Interjú Lévai Balázzsal

Könyvek, irodalom, zene, koncertrendezés, kulturális műsorok... és most tudomány?

Szerencsés ember vagyok, olyan témákkal foglalkozhatok a televízióban, amelyek valóban érdekelnek. Tudományos tematikájú műsorokban valóban kevesebb részem volt, de a régi Zárórában – ahol öt éven át  hetente egyszer én vezettem a műsort – nagyon sok ilyen téma előkerült, tehát már belekóstolhattam.

Ebben a munkában azt élvezem a legjobban, hogy tanulásra vagyok kényszerítve. Nem elégséges a már megszerzett tudásom mozgósítása, folyamatosan gyarapítanom kell az ismereteimet.

{mevideo}2823{/mevideo}

Nem titok, elsősorban a leégéstől való félelem motivál, szeretnék helytállni. Versenyző típus vagyok, lehet, hogy ez az egykori élsportóli múltból következik. Szeretem a kihívásokat, szeretem az okos örömöt, ugyanakkor nehezen viselem a monotóniát. Bizonyos műsorokat azért hagytam abba, mert bár sikeresek voltak, egy idő után nem találtam bennük kihívást, s nem akartam hogy rám száradjanak.

A Mindentudás Egyeteme esetében a legnagyobb kihívás az, hogy humán végzettségű emberként kell helytállnom. Magyar-történelem szakot végeztem, illetve színházelméletet és dramaturgiát tanultam, és be kell valljam, nem voltam túl erős a természettudományok téren. Ugyanakkor a sorozat kapcsán jöttem rá arra, hogy ezek a témák is nagyon érdekelnek – csak nem voltak jó tanáraim, akik felkeltették volna bennem az érdeklődést. Vagy talán én nem voltam még elég érett és érdeklődő. Soha nem gondoltam volna, hogy a Föld ásványi nyersanyag készlete vagy a nanotechnika kérdései le tudnak kötni, pedig igen. És rettenetesen örülök annak, hogy tanulhatok.

Te vagy az előadások házigazdája, felkonferálod az előadást, bemutatod az előadót, majd a végén levezényled a közönség kérdéseit. Látszik, hogy készülsz a szereplésre... és felteszel egy csomó kérdést, még akkor is, ha a közönség nagyon aktív.

Azt találtuk ki, az első kérdést tegyem fel én, indítsam el a folyamatot, és utána vezényeljem le a közönség kérdéseit. Próbáljak jó hangulatot teremteni, de ne legyek túl sok. Néha önző módon visszaélek a pozíciómmal, és megkérdezem azt, ami engem érdekel. (nevet) Amúgy az esetek többségében a saját kérdéseimet teszem fel, de előfordult, hogy kértem a szakszerkesztőktől biztonsági tartalék kérdéseket. Én valahol a közönség és az előadó között vagyok – picit többet tudok már a témáról, mint a laikus közönség, de szakértőnek semmiképp sem nevezném magam. Ebből a pozícióból tudok olyat kérdezni, ami vélhetően mindkét fél számára érthető és érdekes.

Ugyanakkor vannak más követelmények is. Mi pontosan tudjuk, hogy összesen hány percet szeretnénk felvenni. Durván 80 percnyi anyagra van szükségünk, ez jelenik meg a weben vágatlanul, míg a tévében a rövidített 50 perces változat. De nincs forgatókönyv, nem tervezhető pontosan egy-egy ilyen esemény. Optimális esetben a nézőknek is van egy csomó kérdésük, és ha én egyet-kettőt kérdezek, azzal bőven megvan a tervezett hossz. De előfordult, hogy annyira absztrakt vagy speciális volt a téma, hogy a közönség részéről kevesebb kérdés érkezett, ilyenkor saját kútfőből kellett feltennem 6-8 kérdést, hogy meglegyen az a 80 perc. A helyzet hozza, hogy az ember mikor maradjon csöndben és mikor kérdezzen.

És a két másik műsortípus esetében?

