Tardos Gábor matematikusként végzett az ELTE-n 1987-ben, ahol egy év múlva szerzett doktori fokozatot. Jelenleg a kanadai Simon Fraser Egyetem Számítástudományi tanszékének professzora. Kiemelkedően eredményes matematikus, aki a matematika több ágában ért el áttörést jelentő eredményeket. Tardos Gábor kutatási területe egyebek mellett digitális dokumentumok ujjlenyomat kódjainak tervezése, a kódok kapacitásának vizsgálata. Az ujjlenyomat beépítése a digitális adathordozóba meglehetősen költséges, ezért lényeges a kód hosszának csökkentése. Tardos Gábor egy olyan eljárást dolgozott ki, ami a korábban létezőknél lényegesen rövidebb ujjlenyomat kódot eredményez. Ő az egyetlen olyan magyar kutató, akinek a dolgozatait rendszeresen elfogadják az elméleti számítógép-tudomány legjelentősebb konferenciasorozatán, a STOC-on.





A Magyar Tudományos Akadémia elnöke 2009. januárjában felhívást tett közzé annak érdekében, hogy kimagasló teljesítményű fiatal kutatóknak lehetőséget teremtsen az MTA kutatóintézeteiben új kutatócsoportok létrehozására. A kezdeményezés célja, hogy haza csábítsa a jelenleg külföldön dolgozó, már jelentős eredményeket elért magyar kutatókat, illetve itthon tartsa a legkiválóbbakat, hogy akadémiai intézetek kutatócsoportjainak vezetőiként a következő években nemzetközileg is meghatározó, ígéretes kutatási programokkal növelhessék az egyes kutatóintézetek és Magyarország versenyképességét.
Legalábbis ez derült ki a Tardos Gábor matematikussal, a Lendület program egyik nyertesével készült beszélgetésből. A digitális kódok újszerű megalkotója szereti a Harry Pottert, ráadásul a fia gyakran győzedelmeskedik felette a különböző logikai játékokban.
„Én azt szeretem, ha egy kérdésre ki lehet hozni egy nagyon egyszerű, nagyon világos választ, úgy, hogy a kettő közötti út esetleg nem nyilvánvaló.”
Interjú Kóczy Á. László matematikus-közgazdásszal, a Lendület program nyertesével