I. A rendszerváltás szakaszai

A rendszerváltás három évét három szakaszra bonthatjuk. A felosztás alapja elsősorban a politikai-hatalmi viszonyok változása, ami érthető egy a politikai rendszer által túldeterminált társadalmi rendszerben. Az egyes társadalmi alrendszerek (politikai, hatalmi viszonyok, gazdasági, tulajdonosi rendszer, jogi-szervezeti-államhatalmi viszonyok, oktatási alrendszer, a politikai tudat és kultúra összetevői, a társadalmi értékrendszerek változása stb.) természetesen eltérő ütemben változtak, gyakran erős aszinkronitásban voltak egymással.

A rendszerváltás szakaszokra bontása természetesen vitatható. A periodizáció mindig csak utólagos lehet. Az általam adott periodizáció legfőbb alapja a társadalmi, a politikai mozgástér, a hatalmi viszonyok átalakulása. A szakaszhatárok olykor jól köthetők valamely eseményhez, politikai döntéshez, a hatalmi rendszer szerkezetének vagy szervezeteinek átalakulásához, máskor viszont nem. Vita van a rendszerváltás folyamatainak kezdetéről, de néhányan a rendszerváltás tényét és lezárulását is vitatják.

Az általam vallott periodizáció közel áll a Romsics Ignác által kifejtett periodizációhoz, csak a szakaszhatárok megvonásában tér el némileg.

A rendszerváltás három szakasza lényegileg három egyéves periódusra osztható:

1. A rendszerváltás első szakasza, első éve 1987. nyarától-őszétől tartott 1988. május végéig, az MSZMP országos pártértekezletéig.
2. A második szakasz és a második év 1988. május végétől 1989. szeptember 18-ig tartott, a NEKA megállapodás elfogadásáig.
3. A harmadik szakasz és a rendszerváltás harmadik éve 1989. szeptember 18-ától 1990 őszéig, az első demokratikus önkormányzati választásokig, az állami szervezeti rendszer gyökeres és lényegileg teljes körű átalakításáig tartott.

A politikai rendszer hatalmi szerkezetének átalakulása, amely végül is a rendszerváltáshoz vezetett, lényegileg 1987 nyarán, őszén kezdődött el. Az események 1989 tavaszán gyorsultak fel, és a rendszert átalakító változások lényegileg 1990 őszéig tartottak. A hatalmi szerkezet átalakulása volt az a dinamizáló erő és változásokat felgyorsító tényező, amely a társadalmi rendszer egészének az átalakulását eredményezte.

II. A rendszerváltás tartalma

A politikai rendszer forradalmi jelentőségű - de nem forradalmi jellegű - átalakulása teremtette meg a gazdasági és a tágabb társadalmi rendszerváltás feltételeit és kereteit.

A politikai rendszer hatalmi szerkezetében a változások legfontosabb tényezői: a szervezett hatalmi erők, a hatalmi és politikai szereplők számának megnövekedése; a szervezett ellenhatalom kialakulása a pártállammal szemben - a kezdettől fogva plurális alapon szervezett ellenzéki politikai erők megjelenése; a differenciált és plurális szerkezetű hatalmi szerkezet kialakulása.

A hatalomváltás nem egyenlő természetesen az uralkodó elitek vagy a hatalomért versengő csoportok váltásával. Akkor beszélhetünk a politikai rendszer egészét átalakító, rendszerváltást előidéző hatalomváltásról, ha a változások sorozata az intézményesült hatalmi rendszer minden lényeges összetevőjét érinti. A hatalomváltás magába foglalja

• az uralkodó elit cseréjét;
• a politikai vezetők és a politikában aktívan részt vevők tömeges méretű cseréjét;
• azt, hogy új hatalmi intézmények, struktúrák és viszonyok alakulnak ki a hatalmi rendszer szereplői között;
• és hogy mindezek következtében átalakul a döntések intézményes birtoklásának és a döntéshozatali eljárásoknak a rendszere.

Magyarországon 1989-90 folyamán a hatalomváltás kiterjedt a hatalmi rendszer személyi, intézményi és szervezeti, strukturális és döntéshozatali dimenzióira egyaránt.

A hatalmi rendszer átalakulása felgyorsította a politikai rendszer egészének, és ezen keresztül a társadalmi rendszer egészének az átalakulását.

III. A politikai rendszert átalakító főbb lépések és események (1987-1990)

1.) 1987 nyarán jelent meg három olyan részletes társadalom-kritikai elemzés és program, amelyek átfogó erejű változásokat hoztak a társadalmi-politikai tudat tartalmában. Ezek az átfogó szemléletet, gondolkodást és politikai tudatot befolyásoló művek:

• a Fordulat és reform;
• a Reform és demokrácia;
• és a Társadalmi Szerződés.

Lényegileg egy időben, 1987 nyarán és őszén terjedtek el, több tízezer példányban másolták, sokszorosították, terjesztették a három, rendszerváltoztatást előkészítő kritikai és programadó anyagot.

1987. szeptember 27-én alakult meg a Magyar Demokrata Fórum Lakitelken, mintegy 160 résztvevővel.

2.) Az MSZMP Országos Pártértekezlete 1988. május 22-24. között hozta meg azokat az alapvető személyi döntéseket, amelyek a "konzervatív rendpárt" vereségét, és az "új rendpárti" csoport és a "radikális reformerek" átmeneti összefogását eredményezte, elindítva és felgyorsítva az MSZMP vezetésének radikális átalakulását.

3.) 1989. március 22-én megalakult az Ellenzéki Kerekasztal (EKA). A Nemzeti Kerekasztal (NEKA) tárgyalásai 1989. június 13-tól szeptember 18-ig tartottak. Az Ellenzéki Kerekasztal kezdetben mint integrált politikai erő, később mint önálló hatalmi centrum jelent meg, amely tárgyalásra kényszerítette az állampártot, és a hatalmi jellegű döntések egyik legalizált alanyává vált ezzel.

4.) Az MSZMP-n belül megerősödött a reformszárny, 1989 tavaszán Kecskeméten és Szegeden már önálló politikai erőként lépett fel. Ez az esemény az MSZMP-n belül hozott létre egy olyan politikai és hatalmi elkülönülést és szakadást, aminek eredményeként fokozatosan a reformszárny vált a Nemzeti Kerekasztal-tárgyalásokon a döntéshozatal folyamatában részt vevő tárgyaló partnerré.

