Elindult a ME 2.0 programsorozat, itt az új portál, lezajlottak az első előadások, kerekasztal-beszélgetések, készülnek a riportfilmek, ott vagyunk a Facebookon, egyre több tartalom jelenik meg a portálon. Csak egy valami hiányzik: nincsenek új videók. Jó, jó, kis ötpercesek, azok vannak, de az előadások, a viták és a riportfilmek teljes anyagára meg várni kell. Amíg a tévé el nem kezdi sugározni, addig a portálra sem rakjuk ki őket. Vélhetőleg ez az utolsó alkalom, amikor ennyire kell a tévéhez igazodni. Lassan belépünk a konvergens tévé korszakába.

Elindult az ME 2.0, egymást követik a rendezvények, két előadás, két kerekasztal-beszélgetés is lezajlott, elkészült. Négy esemény a 48-ból. A ME 2.0 programsorozat központjában 48 tévéműsor áll. 16 témakörben 3-3 műsort készítünk el és mutatunk be. A témakörökön belül tartunk előadásokat, szervezünk kerekasztal-beszélgetéseket és készítünk riportfilmeket, így jön ki a 48 tévéadás. A három tévéműsor egymás mellett, egymást erősítve él meg igazán. Az előadásban a témakör egyik neves szakértője mondja el az adott szakterület legújabb tudományos eredményeit, a kerekasztalvitákban az elemzett téma társadalmi, jogi, erkölcsi, tudományközi problémáit boncolgatjuk, míg a riportfilmben esettanulmányokat mutatunk be, egy-két érdekesebb kérdést alaposabban kibontunk és rámutatunk a kérdéskör kutatás-fejlesztési vonatkozásaira, gazdasági, pénzügyi jelentőségére. A három különböző műfajú tévéműsor együtt él igazán, a három együttesen teljesebb képet tud adni a vizsgált tématerületről.

A programsorozat elindult tehát, de a ME 2.0 a tévében csak márciusban jelenik meg. A tévéműsorok indulásáig a portálon csak rövid előzeteseket mutatunk be a már lezajlott események felvételeiből. Ez lehetne másként is, néhány év múlva pedig már biztosan másként alakulnak a dolgok hasonló helyzetben. De ma még a webnek kell igazodni a tévé logikájához. 

A tévé a legerősebb médium - mondják sokan. De mi is a tévé? Valamilyen mozgókép-közvetítés, amelyet az különböztet meg a mozivásznon, videokazettán, DVD-n, merevlemezen, pendrive-on közvetített más mozgókép-szolgáltatásoktól, hogy a fogyasztói végpontokra műsoridő alapján osztják szét a mozgóképes műveket (figyelem: a szétosztás egyirányú, és ez a meghatározás nem mond semmit a közvetítés technikájáról, amely lehet sugárzási, kábeles közvetítés egyaránt). Ez rendben van, de nem magyarázza meg a tévé népszerűségét. Ha nem, hát, nem, de én nem is akarom ezt megmagyarázni, nekem elég, ha elfogadom és továbbadom a fenti tézist. A tévé a legerősebb médium. Ma még. Mert valami változik ezen a téren, azt hiszem. Már látni, hogy új korszak köszönt be a tévézés világában is. Mindegy, hogy fogják hívni, tévé 2.0-nak, vagy valami másnak nevezi el az akkori divat. Nem fog a tévé eltűnni, nem fog a tévé feloldódni az online monitorok uralta világban, de meg fog változni a nézőkhöz, felhasználókhoz való viszonya. Erről akarok egy kicsit írni, aztán ajánlani valamit.

2010 nyarán Chris Anderson és Michael Wolff, a Wired két vezető publicistája cikket írt a web haláláról ("The Web Is Dead. Long Live the Internet" címmel). A cikket most hagyjuk. Sokkal inkább érdekes az az ábra, amit egy Andrew Odlyzko nevű - nagyon okos - mérnökembertől vettek át. Odlyzko azt próbálta megbecsülni, hogy az Internet elmúlt húsz évében hogyan változott a forgalom belső összetétele. Íme a grafikon:

1. ábra: Internet forgalmi arányok, 1990-2010 (forrás: http://www.wired.com/magazine/2010/08/ff_webrip/all/1)

Négy nagy korszak rajzolódik ki az ábrán. A kilencvenes évek elején még az FTP fogyasztotta az akkori sávszélesség legnagyobb részét. A web a kilencvenes évek közepére vette át a domináns szerepet és 2000 körül ért a csúcspontjára. Ekkorra azonban már megjelent a p2p-forgalom is, és a következő években a web és a p2p együtt szinte kitette a forgalom egészét. A 2000-es évek közepén aztán megjelent az új "trónkövetelő", a videó, és 2010-re már a forgalom felét a YouTube és társai adták. E gondolatmenet szempontjából az online videó hihetetlenül gyors karrierje a fontos. Ez az ábra persze könnyen félrevezethet minket, ha nem ügyelünk arra, hogy ez "csak" a forgalmat méri, aminek nagyságában a felhasználói érdeklődés mellett benne van a mozgókép mint információtípus nagy méretigénye is. Egy DVD-re pár órányi filmet, viszont sokórányi zenét, több ezer képet és elmondhatatlanul sok szöveget pakolhatunk fel. A YouTube-forradalom tézisének – részben azért jogos – hangoztatása mellett tehát jó lenne árnyalni a képet.

