Kovács Levente
20
06
12
18
2002. szeptember 16-án kezdődött a hazai tudományos ismeretterjesztés merész vállalkozása: a Mindentudás Egyeteme előadássorozata, mely a Magyar Telekom és leányvállalata, a T-Online, valamint a Magyar Tudományos Akadémia összefogásával jött létre. A tudomány egy-egy aktuális, égető problémáját, új megoldásokat az élő előadást követően televízióban, rádióban, a nyomtatott sajtóban és az interneten is láthatja-olvashatja a közönség. A sorozat minden elképzelést felülmúló sikert aratott. A program a maga nemében páratlan, nemcsak a hazai média történelmét, hanem a legújabb tudományos eredmények publikációját tekintve is. A 150. előadáshoz érkezve a szervezők úgy gondolják, hogy meg kell állni, és ünnepelni. Ez alkalommal is a megszokott komolysággal, de kicsit rendhagyó módon.


HUN
Semester IX 2006.12.18

Jelen és jövő adott egymásnak találkozót a Jövő Háza Teátrum színpadán egy órára december 18-án, a Mindentudás Egyeteme 150. előadásán. Az előadássorozatban hagyományosan nagy kutatói és oktatói múlttal rendelkező tudósok osztják meg a közönséggel szakterületük szépségeit és finomságait, ezen az estén azonban rendhagyó módon kutatói pályájuk legelején álló fiatalok léphettek a katedrára. A Mindentudás Egyeteme a középiskolások tehetséggondozásával foglalkozó Kutató Diákok Országos Szövetségével közösen prezentációs versenyt hirdetett, s itt tűnt fel korábban az a három előadó, akik a jubileumi előadáson bemutatták eredményeiket. Kovács Levente immár a kolozsvári Babeo-Bolyai Tudományegyetemen folytatja a középiskolában megkezdett genetikai kutatásokat. Előadása a a stresszfehérjék és a termékenység összefüggéseiről szól.

For an hour, present and future met at the House of Future Teatrum for the 150th Encompass lecture held on December 18. As part of the series, major researchers and scholars with an outstanding teaching history have shared the beauty and intricacies of their field of research, but this evening was an exception to the rule, as it was the turn of young scientists at the start of their research careers to step onto the podium. Encompass, in conjunction with the Hungarian Research Student Movement, ran a competition in which three high-school students won through to present their results at this anniversary event. Levente Kovács is now continuing the genetic experiments he began in high school at the University Babeo-Bolyai department of Science in Kolozsvár. His lecture explores the connections between stress proteins and fertility.

20
06
12
18
Előadó

Jelen és jövő adott egymásnak találkozót a Jövő Háza Teátrum színpadán egy órára december 18-án, a Mindentudás Egyeteme 150. előadásán. Az előadássorozatban hagyományosan nagy kutatói és oktatói múlttal rendelkező tudósok osztják meg a közönséggel szakterületük szépségeit és finomságait, ezen az estén azonban rendhagyó módon kutatói pályájuk legelején álló fiatalok léphettek a katedrára. A Mindentudás Egyeteme a középiskolások tehetséggondozásával foglalkozó Kutató Diákok Országos Szövetségével közösen prezentációs versenyt hirdetett, s itt tűnt fel korábban az a három előadó, akik a jubileumi előadáson bemutatták eredményeiket. A 15 éves Herpai Vivien házi kísérleteket és tudományos elemzést kombináló prezentációja a tej és a tejtermékek rejtelmeibe avat be.

For an hour, present and future met at the House of Future Teatrum for the 150th Encompass lecture held on December 18. As part of the series, major researchers and scholars with an outstanding teaching history have shared the beauty and intricacies of their field of research, but this evening was an exception to the rule, as it was the turn of young scientists at the start of their research careers to step onto the podium. Encompass, in conjunction with the Hungarian Research Student Movement, ran a competition in which three high-school students won through to present their results at this anniversary event. In her presentation, 15-year-old Vivien Herpai combines home-experiments with scientific analysis and introduces us to the mysteries of milk and milk products.