5.) Az állampárt lebontása és felszámolása 1989. október 6-9. között történt meg. A monopolisztikus hatalmi szerkezet és rendszer legfontosabb szervezeti bázisa, az állampárt és annak mintegy 8-9 ezres létszámú apparátusa megszűnt mint szervezett politikai erő és szervezett hatalmi tényező. Az MSZMP megszűnt állampárt lenni és betagolódott a kialakult többpártrendszerű struktúrába. Bár a politikai élet szélére sodródott, nem veszítette el politikai szerepét.

6.) Az állampárt felszámolása után a kormány önálló politikai erővé és hatalmi tényezővé vált. A Németh Miklós által vezetett kormány fokozatosan vált le az MSZMP-ről,  az MSZP politikai irányító szerepe 1989 októberétől már nem érvényesült a kormány felé. A kormány vált a Nemzeti Kerekasztal-tárgyalásokon elfogadott egyezmények végrehajtásának legfontosabb szereplőjévé. A kormány az egyezménybe foglaltakat jogszabálytervezetekké, törvénytervezetekké átalakítva a Parlament elé tárta.

7.) Az átmenet parlamentje vállalta a parlamenten kívül megszerveződött hatalmi centrum (a Nemzeti Kerekasztal) egyezményeinek törvényi keretekbe foglalását, ezzel történelmi jelentőségű feladatot látott el a rendszerváltás előkészítésében és végrehajtásában. Bár az átmenet parlamentje nem volt önálló politikai erő, mégis a rendszerváltás legfontosabb politikai színterévé vált azáltal, hogy a Kerekasztal-tárgyalásokon elfogadott megegyezéseket törvényi szintre emelte, a politikai egyezményeket legalizálta. (Hasonlóképpen az 1848. évi áprilisi törvényeket elfogadó nemesi-rendi parlament működéséhez, mely elfogadta a híres Áprilisi törvényeket.)

8.) 1989 tavaszától lényegileg plurális szerkezetű többpártrendszer alakult ki Magyarországon, amely azonban az 1990. tavaszi választásokig parlamenten kívüli többpártrendszerként létezett. Ez a legálisan működő, de parlamenten kívüli többpártrendszer - a kormány közvetítésével - politikai döntéseit a parlament által alkotott törvényekké változtatta. A kezdettől fogva versengő, parlamenten kívüli többpárti struktúra részben megnövelte a szervezett hatalmi erők és politikai tényezők számát, részben bomlasztotta az állampárton belül még meglévő hatalomkoncentrációt, és végül a politikai versengés révén gyorsította az átalakulás folyamatát és a demokratikus politikai szocializációt.

9.) Az 1990. évi parlamenti (március 25. és április 8.), és önkormányzati (szeptember 30. és október 14.) választások a hatalmi elit tömeges méretű cseréjét és átalakulását hozták magukkal, új politikai szereplők tömege került be a politikai vezetésbe.

Video ^|1}| : Parlamenti választások 1990-ben

Az új politikai elit átalakulását természetesen nem lehet csak a választásokhoz kötni. A 386 parlamenti képviselőből több mint 350 újonnan választott képviselő került be az első demokratikusan választott parlamentbe. A kormány tagjai egytől egyig új emberek voltak. A politikai államtitkárok és az adminisztratív államtitkárok, valamint a helyettes államtitkárok nagy része az új politikai pártok tagjai vagy párton kívüli személyek közül került ki. A választásokat megelőzően 65 bejegyzett pártalakulat jelent meg, amelyek közül 12 vett részt a parlamenti választásokon, s végül 6 párt került be a parlamentbe. Az új politikai pártok megszerveződése és a politikai versengés következtében mintegy 5-6 ezer új politikus került országos jelentőségű vezetői pozícióba. Az önkormányzati választásokon 2930 polgármestert választottak meg közvetlenül, akik közül mintegy 1000 új polgármesterként került a helyi önkormányzatok élére. A közvetlenül választott önkormányzati képviselők száma 24 536 volt. Hivatalos adatok híján csak becsülni tudjuk azt, hogy a helyi képviselőknek mintegy 80 %-a új politikus volt, akik a korábbi tanácsrendszerben nem voltak tanácstagok.

Video ^|2}| : Eskütétel a Parlamentben

Az új parlament 1990. május 2-án ült össze. Az új kormány bemutatkozására május 23-án került sor. (Előtte az MDF és az SZDSZ április 29-én megegyezett a legfontosabb alkotmányjogi kérdésekben és az ideiglenes köztársasági elnöki pozíció betöltésében. E megállapodást május 2-án hozták nyilvánosságra.)

1989 tavasza és 1990 ősze között a magyar politikai elit mintegy 80-90 %-ban kicserélődött. Az átalakulás legalább 10 ezer személyt érintett, tehát több mint 10 ezer új szereplő került a magyar politikai vezetésbe 1990 tavaszán, majd őszén.

IV. Rendszerváltoztató politikai erők és szervezetek

A rendszerváltás folyamatában 1987 a rendszerváltás szellemi előkészítésének, a válságdiagnózisok és a radikális reformprogramok kidolgozásának az éve; 1988 a pártosodás éve: egyrészről ekkor jelennek meg a pártprogramok köré szerveződő ellenzéki pártok, másrészről ekkor történik meg a kádári vezetés leváltása és az MSZMP belső pluralizálódása és a reformerők előretörése.

1989 a "kerekasztalok" éve, kétségtelen tény, hogy az 1989-es év legfontosabb eseménye és a rendszerváltoztatást meghatározó, azt felgyorsító politikai-hatalmi tényező az Ellenzéki Kerekasztal megalakulása és működése, majd a Nemzeti Kerekasztal tárgyalásainak lefolytatása és a Megállapodás elfogadása volt.

Az alkotmányos rendszerváltást megvalósító legfontosabb döntések 1989-ben születtek meg. Nem túlzás tehát 1989-et tekinteni - a szűkebb értelemben vett - rendszerváltás évének. A rendszerváltás megvalósítása és befejezése átnyúlik 1990-re, a márciusi-áprilisi Országgyűlési Választásokra, az új Országgyűlés és az új Kormány megalakulására és az 1990 őszi önkormányzati választásokra.

IV. 1. Az EKA: az "első kerekasztal"

Az Ellenzéki Kerekasztal és annak szervezetei, tárgyaló delegációi és szakértői lényegileg 1989. március 22-től 1989. szeptember 18-ig működtek.