Három teljesen különböző típusú műsor készül. Vannak az előadások, amelyekhez a K+F tematika mentén kapcsolódnak a kerekasztal beszélgetések, illetve a magazinműsorok – bár ezeket én jobban szeretem ismeretterjesztő filmnek nevezni. Mindhárom műsorban szerepelek, a kerekasztalban moderátor vagyok, az előadásokon házigazda, míg a filmek esetében narrátor, szereplő, műsorvezető – amit kitalálnak nekem az alkotók. Ezek a kisfilmek egyedi forgatókönyvek alapján készülnek, és a rendezők más és más szerepet szánnak nekem. Némelyikben klaszikus műsorvezetői szerepköröm van, máshol a helyszínen lebzselő riporter vagyok, aki tudósokat interjúvol, de van olyan kisfilm is, ahol már-már színészszerepben léptetnek fel. Ezeknek a kisfilmeknek van egy kerettörténete, pl. a nyelvtechnológiáról szóló filmben a saját életemhez hasonló dolgok történnek meg velem: forgatásra megyek, interjúalanyokkal kávézom, hajbakapunk a feleségemmel, stb. Csak a feleségemet nem az igazi feleségem játssza, hanem a bankreklámból ismert színésznő, Fazekas Júlia, alias Nyuszómuszó...Sok vicces helyzetben volt részem.

img_9519a

És megkapott téged...

És megkapott engem, igen. (nevet) Kifejezetten érdekes és örömteli tapasztalotakkal jártak ezek a forgatások. Soha nem akartam színész lenni, nem indultam versmondó versenyeken, nem jártam színházi szakkörökbe, és most örömmel fedezem fel, hogy egy-egy ilyen szituációkban milyen remekül tudom érezni magam. Pl. milyen istenit veszekszem filmbéli hitvesemmel. Ugyanakkor szakmailag is nagyon sok örömöt adnak ezek a forgatások, hiszen a szakma legjobbjaival dolgozhatok együtt, tőlük is sokat tanulok.

Hatalmas szakmai stáb dolgozik ezen a projekten. A témaválasztásért felelős témagazdák, az előadók, a szakszerkesztők, a tévés, webes és e-learninges szerkesztők, a közönségszervezők, a kommunikációért felelős szakemberek, projektmenedzserek és koordinátorok, és te részt veszel valamennyi megbeszélésen, stábértekezleten.

Valóban, ez egy óriási stáb, párhuzamos alstábok működnek és kooperálnak. Igyekszem átlátni az egésznek a működését, de én alapvetően a tévés csapathoz tartozom. Ennek Sipos Pál a főszerkesztője, a kerekasztal-beszélgetéseket és a magazinműsorokat pedig Bordán Attila és Stodulka Gábor szerkesztik, és ők az egyes előadások felelős szerkesztői is. Rajtuk kivül még sok szakszerkesztő segíti a munkánkat. Ők szednek össze anyagokat, tanulmányokat, velük konzultálok, amikor megírom a felkonferáló szövegeimet, és velük beszélem meg a kérdéseimet. Ezen felül az ismeretterjesztő filmeknek is hatalmas szerkesztői-rendezői gárdája van, mindegyiknek más és más, tényleg rendkívül színvonalas csapat.

Ugyanakkor ilyen intenzitású munkában még nem volt részem. Felkelek reggel és elmegyek a SOTE-ra egy egerekkel teli laboratóriumba, hogy alváskutatással kapcsolatos kérdéseket tegyek fel. Utána átmegyek egy magánlakásba, ahol a nyelvtechnológia témához kapcsolódva eljátszom, hogy most keltem fel, és hangvezérléssel működő kütyük vesznek körül a lakásban, hangra indul a kávéfőző, a csapból a melegvíz. Ha itt végeztem, átmegyek a Műszaki Egyetemre, ahol angolul kell interjút csinálnom két, épp Magyarországon tartózkodó amerikai professzorral hálózatkutatás témában. Majd végül késő este egy DNS-hez hasonló, spirális lépcső tetején várom a beállást, hogy előadhassam a kisfilmhez a felkonferáló szöveget, és közben nem túl szépeket gondolok Watsonról és Crickről... (nevet) Tényleg extrém nagy a terhelés, de szerencsére bírom.

Mi a véleményed, a Mindentudás Egyeteme mennyire sikeres az ismeretterjesztés és a tudomány népszerűsítése szempontjából?

Nézd, az összes tankönyvben leírják azt a tézist, hogy ma az van, az létezik, ami a médiában megjelenik. Azért fontos a tudományos ismeretterjesztés, azért fontos egy ilyen műsor, mint az ME, mert segít tematizálni a tudományt a közvéleményben. Ha megnézzük az elmúlt 10 év televíziós történetét, akkor azt látjuk, hogy épp ezek a műsorok tűntek el. Nem biztos, hogy szándékosan vagy tudatosan irtották ki őket, lehet, hogy egyszerűen csak ebbe az irányban halad a televíziózás, talmibb, felszínesebb, sekélyesebb lesz...

