még egy találkozó is létrejött 1935-ben Gömbös Gyula miniszterelnök és néhány népi író között. Erre a találkozóra az írók nem egyezkedés végett mentek el, hanem azért, hogy elmondhassák a miniszterelnöknek, milyen tragikusnak látják az ország állapotát. Véleményüket a miniszterelnök joggal minősítette nyílt szembenállásnak. Ez a találkozó és az ehhez kapcsolódó néhány cikk volt az Új Szellemi Front, amely miatt az urbánusok oly élesen bírálták a népieket, mintha nem szembeszegültek, hanem egyezkedtek volna Gömbössel.
A laza szerveződésű népi írói mozgalom egyik csúcspontját a Márciusi Frontban érte el. Ennek tizenkét pontba foglalt programját 1937. március 15-én Kovács Imre ötezer főnyi tömeg előtt ismertette a Nemzeti Múzeum lépcsőiről: demokratikus átalakulást, földreformot, a munkásság és parasztság érdekeinek a közösségét, antifasizmust, a Duna menti népek összefogásának a szükségességét hirdette. A Márciusi Front programja az 1848-as eszméket vitte tovább, egy korszerű európai ország létrehozását követelte.
A népi mozgalom szellemi magaslata a Második Szárszói Konferencia volt 1943 augusztusában. Ennek az volt a célja, hogy nagy nyilvánosság előtt tisztázza a népi mozgalom társadalmi és gazdasági alapelveit. Ekkor azonban a történelem különösen feszült pillanatában már élesen polarizálódtak a nézetek. A két pólust Erdei Ferenc és Németh László nézetei jelentették.
Erdei Ferenc álláspontja szerint a magyarság számára nincs más út, mint a szocializmus választása - szemben a fasizmussal. Németh László viszont sem a fasizmust, sem a bolsevizmust nem fogadta el, hanem egy harmadik oldal, egy harmadik út koncepcióját fejtette ki. A szárszói konferencia megítélése mindmáig viták tárgya. Később Kovács Imre úgy látta, hogy a probléma kibontásában Némethnek, az akkori helyzet megítélésében Erdeinek volt igaza. Szárszó a népi mozgalom történetének olyan magaslata, amely jelképévé is vált.
A népi íróknak természetesen folyóiratokra és újságokra, könyvkiadókra volt szükségük ahhoz, hogy új szemléleti irányuknak hangot adhassanak. Fórumaik közül csak a legfontosabbakat említhetjük itt.
A nemzedéki folyóirat terve először akadályba ütközött, ezért 1932 szeptemberében létrehozta Németh László a maga egyszemélyes folyóiratát, a Tanút (1932-1937). A Tanúban kifejtett gondolatai és az esszéiben érvényesülő erkölcsi és szellemi magatartás révén vált Németh László a népi mozgalom nagy hatású, ösztönző alakjává. Reformtervei a magyar társadalom teljes megújulásának a programját kifejtették. Gyakorlati javaslatai nemegyszer utópisztikusnak bizonyultak, de legfontosabb eszméi, a minőség, erkölcs, a nemzeti sajátosságoknak megfelelő társadalmi rend - egyre időszerűbbek.
A népi írók nemzedéki folyóirata, a Válasz (1934-1938) 1934 májusában indult Debrecenben. Előbb Gulyás Pál, Németh László és Fülep Lajos, majd Németh Imre, 1935-től pedig - már Budapesten - Sárközi György szerkesztette. A magyar önismeret és az európai tájékozódás révén kívánt választ adni a magyarság sorskérdéseire. Meghatározó szerepe volt a Márciusi Front létrejöttében is. Irodalomszemléletében a Nyugat című folyóirat zártabban esztétikai jellegű törekvéseivel szemben az erőteljesebben társadalmi érdekű új realizmus útját egyengette. A Válasz közölte a legjobb irodalmi szociográfiákat, így Illyés Gyula remekművét, a Puszták népét is.
A Kelet Népét (1935-1942) Barsi Dénes, Sinka István és Szabó Pál alapította Berettyóújfaluban. 1937-től Budapesten jelent meg, főszerkesztője Szabó Pál volt, ő adta át 1939-ben Móricz Zsigmondnak. 1938-ra, a Válasz kényszerű megszűnése idejére felnőtt a Válasz írógárdájának teljes és méltó befogadására. A szociográfiai irodalom elemzésével, társadalmi és esztétikai szempontú értékelésével végezte a legfontosabb munkát. De itt jelent meg Móricz Árvácskája, s itt kezdte közölni Németh László az Iszonyt.