Az 1987-88-ban megalakuló ellenzéki, független szervezetek összefogásának gondolata 1988 november-decemberében vetődött fel. Nyilvánvaló volt, hogy az állampárt hatalmát ellensúlyozó, egymást segítő koordináció elengedhetetlen. Az első nem formális, még változó személyi összetételű megbeszélésre 1988. december 5-én hétfőn 10 órakor a Semmelweis Ignác Orvostörténeti Múzeumban került sor Antall József igazgatói szobájában. A résztvevőket Vigh Károly, a Bajcsy-Zsilinszky Baráti Társaság elnöke hívta meg a megbeszélésre, a következők voltak jelen: Antall József, Vigh Károly, Csoóri Sándor, Bába Iván, Bihari Mihály, Göncz Árpád, Mécs Imre, Mészöly Miklós, Szabó Miklós.

A résztvevők nem képviseltek semmilyen testületet, de az alábbi szervezetekhez kapcsolódtak: Bajcsy-Zsilinszky Baráti Társaság (BZST), Magyar Demokrata Fórum (MDF), Szabad Demokraták Szövetsége (SZDSZ), Magyarországi Szociáldemokrata Párt (MSZDP), Szabad Kezdeményezések Hálózata (SZKH).

A tervek szerint a kört teljesebbé kívánták tenni a későbbiekben.

A nem formális megbeszélés elején Vigh Károly elmondta, hogy szervezési és szervezeti koordinációra van szükség azért, hogy az MSZMP "szalámitaktikáját" kivédjék a független fórumok. Álláspontja szerint két területen lehetett előre lépni: kifelé egy szóvivői testületet kellene alakítani; befelé pedig egy politikai koordinációs testületet kellene létrehozni a fontosabb politikai lépések és álláspontok egyeztetése érdekében.

Az összefogás lehetséges névként a következők vetődtek fel: Alternatív Szervezetek Egyeztető Fóruma, Független Demokratikus Alternatív Politikai Szervezetek Szövetsége. A résztvevők célja az volt, hogy koordinációs megbeszéléseket és egyeztetéseket tartsanak anélkül, hogy bármiféle hierarchia jönne létre a szervezetek között. Az informális megbeszélések folytatódtak változó, majd bővülő résztvevő körrel.

1988 decemberében a résztvevők közös Nyilatkozatot adtak ki a sajtó részére. A nyilatkozat hangsúlyozza: "A független politikai és társadalmi szervezetek, szövetségek és pártok a legnagyobb felelősségtudattal kívánják szolgálni az alkotmányos és demokratikus Magyarország megteremtésére irányuló törekvéseket, a súlyos gazdasági, társadalmi és erkölcsi válságból történő kiemelkedésüket. A hatalom s a társadalom kiegyezése csak a nemzeti közmegegyezés szellemében, azoknak az elveknek és eszméknek az alapján jöhet létre, amelyek összevágnak a magyar nép történeti tudatával és erkölcsi érzékével."

A nyilatkozat végül, méltányolva az állampárt reformszárnyának erőfeszítéseit, így fejeződik be: "Bízunk a Magyar Szocialista Munkáspárt reformpolitikusainak és a magyar néphez hű párttagok nagy többségének józan felismerésében és hasonló nemzeti felelősségtudatában."

Az MSZMP 1989 februárjában nyilvánítja ki először szándékát arra vonatkozóan, hogy hajlandó két- és többoldalú megbeszélések folytatására "a hatalom gyakorlásának új módjáról", mégpedig minden törvényes keretek között működő szervezettel. A február 10-11-i KB határozat példátlan abban a tekintetben, hogy a hatalmat tényelegesen birtokló állampárt kinyilvánítja szándékát tárgyalások folytatására a hatalomgyakorlásról. Igaz, hogy a tárgyalások folytatására feltételeket is szab, kimondva, hogy az "együttműködés feltétele az Alkotmány, a törvények megtartása, a társadalmi fejlődés szocialista útjának elfogadása, nemzetközi szövetségi kötelezettségeink tiszteletben tartása, törekedve a két katonai több egyidejű felszámolására." A társagyalások politikai feltételét és kereteit tehát a KB határozat még a szocialista társadalmi berendezkedés elfogadásához köti. A KB határozatban bejelentik, hogy egyúttal munkacsoportot hoznak létre az érdemi tárgyalások előkészítésére az új Alkotmány előkészítéséről, a választási rendszer átdolgozásáról, a gazdaság stabilizálásáról, a szociális biztonság megteremtéséről. A határozat nem zárja ki, hogy "a megbeszélések elvezethetnek egy állandó konzultációs fórum létrehozásához." Az állandó konzultációs fórumnak még nem adnak nevet. A határozat kinyilvánítja azt, hogy "létezhetnek alkotmányos keretek között, ellenzékként megjelenő mozgalmak, pártok. Az MSZMP ezekkel is párbeszédre törekszik, vitázik és amiben szükséges, politikai harcot folytat [...] Az MSZMP kinyilvánítja szándékát, hogy társadalmunkban meghatározó szerepet kíván betölteni." Hozzáteszi, hogy "meghatározó szerepét politikai eszközökkel, [...]meggyőzéssel kívánja biztosítani." Elismeri, hogy a pártnak ahhoz, hogy a társadalmi változások élén haladjon, mindenekelőtt önmagát kell megújítania. Még ha az MSZMP KB politikai feltételekhez kötötte is tárgyalási hajlandóságát, az, hogy kinyilvánította együttműködési készségét, az állampárt részéről a legfontosabb kezdő lépés volt a magyarországi tárgyalásos rendszerváltás elindulásában.

Az MSZMP KB szándéknyilatkozatára a demokratikus szervezetek a 6 nap múlva, 1989. február 17-én megjelent Nyilatkozatban reagálnak. Önmagukat "független politikai szervezetek, szövetségek és pártok" csoportjaként jelölik meg. 11 szervezet nevében (BZST, Erdélyi Szövetség, FIDESZ, Független Jogász Fórum, FKGP, MDF, MSZDP, SZDSZ, SZKH, TIB, Veres Péter Társaság) üdvözlik az MSZMP február 17-i Nyilatkozatát és "azt a demokratikus Magyarország megteremtéséhez vezető úton fontos lépésnek tartják". Külön kiemelik, hogy üdvözlik az 1956-tal kapcsolatos állásfoglalást, amely megerősíti az '56-os események népfelkelésként való minősítését. Az '56-tal kapcsolatos állásfoglalást előrelépésnek, de távolról sem kielégítőnek tartják. Fontosnak tartják az ugyancsak a február 11-i KB határozatban kifejtett álláspontot, amely szerint az MSZMP vezető testülete elfogadta a többpártrendszert. Örömüket fejezik ki, hogy az MSZMP vezetésének reformszárnya erősödött meg, és nem a rendpárti szárny.