Ebben segíthet az a 2008/2009-es projekt, amelynek keretében az amerikai emberek információfogyasztási szokásait próbálták meg feltérképezni. A How much information néven futó felmérés több szempontból is változtatott a korábbi években (2000-ben és 2003-ban) elvégzett kutatások fókuszán. A 2008-as kutatás során három szempontra figyeltek:

2. ábra: naponta mennyi időt töltenek információfogyasztással a különböző csatornákon keresztül

A médiafogyasztásra fordított teljes idő 40%-át a tévé viszi el. Még inkább növekszik ez az szám, ha a·kommunikáció·nyelvi rétegét vizsgáljuk, azaz azt nézzük meg, hogy milyen arányban fogadtak be olyan tartalmakat, amelyeknek volt nyelvi relevanciája (a zenehallgatásnak például nincs vagy csak kevéssé van). Ekkor már majdnem 50%-ig emelkedik a tévé aránya az összfogyasztásból. A növekmény jórészt a rádióhallgatáson belüli zenei szegmens "lenyelésének" tulajdonítható, bár a zenehallgatást (és kisebb részben a mozit, valamint a számítógépes játékokat) a számítógépes médiafogyasztás is "eszi" (itt az utóbbit – nemes egyszerűséggel – azonosíthatjuk az online médiahasználattal).

3. ábra: naponta mennyi nyelvi információt (szót) fogadnak be a különböző csatornákon keresztül

Tanulságos lehet még a tévé·és a mozi adatait szembeállítani egymással. A mozi oldalán ott találjuk a nagyobb hatóerőt és a nagyobb befolyásolási kapacitást, de a kényelem, a könnyebb hozzáférés, a "decentralizáltság" a tévé javára billenti a mérleget. Havonta, hetente elmegyünk egyszer moziba 2-3 órára, de a tévét naponta órákon át nézünk, folyamatosan. Azt pedig már csak nagyon halkan jegyzem meg, hogy mindkét fenti grafikonon látszik: az időbeli információk (hang, mozgókép) fogyasztása a domináns, amelyek az időbeliségük miatt bizonyos mértékig mindig átveszik a kontrollt a fogyasztók fölött. Tehát a beszéd, a zene és a mozgókép, nem pedig az írás és az állókép a népszerű. Ez a megfigyelés könnyen átvezet minket ahhoz az ábrához, amelyen a különböző médiumokon zajló formalom mennyiségét láthatjuk. A mondanivalómat nem igazán erősíti (bár nem is cáfolja), mégsem tudom kihagyni a következő ábrát, mert "brutális" átrendeződést mutat az előzőekhez képest a számítógépes játékok "javára".

4. ábra: mekkora sávszélességet igényelnek a különböző tevékenységek

Ez az ábra leginkább a hálózati szolgáltatók számára rejt fontos tanulságokat, de azért annyit megkockáztathatunk, hogy ez a arányeltolódás jelez valami általánosabbat is, mégpedig a számítógépes játékok egyre meghatározóbb jelenlétét a digitális kommunikáció világában. 

Bár fontos dolgokra mutat rá ez a röviden ismertetett kutatás, egyvalami hiányzik belőle, noha fontos lenne, ha a tévé jövőbeni sorsáról gondolkodunk. Mondanunk kellene még valamit a közösségi oldalak szerepéről, potenciáljáról, valamint a nagy tévészolgáltatókhoz való várható viszonyukról is. Azt kell megértenünk, leírnunk, megbecsülnünk, hogy mi várható attól a helyzettől, amely a tévézés és a legerősebb interaktív médium, a web találkozásával áll majd elő.

Nos, ezt nem én fogom megmondani, vannak nálam avatottabb szakértői ennek a témának. Megkértem Csigó Pétert - aki pont erről, a tévé, a web és a közösségek viszonyáról, a konvergens televíziózásról írt egy megkerülhetetlen fontosságú könyvet -, hogy tézisszerűen foglalja össze könyve legfontosabb állításait. Mindenkinek ajánlom, akit érdekel a tévé és a web jövője.

syi