A Nyugat című folyóirat lapengedélye Babits Mihály nevére szólt, ezért az ő halálával a Nyugat megszűnt. Illyés Gyula folytatta Magyar Csillag címmel (1941-1944). A Magyar Csillag nem népi folyóirat volt, hanem programja szerint is minden értéket összefogó. Egyesítette a Nyugat, a Tanú, a Válasz és a Kelet Népe legjobb törekvéseit. Csodát művelt: a háború sújtotta Magyarországon a teljes magyar irodalom élvonalát munkatársul hívta és fogadta. Illyés Gyulának sikerült létrehoznia - a különbségek tiszteletben tartásával - a legjobb írók szekértáborát. A Magyar Csillag úgy vállalta az irodalom irodalmon túli feladatait, hogy össze tudta azt egyeztetni az irodalom függetlenségének benső igényével.
A Magyar Csillag Magyarország német megszállásakor megszűnt. A háború után a népi írók még a kibontakozás némi reményében újraindították a Választ (1946-1949). Ezt is Illyés Gyula szerkesztette. Ez a folyóirat teret adott a korszak legjobb irodalmi és társadalomtudományi törekvéseinek. Ebben jelent meg például Németh László Iszony című regényének a folytatása és Szabó Lőrinc Tücsökzene című önéletrajzi ciklusának sok darabja. Bibó István klasszikus értékű, akkor sok vitát kiváltó tanulmányait pedig szinte folytatólagosan közölte a Válasz. A kibontakozó kommunista diktatúra következtében az 1949. május-júniusi összevont számmal azonban meg kellett szűnnie ennek a kitűnő folyóiratnak is.
A népi irodalom fórumai között fontos hely illeti meg a Magyar Élet Kiadót (1939-1950), melyet Püski Sándor azzal a céllal indított meg 1939-ben, hogy a népi írók műveinek legyen a kiadója. Valóban otthona lett ez a kiadó a legtöbb népi írónak (22-23. ábra). 1939 és 44 között több mint hetven könyvet jelentett meg, számos ezek közül több kiadást is megért. Emellett Püski Sándor óriási szervező munkát is végzett a népi írók műveinek és eszméinek terjesztése érdekében. Ő szervezte meg a második szárszói konferenciát is.
IV. A népi irodalom sokszínűsége
A húszas években induló fiatal írók művei tárgy, szemlélet és stílus tekintetében egyaránt új irányt adtak a magyar irodalomnak. Bennük közvetlenül szólalt meg a társadalmi elégedetlenség és a társadalmi lázadás hangja is. A nemzedék kritikusává szegődött Németh László rögtön fel is hívta erre a figyelmet. Az is feltűnt neki, hogy a fiatal Erdélyi József, Kodolányi János, Tamási Áron, Illyés Gyula és társaik szemlélete visszahatott az idősebb írókra is, s 1930 körül a magyar irodalom egy-két év alatt teljesen átalakult. Az irodalom tartalmilag megtelt közösségi problémákkal, művészi megformáltság tekintetében pedig jóval egyszerűbbé, közvetlenebbé vált, mint a Nyugat hőskorának vagy az avantgárdnak a művészete.
Az új nemzedék a társadalmi változás elkerülhetetlenségének gondolatát tudatosítsa a magyarságban, bevitte a közgondolkozásba a változtatás igényét. A népi írók a magyar irodalmi hagyományból azokat tekintették elődeiknek, akikben a közösségért felelős magatartást és a nemzeti önismeret forrását fedezték fel. Közvetlen elődeik közül Ady nemzeti felelősségtudatához, Móricz valóságismeretéhez, Szabó Dezső lázadó magatartásához kapcsolódtak leginkább. De erős szemléleti ösztönzést kaptak a parasztzene archaikus rétegeit a modern zene számára megnyitó Bartók Béla és Kodály Zoltán művészetétől is.