A Nyilatkozat legfontosabb része, amelyben kimondják, hogy "A demokratikus folyamat gyorsítása, szilárdabb és szélesebb politikai bázisra helyezése céljából nemzeti kerekasztal-tárgyalást javasolunk a kormánnyal, az MSZMP vezetése és a demokratikus politikai szervezetek részvételével". A kapcsolatfelvétel keretében először jelenik meg a "Nemzeti Kerekasztal" megjelölés és kifejezés. A nyilatkozók ekkor még három résztvevős tárgyalást és kerekasztal-megbeszélést képzelnek el: a kormány, az MSZMP és a demokratikus politikai szervezetek részvételével.

A tárgyalásokra való hajlandóság kölcsönös kifejezése után a tárgyalásos rendszerváltás előkészítésében fontos lökést jelentett a Független Jogász Fórum 1989. március 15-i felhívása és felajánlkozása. Az 1988. november 5-én megalakult, 135 jogász részvételével működő szakmai fórum vezetőjeként dr. Kónya Imre ügyvéd jelenti be, hogy a Független Jogász Fórum vállalja "a Nemzeti Kerekasztal-tárgyalások" megszervezését, a vélemények egyeztetését és az egyeztetett álláspontok szakmai kidolgozását.

Az Ellenzéki Kerekasztal 1989. március 22-én, sok tekintetben az első "szabad" március 15-i ünneplések hatása alatt alakult meg formálisan is. Az EKA az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Büntetőjogi Tanszékének szemináriumi helyiségében jött létre dr. Kónya Imre és felesége, dr. Kutrucz Katalin, a Büntetőjogi Tanszék adjunktusának szervezőmunkája révén. Az EKA-t megalakító nyolc szervezet a következő volt:

1. Bajcsy-Zsilinszky Baráti Társaság;
2. Fiatalt Demokraták Szövetsége;
3. Független Kisgazdapárt;
4. Magyar Demokrata Fórum;
5. Magyar Néppárt;
6. Magyarországi Szociáldemokrata Párt;
7. Szabad Demokraták Szövetsége;
8. és a Független Szakszervezetek Demokratikus Ligája (megfigyelői státusban).

Később csatlakozott az EKA-hoz kilencedik résztvevőként a Kereszténydemokrata Néppárt.

A kilenctagú EKA szervezet 1989. március 22-étől működött és vett részt később a NEKA tárgyalásain és játszott azokon meghatározó szerepet 1989. szeptember 18-ig. Az EKA ugyan tartott még megbeszéléseket 1989 végén, sőt 1990 elején, de igazán meghatározó politikai szerepet március 22-étől szeptember 18-ig terjedő, mintegy 6 hónapos időszakban töltött be. A magyar társadalom történetében először jelent meg az állampárti politikai rendszer keretein belül egy plurális szerveződésű politikai szervezet, amely bejelentette igényét és határozott szándékát arra, hogy az akkor még hatalmon lévő állampárttal tárgyalásokat kíván folytatni és e tárgyalásokon egységes álláspontot fog képviselni. Az EKA célja az volt, hogy egységes álláspontot alakítson ki és képviseljen a többpártrendszerű demokráciába való átmenetről és az átmenet után kialakítandó alkotmányos berendezkedésről. Az EKA által megtárgyalásra javasolt témakörök a következők voltak:

• az alkotmány módosítása;
• a büntető törvénykönyv politikai bűncselekményekkel kapcsolatos részérének módosítása;
• a választójogi törvény előkészítése;
• a többpártrendszert előkészítő törvény elfogadása.

Megalakulását az EKA március 30-án kelt levelében hivatalosan is "bejelenti az MSZMP-nek". Az EKA megszerveződése láthatóan váratlanul érte az MSZMP vezetését, mert elég hosszú ideig nem adott választ. Az MSZMP vezetői külön-külön megbeszéléseket kívántak folytatni az EKA egyes szervezeteivel, ezek azonban nem vezettek eredményre.

A láthatóan defenzívába szoruló és kapkodó pártállami vezetéshez 1989. április 19-én már gyakorlati javaslatokat tartalmazó dokumentumot juttattak el az EKA szervezetei, ezzel újabb lépést tettek az MSZMP-vel való tárgyalások megkezdése érdekében. A javaslat címe: Az Ellenzéki Kerekasztal javaslatai az MSZMP Központi Bizottsághoz a tárgyalásokról. A dokumentumban leszögezik, hogy az EKA készen áll az MSZMP-vel való érdemi politikai tárgyalásokra. Sérelmezik, hogy március 30-án az MSZMP KB-hoz eljuttatott levelükre választ nem kaptak. Szorgalmazzák a tárgyalások mielőbbi megkezdését. A tárgyalások előfeltételeként szabják, hogy azon a kerekasztalt alkotó valamennyi szervezet részt vegyen. A tárgyalások formájaként kétoldalú tárgyalási formát javasolnak az MSZMP delegációja, illetve az EKA delegációja között. A tárgyalás pontjait némileg kibővítve sorolja fel a dokumentum. Tárgyalni kívánnak az országgyűlési választások időpontjáról és ezen kívül hét témakörről:

• a pártok megalakulásáról és működéséről;
• a sajtó- és információs törvényről;
• a büntető törvénykönyv és a büntető eljárásjogi törvény módosításáról;
• a választójog újraszabályozásáról;
• a népszavazásról;
• a demokratikus átmenetet akadályozó rendelkezések hatályon kívül helyezéséről;
• és végül az erőszakos visszarendeződés elleni garanciák biztosításáról.

Felhívják az MSZMP vezetését, hogy fejezze ki tárgyalási szándékát, most már nem általánosságban, hanem konkrétan az EKA-val és az EKA szervezeteivel.

