Balázs Ervin
Genetikailag módosított szervezetek - tények, remények, fikció?
I. Az európai ebédlőasztal
Napjaink emberét kiemelt módon foglalkoztatja a genetikailag módosított szervezetek felhasználása a mezőgazdaság területén. Talán ez az a téma, mellyel kapcsolatban az egyre inkább bulvárosodó média a legtöbb téves információt közli, és szenzációként mutat be eseteket a tudományos fantasztikum határain és azon is túl.
Mielőtt azonban a genetikailag módosított szervezetek (Genetically Modified Organizations - GMO-k) világát felvázolnánk, induljunk egy kis időutazásra. Nem kell visszautazzunk az ókori görögökig, csak a történelmi újkor kezdetéig. Amikor Kolumbusz és társai, majd követői az új világ földjére léptek, új civilizációval, egy teljesen új világgal, új növény- és állatvilággal találkoztak. Lenyűgözte, megérintette őket az "éden". Ezzel kezdődött meg a ma globalizációnak nevezett folyamat. Kolumbusz és követői aranyat, drágaköveket kerestek, de még nagyobb értékeket találtak: ismeretlen gyümölcsöket, zöldségeket, fűszereket és más kiváló zamatú élelmet. Az európai lakosság azelőtt is nagyrészt más kontinensekről származó növényeket termesztett. Gondoljunk csak a kajszibarackra és más csonthéjas gyümölcsökre, melyek őshazája Kína, vagy legfontosabb kenyérnövényünkre, a búzára, mely Kis-Ázsiából származik. (Egyébként azt is meg kell jegyezzük, hogy a búza eredendően az ember által előállított három fűfélének az egyesítéséből származó növény.) A hüvelyes növényeink közül a borsó hazája Közép-Ázsia, míg a lencséé a Közel-Kelet és Kis-Ázsia. Említhetünk dísznövényeket is, például a muskátlit, melynek őshazája Dél-Afrika, ahol több mint háromszáz faja ismert. Visszatérve az Újvilág felfedezésére és az azt követő felfedező utakra, számos közülük azzal a nem titkolt szándékkal indult, hogy a szegényesnek tartott európai élelmiszerválasztékot bővítsék ki. Cook kapitány útjai is mind új növények felfedezését is jelentették, melyek az európai növénytermesztést gazdagították. A Darwin nevéhez fűződő hajóút a világ növény- és állatvilágának feltérképezéséhez vezettek.
Hány és hány növényt hoztak a Kolumbuszt követők Európába! Hogy csak néhányat emeljünk ki: a paradicsomot, a burgonyát, a dohányt, a babot, a kukoricát vagy a paprikát. Ezzel teljesen átalakították az európai növénytermesztést. Először ezek az új növények csak a főurak, a nemesek csemegéi voltak, de egyre nagyobb területen való termesztésük és elterjedésük következtében már egész társadalmaknak váltak élelmévé.
Napjainkban például a paprikát hungarikumnak, magyar növénynek tartjuk, holott őshazája a mai Bolívia területére esik, és Európában csak a napóleoni háborúknak köszönhetően terjedt el, annak ellenére, hogy Kolumbusz hajóorvosa még az első utak egyikén hozta el magával. A tengeri blokád miatt a kikötőkbe nem érkezhettek meg a távol-keleti feketebors-szállítmányok, így a fekete bors szerepét a piros bors vette át. Mivel a paprika a Kárpát-medencében a kiváló geológiai, éghajlati körülményeknek köszönhetően hamar otthonra talált, forma- és színgazdagsága kiteljesedhetett, egy második géncentrum alakult itt ki. Hódító útja elsősorban az elmúlt évszázadban teljesedett ki, egyrészt Szent-Györgyi Albert felfedezésének köszönhetően, aki a magyar paprikából tisztította a C-vitamint, másrészt a század elején letelepedett bolgárkertészeknek, akik az étkezési paprika termesztésének kultúráját hozták magukkal.
A burgonya népélelmezési szerepe is óriási lett, olyannyira elterjedt, hogy a burgonyavész következtében éhínség következett be Írországban, ami elindította az írek kivándorlását az Újvilágba.