- |29|
A nemzet szabadságküzdelmeit emelték a nemzeti történelem fő vonulatává. A reformkort és az 1848-as szabadságharcot saját törekvéseik egyenes előzményének tekintették, a kiegyezés utáni kort pedig elmarasztalták. Élesen bírálták a társadalmi elnyomás bármely megnyilvánulását.
Meggyőződésük volt, hogy a nemzet boldogulásának előfeltétele a reális nemzeti önismeret. A megoldásra váró társadalmi problémák sokaságának adtak műveik révén nagy nyilvánosságot. Dokumentatív és művészi erejükkel egyaránt arra ösztönözték olvasóikat, hogy szembenézzenek a föltárt társadalmi bajokkal.
A harmincas évek közepéig a parasztság nemzet alatti helyzetéről és sorsáról főleg szépirodalmi munkák, regények, novellák, színdarabok és versek tudósítottak. Aztán hirtelen megszületett a két sajátos népi műfaj: az önéletrajz és a szociográfia.
A sors nyomásának és a változtatási szándéknak egyszerre tudható be az, hogy a népi írók legtöbbje korai önéletrajzot írt, vagyis nem pályájuk végén írták meg önéletrajzukat, mint az általában természetes és szokásos volt. Belső szükségből szólaltak meg ezek az önéletrajzok, s valamennyien fölrázóan új önismereti tartományokkal formálták a nemzet tudatát. A Puszták népe, a Számadás, a Szülőföldem, a Fekete bojtárvallomásai és a többi önéletrajz vészjelzés volt és változásért kiáltott.
- |32|
A szociográfiák is döbbenetes tényeket tártak a nemzet elé. Elsüllyedt falvakról, a nép önpusztító néma forradalmáról, a paraszti életforma kilátástalanságáról, a magyarság alsóbb néprétegeinek a pusztulásáról adtak számot. A népi írók felosztották maguk között Magyarországot, hogy mások számára is felfedezzék ennek az országnak az életét. Ki-ki annak a vidéknek az életét rajzolta föl irodalmunk térképére, amelyikről származott, amelyiknek a mélyvilágát legjobban ismerte. Így jött létre, szinte kollektív alkotásként, a két háború közti ország hatalmas szociográfiai körképe, fölrázó látlelete.
A népi írók új világszemlélete természetszerűleg hívta létre a művészi megformáltság új változatait minden műfajban. Hatalmas életművek bontakoztak ki ennek jegyében. Ezek közül csak kettőről szólhatok itt részletesebben: az Illyés Gyuláéról és a Németh Lászlóéról.
Illyés Gyula remekműve, a Puszták népe az önéletrajz és a szociográfia szintézise. Megjelenésekor elsősorban tényanyaga hatott, később elbeszélő szemléletének a pusztai tényvilágot ellenpontozó autonómiája és tágassága kapott nagyobb figyelmet. Babits számára olyan volt ez a könyv, mintha egy ismeretlen földrészről és lakóiról szólna, de bevallotta azt is, hogy megmagyarázhatatlan szorongással és titkos bűntudattal olvasta. Bálint György lélegzetelállító vádiratnak nevezte a testi és erkölcsi megaláztatások pokoli vízióját, melyet a Puszták népe eléje tárt. Pedig nem vízió volt az, hanem tényszerű, tapintható valóság. Illyés művét olvasva Németh László valami népítéletszerű elemi morajlás közelében érezte magát. Cs. Szabó László pedig már azt az egész nemzetre vonatkozó következtetést vonta le Illyés könyvéből, hogy amíg százezrek úgy élnek, ahogy Illyés elrettentő például megörökítette, a magyar nemzet is halálosan gyönge.
Illyés költészete a népiség és modernség, természetesség és gondolatiság szintézisét teremtette meg. Közösségi felelősségérzet és nagyfokú művészi minőség találkozásának eredménye az, hogy Illyés korszakról korszakra megírta a maga és a nemzete katartikus nagy versét. A Nem menekülhetsz, Kacsalábon forgó vár, Haza a magasban, Nem volt elég, A reformáció genfi emlékműve előtt, Egy mondat a zsarnokságról, Bartók, Koszorú erkölcs és esztétikum, közösségi felelősségtudat és művészi megalkotottság harmóniája révén szólaltatja meg a költő létérdekű életelveit.
