Buday László munkacsoportja a Lendület program keretében a növekedési faktorok jelátviteli pályáit kutatja. A kutatási területén elvégzett több éves kitartó munkájának köszönhetően idén óriási lépést tettek afelé, hogy az általuk felfedezett fehérje modulásával új irányt adjanak a rák gyógyításához.

Szakmai szempontból meghatározó volt, hogy laborjában is dolgozhatott. Miben látja az igazi különbséget az itthoni és a külföldi laborok esetében?

julian

Dr. Julian Downward

A drámai különbség alapvetően nem a laborok felszereltségében vagy a kutatók képességeiben ragadható meg, hanem abban a közegben, ahol a kutatók élnek. Ugyanis a Brit Birodalmi Rákkutató Intézetben is kialakult az ún. kritikus tömeg, ahol az ebédlőben is olyan eszmecsere alakult ki, mely új kísérleteket, új megközelítéseket eredményezett. Tehát az információ bősége, annak megfelelő áramlása vezetett ahhoz, hogy új, világszínvonalú felfedezések jöhettek létre. Olyan periódusban kerültem a Downward laborba, hogy tudtam, amit csinálok és amit a társaim csinálnak, az meghatározó lesz a tudományterület számára. Nem egy követő labor voltunk abban a periódusban, hanem a mi eredményeinket vették át más laborok. Az én kutatási területem a Ras fehérjéhez kapcsolódott: próbáltuk kitalálni, hogy mi a fehérje aktiválódásának mechanizmusa. A laborban készítettük el például az első ellenanyagot, mely a Ras fehérje aktivációjáért felelős Sos fehérje ellen készült. Én láttam először ezt a fehérjét, már ha a fehérjét lehet látni, és én vizsgáltam meg először, hogy mi lehet ennek a fehérjének a szerepe. Abszolút újdonságokkal foglalkoztunk. Amihez nyúltunk világsiker lett!

A háttér volt jobban megalapozva?

A kísérletek nagy részét elvileg itthon is meg lehetett volna csinálni. Ugyanakkor az információ-bőség mellett lényeges különbség, hogy Angliában olyan ún. kiszolgáló laborokat hoztak létre az intézeten belül, ahol megrendelésre DNS-t szekvenáltak, állatokat tenyésztettek és immunizáláltak, foszfopeptideket szintetizáltak, stb.. Nem egy embernek, nem egy kutatónak kellett minden részfeladatot elvégeznie, hanem minden feladatra külön-külön kutatók specializálódtak. Kint megvoltak erre ez a háttér apparátus, így nekünk csak meg kellett rendelni, hogy ennyi és ennyi kísérleti egeret kérünk, vagy ellenanyagot és már kaptuk is. Ma már Magyarországon is többé-kevésbé így működnek a laborok, csak közben ők még előbbre haladtak.

De csak kellett, hogy a laborvezető is új fajta kérdéseket tegyen föl.

Nem érzetem, hogy meghatározó szerepe lett volna a metodikai különbségnek. Ennél lényegesebb volt Julian Downward esetében, hogy egyszerűen az információáradat kellős közepén ült. Nagyon sok cikket bírált a Nature és a hasonló lapoknak. Három utcányira volt a Nature szerkesztősége.. Többször voltam tanúja, hogy délután felhívta egy segédszerkesztő és megkérte, hogy holnapra készítse el a bírálatot. Ő pedig elkészítette. Nagyon jó és nagyon eleven kapcsolatai voltak. Olyan információ áradatot tudott begyűjteni a világban folyó, a kutatási területéhez kapcsolódó kísérletekről, mint talán senki más. Ráadásul sokat hívták előadni, ahol találkozhatott és beszélhetett az amerikai és más országok tudósaival. Egy információs áramlat közepében volt a laborban, emiatt borzasztóan képben voltunk és pontosan tudtuk mit kell kutatni. Ez az, ami nagyon hiányzik Magyarországon.

Informális úton is áramlott az információ?