- |1|
Közismert, hogy az emberiség letelepedésétől fogva a gyűjtögető életmód mellett a növények, állatok háziasításával is foglalkozott. A tapasztalatok alapján szelektálták a növényeket. A nemesítés egyre tudatosabbá vált, ugrásszerű fejlődése azonban csak a 19. század második felében, Johann Gregor Mendel Ágoston-rendi szerzetes megfigyeléseivel kezdődött. Mendel írta le az egyes tulajdonságok öröklődésmenetét; a borsó színének és formájának általa példaként leírt öröklődése ma már középiskolai tananyag.
Az egyszerű öröklődésmenet, a két tulajdonság öröklődése közérthető, de mennyivel bonyolultabb a képlet, ha ezt egy teljes növény génkészletére terjesztjük ki, ahol húszezer vagy annál is több gén szabad öröklődésmenetét kell figyelembe venni, nem szólva a kapcsolt tulajdonságok együttes öröklődésének bonyolultságáról. Ezeket a folyamatokat napjainkban már a bioinformatika segítsége nélkül nehezen láthatnánk át.
A nemesítés a genetika alapvető törvényeinek alapján egyre szebb eredményeket ért el, egyre kedvezőbb fajtákat állítottak elő. A kukorica ennek a munkának egyik látványos példája, a mai korszerű hibrideknek köszönhetően jelentősen megnőtt a termés mennyisége, különösen jelentős a hibrid vigor felismerése és a benne rejlő lehetőség kihasználása.
- |4|
A növénytermesztés terméseredményeinek látványos javulása biztosította az elmúlt évszázad emberi populációjának növekedése következtében fellépő élelmiszerigényt. A 20. században a Föld lakossága mintegy hatszorosára növekedett, az ezredfordulóra átlépte a hatmilliárdot.
Itt meg kell álljunk, és rá kell mutatnunk valamire. Annak ellenére, hogy a terméseredmények megnövekedtek, a jelenlegi hatmilliárd lakosból mintegy 800 millió ember még mindig alultáplált, illetve éhezés, alultápláltság következtében fellépő betegségekben pusztul el.
A GM növények nagyobb és egészségesebb termést adnak. Elterjedésük lehetővé teszi, hogy kisebb területet vonjunk be a mezőgazdasági művelésbe, s a felszabaduló területeket természetvédelmi övezetté nyilváníthatjuk. Nem szabad elfelejtenünk, hogy a Föld teljes területének csak 6 %-a mezőgazdasági művelésre alkalmas, illetve használt terület.(Ma már senki se akar erdőket kivágni, hogy termőföldet nyerjen.)
Tapasztalhattuk, hogy Európa újabb és újabb növényeket kezdett el termeszteni. Így került át a szója is az elmúlt évszázad elején, melyet elsősorban Ázsiában és Amerikában termesztettek és fogyasztottak, mára pedig a legfontosabb takarmánynövényeink egyike lett, kiszorítva a lucernát. Említhetjük a kivit is, mely igen kedvelt gyümölccsé vált, eredete Új-Zéland és Ázsia, hazánkban a hetvenes évek közepén vonták be a termesztésbe. Összegezve e rövid növényföldrajzi, növénynemesítési áttekintést, következtetésként levonhatjuk, hogy Európa lakossága a "globalizáció" eme kedvező eredményének köszönhetően gazdag asztalhoz ülhet.
II. A molekuláris biológia felfedezéseinek felhasználása a növénynemesítésben
A múlt század második felének biológiai felfedezései, a molekuláris biológia forradalma nem kerülte el a növénynemesítést sem. A hagyományos nemesítés új eszközzel bővült. Lehetővé vált az egyes tulajdonságokat meghatározó genetikai anyagnak, a géneknek az izolálása, azonosítása és beépítése más élőlénybe. Ezzel megkezdődött a genetikailag módosított élőlények korszaka.
Először magáról a GMO fogalmáról kell néhány sort írnunk. A napi sajtóban sajnálatos módon számos nagyon helytelen kifejezést használnak. A "génkezelt" jelző (a kalauz kezeli a jegyet vagy a fogorvos a fogainkat), esetleg a lekicsinylő "génpiszkált" kifejezés, vagy a legelfogadottabb terminus, a "génmanipulált" (mely az angol kifejezés szolgai fordítása) a magyar nyelvben mind pejoratív értelmű. Az eredeti kifejezés sem teljesen korrekt szakmailag, mivel minden nemesített növény genetikailag módosított. A géntechnológiai módosítás vagy génsebészet fedi le a GMO fogalmát a legjobban, mivel a GMO-k alatt olyan élő szervezeteket értünk, melyeknek genetikai állományát úgy változtattuk meg, ahogy az a természetben valószínűleg nem jöhet létre, vagy csak nagyon hosszú evolúciós időszak alatt.
