-
1. ábra
|1|
-
2. ábra
|2|
-
3. ábra
|3|
-
4. ábra
|4|
-
5. ábra
|5|
-
6. ábra
|6|
-
7. ábra
|7|
-
8. ábra
|8|
-
9. ábra
|9|
-
10. ábra
|10|
-
11. ábra
|11|
-
12. ábra
|12|
-
13. ábra
|13|
-
14. ábra
|14|
-
15. ábra
|15|
-
16. ábra
|16|
-
17. ábra
|17|
-
18. ábra
|18|
-
19. ábra
|19|
-
20. ábra
|20|
-
21. ábra
|21|
-
22. ábra
|22|
-
23. ábra
|23|
-
24. ábra
|24|
-
25. ábra
|25|
-
26. ábra
|26|
-
27. ábra
|27|
-
28. ábra
|28|
-
29. ábra
|29|
-
30. ábra
|30|
-
31. ábra
|31|
-
32. ábra
|32|
-
Video : Beethoven: V. szimfónia részlet
|1|
-
Video : Schumann
|2|
-
Video : Vérdi: Négyes a Rigoletto c. operából
|3|
-
Video : Paganini: La Campanella
|4|
-
Video : Wagner: Trisztán előjáték
|5|
-
Video
|6|
Vásáry Tamás
Liszt Ferenc - a médium és a média
I. A sokarcú Liszt
Gyakran merül fel a kérdés egy-egy alkotó esetében: hogyan lehetséges, hogy mint művész és mint ember ilyen különböző képet mutasson? A legjobb példa erre a Liszthez legközelebb álló kortárs zseni, az istenekről szóló muzsikájában istenire, emberi mivoltával rácáfoló Wagner. Nos, Liszt esetében művei nem szolgálnak cáfolatul, ellenkezőleg, hű portrét festenek alkotójukról. Gondoljunk csak néhány festményre, képre, rajzra vagy akár karikatúrára: Liszt mint zenefejedelem, a nők bálványa, az abbé, a jóságos ősz mester tanítványai körében, a kortárs műveket bemutató karmester. De mind e vizuális ábrázolásoknál hívebb és hitelesebb az, amit halhatatlan zenéjében hallhatunk, és hallatlan játékában hallottak. Ennyi formában, színben megmutatkozó sokféleség láttán joggal kérdezhetjük: vajon egyetlen emberről, avagy a mindenkiről szóló ábrázolások- é ezek?
- |7|
Tudjuk, minden emberben más és más arányban, potenciálisan ott van minden tulajdonság. Egyesek napvilágra kerülnek, mások homályban lapulnak. Lisztnél széles vászonra vetítve, rivaldafényben, lenyűgöző módon nyilvánul meg az emberi tulajdonságok, képességek, különbözőségek elképesztő sokasága - és ezt halljuk zenéjében is. A mai alkalom sugallja: Liszt a mindentudás egyetemes zenei jelensége. Ez teszi képessé arra, hogy magába szívja és kivetítse előző korok művészetét, saját kora alkotásait, sőt megjósoljon eljövendő stílusokat.
II. A kortársak médiuma - a jövő hírnöke
Ez teszi képessé arra, hogy mint előadó- és alkotóművész zongoraátirataiban mintegy műfordítás gyanánt propagáljon szimfonikus zenét, dalt, operát - ily módon válva kora "médiájává". Mert amit ma a rádió, televízió és hangfelvétel tesz, tette Liszt egy személyben. Ahogy egy-egy szerzőhöz nyúlt, abban megnyilvánul, milyen méltó és tökéletes médiuma volt és médiája lett mindegyikőjüknek.
Pillantsunk rá néhányra: mikor Beethoven szimfóniáit zongorán szólaltatta meg, az átirat "csupán" zseniális letét maradt, nem tett hozzá és nem vett el, csak két kézzel megszólaltathatóvá tette a szimfonikus zenekari kompozíciót.
Video |1}| : Beethoven: V. szimfónia részlet
Az animáció megtekintéséhez Macromedia Flash Player 8-ra van szükség. Ingyenesen letöltheti itt.
Schubert vagy Schumann dalainál már a dal szellemének megfelelő variációk hozzáadásával adózik a szerzőnek.
Az animáció megtekintéséhez Macromedia Flash Player 8-ra van szükség. Ingyenesen letöltheti itt.
- |10|
Az operánál az ének és a zenekar mondanivalóját a zongora technikai lehetőségeinek nyelvére fordítja. Így például a Rigoletto négyesénél a tenor hang érzelmi áradását futamok tobzódásával tolmácsolja, mondhatnánk: műfordítja.