A tárgyalások előkészítése, az előkészítő megbeszélések végül is majdnem két hónapot vettek igénybe. A hét hétig tartó előkészítő megbeszéléseken az EKA részéről Tölgyessy Péter és Sólyom László vett részt, míg az MSZMP részéről Fejti György KB titkár és Pozsgay Imre. Az MSZMP Központi Bizottságának válasza május 8-án elfogadott határozatában jelenik meg, amelyben javasolja "politikai egyeztető fórum" létrehozását. Javasolja, hogy a tanácskozások megkezdése előtt a résztvevők nyilvánítsák ki, hogy tiszteletben tartják az alkotmányosság elveit, elismerik egymást egyenrangú tárgyalófélnek, a tanácskozás ideje alatt tartózkodnak minden olyan egyoldalú lépéstől, amely meghiúsítaná a tárgyalások eredményességét. Kívánatosnak tartják, hogy politikai megállapodások előzzék meg a törvényalkotást. A május 8-i KB határozatban már nem szerepel a tárgyalások feltételeként a szocialista társadalmi berendezkedés és fejlődés elfogadása.

Az MSZMP tárgyaló partnernek fogad el minden olyan szervezetet - köztük az Ellenzéki Kerekasztalhoz tartozókat is -, amelyek az alkotmányosság talaján állnak és kötelezettséget vállalnak az egyesülési törvényen alapuló működésre.

Az egyeztető fórum napirendjére a politikai rendszer reformjával, a demokratikus átment megvalósításával kapcsolatos sarkalatos törvények témakörét javasolják, így:

• az Alkotmánybíróságról;
• a köztársasági elnöki intézményről;
• a pártokról;
• a választójogról;
• a tájékoztatásról és az információról szóló törvénytervezeteket.

Szükségesnek tartja az MSZMP, hogy sor kerüljön a pártok működési feltételeinek rendezésére - a kormányzati szervek bevonásával - a megbeszélések részeként. Javasolják a gazdasági válság leküzdésére, a szociális feszültségek enyhítésére irányuló intézkedések kidolgozását is.

Ügyrendi javaslatai keretében javasolja az MSZMP, hogy a tanácskozások plenáris üléseken és bizottságokban folyjanak. A felek azonos időtartamú felszólalási lehetőséget kapjanak. A plenáris ülések helyszíne az Országgyűlés épülete legyen, a plenáris ülések a sajtó számára nyilvánosak legyenek, viszont a bizottságok zárt ajtók mögött dolgozzanak.

Az EKA 1989. május 18-án "üdvözlő levelet" küldött az MSZMP Reformkörök II. szegedi találkozására. Ezen a napon lépett be az EKA-ba a KDNP.

IV. 2. A NEKA: a "második kerekasztal"

A Nemzeti Kerekasztal megalakulására 1989. június 13-án a Parlament épületének Vadásztermében került sor. Az ülést Szűrös Mátyás, az országgyűlés elnöke nyitotta meg. A három oldal résztvevői közül Grósz Károly az MSZMP részéről, Kónya Imre a kilenc szervezetet magába tömörítő EKA részéről és Kukorelli István, a hét szervezetet magába foglaló harmadik oldal részéről üdvözölték a NEKA megalakulását és a tárgyalások megkezdését.

Az első érdemi megbeszélésre az 1989. június 21-i plenáris ülésen került sor. Hat albizottság felállításában állapodtak meg, amelynek a feladatai:

• az Alkotmány módosításának a kidolgozása;
• a politikai pártok működésének és gazdálkodó tevékenységének szabályozása;
• az országgyűlési választások előkészítése, a büntető törvénykönyv és a büntető eljárási törvény módosítása;
• a tájékoztatás és az információs ügyek megtárgyalása;
• az erőszakos megoldásokat kizáró jogi garanciákat megtárgyaló albizottság felállítása.

Antall József 1989. június 13-ától kapcsolódott be a NEKA tárgyalásaiba. A tárgyalásokon szakmai és politikai vezérszerepet Antall József, Tölgyessy Péter és Orbán Viktor játszott. Az MSZMP részéről Fejti György kezdetben próbálta taktikai manőverekkel lelassítani és megakadályozni a megállapodás megszületését. A hazai sajtó a "politikai Bermuda-háromszögben evező hajóként" aposztrofálta a NEKA-t. Augusztustól Pozsgay Imre vette át az MSZMP tárgyaló delegációjának a vezetését, aminek következtében jelentősen felgyorsultak az események.

A nyár folyamán majdnem megfeneklő tárgyalások augusztus második felében gyorsultak fel. Ehhez nagymértékben hozzájárult az MSZMP Politikai Intéző Bizottságának (PIB) 1989. augusztus 15-i határozata a politikai egyeztető tárgyalások felgyorsításáról. A PIB határozatát az MSZMP négytagú elnöksége 1989. augusztus 28-i ülésén jóváhagyta. A dokumentum szerint az MSZMP fontos érdeke, hogy az átmenet fő politikai és jogi kérdéseiben létrejöjjön a konszenzus és a megegyezés. A határozat megállapítja, hogy az Alkotmány egyes elvi tételeiben, a köztársasági elnöki jogintézmény és az MSZMP vagyoni helyzete kérdésében jelentős ellentétek vannak a politikai egyeztető tárgyalásokon résztvevő felek között.

A dokumentum rögzíti az MSZMP tárgyaló csoportjának tárgyalási pozícióját:

• A békés politikai átmenethez és a többpártrendszerű berendezkedés megteremtéséhez szükséges alkotmánymódosításokat vállalják. Az Alkotmányban a szocializmus kifejezés mint alapérték egy helyen szerepeljen. Ezzel együtt jelenjenek meg a polgári szabadságjogok érvényesülésének garanciái is.
• Szükség van a köztársasági elnöki intézmény létrehozására. Ragaszkodni kell a népszavazás útján történő elnökválasztáshoz. A köztársasági elnököt az általános választásokkal egyidejűleg válasszák meg.
• Szorgalmazniuk kell az Alkotmánybíróság felállítását. Először öt bíró megválasztását javasolják, az intézmény létrehozását az új parlament feladatává teszik.
• Elfogadják az állampolgári jogok szóvivője, valamint a legfőbb Állami Számvevőszék intézményének a létrehozását. Megegyezés esetén ezeket az intézményeket már a jelenlegi parlament is létrehozhatja.
• Elutasítják, hogy a pártok működésére vonatkozó jogi szabályozás tárgykörébe vonják az MSZMP és a többi társadalmi szervezet pénzügyi, vagyoni helyzetének a kérdését. Ugyanakkor egyértelművé teszik, hogy az MSZMP határozott szándéka, hogy vagyoni helyzetét saját funkciójának változásához igazítja. Jelentős nagyságrendben átad ingatlanokat az állami szerveknek, oktatási, egészségügyi, szociális és más célokra. Az MSZMP támogatja, hogy az állami szervek segítsék elő az új, illetve újból működő pártok alap-infrastruktúrájának megteremtését.
• Elfogadják a pártok jogi szabályozásával összefüggésben, hogy az alkotmánybírák és a bírák egyesülési jogát az alkotmány korlátozza; úgy vélik azonban, hogy biztosítani kell a katonák, rendőrök egyesülési jogát, az ő párttagságuk korlátozása alapvető emberi szabadságjogokat sértene; készséget mutatnak, hogy a közhatalmi intézményekben ne működjenek pártszervezetek.
• Az MSZMP elfogadja, hogy a pártok nem épülhetnek be a munkahelyek szervezeti, vezetési struktúrájába, munkaidőben a munkahelyeken semmiféle tevékenységet nem folytathatnak; a pártok munkahelyi szerveződésében azonos lehetőséget kell biztosítani a pártok működéséhez.
• Elfogadható az MSZMP számára kompromisszumos megoldásként, hogy 350 képviselői helyre fele-fele arányban listás, illetve egyéni választókerületi rendszerben válasszák a képviselőket.