Ha sétál valaki egy folyóparton, láthat fűzfákat hatalmas kéregburjánzással, a szőlészek pedig sokszor találkoznak olyan szőlővesszővel, melyen tumorszerű képződmények láthatók.
Animáció |1}| : Zöldbab génjét hordozó dohánynövény
A növénykórtannal foglalkozó kutatók felismerték, hogy ezeket a sejtburjánzásokat egy talajban élő baktérium, az agrobaktérium okozza, sőt azt is hamar felfedezték, hogy a baktériumban található kis kör alakú (cirkuláris) DNS a felelős ennek a betegségnek a kialakulásában. Az említett molekuláris biológiai felfedezések során derült arra is fény, hogy ennek a DNS-nek, melyet plazmidnak nevezünk, olyan szakasza van, amely képes a gazdanövény genetikai állományába, a kromoszómába beépülni. Ezzel okozza a rendellenes sejtosztódást. További vizsgálatok során az is bebizonyosodott, hogy ez a természetben előforduló jelenség felhasználható a nemesítés céljaira, mivel egyrészt sikerült azonosítani azon nukleinsavszakaszokat, melyek a rendellenes sejtosztódásért felelnek, illetve meghatározták azt is, hogy mely szakaszok épülnek be a kromoszómába. Ezek közé a szakaszok közé tetszés szerinti tulajdonságot meghatározó nukleinsav illeszthető be, mely azután beépül a növény örökítő anyagába. Így sikerült a kórokozót lefegyverezni és felhasználni számunkra hasznos célra. Ezt talán úgy lehetne szemléltetni, hogy az agrobaktérium, mint egy postás, a levelet az adott címre juttatja el.
Az első ilyen növényt szinte egy időben egy amerikai és egy európai kutatócsoport állította elő, amikor egy baktériumból származó antibiotikum-rezisztenciagént építettek be dohánynövénybe. Ehhez azt is tudnunk kell, hogy a növényi sejteknek van egy egyedi tulajdonsága, amit totipotenciának nevezünk. Ez annyit jelent, hogy a növény egyetlen sejtjéből teljes egyedet lehet felnevelni. Az ún. transzformált (az agrobaktériummal átalakított) sejtet úgy lehet egyszerűen kiválasztani, ha egy antibiotikum-rezisztenciagént építünk be: ha az átalakítás sikerült, akkor a táptalajról csak az a növény fejlődik ki, mely az idegen gént tartalmazza. Ez a modellkísérlet megnyitotta az utat a mezőgazdaság számára hasznos tulajdonság beépítésének lehetősége előtt.
- |5|
1983-tól szinte napi gyakorisággal jelentek meg a legkülönbözőbb növények átalakításáról, a genetikai transzformációról a közlemények. A felfedezés jelentőségének köszönhetően nem sokkal több mint egy évtized után már kereskedelmi célú termesztés kezdődött meg. 1996-ban 1,6 millió hektáron termesztettek GM növényeket. A terület az elmúlt évre már meghaladta a 91 millió hektárt világszerte, ami Franciaország, Németország és a Benelux államok összterületének felel meg.
Ezen adatokból látható az új technológia sikere, bár napjainkban csak a legfejlettebb és a leggyorsabban fejlődő országokban hódít. (Azt is meg kell említenünk, hogy ezt a technológiát az EU országai közül jelentősebb mértékben csak Spanyolországban alkalmazzák, illetve hogy ezen a hatalmas területen csak négy genetikailag módosított növényt: repcét, kukoricát, gyapotot és szóját termesztenek).
