Az elmúlt korok embere a történeti városból mindig azt tartotta meg, amit ésszerűnek ítélt és ezt olyan mértékben tette, amilyen mértékben az élet ezt szükségessé tette. Ugyanakkor valamit mindig hozzáadott a magáéból is, őszintén és bátran, a saját korát kifejező formában. A 20. század elején a közvélemény és az építészek nagyobb része még kizárólag historizáló szellemű házak építését tartotta elfogadhatónak a történeti környezetben és historizáló szellemben képzelték el a szükséges átalakításokat is. Napjaink alkotó építészeinek zöme a múlt emlékeivel szemben tudatosan mérték- és távolságtartó: a historizálást legtöbbjük határozottan elutasítja és a neo-modernizmus hívei. Legfőbb céljuk a meglévő környezethez való elvontabb alkalmazkodás, miközben a meglévő értékeket igyekeznek új elemekkel is gazdagítani. A történeti környezetben tiszta épületszerkesztésre, a kompozíció átláthatóságára és tisztaságára törekszenek: az előadás mindezt történeti környezetben emelt új épületek példáján szemléltette.