Eltűntek az ismeretterjesztő, tudományos műsorok, valóban, de megjelentek a tematikus tévécsatornák, a Spektrum, a NatGeo, az Animal Planet....

Igen, igazad van. Hát jó, bevallom, nekem van egy ilyen hülye közszolgálatis identitásom, pedig soha az életemben nem voltam a Magyar Televízió alkalmazottja, és mégis azt gondolom, hogy a közszolgálatiság a televíziózás csúcsa. Mert mégis csak ez a nemzeti főcsatorna, és ha megnézzük a BBC-t, a francia, osztrák, német közszolgálati csatornákat, azt látjuk, hogy mindenhol vannak ilyen műsorok. Amúgy meg nem tartom szerencsésnek, ha gettósítják a kultúrát vagy a tudományt, és száműzik egy tematikus csatornára. Másfelől az is biztos, hogy ma már nem lehet olyan ismeretterjesztő műsort megcsinálni, mint 10 vagy 20 évvel ezelőtt, mert mind a televíziós formanyelv, mind a befogadói attitűd megváltozott. És szerintem ehhez remekül igazodtunk. Az új szériát nézve világosan látszik, milyen alaposan átgondolták, hogyan lehet minél modernebben, fogyaszthatóbban, a néző számára érdekesebben feldolgozni ezeket a témákat. Előadás, kerekasztal-beszélgetés és ismeretterjesztő film – ez kiad egy színes és alapos tematikus blokkot.

img_6948a

Igaz, a kerekasztal-beszélgetések szükségszerűen statikusak, de a stúdióbelső, a beszélgetés helyszínének képi világa nagyon szép, Czakó Zsolt és Asbót Kristóf igényes világot teremtett és ez nagyon fontos. Szépek az illusztrációk, a stúdiótér izgalmasan és szépen van bevilágítva. Apróságok ezek, de nagyon fontosak, befolyásolják, hogy a néző szemében milyen összkép alakul ki, hova pozicionálja a műsort. Ugyanez vonatkozik az előadásokra és a kisfilmekre is, hihetetlen odafigyeléssel és gondossággal készülnek.

Benned egy népművelő veszett el...

Hú, nagyon elveszhetett! (nevet) Nem, nincs bennem különösebb népművelői hajlam, nem  szenvedek szerepzavartól. Nekem ez a munkám, és jó műsorokat csinálni pedig a legnagyobb öröm. Ha lenne egy normálisan működő magyar közszolgálati médium, sok-sok tartalmas műsorral, akkor nem tűnne fel ez az attitűd, mert mindenki ilyen lenne.

Sok olyan kritikát kaptunk, hogy a tudománykommunikáció trendje a rövid, spotszerű ismertetők irányába mutat, ugyanakkor az ME a klasszikus egyetemi előadások hangulatát idézi.

Hát igen. Az összes kulturális műsoromban azzal foglalkozom, hogyan lehet vonzóvá, divatos kifejezéssel élve, szexivé tenni a kultúrát. Nyilán a tudomány nem olyan szexi, de biztosan lehetne populárisabban, fogyaszthatóbban megközelíteni...

Valóban, ez egy konzervatívabb szemléletű tudományfeldolgozás és egy klasszikusabb televíziózási forma, de annak egy nagyon igényes változata. Ez a konzervatívabb, klasszikusabb szemlélet nyilván a tulajdonok és az alkotók döntése volt. De ha azt vesszük, hogy a televíziós sugárzások után hogyan élnek tovább ezek az anyagok a weben, akkor elképzelhetőnek tartok valamiféle feldarabolást is... valamiféle zanzásított, TED-hez hasonló megközelítést, ami nem feltétlenül 45 perces etapokban gondolkozik. De ez nem az én hatásköröm, én csupán műsorvezető vagyok, nem producer. (nevet)

A weben valóban elképzelhető lenne, hogy tematikus 10 percekre szabdaljuk az anyagot, de egy előadás sokszor annyira egyben van, olyan szép és bonthatatlan íve van az előadott anyagnak, hogy ez nem lehetséges. De elképzelhető, hogy egy tanár felhasználhatja ezeket a részleteket az óráin egyszerűen csak oda kell tekernie a videót, ahonnan be akarja mutatni a diákjainak.