A módosítás célját tekintve a növények vagy gyomirtó szernek, vagy rovarnak ellenállók. Tulajdonképp ez nem meglepő, ha arra gondolunk, hogy a növényvédőszer-ipar már a hatvanas években új utakat kellett keressen. Kiderült, hogy a klórozott szénhidrogén-hatóanyagú rovarirtók bomlástermékeinek felhalmozódása környezet- és egészségkárosító hatású, és erre a nagy hatású Néma tavasz című könyv megjelenése felhívta a világ közvéleményének a figyelmét is. Új utakat kellett tehát keresni, melyek egyike a molekuláris biológia módszerek alkalmazása lett. Így születtek meg az új, sokkal hatékonyabb gyomirtó szerek, valamint a Bacillus thuringiensis baktérium alkalmazásának módszere a biológiai növényvédelemben. E baktérium olyan kristályos fehérjét termel, amely rovarok egyes csoportjait képes megmérgezni. A fehérjét sikerült kitisztítani a baktériumból, és a molekuláris biológia adta lehetőségekkel a meghatározó nukleinsav szakaszt azonosítani és növénybe beépíteni. Így e növények sejtjei képesek a rovarokra toxikus fehérjét termelni, mely ha a rovar bélcsatornájába jut, ott a megfelelő receptorokon keresztül kötődik és a rovar, hernyó pusztulását okozza. Ezek a fehérjék nagyon specifikusak, emberre, emlősökre nincs toxikus hatásuk, sőt a nagyszámú különböző toxinfehérje egy-egy rovarcsaládra vagy rendre specifikus: van, amelyik a legyekre, mások a lepkékre, megint mások a szúnyogokra specifikusak.
- |6|
Gondoljanak csak bele, hogy ez menyiben csökkentette környezetünk vegyszerterhelését, nem beszélve a gazdálkodók költségeiről (széndioxid-kibocsátás, dízelolaj-felhasználás). A technológia tehát rendelkezésre áll, és van, aki bevezeti, van, aki nem.
III. A tudomány művelőinek felelősége
A technológiát kifejlesztő kutatók már a molekuláris biológia első eredményeinek birtokában összeültek és a kormányokat a kérdéskör jogi szabályozására kérték. Így született meg az ún. asilomari moratórium, amikor a Paul Berg vezette panel tagjai (Berg maga is Nobel-díjat kapott az első sikeres génátültetésért) saját kísérleteikre is moratóriumot hirdettek mindaddig, amíg a tudományterület jogi szabályozása meg nem születik. Ennek hatására készült el a National Institute of Health útmutatása, egy mai szemmel igen szigorú rendelet, mely az idők folyamán számos alkalommal átdolgozásra került a felhalmozódott tudásanyag birtokában.
Miért kértek moratóriumot a kutató tudósok? - tehetjük fel a kérdést. Azért, mert nem voltak beláthatók a technológia következményei. Gondoljanak arra is, hogy akkor került megfogalmazásra a biológiai fegyverek betiltása, és a kutatók joggal vélelmezték, hogy a géntechnológia, ahogy minden, nemcsak jóra, hanem rosszra is felhasználható. A jogi szabályozás nem korlátozódott az Amerikai Egyesült Államokra, hanem más fejlett országok is követték, beleértve az EU-t, s ma már szinte minden magára valamit adó ország szabályozza a géntechnológiai tevékenységet. Így hazánk is, majd EU taggá válásunkkal a hazai jogszabály EU harmonizációja is megkezdődött. A szabályozás alapja az elővigyázatos megközelítés, így ha bármi negatív hatást tapasztalunk, akkor lehetővé válik az adott növény kibocsátásának felülvizsgálata.
Utalva a korábbi adatokra joggal vethetik fel azt a kérdést, hogy vajon miért termesztik ezeket a növényeket Amerikában, és miért vonakodik az Európai Unió. Itt arra kell először is rámutatnunk, hogy a két szabályozás eltérő filozófián alapul, az USA szabályozás nem foglalkozik azzal, hogy a terméket milyen úton állították elő, a végtermék újdonságát, annak környezeti és egészségügyi kockázatát vizsgálja, míg az EU szabályozás az előállítás folyamatát, tehát nem a végterméket tekinti a szabályozás alapjának. Itt arra is felhívjuk a figyelmet, hogy míg az EU országainak kutatói az alapkutatásban megállják a helyüket amerikai kollegáikkal a versenyben, addig a technológia transzfer hatékonysága nálunk rendkívül alacsony. Ahogy a szellemes homokóra-hasonlat mondja: míg az amerikai esetében a homokszemek hullásával dollárok esnek le, addig az európai homokszemekkel paragrafusok.
