A Mindentudás Egyetemének első vidéki helyszíne az a Miskolci Egyetem volt, mely 2009-ben ünnepelte 60. születésnapját, mégis történelmi múltja több mint 275 évre nyúlik vissza.

Ugyanis a bécsi udvari kamara 1735-ben egy bányászati-kohászati iskolát létesített Selmecbányán azzal a céllal, hogy a kincstár - európai viszonylatban is jelentős szerepet játszó - magyarországi nemesfém- és réztermelésének föllendítéséhez és a kibontakozó ipari forradalom követelményeinek megfelelő szakembereket képezzenek ki. A Habsburg Birodalom területén a selmeci iskola volt az első állami alapítású, nem egyházi irányítás alatt működő oktatási intézmény. Tehát a bányamérnöki és kohómérnöki kar elődjei 1919-ig Selmecbányán, majd 1949-ig Sopronban működtek és csak 1949-1959 között települtek át fokozatosan Miskolcra.

miskolc

A Miskolci Egyetem nyolc karán és egy intézetében közel hatvan szakon folyó oktatás bőséges lehetőséget biztosít a képzésekre. A legtöbb szakon lehetőség van arra, hogy hallgatók külföldi egyetemeken részképzés keretén belül teljesítsék a félévi követelményeket.

Az országban egyedülálló módon a városon kívüli, kb. 82 hektár alapterületű területen helyezkedik el a borsodi iparvidék központjában létrehozott új műszaki egyetem. A mintegy önálló városrészként kiépült Campus lakói a több mint 14 000 diák és a közel 2 000 oktató és dolgozó. A folyamatosan növekvő létszámú diák-város az infrastruktúra korszerűsítését és bővítését igényli, ezért a közeljövő tervei között kétágyas diákhotel, uszoda és bevásárlóközpont építése is szerepel.

miskolc_janos_zambo

Dr. Zámbó János szobra a Miskolci Egyetemen

A Mindentudás Egyetemének első vidéki előadást Hartai Éva tartotta meg, mely földünk nyersanyag tartalékait és a későbbi lehetőségeket próbálta feltérképezni. Meddig ér a takarónk? - A Föld ásványi nyersanyagtartalékairól című előadást a Miskolci Egyetem XXXVII. sz. előadójában, azaz a Zambó-teremben hallgathatták meg az érdeklődők. A terem névadója Dr. Zambó János bányamérnök, egyetemi tanár, az MTA tagja, akinek legnagyobb hazai és nemzetközi elismerést kiváltó tevékenysége a telepítéselmélet megteremtése, a magyar bányászati analitikai iskola megalapítása volt.

A Mindentudás Egyeteme előadásán Miskolcon a Műszaki Földtudományi Kar előadótermében 500 körül volt a résztvevők száma, ami jól reprezentálja, hogy Miskolc és diákjai, lakói érdeklődnek a rendezvénysorozat iránt. Az előadást követő visszajelzések pozitívak voltak, rengeteg dicsérő szót kaptak a helyi szervezők.

 

{gal}2685{/gal}