Video |3}|
: Vérdi: Négyes a Rigoletto c. operából
Az animáció megtekintéséhez Macromedia Flash Player 8-ra van szükség. Ingyenesen letöltheti itt.
- |11|
(Itt zárójelben megemlíteném a Lisztet nem szeretők védelmére szóló sok olyan interpretációt, amikor is a Lisztnél mindig jelenlévő érzelmi kifejezésről megfeledkezik, vagy talán észre sem veszi azt az előadó zongorista. Ilyenkor csakugyan létrejön egy külsőséges, üres virtuozitás - amit méltatlanul írnak Liszt számlájára.) Pedig a virtuozitás lehet érzelmet kifejező, transzcendens is. Ezt hallotta meg Liszt Paganini (1782-1840) játékában, aminek hatására inspirálva érezte magát arra, hogy a húrok mágiáját saját hangszeréből varázsolja elő.
Video |4}| : Paganini: La Campanella
Az animáció megtekintéséhez Macromedia Flash Player 8-ra van szükség. Ingyenesen letöltheti itt.
Így születtek a Paganini-művekre komponált átiratai, mint például a híres La Campanella.
- |12|
Audio: Liszt: Dante-szimfónia
Video |5}| : Wagner: Trisztán előjáték
Az animáció megtekintéséhez Macromedia Flash Player 8-ra van szükség. Ingyenesen letöltheti itt.
- |13|
(Ismét csak zárójelben álljon itt egy anekdota a művész és az ember már említett, egy személyen belüli kettősségével kapcsolatban: Wagner, az istenek zenésze a hálátlan ember köntösében vonul végig a szobán, ahol felesége, Liszt lánya, Cosima zongorán kísér egy énekesnőt valamelyik Liszt-dalt próbálva. Wagner megáll egy pillanatra: "Kitől van ez a szép dal?". Mire Cosima: "Az apósodtól, Liszttől". "Azt hittem, csak ujjgyakorlatokat ír" - veti oda Wagner.)
De Liszt a távolabbi jövőt is meglátja. Bár öregkorában futólag még találkozik is a fiatal Debussyvel, a francia impresszionizmus zenéjének szűrt fénye feldereng műveiben jóval Debussy születése előtt. Így például a Sposalizióban, amit 42 évvel Debussy E-dúr arabeszkje előtt írt. A Villa d'Este szökőkútjai című kései zongoraművében a később született Ravel-hangzást kicsengeni (Ravel Ondine (Hableány) című művében). Akit végképp nem ismerhetett, az Bartók Béla.
Ha belehallgatunk Liszt Csárdás macabre-jába és Bartók Allegro barbarójába, a jövendölés nyilvánvaló. A Liszt-mű keltezése 1881 - Bartók születésének éve. Hátborzongató egybeesés. Mintha így üdvözölné a nagy öreg magyar mágus a nagy magyar sámán eljövetelét. De ilyen konkrét párhuzamok nélkül is nyilvánvaló, hogy Liszt zenéje - különösen öregkori műveiben - messze túlmutat korán. Elég, ha a hetvenéves korában komponált Szürke fellegek című művének utolsó taktusait idézzük: itt már a 20. századi atonalitás (hangnem-nélküliség) szürke fellegeibe burkolja a hallgatót.
III. Társművészeti inspirációk
Az ezerszínű Liszt nem maradhatott meg csupán a zene határain belül. Ahogyan zongoristaként beutazta Európát (erről mint zenei útinapló szolgálnak Vándorévek című zongoraciklusából a svájci és olasz tájak), bebarangolta a társművészetek: a festészet, szobrászat, költészet birodalmát, és - mint a mindentudás reneszánsz mestere - az ott szerzett leginspirálóbb benyomásairól beszámol a kottalapjain. Tekintsünk rá előbb egy-egy villanásnyira néhány svájci képre: Au lac de Wallenstadt (A wallenstadti tónál), Les Cloches de Geneve (A genfi harangok), Au bord d'une source (Egy forrás partján),
Eglogue (Pásztorének), Orage (Vihar). - az olasz évekből a Velence és Nápoly cím alatt szereplő Gondoliera és Tarantella vagy a már említett A Villa d'Este szökőkútjai.
Az olasz évek társművészeteiből vegyük a már szintén említett Sposaliziót, amely Raffaello Eljegyzés című festményéhez fűződik. Michelangelo szobra ihlette az Il Penseroso-t. A Dante olvasása után írt Dante-szonáta első taktusaiban halljuk a pokol kapuján olvasható felírást "Ki itt belépsz, hagyj fel minden reménnyel." Liszt műveltségét nem vették körül a minden ember műveltségét hitelesítő iskola falai, csakúgy, mint Beethoven esetében - de veleszületett érdeklődése Vergiliusként vezette az irodalom rengetegében.
