A Mindentudás Egyeteme 2.0 budapesti előadásainak a Semmelweis Egyetem Elméleti Orvostudományi Központjának a Szent-Györgyi Albert előadóterme ad otthont. Az egyetem rektorával Dr. Tulassay Tivadarral az orvoslásról, az orvos-beteg bizalmi kapcsolatáról beszélgettünk valamint arról, miért fontos megismertetni a nagyközönséggel a tudományt és annak legújabb vívmányait.

Mindentudás Egyeteme: Rektorként mennyire marad ideje a hivatására, a gyermekorvoslásra vagy éppen kutatásra?

tulassay_tivadar

Dr. Tulassay Tivadar: Az Európai Unióban a nagy egyetemeken főállású feladat a rektorság, ezért azokat az akadémiai karrierben előrehaladt embereket választják ki erre, akik hajlandók az életük hátralévő 10-15 évét, mert nagyjából ennyi ideig tart egy rektorság, szervezési, fejlesztési és szakmapolitikai kérdésekre szánni. Magyarországon azonban a rektori periódus rövidebb, nyolc év csupán és csak egészen kivételes alkalmakkor lehet hosszabb. Vagyis hazánkban a rektorság nem főállású feladat, így akinek van kutatói múltja, vagy műveli a hivatását, mint ahogy én is, azoknak szerencsére nem kell megválniuk ettől. A rektorság egy hivatali szolgálat, az egyetem érdekébe tett szolgálat, melyet én is elég régóta együtt vállalok a hivatásommal és a kutatási ambícióimmal. Ezek a teendők ugyan nem férnek bele napi nyolc órába, de nem is azért vállal el ilyet az ember.

ME: A XXI. század technikai és tudományos fejlődése ad-e új feladatokat a Semmelweis Egyetemnek?

TT: A fejlődés folyamatos, így a változásokat a jó egyetemek kellő kritikával feldolgozva megpróbálják adaptálni a tanrendszerükbe. A mai globális világban felgyorsultak az események, így a talmi és az értékes sokszor egyszerre jelenik meg. Ha minden változást gyorsan akarna követni egy olyan régi intézményrendszer, mint a felsőoktatás vagy maguk az egyetemek, akkor nagyon kiszolgáltatottá válnának. Ezért fontos látni a fejlődési ívet, tudatosan meghatározni milyen szakembereket akarunk képezni a saját egyetemünkön, de mindemellett tudnunk kell rácsodálkozni a világra, meglátni milyen új változásokat vezettek be máshol az oktatásban, a curriculumban, a módszertanban. Ma olyan kérdések merülnek fel, mint hogy kell-e nekünk e-book? Kell. Kell-e e-learning? Persze, hogy kell. Hogyan tudjuk a Gutenberg galaxist és a virtuális könyvtárat együtt alkalmazni? Hogyan lehet több és jobb információk birtokában tudást generálni a hallgatókban? A fejlődés kétoldalú dolog. Az egyetemi embereket az a cél vezéreli, hogy ne felejtsük el a gyökereket se, de közben a kontinuitást is meglegyen. Mi is ennek érdekében időről-időre, de nem túl gyakran, átnézzük a curriculumokat és beleveszünk olyanokat, ami még nem volt és kihagyunk olyanokat, amik ma már nem hasznosak a XXI. században a biomedicinális szakemberek képzésében. Tehát XXI. századi specifikum nincs a fejlődésben, de folyamatosan figyelnünk kel az értékek beemelésére és az értékek megtartására.

ME: Ezek szerint az oktatás szemléletében nem történt változás az elmúlt időszakban?

TT: A XX. század kezdetben a nagyon specifikus és a szűk területre korlátozódó tudást próbálta preferálni. Ma azonban a biomedicinális és tudományos kutatásoknak köszönhetően inkább egy szisztematikus és összefoglaló, a több specifikus és egy-egy szakterületre kiterjedő tudásból eredő összefogásra helyezzük a hangsúlyt már az oktatásban is. Angol nyelvterületen ezt úgy nevezik, hogy system biology vagy transzlációs kutatások, ami főleg az alapkutatások alkalmazott részét érinti. Nagyon nagy igény van arra, hogy egy összefoglaló, rendszerező irányt vegyen a biomedicinális kutatás. Nem vitatom, hogy egy módfelett szűk területnek az ismerete az nagyon specifikus, mélybe terjedő tudást is eredményezhet, azonban az lenne igazán hasznos, ha ezt a tudást az egész szervezet számára, a biomedicina számára is alkalmazhatóvá lehetne tenni.