Drámáiban is azért vizsgálja a magyar történelem sorsdöntő helyzeteit, hogy az elmulasztott lehetőségek elemzésével is új értelmű hazafiságra ösztönözzön. A Fáklyalángban Kossuth és Görgey vitájának a tétje a magyar szabadságharc továbbfolytatása vagy feladása. A döntés századokra meghatározhatja a magyarság sorsát. Kossuth és Görgey párbeszéde óriási küzdelem, mert egy sorsdöntő ügy megítélése vizsgáztat két teljesen különböző karakterű, különböző magatartású, de egyaránt nagy formátumú személyiséget, s a maga módján mindkettőnek igaza van. Magyar történelmi tárgyú drámái általános érvényű magatartásmódokat világítanak meg. Egyetemes témái viszont problematikájukkal mindig a magyar sorskérdésekhez is kapcsolódnak. Az 5. századi Rómában játszódó Kegyenc című drámája azt vizsgálja, hogy mi teszi lehetővé a zsarnokságot. S arra a következtetésre jut, hogy "az ember megcsúfolásával istent sem lehet szolgálni".
Videó: |1}|
Részlet a Fáklyalángból
Videó: |2}|
Részlet a Kegyencből
Németh László az új magyar irodalom küldetését a nemzeti történelem, sors alakítására méltó és alkalmas erkölcsiség kialakításában jelölte meg. A Trianonban szétdarabolt magyarság megmaradásának és felemelkedésének az útját a példanemzet megteremtésében látta. Ezért állította minden műfajában a minőség eszményét a magyarság elé. Tanulmányaiban fölvázolta az igényt, az eszményt, szépirodalmi műveiben, regényeiben és drámáiban pedig azt is megvizsgálta, hogy az eszménynek milyen ellenállással kell szembesülnie az életben.
- |33|
Németh László drámáinak - Villámfénynél, VII. Gergely, Széchenyi, Galilei - igazságkereső, vívódó hősei égetően aktuális társadalmi kérdésekkel néznek szembe, de küzdelmük olyan létmodell is, melyet az olvasó vagy néző mindenkor új, időszerű jelentéssel értelmezhet. A Villámfénynél című társadalmi drámájában az értelmiségi középosztálynak a népért való felelősségét - a népi irodalom egyik fontos elvét - egy, a betegeivel végül magára maradó falusi körorvos küzdelmeiben jeleníti meg. Történelmi drámáiban a történeti objektivitásigény és a lírai személyesség egymást erősítve társul. Ennek köszönhetően egy-egy történelmi drámája jelenkori érvényű korítélet is.
Illyés Gyula és Németh László klasszikus értékű életműve mellett legalább jelzésszerűen utalnom kell más alkotók műveire is. A lírában először Erdélyi József 1922-ben megjelent Ibolyalevél című kötete mutatta a szemléletváltást. Egyszerű formáinak, tárgyias szemléletességnek olyan vonzása lett rövid idő alatt, hogy szinte mindenki a hatása alá került, nemcsak a fiatal József Attila és Szabó Lőrinc, hanem még Babits Mihály is.
Sinka István a népi kultúra archaikus mélyvilágát hozta a magyar irodalomba. Az úgynevezett népi szürrealizmus különleges képi látásmódját kapcsolta össze az "alulsó Magyarország" küldetésszerű képviseletével.
Tamási Áron
novellái, regényei és játékai a székely világot rajzolták rá a magyar irodalom térképére. Ábel a magyar irodalmi mítosznak éppoly maradandó alakja, mint János vitéz vagy Toldi Miklós. Benne a székelység értelmessége, kedélye és szomorúsága kapott feledhetetlen művészi alakot. Az Ábel-trilógia három kötete a szegény székelység három képtelen választási lehetőségét mutatja meg, a rengeteget, a várost és a kivándorlást. Ábel élettörténetében a létminimumért való küzdelem társul a létezés értelmének keresésével. A szabadságot jelképező zászlót kitűzi a Hargitán egy magas fenyőfa tetejére. A fenyőfáról lefelé jöttében pedig levagdossa az ágakat, nehogy valaki levehesse onnan a szabadság lobogóját. Később, Amerikában a nagy kérdésre, hogy mi célra vagyunk a világon, megtalálja a számára legfontosabb választ: hogy valahol otthon legyünk benne. Ez az otthonkereső szándék emeli Ábelnek a székely sorshoz kötött jellemét és történetét egyetemes jelentésűvé.