V. A NEKA megállapodás

Az augusztus végén felgyorsuló tárgyalások eredményeképpen 1989. szeptember 18-án került sor a politikai egyeztető tárgyalások keretében elfogadott megállapodás ünnepélyes aláírására.

Video ^|3}| : A NEKA tárgyalások első szakaszának lezárása

Melléklet:  A NEKA megállapodás szövege  

A megállapodás ténylegesen az MSZMP radikális reformszárnyának és az EKA-ba tömörült ellenzéki pártoknak az álláspontját tartalmazta.

A NEKA munkájában több mint 1000 közreműködő vett részt. Közvetlenül tárgyaló személyként 60 politikus és szakember kapcsolódott be a megállapodás és a megállapodáshoz csatolt 6 törvénytervezet kidolgozásába. A Nemzeti Kerekasztal-tárgyalásokon résztvevő és az aláírásra összegyűlt 17 szervezetből végül is 15 írta alá a megállapodást. Az Ellenzéki Kerekasztal 9 pártja közül kettő, a Szabad Demokraták Szövetsége és a FIDESZ azért nem írták alá a megállapodást - bár kulcsszerepet játszottak annak előkészítésében -, mert nem értettek egyet a köztársasági elnöknek a szabad parlamenti választások előtti és közvetlen megválasztásával.

A megállapodáshoz csatolt 6 törvényjavaslat a következő volt:

1. Az Alkotmányt módosító tervezett törvényjavaslat;
2. Az Alkotmánybíróságról szóló törvény;
3. A pártok működéséről és gazdálkodásáról szóló törvény;
4. Az országgyűlési képviselők választásáról szóló törvény;
5. A Büntető Törvénykönyv módosításáról szóló törvény;
6. A büntetőeljárásról szóló törvény módosításáról szóló törvény.

A megállapodásba foglalt feladatok címzettje a kormány és az országgyűlés. A felek felkérik a kormányt, hogy gondoskodjék arról, hogy a törvényjavaslatokat az országgyűlés elé terjessze. A megegyezés időbeli hatályát a szabad választások útján létrejövő új országgyűlés alakuló üléséig tartó időben határozzák meg. A politikai megállapodások tehát ezen időszakra vonatkoznak.

A megállapodás rögzíti, hogy az egyeztető tárgyalások résztvevői politikai, illetve személyi sérthetetlenséget élveznek a megbeszélésekkel összefüggésben kifejtett tevékenységükért. Felkérik a belügyminisztert, az igazságügy-minisztert, a legfelső bíróság elnökét és a legfőbb ügyészt, hogy az érintettek e sérthetetlenségét biztosítsák.

A kormány feladatául szabják, hogy a pártok és a megújuló társadalmi szervezetek működéséhez szükséges "méltányos feltételeket megteremtse, a képviselőválasztás jelöltjeinek kampányára az állami költségvetésből mintegy százmillió forintot biztosítson", kérik a Munkásőrség "visszafejlesztését". Erre októberben (1989. évi XXX. évi törvény) sor is került, a jogutód nélküli feloszlatás formájában és a fegyverek begyűjtésével.

A háromoldalú Nemzeti Kerekasztal 1989. június 13-tól 1989. szeptember 18-ig működött, és ez alatt az idő alatt töltötte be történelmi szerepét a megegyezéses magyar rendszerváltásban. Legfontosabb szerepe az volt, hogy egy plurálisan megszerveződött döntéshozó szervezetbe, hatalmi centrumba integrálta a legfontosabb rendszerváltoztató erőket. A NEKA mindhárom oldala plurálisan szerveződött politikai intézmény volt:

1. Az EKA pártjai és résztvevői eleve megtartották szervezeti és politikai önállóságukat, és a kialakuló versengő többpártrendszer meghatározó politikai erői voltak a megállapodás előtt és maradtak a megállapodás után is.
2. Az MSZMP belső pluralizáltsága 1988 májusa óta nyilvánvaló volt, 3-4 egymástól lényegesen eltérő "belső párt" működött benne. Az éles belső megosztottság megmutatkozott Fejti György tárgyalásvezető húzó-halasztó, az átmenetről szóló megállapodást akadályozó szerepében. , ami majdnem a NEKA csődjéhez vezetett.
3. A NEKA harmadik oldalához tartozó 7 szervezetet szinte semmi sem fűzte egymáshoz. A "harmadik oldal" léte is az MSZMP Fejti féle vonalának taktikai akciója volt, azért, hogy ne egyedül kelljen tárgyalnia és megegyeznie az EKA-val, s hogy ne az MSZMP legyen a "legbaloldalibb" szervezet a tárgyalók között, hanem például a Münnich Ferenc Társaság vagy az Antifasiszták és Ellenállók Szövetsége.

A NEKA legfontosabb pártjai az MDF és az SZDSZ voltak. A két párt tárgyaló delegációi és szakértői dolgozták ki a legfontosabb törvénytervezeteket, a megállapodás szövegtervezetét.

A NEKA harmadik legfontosabb résztvevője a rendszerváltást és annak politikai-jogi keretit fokozatosan elfogadó MSZMP tárgyaló delegációja. Az MSZMP reformvezetői és testületei rendszerváltoztató politikai erővé váltak a NEKA tárgyalások előtt 1989 tavaszától és a NEKA tárgyalások alatt.