IV. A leggyakrabban felmerülő aggodalmak
A kutatók csakúgy, mint a környezet- és egészségvédelemmel foglakozó civil szervezetek különböző aggályokat vetnek fel, kérdéseket fogalmaznak meg a technológiával kapcsolatosan, s ezek az aggályok természetszerűleg jelentősen befolyásolják a társadalom fogadókészségét. A sajtóban - legyen az írott vagy elektronikus média - számos olyan kifejezést használnak, melyekkel a tudomány nem igazán tud mit kezdeni, mert nem tudományos kifejezések, hanem politikaiak, mint például a "genetikai kizsákmányolás", a "frankensteinfood", a "kultúrsivatag", a "méreggyár", a "szupergyom".
A rádió és a televízió riportjaiban gyakran fogalmazódik meg az, hogy maguk a tudósok is eltérő álláspontot képviselnek. Erre igen egyszerű a magyarázat: egy ökológus számára, aki a természetes életközösséggel s annak összefüggéseivel foglalkozik, minden intenzív emberi beavatkozás a természetbe káros. A beavatkozás következtében az eredeti természet megváltozik, legyen az folyószabályozás, láplecsapolás, autópálya vagy városépítés, de ugyanez vonatkozik a mezőgazdaságra is. A mezőgazdász kihasít egy területet a természetből, kivág egy erdőt vagy felszánt egy mezőt és helyére az általa kiválasztott egy növényt helyezi, sőt manapság egyre inkább - nagy kockázatot vállalva - olyan genetikailag homogén állományt, mely egy esetleges járvány fellépésekor teljes pusztulásra van ítélve. Ezt példázta a hatvanas években az Amerikai Egyesült Államokban fellépő helmintospóriumos gombafertőzés, mely tönkretette az USA kukoricaövezetét. A nemesítés azonban gyorsan reagált és szélesebb genetikai alapon megoldotta a járvány okozta problémákat. Érdekes eset, hogy mexikói kutatók, akik az agavé genetikai tanulmányozását végezték el, kimutatták, hogy a termesztésbe vont agavé (amiből a mexikóiak a tekila pálinkát állítják elő) genetikailag egy növényből származnak, így egy eseteleges kórokozó okozta járvány következtében az egész ültetvényrendszer kipusztul súlyos gazdasági veszteséget okozva.
Említettem a "kultúrsivatag" kifejezést: egy ökológus számára egy mezőgazdasági kultúra kultúrsivatag, míg ugyanez a szép gondozott ültevény a mezőgazda számára valóságos "paradicsom".
- |7|
Azt is gyakran hallhatjuk, hogy ha egyszer kiengedjük ezeket a módosított élő szervezeteket, akkor nem tudjuk őket visszavonni. Ez elméletileg igaz lenne, de gyakorlatilag nem ez történik. Gondoljanak csak arra, hogy az ötvenes években hazánkban gyapotot kellett termeszteni, ha most körülnéznünk, nem találunk hazánkban gyapotültetvényt, de még csak gyapot géneket se a természetben. Ha egy növényt nem ültetünk el, előbb-utóbb eltűnik. Vagy utalhatunk arra is, hogy a sikeres biológiai növényvédelem érdekében, amikor tehát egy parazitát szándékosan bocsátunk ki a környezetbe, azt minden évben meg kell ismételni, mert a nagyszámú kibocsátás ellenére eltűnnek a paraziták. Ugyanígy a talajoltáskor használt Rhizobium baktérium is eltűnik a talajból, az oltást rendszeresen meg kell ismételnünk, ha azt akarjuk, hogy sikeres legyen a talajoltás. Tudomásul kell vennünk azt a tényt, hogy az általunk háziasított élőlények életképessége messze elmarad a vadon élőkétől. Egy nemesítő, aki évtizedeken át szelektálja, nemesíti a növényt, ha esetleg elfelejtkezik egyről s a természetben sorsára hagyja, akkor pár év múlva a fajtát nem ismeri fel: a növény visszavadul.
Az GM növények ellenzői sokszor a gének elszabadulását vizionálják. Először is ez csak abban az esetben okozhat valamilyen hatást, ha az illető növénynek a vad rokon fajai is előfordulnak. A kukorica esetében ez például Európában nem fordulhat elő. De előfordulhat Mexikóban, a kukorica őshazájában, ahol a kukorica őse, a teoszinte ma is él. E bokrosodó, egy-három soros torzsavirágzatú növény rendszeresen beporzódik a nemesített kukoricától, és hibridek állnak elő, de a teoszinte ettől nem változott meg: ugyanolyan maradt évszázadokon, sőt évezredeken át, mint amilyen az ősi időkben volt.