Videó: |3}|
Részlet az Ábel a rengetegben-ből
Kodolányi János naturalisztikus korai novellái a dunántúli parasztság erkölcsi és szociális állapotáról adtak megdöbbentő képet. Példázatérvényű történelmi regényei a magyar középkort keltették életre, nagyformátumú mítoszregényei pedig mély transzcendens érzékenységét mutatják meg.
Veres Péternek a tények drámaiságával ható, tárgyi pontosságra törekvő, szociográfiai jellegű, "sültrealista" novellái és regényei az alföldi "ridegparasztság" életét örökítették meg szociológiai és néprajzi érvénnyel.
Szabó Pál novelláiban és regényeiben a paraszti élet szenvedését, nyomorúságát is a létezés öröme és szépsége hatja át.
Videó: |4}|
Részlet a Szabó Pál regénye alapján készült Talpalatnyi föld című filmből
Szabó Zoltán szociográfiai munkásságának az a meggyőződés volt az ösztönzője, hogy az ország szociális anatómiájának ismerete nélkül minden politikai elgondolás kuruzslásszámba megy. Cselekvő patriotizmusának klasszikus értékű dokumentuma a Szerelmes földrajz című könyve, melyben a magyar irodalom segítségével szellemi hazát rajzol a magyar tájak fölé.
A népi irodalom legjobbjainak a szépirodalmi munkássága azt is dokumentálja, hogy a népi irodalom nem esztétikai kategória, hanem eszmei. Esztétikai jegyekkel a népi irodalom legjobbjainak a művei nem különíthetők el a nemzeti irodalmon belül. Maguk sem törekedtek elkülönülésre, hiszen éppen az volt a céljuk, hogy a magyar nemzeti irodalmat a magyarság önismeretének forrásává tegyék.
V. A népi irodalom élő hagyománya
Az 1948-as kommunista hatalomátvétel után a népi írók nemzeti törekvései ellenségesnek minősültek, a szociális törekvéseiket pedig alapvetően eltorzítva kompromittálta a diktatúra, mely magát a népi írói tábort is megosztotta.
A népi írók legjobbjai műveikkel kezdettől fogva szemben álltak a diktatúrával. Illyés 1950-ben írt, 1956 november másodikán publikált verse, az Egy mondat a zsarnokságról a zsarnokság természetének világirodalmi mértékkel nézve is kiemelkedő szintű leleplezése. Bartók című versében pedig 1955-ben, a kötelező optimizmus idején mondta ki a szállóigévé vált igazságot: "Csak növeli, ki elfödi a bajt."
Németh László 1953-ban írt Galilei című drámája az inkvizíció módszereiben a kommunista diktatúra természetét is bemutatta.
Videó: |5}|
Részlet a Galileiből
Rákosi Mátyás Kállai Gyulával olvastatta el a Galileit. Kállai véleménye az volt róla, hogy "a darab irodalmilag jó, de számos célzás van benne, amit a fasizmus alatt a fasizmusra értettek volna, de minthogy népi demokráciában élünk, arra értenének." A Galileit végül csak 1956. október 20-án mutatták be. A közönség azonnal felismerte a darab időszerű üzeneteit, s hatalmas lelkesedéssel fogadta.
Az 1956. októberi forradalomban a népi írók a harmadik út megvalósulásának lehetőségét látták, a nemzet újjászületéseként értékelték. A forradalom leverése után a kommunista hatalom a népi írókat tekintette fő ellenségének. 1958-ban párthatározatban ítélete el őket az "ellenforradalom" előkészítésében vállalt szerepük és a szocialista öntudat kialakulását veszélyeztető "nacionalizmusuk" miatt. A népi mozgalom és az 1956-os forradalom célkitűzései valóban közösek voltak.
Az idők folyamán változott az a közvetlen társadalmi-nemzeti feladat, amelyik a népi írókat akkor is összefogta, amikor már nem használták a népi író kifejezést, mert szűkítő értelműnek érezték.
A második világháború után összetartó erő volt a bolsevizálás elleni védekezés, a demokratikus és nemzeti hagyományokhoz való hűség, majd a forradalom idején a nemzeti függetlenség iránti igény kifejezése.
