A Szegedi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Karának Élettani Intézetében egyetemi tanár, az Országos Pszichiátriai Központ tudományos referense. 1996 óta foglalkozik a mentális zavarok kezelésével és kutatásával. Érdeklődésének középpontjában a biológiai és a pszichológia tényezők kölcsönhatása áll, különös tekintettel az érzékeléssel és a tanulással kapcsolatos folyamatokra. 2006-ban habilitált, 2007-ben nyerte el az MTA doktora címet. Tudományos munkássága során több mint 150 közleménye jelent meg. Az Academia Europaea tagja.





A Magyar Tudományos Akadémia elnöke 2009. januárjában felhívást tett közzé annak érdekében, hogy kimagasló teljesítményű fiatal kutatóknak lehetőséget teremtsen az MTA kutatóintézeteiben új kutatócsoportok létrehozására. A kezdeményezés célja, hogy haza csábítsa a jelenleg külföldön dolgozó, már jelentős eredményeket elért magyar kutatókat, illetve itthon tartsa a legkiválóbbakat, hogy akadémiai intézetek kutatócsoportjainak vezetőiként a következő években nemzetközileg is meghatározó, ígéretes kutatási programokkal növelhessék az egyes kutatóintézetek és Magyarország versenyképességét.
Legalábbis ez derült ki a Tardos Gábor matematikussal, a Lendület program egyik nyertesével készült beszélgetésből. A digitális kódok újszerű megalkotója szereti a Harry Pottert, ráadásul a fia gyakran győzedelmeskedik felette a különböző logikai játékokban.
„Én azt szeretem, ha egy kérdésre ki lehet hozni egy nagyon egyszerű, nagyon világos választ, úgy, hogy a kettő közötti út esetleg nem nyilvánvaló.”
Interjú Kóczy Á. László matematikus-közgazdásszal, a Lendület program nyertesével