Az Imperial Cancer Research Fund a világ egyik legnagyobb és legjobb kuttaóintézete. Már az is nagyon termékeny tud lenni, ha más területen dolgozó kutatókkal jár ebédelni az ember. A kötetlen beszélgetések közben kiderül kinek milyen új ötlete van, vagy milyen metodikai háttere, ami adott esetben megdobhatja egy másik kutató munkáját is. Akármennyire lehet zseniális a kutató, de ha egy elefántcsonttoronyban ül egyedül, akkor nem gondolhat mindenre. Mások gondolatai, az információ borzasztóan termékenyen tud hatni az ember munkájára.

Az ott megszerzett ismeretséget nem lehet itthon kamatoztatni?

Ha az ember azt választja, hogy haza jön, akkor még néhány évig meg lehet tartani ezt a szoros kapcsolatot az „anya" laborjával. Az ösztöndíjam lejárta után én is több nyáron át kijártam. Sőt 1988-89-ben még egyszer visszamentem 8-9 hónapra, tehát 4-5- évvel később miután haza jöttem. Az ember próbálja kihasználni ezt a lehetőséget, hogy az információk legalább egy részét valahogy maga felé csatornázza. De aztán csak a saját lábára kell állnia, nem maradhat örökre a köldökzsinóron. Az önállósodás után két dolog történhet. Az egyik esetben elvérzik a kutató és nem tud tovább lépni, fejlődni. A másik esetben – és szerencsére ebből van több - megtalálja a maga területét, önálló témát talál magának és sikeres kutató lesz. Ha nem is gyakran, de az is előfordul, hogy a magyar laborban születik olyan ötlet, amire a külföldi labor is felfigyel. Jelenleg nálunk is születtek olyan eredmények, melyek a Downward labor érdeklődését is felkeltették. Májusban voltam kint nála egy személyes megbeszélésen, ahol megbeszéltük, hogy további kísérletek elvégzését követően együtt publikáljuk az eredményeket.

Ez az ötlet a Lendület programhoz kötődik?

Igen, bár a munka már 2005-ben elkezdődött: Lányi Árpád a Debreceni Egyetem és Geiszt Miklós a Semmelweis Egyetem kutatói közösen találtak egy új fehérjét. A fehérje gén-szerkezetet a saját nevükön tették le 2005-ben a nemzetközi génbankban, tehát abszolút magyar felfedezésről van szó. Mivel a későbbi kutatások lassan haladtak, bevettek minket is. A három laboratórium közösen összefogva már nagyon sikeres eredményeket produkált. Ezek jelenleg közlés alatt vannak. Az elkezdett munkának egyik vetületét a mi laborunkban intenzíven kezdtük el vizsgálni a Lendület program keretében, természetesen együttműködésben az említett laborokkal, s ennek eredményeképpen készültek el a génhiányos egerek. Ha a kutató talál egy nagyon izgalmas gént vagy fehérjét, akkor el tud végezni bizonyos biokémiai vagy sejtbiológiai kísérleteket, azonban az igazi kihívás az, amikor egérben kiütik az adott fehérjét. Így vizsgálni lehet, hogy annak a fehérjének a hiánya okoz-e valamilyen eltérést a szervezetben, ami alapján következtethetünk a fehérje szerepére.. 2007-ben kezdtük el ezt a kutatást és gyakorlatilag néhány hónapja lett kész ez a génhiányos egér.

Szemmel látható a különbség az egerek között, gondolom ez nem véletlen.

egerek_kicsiTestvérek, azaz egy alomból valók fekete egerek, mégis óriási a különbség közöttük. A nagyobbik a kontrol, az egészséges, a normális egér, míg a kisebbik a génhiányos. Nagyon súlyos fejlődési rendellenességet tapasztaltunk nála. A koponyatorzulás és a csontnövekedési zavar szemmel is látható, de például nincs zsírszövete se. A kísérleti egérnek 25 napos korában nyílt ki a szeme, míg normál egér esetében ez megtörténik 7-10 napos korában. Ezen kívül szívfejlődési zavara és halláskárosodása van. Egyetlen fehérje eltávolítása ilyen drámai változásokat eredményezett.