Ha azt vizsgáljuk, hogy 1948 utáni irodalmunk miként segítette a nemzeti szabadság eszméjének az ébren tartását és a magyarság nemzeti önismeretének a mélyítését, akkor szembetűnik, hogy a népi írók közösségi-nemzeti felelősségtől áthatott munkásságának ösztönző hatása mindmáig nyilvánvaló a magyar irodalomban. A sok-sok kínálkozó példa közül csak néhányra utalhatok itt.
- |34|
A második világháborút követő békediktátumok a kisebbségek sorsát a többségi ország belügyének hatáskörébe utalták. A szomszédos országokhoz csatolt kisebbségi magyarság teljes kiszolgáltatottságát jelentette ez a többségi nemzetek nacionalista törekvéseinek. Magyarországon viszont a nemzeti gondok említése is a nacionalizmus bélyegét kapta. Ennek a politikának az lett a következménye, hogy Magyarországon nemzedékek nőttek fel anélkül, hogy hallottak volna a Magyarország határain kívül rekesztett több mint hárommillió magyarról. A hivatalos Magyarország sem a kisebbségi, sem a nyugati magyarokat nem tekintette a magyar nemzet részének. Lemondott a magyarság egyharmadáról.
Ezzel a képtelen politikával és nemzeti felelőtlenséggel Illyés Gyula már a hatvanas évek elején szembeszállt. Ahol csak tehette, nemzetközi fórumokon is szót emelt a nemzeti kisebbségek védelmében. Ebben a munkában Illyés Gyula legfontosabb társa, sok esetben ösztönzője, majd törekvéseinek legkövetkezetesebb, legbátrabb és legnagyobb hatású folytatója Csoóri Sándor lett. Csoóri a hatvanas évek végétől kezdve azt tekinti egyik legfontosabb feladatának, hogy a kisebbségi magyarság történelmét és jelenkori helyzetét megismertesse a magyarság egészével, s ezáltal fölébressze a nemzeti felelősséget az elszakított nemzetrészekért. Csoóri Sándor előbb a magyar népi kultúra tanúságaival tudatosította a sokfelé szakított magyarság kulturális és szellemi összetartozását. Később pedig elemző, a problémákat átvilágító esszék sorában állt ki a kisebbségi magyarság jogaiért.
A népi irodalom kezdeményezését viszi nagy ívűen tovább Csoóri Sándor azzal is, hogy esszék, tanulmányok sorában tárta föl a népi kultúra ma is hatékony szemléleti elemeit és tanulságait. A népi kultúra és a magas kultúra valamint a magyar és európai kultúra szintézisének lehetőségét már Németh László felismerte, s azt művelődési programjába illesztette. Azt vallotta, hogy a népi kultúra a modern művelődést gazdagító és frissítő elem lehet. A népi kultúra erkölcsi erőtartalékaival szerette volna gazdagítani a magas kultúrát. Németh László vetette fel azt a gondolatot, hogy a bartóki modell egész kultúránk mintája is lehet. Csoóri Sándor a modern költészet tapasztalatai felől fedezte fel a népi kultúra korszerű értékeit és egy új egyetemesség koncepciójává fejlesztette a Németh László-i gondolatot. Rámutatott arra, hogy a népi kultúra mélyrétegeit éppen a modern művészet legnagyobbjai - Picasso, Lorca, Bartók, József Attila - hasznosították legteljesebben ősit és újat egységbe fogó művészetükben. Juhász Ferenc és Nagy László példája azt is igazolta számára, hogy az egyetemességre törekvő művész a 20. század második felében is ihlető tiszta forrást találhat a népi kultúra archaikus anyagában.
Önismeret, pontos helyzettudat nélkül cselekvésképtelen az egyén és a nemzet egyaránt. Ez a tudat vezeti Csoóri Sándort a nemzet tisztázatlan ügyeinek a számbavételére. Ezek között számára az egyik legfontosabb a nemzet történelmi tudatának és jelenkori önismeretének a hiányossága. Ezt a tudatlanságot és felelőtlenséget leplezi le Csoóri Sándor remek esszék sorában.