Szerelmese volt a költészetnek és költője a szerelemnek. Inspiráció forrása volt számára mindkettő: földi szerelem és mennyei költészet. És ahogy hatottak rá, volt azok felvevő médiuma és lett alkotó médiája.
Video |6}|
: Liszt Ferenc: Szerelmi álmok (Notturno, O. Freiligrath versére)
zongorán előadja Vásáry Tamás, táncol Tunyogi Henriette
Az animáció megtekintéséhez Macromedia Flash Player 8-ra van szükség. Ingyenesen letöltheti itt.
Ennek vagyunk tanúi a Freiligrath O lieb című versére komponált dalától és ennek később általa Notturno-nak nevezett, majd a nagyközönség berkeiben Szerelmi álmokként rendkívül népszerűvé vált zongoraátiratától) a Dante Isteni színjátéka, illetve Goethe Faustja által inspirált szimfóniákig. Ugyanez a két irodalmi monumentum két zongoraszonáta ihletőjeként is szolgált, de itt csak a Dante-szonátaként ismert műnél olvassuk az irodalmi forrásra való utalást: "Apres une lecture du Dante" (Dante olvasása nyomán).
IV. A h-moll szonáta: Liszt önarcképe
- |28|
.
IV. 1. A mitikus kezdet: Faust színre lép
A mű a ponttal kezdődik, ami kétszer megismétlődik. A pont tudományos és ezoterikus értelemben a még meg nem nyilvánult, mindent magában foglaló egység, amelyből majd a nagy robbanás (big bang), a minden keletkezik. Erről beszél Stephen Hawking is (Az idő rövid története című könyvében) és az ősi kabbala kether fogalma, de mindennapjaink minden pillanata is, amikor például megtermékenyül a sejt az anyaméhben, és a láthatatlan kicsi pontban ott van a később megnyilvánuló ember minden tulajdonságával. Feltehetően mindez ily módon Lisztnél csak tudattalanja mélyén létezhetett. A kétszer megismételt pont utalhat a földi élet kettősségére. Utána halljuk kétszer a leszálló hangsort (skálát), amit úgy tekinthetünk, mint a sors könyörtelen gravitációjának szimbólumát (ezt a továbbiakban sors-skálaként fogom említeni). Ekkor lép színre Faust, a hős mint a nagy mű főszereplője, főtémája. Itt a hősi gesztus a felkiáltás: "Itt vagyok, én vagyok!!!". Ez még az előadó zongorista számára is hősies gesztus - a mindkét kézre kirótt nagy ugrás miatt. Ez a téma magában hordja az életre jellemző állandó le és fel irányának kettősségét. Ezt a témát látjuk majd a mű folyamán - csakúgy, mint magát az embert az élet vagy életek során - mind megannyi formában, színben, fényben, hangulatban megjelenni. Íme, a wagneri vezérmotívum előhírnöke.
Nézzünk meg néhányat a fausti főtéma különböző megjelenéseiből: Faust a hős; Faust ellágyul a szerelem sejtelmében ábrándozva; a létet vállaló Faust férfiassága öntudatában; a harcokban bátor Faust; az enyelgő; a léttel kétségbeesetten viaskodó; a sorssal birkózó Faust.
De Faust színrelépése után közvetlenül megjelenik Mefisztó is torz alakjával, kaján gúnykacajával, és máris elkezd kísérteni. Faust sziklaszilárd, de Mefisztó is hatalmassá nő. Elindul a harc kettőjük közt (a jobb kézben Faust, a balban Mefisztó).
IV. 2. Az önarckép kikerekedése: Mefisztó és Margit
Lehetne nagyobb ellentéte a torz Mefisztónak, mint az elbájoló, ártatlan szépség, Margit - aki maga a zenét öltött szerelem, a dallammá vált ideál? És mégis: Mefisztó és Margit valahol egy és ugyanaz. Hogy lehet ez? Nézzük csak meg a Mefisztó-témát. Lassítsuk le. Tegyük át magasabb regiszterbe, három hanggal följebb, és íme - itt áll előttünk Margit. Döbbenetes ötlet, döbbenetes élet. Liszt, a nőhódító, Liszt, az abbé. Ezen a ponton érünk el Liszt életének sarkalatos problémájához, a nők és a vallás közötti dilemmához. Lisztben a nő és az ördög valahol egy és ugyanaz. Így a Mefisztó- és Margit-témák dallamazonosságának tükrében láthatjuk Lisztet, az abbét és nőhódítót. Itt válik a mű önvallomássá. Liszt számára a nő mindig megmaradt kísértőnek.