A NEKA politológiai szempontból

• parlamenten kívüli intézmény volt, amely plurálisan szervezett, egymástól lényegesen eltérő, de a rendszerváltás politikai-jogi kereteit elfogadó szervezetekből állt;
• a Megállapodás és a hozzá kapcsolódó 6 törvénytervezet elfogadásával a magyar átmenetet meghatározó hatalmi szervezet és centrum volt;
• szociológiai értelemben a rendszerváltoztató törvénycsomag kidolgozása és elfogadása révén alkotmányozó hatalomként működött;
• a megállapodás révén a kormányt és az országgyűlést a törvénytervezetek benyújtására és elfogadására kényszerítő hatalmi erőként lépett fel;
• a NEKA és szervezetei, valamint politikai erői a rendszerváltás történelmi legitimációját biztosították, megkérdőjelezhetetlenné téve és igazolva a rendszerváltás politikai megegyezésen alapuló és kompromisszumos formáját és tartalmát.

Melléklet: A NEKA tárgyalások résztvevői

VI. A rendszerváltoztató törvények három csoportja

Az alábbiakban a rendszerváltoztató törvények három nagy csoportját ismertetem.

I.
A kormányzati apparátus előkészítette és beterjesztette az Országgyűlés elé azokat a törvényjavaslatokat, amelyek még a NEKA megállapodás előtt születtek meg és rendszerváltoztató szerepet töltöttek be. Az 1989 első felében elfogadott törvények többsége ma is része a magyar jogrendszernek. Ilyenek az

• az egyesülési jogról szóló törvény (1989. évi II. tv.);
• a gyülekezési jogról szóló törvény (1989. évi III. tv.);
• a sztrájkról szóló törvény (1989. évi VII. tv.);
• a gazdálkodó szervezetek és a gazdasági társaságok átalakulásáról szóló törvény (1989. évi XIII. tv.);
• a népszavazásról és a népi kezdeményezésről szóló törvény (1989. évi XVII. tv.).

II.
A NEKA tárgyalások megindulása után - az ellenzéki pártok kérésére - további nagy jelentőségű törvényeket a kormány már nem terjesztett az Országgyűlés elé.

A NEKA "rendszerváltoztató sarkalatos törvényeit" - a kormány előterjesztése alapján - 1989. október 17. és 20. között fogadja el az Országgyűlés:

• az Alkotmány módosításáról szóló 1989. évi XXXI. törvényt;
• az Alkotmánybíróságról szóló 1989. évi XXXII. törvényt;
• a pártok működéséről és gazdálkodásáról szóló 1989. évi XXXIII. törvényt;
• az országgyűlési képviselők választásáról szóló 1989. évi XXIV. törvényt;
• a köztársasági elnök választásáról szóló 1989. évi XXXV. törvényt.

Az 1985-ben megválasztott Országgyűlés legemlékezetesebb órái azok voltak, amikor az Országgyűlésben 1989. október 21-én bejelentették, hogy október 23-án Szűrös Mátyás, az Országgyűlés elnöke mint ideiglenes köztársasági elnök fogja kikiáltani a Magyar Köztársaságot.

Video ^|4}| : A Köztársaság kikiáltása

Az Országgyűlés november 23-án megválasztotta az Alkotmánybíróság első 5 tagját, s az Alkotmánybíróság 1990. január 1-jén megkezdte működését. A következő 5 tagot az új választások után megalakult Országgyűlés választotta meg 1990 júniusában.

Az 1989 júniusában elfogadott népszavazási törvény alapján - támogató aláírások összegyűjtése után - kötelező népszavazást ír ki az Országgyűlés 1989. november 26-ára. Az első országos népszavazás (az ún. "négy igenes népszavazás") kérdései közül három - a Munkásőrség feloszlatása, a munkahelyi pártszervezetek megszüntetése már megtörtént, az MSZMP vagyoni elszámoltatása pedig ekkorra már elkezdődött. Jelentősége már csak a köztársasági elnök választásának volt. A tét az volt, hogy az első köztársasági elnök megválasztására még a választások előtt - a tervek szerint az év végéig vagy januárban - kerüljön-e sor, és hogy a köztársasági elnököt közvetlenül a nép válassza-e? A szavazásra jogosultak 58 %-a vett részt a népszavazáson, és a résztvevők 50,07 %-a szavazott a parlamenti választások utáni elnökválasztásra.

A népszavazást kezdeményező SZDSZ-nek és Fidesznek a legfőbb célkitűzése az volt, hogy megakadályozzák az akkor nagy esélyes Pozsgay Imrének (az MSZP jelöltjének) a köztársasági elnökké választását. Ez a népszavazás tette országosan ismert párttá egyúttal az SZDSZ-t.

III.
Az országgyűlés 1990-ben még elfogadta A lelkiismereti és vallásszabadságról, valamint az egyházakról szóló 1990. évi IV. törvényt, amely az utolsó rendszerváltoztató törvény volt, amit az 1985-ben megválasztott parlament fogadott el.

Az 1990. március 25-i és az április 8-ai kétfordulós választások eredményeképpen a parlamenti képviselői helyek 42,4 %-át az MDF, 23,8 %-át az SZDSZ, 11,4 %-át az FKgP, 8,6 %-át az MSzP, 5,4 %-át a Fidesz, 5,4 %-át a KDNP, 0,5 %-át az Agrárszövetség szerezte meg. Az új országgyűlés 1990. május 2-án tartotta alakuló ülését.

Április 29-én az MDF és az SZDSZ vezetői pártközi megállapodást írtak alá, melyet az országgyűlés alakuló ülésének napján hoztak nyilvánosságra. A megállapodás legfontosabb pontjai a következők voltak:

• a két párt támogatja a kétharmados többséghez kötött törvények számának csökkentését;
• a kormánnyal szemben az ún. konstruktív bizalmatlansági indítvány bevezetését;
• a köztársasági elnököt az országgyűlés válassza meg;
• a köztársasági elnöki pozícióra Göncz Árpádot jelölik.

Melléklet: A paktum

A rendszerváltoztató országgyűlésben 1990. május 23-án megszavazták az új kormányt, melyet az MDF, az FKgP és a KDNP koalíciója alakított Antall József vezetésével.