ME: Ez a szemléletváltozás hogyan jelenik meg az oktatásban?

TT: Az egyetemen általános orvosi ismereteket próbálunk nyújtani a hallgatóknak, mellyel egyidejűleg fel kell ismernünk a kiválóságokat az orvostanhallgatók új generációjában, akiknek már a tanulmányaik alatt is az általuk kiválasztott vagy szeretett és művelni kívánt szakterületen mélyebb betekintést tudunk nyújtani. Ez egyfajta tehetséggondozás, melynek évtizedekre visszanyúló gyökerei vannak a tudományos diákköreinkben. De az elmúlt években a Semmelweis Egyetemen ez tehetséggondozási programmá tágult. Vannak olyan diákjaink, akik már a medikus éveik alatt egészen a 20-as éveik végéig jelentős szakmai specializálódást tudhatnak a magukénak. Olyan orvosokat képzünk, akik egyszerre sajátítják el az általános biomedicinális tudást, illetőleg az ezt kiegészítő, értékmegtartó, és -megőrző, a világ más ismereteire is rácsodálkozó tudást. Az orvos olyan értelmiségi, akinek nem csak egy területen kell eligazodnia. A célunk olyan bölcs emberek képzése, akik eligazodnak a világ dolgaiban, legyenek azok bár társadalommal, biológiával vagy éppen természettudománnyal kapcsolatos kérdések. Az orvos legyen a szakterületén nagyon jól képezett és nemzetközileg is számon tartott szakember, aki az általános műveltségben is járatos. Tehát a kiválósági programunkkal, illetőleg a minden generációban 15-25%-ban jelenlévő kiemelkedő képességű emberek vonatkozásában, ezt a szerepet szeretnénk érvényre juttatni.

kicsi_diakok

ME: A módszertanban is megfigyelhető változás?

TT: Az orvoslás egy konzervatív terület, amelynek a görög-zsidó-keresztény természettudományos szemlélet alapján évszázadok alatt jól kialakult módszertana, ismeretátadása és célja van. Ebben a tudás-rendszerben ugrálni és a legújabb eszközöket, módszereket azonnal bevezetni, amelyek még nem mérettettetek meg hosszú időn keresztül, az életveszélyes. Az elméleti és a klinikai tárgyak egymásra épülése évszázadok alatt épült ki. Ezt nem lehet önkényesen megbontani. Erre szükség van a jó orvos képzésben. Mi egy olyan rendszert próbálunk megvalósítani, amelyben az orvostanhallgató már elég korán kapcsolatba kerül a betegekkel. A hallgatónak már a legelején meg kell éreznie, hogy mindaz, amit az alapozó tárgyakból tanul, például egy-egy molekulának a megismerése, az nem önmagáért való, hanem a beteg érdekében történik.

E mellett igyekszünk minden új oktatási módszertant bevezetni. Bár nem fogunk odáig elmenni, hogy mindent virtuálisan oktassunk, mert az a konkrét orvoslás megismerésének és tanításának a hátránya lenne. Anatómiát, bonctant vagy gyakorlatot nem szabad virtuálisan oktatni. Ahol nincs és nem áll rendelkezésre elég tetem, mint az Egyesült Államokban és Nyugat-Európában, ott például diplomát szerezhet úgy is valaki, hogy nem boncolt. Ez nem megengedhető. Ezt a fajta eszköztárat soha nem fogja computer helyettesíteni. Azonban az kétségtelen tény, hogy a computer és a három dimenziós ábrázolás lehetővé teszi az anatómiai, a bonctani makro-ismereteknek a könnyebb megismerését.

ME: Mi a helyzet a megelőzéssel, mert mintha az is egyre hangsúlyosabbá válna az orvoslásban?

TT: Ez alapvetően állami és népegészségügyi feladat, amire borzasztóan kevés forrás, figyelem volt az elmúlt 8-10 évben. Azt is mondhatom, hogy tönkretették a prevenciót, hiszen jelenleg a Budapesten élő nőknek csupán 1,5%-a jelenik meg a méhnyak-rákszűrésen. Emlőszűrésen 50%-nál kevesebben jelennek meg, ami az első számú onkológiai betegség a nőknél és amiben a nőiességük egyik meghatározó jegyét is elveszíthetik. Ezt a feladatot az állam eddig nagyon rosszul végezte. Az orvostársadalom abban tud segíteni, hogy magát a szemléletet átadja, de itt fontos a gyakorlat, azaz, hogy a betegek elmenjenek a különböző szűrésekre. Ez a dolgok egyik oldala.