És akkor át is eveztünk a webes vizekre... A tévében lemennek ezek a műsorok, aki látta, látta, aki nem, nem. A portálon azonban továbbra is elérhetőek, teljes hosszúságukban megtekinthetők, kommentelhetők, írott változatban elolvashatók, és letölthetők hangváltozatban is. A portál életben tartja, elevenen tartja ezeket a műsorokat.

Igen, és ez egy nagyszerű lehetőség. Más műsorok kapcsán engem is nagyon foglalkoztat a web, illetve egy olyan televíziós műsor létrehozása, amelynek többféle mutációja létezhet, vagyis hogy egy alapanyagból hogyan készíthetünk többféle végterméket. Az egyik műsorom, a Dob+Basszus webreszabhatósága kapcsán már egy olyan stábot kértem fel, amelynek tagjai nálam 10-15 évvel fiatalabbak. Ha valami engem aggaszt a tévézésben, akkor az, hogy avíttassá, idejétmúlttá válik, amit csinálunk. Ez ellen meg kell próbálni küzdeni. Ugyanakkor úgy gondolom, hogy a tévé meg fog maradni, hiszen az a passzív, kényelmi állapot, hogy csak bekapcsolod és szól, még sokáig megkerülhetetlenné teszi, ha sok emberhez akarunk eljutni.  De az Internet már  erőteljesen elkezdte átrajzolni a hatalmi viszonyokat.

Tényleg, hogy tetszik az új portál?

A Mindentudás Egyeteme 2002 óta működik – vagyis 9 éve. Informatikai léptékkel mérve mintha a középkorban indult volna. Elengedhetetlen volt tehát a régi, inkább statikus portál modernizálása, a tartalmak újraszervezése, a navigáció átgondolása, az interaktivitás biztosítása és a webkettősítés. Szerintem ez remekül sikerült. Az új honlap dinamikus, jól szervezett, átlátható, a tartalmak könnyen hozzáférhetőek, jó a navigáció, és hozzá is lehet szólni, vannak interaktív felületei, egyszerűbb a regisztráció is a Facebookkal, és olyan mennyiségű és minőségű anyagot tartalmaz, hogy folyamatos és nagy látogatottság várható, mert mindig van mit keresni és találni rajta. Nagyon tetszik, hogy lehetőség nyílt közösségépítésre is, ez nagyon fontos, erről szól most a világ. A logó és a honlap arculata is megváltozott. Czakó Zsolt munkásságát nagyon jól ismerem, szép, elegáns, markáns világokat teremt. A portál arculata olykor a minimalizmusba hajlik, geometrikus elemeből épül fel, nyugodt, áttekinthető, szép arculat. Ezt jogosnak és indokoltnak tartom, mivel a műsorsorozat középre pozícionál, ezért próbál semlegesebb maradni képi világában is. Tehát ez semmiképp sem egy megosztó arculat.

Zárszó?

Még a beszélgetésünk elején említetted, hogy látszik rajtam, hogy izgulok a felvételek, az előadások előtt. Hát igen. Az én szakmai pályafutásomban kiemelten fontos munka az ME, magas a presztizse a szakma és a közönség szemében is. És én szeretnék megfelelni ennek az elvárásnak.

Alapvetően televíziós műsorkészítőként definiálom magam. Ez azt jelenti, hogy mindenfélével foglalkozom ebben a szakmában:  szerkesztő, producer, rendező, riporter és műsorvezető is vagyok. Nem mintha olyan nagyon sokoldalú lennék, csak a szakma rákényszerített rá arra, hogy jártasságot szerezzek több területen is. És tudom magamról, hogy a hagyományos, klasszikus konferanszié szerepkörben néha idegenül mozgok – amikor nagyon fegyelmezetten, hivatalosan kell felkonferálnom valamit. Nyilván, ezért is izgulok. Ha jól belegondolok, valójában minden műsorom előtt izgulok, mind a mai napig. Ezzel nem tudok mit kezdeni, valószínűleg izgulás nélkül nem is menne. De az is lehet, hogy igazi amatőr maradtam. (nevet) Annyiban jó ez a bizonytalanság, hogy soha nem fogom azt hinni magamról, hogy már annyira jó vagyok, hogy semmit sem szúrhatok el.

(Az interjút Márton Róza Krisztina készítette.)