Mefisztó és Margit ellentétében, mely ugyanakkor egység is mint tükörben a nőhódító és az abbé kettősségére ismerünk rá egy emberen belül. Liszt számára a nő mindig megmaradt kísértőnek. Nála a sok kielégülés nem vezetett beteljesüléshez. Nála a sóvárgó, majd lángoló szerelem sohasem válik úgy, mint Schumannnál, társi, családi melegséggé. Ezt szimbolizálja élete utolsó szakaszának kapcsolata is, amikor már kész volna a házasságra Sayn-Wittgenstein hercegnével, de a terv különböző intrikák és gáncsok következtében Liszt minden igyekezete ellenére is meghiúsul. Talán ha annak idején a 17 éves Liszt elvehette volna Caroline de Saint-Cricq-et, ha a gróf papa nem dobja ki az arisztokrata lányához nem méltó "zongoratanárkát", Liszt élete másképp alakulhatott volna. De így a szerelmek és a vadházasság viharától tépázva, lángolva, bűntudat tüzétől emésztve vetette magát az egyetlen tiszta Margit helyett a Mefisztó-Margitok sokaságának karjaiba. Elgondolkodhat a fiziológus, hogy lehet az, hogy míg Beethoven, Schubert, Schumann, Paganini - hogy csak néhány zsenit említsek - már első szerelmi kalandjaik során áldozatául váltak koruk végzetes férfi betegségének, Liszt e kalandok sokszorosa és jóval hosszabb élete során egészséges maradt? Talán ezt is Saint-Cricq grófnak köszönhette, hisz miatta nem vehette feleségül élete első és igazi nagy szerelmét, mert nem volt arisztokrata, és talán ezért is vagy csak azért is kalandjainak gyümölcseit előszeretettel szakította le az arisztokrácia családfáiról.
- |31|
De térjünk vissza a szonáta témáinak megtekintéséhez. A bevezető két kozmikus motívum, a pont és a sors-skála, valamint a három fausti főszereplő témái mellett ott van a Liszt tudatában és tudatalattijában egyaránt meghatározó jelentőségű vallási érzület is, az ember képzeletében élő Isten-kép, amely hatalmas orgonahangzású zenében nyer kifejezést. Ez a téma is, akár a többi, megy át változáson, így látjuk ennek az Istennek haragvó arcát is, disszonanciával kérlelhetetlenné keményítve. A mű középrészében halljuk a megbékélés, bölcsesség, tiszta szeretet és tiszta szerelem zenéjét, majd sok fausti küzdelem után ennek apoteózisát egy trisztáni ölelésben. A zene lenyugszik, a szerelmesek idillikus szerelemben elszunnyadnak egymás karjában.
IV. 3. Faust meghasonlása
És ekkor, a baljós csend feszültségében ismét megjelenik a mű elején hallott két pont és a sors-skálák, a második kissé eltorzítva - ily módon készítve elő Mefisztót, aki gúnyvigyorral táncolja körül az alvó szerelmeseket. Ezért is halk, de mégis démonikus itt a zene. Most Faust alakját ölti magára Mefisztó, úgy, hogy a dallam Fausté, a karakter és a tempó Mefisztóé. Így is mondhatnánk: Faust gúnyájában gúnyolja Faustot. Mellette végig ott van a sajátja témája is. Erről a részről mondja Bartók akadémiai székfoglaló beszédében, "a minden külső hatásról lemondó sötét coda... - a legnagyobbat a legvégére hagyva - a pokolian sziporkázó fugato... a legnagyszerűbb muzsikához tartozik". Ennek az ördögi fugatónak a vége felé már külön válik, majd szembesül egymással Faust és Mefisztó. Ekkor Faust Mefisztó hatására meghasonlik önmagával: saját negatívjával kerül szembe, olymódon, hogy amíg a jobb kéz az eredeti dallam irányában mozog, a balban minden irány ennek az ellenkezője. Formailag itt már az ABA szonátaformának megfelelő, visszatérő A rész variánsában vagyunk, ami a két pont újramegjelenésével indult. A visszatérő Margit-rész utáni átvezetőben a Faust-motívum mindkét kézben egyszerre két variációban ábrándozik, cirógat, és ahogy a magas régiókból egyre lejjebb száll, úgy kezd Mefisztóvá torzulni, ami egy későbbi kor rémfilmjeinek egyik kedvenc ötlete lesz. Halljuk még a Mefisztó-Margit közös téma dallamvonalának a Margiténál gyorsabb, Mefisztóénál lassabb tempó-középarányosát, a zene egyre hevesebben háborog, viharzik.
IV. 4. A kóda
- |32|