kicsi_orvos_beteg

A másik, hogy az orvos beteg találkozásakor, a beteg nem egy passzív elszenvedője a gyógyító vagy a diagnosztikus feladatnak, hanem egy nagyon aktív szereplője. A beteg nélkül nem lehet sikeres a gyógyítás még a legjobb orvos esetében sem. De ehhez szükség van a beteg és az orvos közötti bizalomra. A kivizsgálás során olyan intim dolgokat kell elmondania, föltárnia a levetkőzött betegnek, amelyre csak bizalmi helyzetben képes. Ezt a bizalmat sok minden tépázta meg az elmúlt 50 évben. Rombolta a kialakult paraszolvencia rendszere, a kommunizmusnak az a mentalitása, hogy az orvosokat le akarták rángatni az egyfajta nimbusszal ellátott értelmiségi körből. Gondoljunk csak vissza a kommunizmus orvos pereire. A jelenkorban pedig a médiahajsza, ami csak a szenzációra éhes. Megengedem, hogy sok rossz és elítélendő dolog történt az orvosokkal, az orvoslással kapcsolatban, de mégis ebben a támadásokkal teli médiában nagyon magára maradt az orvostársadalom. A védekezés pedig csak tovább erodálja az orvos-beteg közötti bizalmi kapcsolatot. Egyre kevesebben vannak bizalommal az orvos felé. A médiának óriási szerepe lehetne abban, hogy ezek a dolgok a helyükre kerüljenek. De amíg a média a szenzációt hajhásza és attól várja a nagyobb példányszámot, a nyereséget, addig nehéz lesz helyreállítani az orvos-beteg kapcsolatát meghatározó bizalmat.

ME: Visszakanyarodnék a fejlődéshez, mely az új épületekben is tetten érhető.

TT: Ha elmegy egy olyan régi egyetemre, mint például az Oxfordi Egyetem, akkor a több száz éves épületek és laboratóriumok mellett új szárnyakat is talál. Ha valaki a megőrzés méltó módját képes fenntartani, akkor arra mindig büszke lehet. Ráadásul régi épületek falain belül is működhetnek nagyon korszerű és Nobel-díjat érő kutatások és laboratóriumok. Azonban kétségtelen tény, hogy egy újonnan felépített tágas és a XX.-XXI. század technológiáját is tudó épület nagyobb komfortot képes biztosítani például egy kutatási laboratóriumnak. A Tűzoltó utcai Elméleti Orvostudományi Központot ppp konstrukcióban hoztunk létre, ahol a laboratóriumok és a kutatók igényeit az építész képes volt betonba, vasba, világítótestekbe ölteni. Nagyon jól és kényelmesen érzik magukat az ott dolgozók, és biztos vagyok benne, hogy a környezet is inspiráló. Ez egy olyan létesítmény, ahol mindenkinek megvan a maga saját helye, ugyanakkor biztosítva van a különböző tudományterületeken dolgozók számára az a közösségi tér is, ahol kicserélhetik a tudásukat és inspirációt kaphatnak egymástól.

kicsi_basic_medical_science_center

ME: Éppen ez az épület ad otthont a Mindentudás Egyeteme budapesti előadásainak...

TT: 2011 az innováció éve a Semmelweis Egyetemen, hiszen tavaly nyertük el a Kutatóegyetem címet; az ehhez kapcsolódó fejlesztési programra 3 milliárd Ft támogatást kapott az egyetem, a következő három évre. A kutató értelmiség egyik legfontosabb feladata pedig a tudománynak a közönség felé való közelebb vitele. A társadalmat csak akkor lehet meggyőzni arról, hogy az ő leadózott forintjaikból a kutatásra fordított összeg nem hiábavaló, ha értik is merre halad a tudomány és mire használják föl. Fontos megérteni, hogy az innovációnak, az ipari termékké válásnak első lépése az alapkutatás. Ennek a folyamatnak a megértésében és az elért eredményeknek a közönséghez való eljuttatásában a Mindentudás Egyetemének is fontos szerepe van. A közérthetően elmondott tudományos előadások, a jó értelembe vett ismeretterjesztés segíthet megértetni a társadalommal, hogy miért olyan fontos, miért van szükség a tudományra, a kutatásokra. És talán azt is meglátják, hogy az erre áldozott forintok többszörösen megtérülnek. Lehet, hogy nem péntekről hétfőre, de akár már rövidtávon is. Valamint megtapasztalhatják, hogy az élő és élettelen természetet csak rendszerező gondolkodással lehet faggatni, s az ember, aki erre képes, az a társadalom számára is kincset jelent.