Miért volt érdemes kitenni ezt a szegény egeret mindennek a károsodásnak?

Ez a fehérje valójában hálózatot hoz létre az egér szervezetében, ezért sérült számos szövet: a csontrendszere, a látása, a szíve, a zsírszövete. Nyilvánvalóan ezekben a különböző szövetekben más és más fehérjékkel alkot kapcsolatot. Egy fehérje, de számos funkciója van a szövetekben. Ez úgy lehetséges, hogy ez a fehérje, amit vizsgálunk, ez a sejtek vándorlásához, mozgásához kell. Kiütöttük ezt a fehérjét, így nem volt képes mozogni, nem tudta a megfelelő információt eljuttatni a megfelelő helyre. Úgy gondoljuk, hogy az egér azért lett ennyire sérült, mert az embriógenezis során is szükség van sejtmozgásra, hogy kialakulhassanak a kis szervei, a szövetei. Sejtmozgás nélkül az ember sem életképes, sőt ki sem fejlődhetne. De a későbbiekben fontos: például az immunsejtek is oda vándorolnak, ahol éppen gyulladás van, ahol behatol egy baktérium. Ez – amelyikkel mi most foglalkozunk - egy olyan új fehérje, amiről a világ eddig nem tudta, hogy a sejtmozgáshoz szükséges. Ezt szeretnénk bebizonyítani.

Ha a sejtek növekedése szóba kerül, akkor ma már automatikusan asszociálunk a rákra. Az Önök kutatása is ebbe az irányba mutat?

Kint Londonban kezdtem el foglalkozni a bőreredetű növekedési faktor (angolul epidermális növekedési faktor vagy EGF) jelpályájának vizsgálatával. Ez a növekedési faktor, illetve receptora az, amely a legnagyobb mértékben mutálódik és sérül az emberi daganatok esetében is, hozzájárulva azok kialakulásához. Az EGF jelpályája ezért az elmúlt években nagyon intenzíven kutatott terület volt, hiszen bármilyen új felfedezés a jelpályával kapcsolatban alapvetően befolyásolja a daganat-keletkezésével kapcsolatos képet, illetetve befolyásolhatja a terápiás stratégiát is. Irodalmi adatok, illetve saját kísérleteink alapján tudjuk, hogy az EGF receptortól számos jelpálya elindulhat, mely a sejtek mozgásához vezet. Úgy tűnik, hogy az általunk vizsgált fehérje egy újabb jelpálya része lehet. Jelenleg senki nem tudja, hogy a már megismert jelpályák közül melyik a legfontosabb, nem ismerjük a rangsort, nem tudjuk melyik számít a legjobban, nem tudjuk melyik a főút és melyek a mellékutak.. Talán most, hogy megtaláltuk ezt a fehérjét, ami ilyen drámai hatással van az egér szervezetére, ennek a megoldásához is közelebb kerültünk.
Azt eddig nem említettem, hogy idén leközölték, hogy emberben is megtalálták ezt a génhiányt. Sajnos a gyermekben ugyanolyan súlyos rendellenességet okozott. Ugyanazok a tünetek jelentek meg: torz koponya, halláskárosodás stb Nagyon ritkán fordul elő, hogy az egér modell és az emberi betegség szinte ugyanazt a képet adja. De éppen ez erősít meg minket abban, hogy valószínűleg egy nagyon fontos fehérjéről van szó. Amennyiben tudjuk bizonyítani és publikálni, hogy a sejtmozgásban ennek a fehérjének kulcsfontosságú szerepe van, az nemcsak mint egy új jelpálya, mint egy új alapkutatás lesz fontos, hanem a rákkutatásban érdekeltek is rögtön rá fognak mozdulni. Ha ezt a fehérjét lehetne modulálni vagy kiütni, akkor meg lehetne esetleg gátolni, hogy áttétet okozzon, csökkenteni lehetne a daganat agresszivitását. Nagyon szoros összefüggés lehet a mi fölfedezésünk és egy esetleges későbbi gyógyszerkészítmény vagy génsebészeti beavatkozás között.

(Az interjút Kőhegyi Ilona készítette)