Az országgyűlés június 19-én módosította az Alkotmányt az 1990. évi XL. törvénnyel az MDF-SZDSZ megállapodásnak megfelelően. Göncz Árpádot az országgyűlés 1990. augusztus 3-án - az első fordulóban - megválasztotta a Magyar Köztársaság elnökévé.

Video ^|5}| : Göncz Árpád megválasztása

Az alkotmányos rendszerváltás törvényei közül már csak az önkormányzatokra vonatkozó törvények megalkotása hiányzott. Ezt a törvényhozási feladatot az új országgyűlés 1990 augusztusában teljesítette, amikor elfogadta az önkormányzatokról szóló, és az önkormányzati képviselők és polgármesterek megválasztásáról szóló törvényeket.

Ezek a törvények szüntették meg Magyarországon a szovjet típusú "tanácsrendszert". Az önkormányzati választásokra 1990. szeptember 30-án és október 14-én került sor. A közvetlenül választott polgármesterek között 83 % független, párton kívüli volt. A rendszerváltoztató törvények harmadik csoportját már az új országgyűlés fogadta el 1990 nyarán, ez a testület hozta létre a Köztársaság új alkotmányos intézményeit.

VII. Az alkotmányos rendszerváltás tartalma és összegezése

A rendszerváltás tartalmát leginkább az alkotmányos rendszer és a társadalmi berendezkedés változásán keresztül tudjuk érzékeltetni, ezt szemlélteti az alábbi táblázat:

Melléklet: Az alkotmány három preambuluma: 1949, 1972, 1989

VIII. A rendszerváltás összefoglaló értékelése

A magyarországi rendszerváltás előre nem látható és példanélküli nemzetközi történelmi változtatásoknak a része volt. Az európai kommunista berendezkedésű országok nemzetközi birodalma a világtörténelemben példátlan gyorsasággal - mintegy három év alatt - tíz országban omlott össze. Az összeomlott kommunista birodalom területén mintegy húsz új állam jött létre. A kommunista világbirodalom összeomlása tervezhetetlen és előreláthatatlan volt még 1989 őszén is. A nemzetközi méretű rendszerváltás folyamata mintegy négyszázmillió embert érintett.

Az európai kommunista világbirodalom a II. világháború után ugyancsak mintegy három év alatt jött létre 1945 és 1948/49 között. A nemzetközi méretű "kierőszakolt rendszerváltások" sorozata egy diktatórikus nemzetközi világbirodalom kialakulását eredményezték.

A kommunista birodalom összeomlásában Magyarországnak kiemelkedő - sok tekintetben a nemzetközi kommunista rendszer összeomlását elindító - szerepe volt. Az előadás végén összefoglaljuk a magyarországi rendszerváltás legfontosabb mozzanatait és jellemzőit.

A magyarországi rendszerváltás a szocializmus válságtüneteinek és okainak (válságdiagnózisok) feltárásával, leírásával, majd tömeges felismerésével, valamint a válságdiagnózisokhoz kapcsolódó radikális reformprogramok kidolgozásával és nyilvános vitáival indult el 1987-ben.

A válságdiagnózisok és a radikális reformok szélesedő társadalmi vitái 1988-89-ben a szocialista társadalmi berendezkedés totális válságának és megreformálhatatlanságának felismeréséhez és a tudatosodásához, ezzel együtt a rendszerváltás követelésének megfogalmazásához vezetett.

A rendszerváltás kezdetétől plurálisan szerveződő rendszer- és politikai ellenzék (az EKA résztvevői) az állampártban - a belső átalakulások és hatalmi harcok eredményeképpen fokozatosan - vezető pozícióba kerülő radikális reformerekkel hozták létre és működtették a rendszerváltás intézményes hatalmi, döntéshozó szervezetét, a NEKA-t. A NEKA 1989 nyarán és őszén parlamenten kívüli, plurális szerveződésű (többpárti és többoldalú) alkotmányozó és törvényhozó szervezetként működött, a kiegyezéses rendszerváltoztatás hatalmi centrumaként és intézményeként funkcionált.

A rendszerváltoztatás szervezett politikai erők és intézmények kiegyezése (szabályozott tárgyalás, közösen kialkudott és elfogadott kompromisszumok) alapján játszódott le.

A tárgyalásos úton, kiegyezéses formában eldöntött rendszerváltás egyik aktora az átalakult állampárt, továbbá a végrehajtásra kötelezett kormányzati apparátus és a rendszerváltás törvényalkotását vállaló Országgyűlés volt.

A rendszerváltoztatás tömeges keretek között, erőszak alkalmazása nélkül zajlott le. A rendszerváltást végig kísérő politikai tüntetések, tömegmegmozdulások, nagyszámú résztvevővel megtartott nyilvános rendezvények felerősítették a szocialista rendszer alternatíváinak megfogalmazódását, majd egyre határozottabb követelését. Tágították a politikai mozgásteret és ösztönzően hatottak a túlhaladott politikai megoldások elvetésére, és korábban elképzelhetetlennek és megvalósíthatatlannak tűnt megoldások, alternatívák képviseletére. A rendszerváltás tömegtámogatással, de szervezett politikai erők tárgyalásai révén valósult meg. A tömegtámogatások és a rendszerváltás elementáris erejű társadalmi követelése adta a politizáló értelmiségi csoportok kiegyezéséhez a társadalmi legitimációs alapot a rendszerváltás folyamatában.

A rendszerváltás a politikai rendszer hatalmi viszonyainak és intézményeinek az átalakításával kezdődött, de felgyorsított menetben terjedt ki a gazdasági, az oktatási, a kulturális, a tömegtájékoztatási alrendszerekre egyaránt.

A rendszerváltás rendezett körülmények között zajlott le, a politikai, kormányzati és a gazdasági alrendszerek megőrizték működőképességüket, az országot működőképes és kormányozható állapotban vehette át a választások után az új kormánykoalíció és az új politikai vezetés.

A rendszerváltás eredményeképpen - majdnem ötven év után - Magyarország lekerült arról a történelmi kényszerpályáról, amely történelmi sorsát, fejlődésének jellegét és tartalmát elemi erővel meghatározta. Magyarország jövője nyitottá vált, a szocialista, diktatórikus nemzetközi politikai, gazdasági és katonai rendszerből kiszakadva a szabad és demokratikus államok közösségének részévé válhatott.
Magyarország társadalmi berendezkedését a piacgazdaság, a parlamenti demokrácia, a versengő többpártrendszer és az alkotmányos jogrendszer uralma határozza meg.