Kiss László Földön kívüli Földek? – Az asztrobiológia megalapozása a csillagászat módszereivel című előadását hallgathatták meg az érdeklődők februárban a Pécsi Tudományegyetemen a Mindentudás Egyeteme rendezvénysorozatának keretében.

Pécs városában még Nagy Lajos király alapított egyetemet 1367-ben, azonban a történelem viharai miatt az egyetem hosszú ideig nem működött. Felsőoktatás valójában csak a XVIII. század végétől folyik Pécsett, egyetemi képzés pedig a pozsonyi egyetem 1923-as Pécsre helyezésével indul el. A Pécsi Tudományegyetem a Tanárképző Főiskola integrálásával 1982-től lett Janus Pannonius Tudományegyetem néven működött, azonban az ezredfordulón a Janus Pannonius Tudományegyetem, a Pécsi Orvostudományi Egyetem és a szekszárdi Illyés Gyula Pedagógiai Főiskola egyesülésével létrejött az egységes .

pecsi_egyetem

A Pécsi Tudományegyetem nemcsak Pécs városa, hanem a Dél-Dunántúl regionális egyeteme is, ahol 210 szakon lehet tanulni. Ráadásul a vidéki egyetemek közül kizárólag itt van egyetemi szintű - sőt, doktori iskolát is működtető - képzőművészeti program, egyetemi szintű zeneművészeti képzés.

A Pécsi Tudományegyetem, az ország egyik legjelentősebb kutatóegyeteme, melynek hatalmas szakmai bázisát az egyetemi oktatók, kutatók széles köre jelenti: Tíz karon közel 2000 oktató-kutató kolléga vesz részt jelentős projektekben. Emellett a Pécsi Tudományegyetem fontos szerepet tulajdonít a szakkollégiumi képzésnek is. Példának említhetjük a valamennyi kar diákjai előtt nyitva álló, patinás Grastyán Endre Szakkollégiumot, a bölcsészettudományok területét felölelő Kerényi Károly, az elsősorban természettudományokkal foglalkozó Szentágothai János, valamint a műszaki tudományokat művelő Juhász Jenő, illetve a jogtudományban jártasak számára ismert Óriás Nándor Szakkollégiumot.

pecs_kutatas

Pécs 2010-ben Európa Kulturális Fővárosa volt, ennek apropóján a Pécsi Tudományegyetem kezdeményezésére megalakult az Európai Kulturális Fővárosok Egyetemi Szövetsége (UNEECC) amely volt és leendő Európai Kulturális Fővárosok egyetemeiből áll.

pecs_varos

A Pécsi Tudományegyetem portálján kiemelt szerepet kap az online médiakommunikáció, hogy minél több, elektronikusan is elérhető szolgáltatást is nyújtson mind a média munkatársainak, mind az egyetemi média iránt érdeklődőknek. Így megismerhetjük a sokszínű egyetemi médiát, a központi újságot és televíziót, a kari és kollégiumi lapokat, valamint a netrádiót. A központi egyetemi eseményekről pedig a folyamatosan bővülő képgalériában kaphatunk ízelítőt.

A Pécsi Tudományegyetem könyvtárának jogelődjét, a Pécsi Püspöki Könyvtárat Klimo György pécsi püspök alapította 1774-ben, és tette nyilvánossá elsőként Magyarországon. Klimo György 1751-ben Mária Terézia szándékából került a pécsi egyházmegye élére, 1754-ben megszerezte egyházmegyéjének a bíborosi pallium előjogát, új plébániákat szervezett, templomokat építtetett, bővítette a papi szemináriumot, és szándékában állt a Nagy Lajos király által 1367-ben alapított egyetem példáját követve egyetemet létrehozni. Ehhez megteremtette a feltételeket azzal, hogy papírmalmot és nyomdát létesített, olyan jól képzett, tudományos felkészültséggel bíró papokat hívott meg az egyházmegyébe, akik alkalmasak lettek volna az egyetemi professzori feladatok ellátására. A könyvek gyűjtését tervszerűen, a leendő egyetem minden fakultásának igényeire gondolva végeztette el. Így szinte minden diszciplínának a XVIII. századig létrejött alapvető szakirodalma megtalálható gyűjteményében. A mintegy 15 000 kötetes gyűjtemény az alapító halála után kisebb-nagyobb megszakításokkal bővült.

pecs_konyvtar

Ma integrált könyvtári hálózatként működik: egy központi könyvtár, az Orvos- és Egészségtudományi Centrum (gyakorlatilag két kar) könyvtára, 6 kari könyvtár, ebből kettőt két-két kar közösen működtet – valamint 5 intézeti szakkönyvtár alkotja a hálózatot.

 

Galéria

{gal}2689{/gal}