Ismerünk viszont egy Európából származó adatot a botanika területéről: A Németalföldön egy bizonyos vad répafaj levélformája az évszázadok alatt egyre inkább hasonlóvá vált a termesztett répa levéllemezéhez, amit a botanikusok úgy magyaráznak, hogy ez a tulajdonság a nemesítés eredményeképp kerülhetett be a vad répafajba. Ugyanakkor fenntartják azt a lehetőséget is, hogy ez a morfológiai változás természetes úton alakult ki. Általában azonban azok a tulajdonságok, melyek a nemesített növények termesztése során a vad fajokba átkerülhetnének, nem jelentenek szelekciós előnyt, egyrészt mivel gyomirtó szert természetes ökoszisztémákban nem használunk, másrészt mert a rovar-ellenállóság a vad fajokban általában eredendően megtalálható. Jó példa erre a gyapot, amely régen barna színű volt s minden kórokozónak, kártevőnek ellenálló. Az ember addig nemesítette, hogy fehér színű legyen, míg elvesztek az ellenálló képességért felelős gének a termesztett fajtákból, így most vissza kell beléjük építeni, hogy ne kelljen kémiailag védekezni.
V. A kockázat
Összegezve azt állapíthatjuk meg, hogy a génmódosított növények termesztése nem okoz nagyobb környezeti és egészségi kockázatot, mint bármely hagyományos előállítású, termesztésű növény, inkább kisebb a kockázata a termesztésüknek. Ilyenkor tudjuk mik azok a tulajdonságok, melyeket átvittünk, ellentétben a hagyományos nemesítéssel, ahol a természetes rekombinációra épülő keresztezések során számos nem kívánt tulajdonságot is átviszünk, melyek nagy része jelen van, de nem nyilvánul meg.
Azt is meg kell fontolni, hogy az új, modern nemesítésű növények fel nem használása is jelentős kockázattal jár: az olcsóbban előállított génmódosított növények és a belőlük készített termékek a nemzetközi piacon versenyhátrányba hozzák azokat, akik a hagyományos utat járva költségesebb eljárásokkal állítják elő ugyanazt a terméket.
S még egyszer: a GM növények termesztéséhez nem kell annyi peszticid és műtrágya. A fenti példák rámutatnak, hogy az ilyen növények termesztésbe vonásával jelentős mértékben meg lehet óvni a környezetünket a nagyfokú kemizálás negatív következményeitől. És akkor még nem is említettük az újabb és újabb, ma még csak üvegházakban ellenőrzött kísérletek sokaságát, társadalmi, gazdasági jelentőségüket.
Érdekes módon egyszerre várjuk el az új technológiáktól a zéró kockázatot (amit a tudomány a legjobb akarat ellenére sem ígérhet), és élünk együtt a mindennapjaink részét képező nagy kockázatú technológiákkal - csak esetleg ez utóbbit nem tudatosítjuk magunkban. Végezetül álljon itt egy anekdota ennek illusztrálására. A hadügyminisztérium egy új fejlesztésű rakétát akar kipróbálni, ezért a miniszter utasítja a vezérkari főnököt, hogy a legnagyobb elővigyázatossággal végeztesse el a kísérletet. A vezérkari főnök a rakéta kipróbálását egy hatalmas lappföldi területen végezteti el, ahol mindössze egy lapp rénszarvasvadász él. Ezt a vadászt a kísérlet idejére egy helikopterrel elszállítják, majd a sikeres kísérlet elvégzése után visszaszállítják az eredeti erdőbe. A miniszter azonban a sikeres rakétakísérlet ellenére felmenti a vezérkari főnököt, mert hibás volt a kockázatbecslése. Tudniillik a rénszarvasvadászt és a helikopterpilótákat nagyobb veszélynek tették ki a négyszeri fel-, illetve leszállással, mint amekkora esély arra volt, hogy a rakéta felrobbanása következtében egy visszahulló meg nem semmisült darab a vadászt eltalálja azon a hatalmas területen.