- |35|
Az erdélyi magyarság sorsának problematikáját az ő Anyám könnyű álmot ígér című könyve tudatosította először a nagyközönségben. Nem véletlenül kapta ez a könyv "az erdélyi Puszták népe" jelzőt. A sokféle szociográfiai tényanyagot az író személyes jelenléte, alakító, vallomást tevő, magyarázó, elemző magatartása fogja össze. Ennek lényege pedig az otthoni közösségért érzett felelősség. Önéletrajzi hitelességgel szólaltatja meg a sokszínű életanyag érzelmi és intellektuális tartalmait: nemcsak vállalja szülőföldjének a világát, hanem egyetemes emberi távlatokba is emeli. Engedjétek hozzám jönni a szavakat című esszéregénye pedig a veszélyeztetett, üldözött anyanyelv védőirata. Ösztönzője az a tudat, hogy "nyelvéből kiesve: létének céljából is kiesik az ember". A Németh László és Illyés Gyula munkásságában kiformált, nemzeti sorskérdésekkel szembesülő, erős gondolatiságú, sűrű szövésű történelmi dráma kapott méltó egyéni változatot Sütő András drámaírói életművében. Drámáiban - a történelem szövetében - mindenkor az erdélyi magyarság legfontosabb létkérdéseivel néz szembe. A sajátosság értékeit veszi védelmébe. Hősei az egész kisebbségi magyarság nevében perelnek a méltó emberi sorsért: "Mert ha porból lettünk is: emberként meg nem maradhatunk az alázat porában." Erdélyi változatlanságok című könyve pedig drámai tanúságtétel arról, hogy Sütő András az 1989 óta eltelt időben is önmagát megsokszorozva küzd a szellem és az erkölcs tiszta eszközeivel az erdélyi változásokért, az erdélyi magyarság európai minták szerinti autonómiájáért.
Máshol tüzetesen kifejtettem, itt csak utalhatok arra, hogy a népi irodalomhoz erősen kötődő Nagy László és Kányádi Sándor költészete magasrendű esztétikai értékű nemzeti-közösségi sorskifejezés és sorsmegítélés is, miközben mindkét költő mélyen szembesül a 20. századi emberlét egyetemes kérdéseivel is.
A Németh László-i lélekábrázolást, társadalomrajzot és mítoszt társító regénytípus ösztönzése is nyilvánvaló Szilágyi István művészetében.
Csak utalhatok arra is, hogy a magyarság népesedési gondjait először Illyés Gyula Pusztulás című drámai esszéje vitte bele a köztudatba 1933-ban. Ez a szempont azóta mindig jelen van a nemzeti felelősségtől áthatott népi irodalomban. A magyarság létszámának drámai fogyatkozása az 1960-as évek elején Illyés Gyulát is, Veres Pétert is foglalkoztatta. Ezt a súlyos nemzeti problémát az ezerkilencszázhatvanas évek elejétől Fekete Gyula művei vizsgálták legmélyebben. Ő nemcsak a magyarság fogyásának drámai következményű tényeit tárta fel, hanem a politika cinikus felelőtlenségét is leleplezte.
A népi írói szociográfiák példája adta az indítékot az 1970-es évek elején arra, hogy újraindítsák a Magyarország felfedezése című könyvsorozatot. Az sem véletlen, hogy a müncheni Új Látóhatár Németh Lászlót is, Illyés Gyulát is különszámmal köszöntötte születésnapjukon, hiszen az Új Látóhatárt négy évtizeden keresztül a népi irodalom jegyében szerkesztette Borbándi Gyula.
A népi írók élő örökségét ma is továbbvivő alkotók sorát kellene még említenem a Veres Péter-énekeket író Tornai Józseftől, a népi írókat esszék sorában megidéző Ágh Istvánig. Az Illyés Gyulát versben is megszólító Utassy Józsefig, Vári Fábián Lászlóig.
- |38|
A népi irodalom legfontosabb öröksége az, hogy az irodalmat a nemzeti önismeret és történelemalakítás felelősségével gazdagította. Sokféle érték van egy nemzet irodalmában. Ezek az értékek nem ellenfelei és ellentétei, hanem kiegészítői egymásnak. A népi irodalom szemléleti öröksége ma is időszerű és nélkülözhetetlen számunkra, hiszen az európai történelemnek nemzetként leszünk alakítói vagy áldozatai.