Hátraugró
Tudományos blogok
May 7, 2023 | 17:44 pm
Célkeresztben a Körvasút A Déli Körvasút ötlete egyidős Budapesttel: összekötni a számtalan kisebb-nagyobb pályaudvart, hogy átszállás nélkül lehessen Vácról Pécsre, Győrről Szolnokra, vagy Debrecenből Siófokra jutni. Mint Vitézy Dávid írásából kiderül, az ötlet lassan a megvalósulás útjára léphet, konkrét tervek vannak: a fejlesztés[…]
Apr 5, 2023 | 07:06 am
Hálózatok a kutyaagyban A cikk a Qubit számára íródott.Közel három évtizede foglalkozunk azzal az ELTE Etológia Tanszéken, hogy hogyan gondolkodnak a kutyák. Ma már nem csak a viselkedésükből következtethetünk erre, hanem az agyi aktivitásuk vizsgálatából is. Az fMRI (funkcionális mágneses rezonancia képalkotás) segítségével[…]
Feb 8, 2023 | 20:19 pm
English text belowA szemkontaktusnak alapvető szerepe van az emberi kommunikációban és kapcsolatokban. Amikor beszélgetés során egymás szemébe nézünk, jelezzük, hogy figyelünk egymásra. „Szemezni" azonban nemcsak emberekkel, de négylábú társainkkal is szoktunk. Az ELTE etológusainak új kutatása szerint a rövid orrú,[…]
Feb 8, 2023 | 20:18 pm
Researchers at the ELTE Department of Ethology in Budapest observed 32 dogs during separation from the owner and retested them two years later. They found that 41% of dogs were stable, 38 % improved, 16 % worsened in separation behaviour.[…]
MTA hírek
Feb 2, 2023 | 08:08 am
A rézkor a legfontosabb korszakok egyike az emberiség fejlődésében. Számos olyan innováció származik ebből a periódusból, amely alapvetően határozta meg az ember későbbi fejlődését. A Kárpát-medence különleges szerepet töltött be ebben a korszakban, hiszen összekötő kapocsként működött Európa déli és[…]
Jan 24, 2023 | 00:00 am
Báldi András ökológust, a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagját választották a vezető európai kutatókat tömörítő Academia Europaea Élettudományi Osztálya Organizmus- és Evolúcióbiológiai Szekciójának vezetőjévé. A testület egyik fő célja, hogy tudományosan megalapozott tanácsokkal segítse az Európai Unió döntéshozóinak munkáját.
Jan 20, 2023 | 00:00 am
A Magyar Tudományos Akadémia és az Akadémiai Klub Egyesület „Művészeti estek az Akadémián” című rendezvénysorozatának ötödik estjére került sor 2023. január 16-án, hétfőn az MTA Székházban. Az esten koncertet adott Balázs János Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas zongoraművész, Szentpáli Roland tubaművész,[…]
Jan 12, 2023 | 10:26 am
2023. január 9-én Kaliforniában elhunyt Deák István, a magyar történészek korelnöke. A pályatársak nevében Pók Attila búcsúzik tőle.
Jan 11, 2023 | 10:41 am
A Magyar Tudományos Akadémia által Jermy Tibor akadémikus hagyatékából alapított Jermy-Tibor-díj Díjbizottsága felhívja az MTA Biológiai Tudományok Osztályát, az MTA Agrártudományok Osztályát, az Agrártudományi Kutatóközpont Növényvédelmi Intézet Állattani Osztályának képviselőjét, a Magyar Természettudományi Múzeum Állattárának vezetőjét, a Magyar Rovartani Társaság[…]
Érdekességek

A Magyar Tudományos Akadémia elnöke 2009. januárjában felhívást tett közzé annak érdekében, hogy kimagasló teljesítményű fiatal kutatóknak lehetőséget teremtsen az MTA kutatóintézeteiben új kutatócsoportok létrehozására. A kezdeményezés célja, hogy haza csábítsa a jelenleg külföldön dolgozó, már jelentős eredményeket elért magyar kutatókat, illetve itthon tartsa a legkiválóbbakat, hogy akadémiai intézetek kutatócsoportjainak vezetőiként a következő években nemzetközileg is meghatározó, ígéretes kutatási programokkal növelhessék az egyes kutatóintézetek és Magyarország versenyképességét.

Legalábbis ez derült ki a Tardos Gábor matematikussal, a Lendület program egyik nyertesével készült beszélgetésből. A digitális kódok újszerű megalkotója szereti a Harry Pottert, ráadásul a fia gyakran győzedelmeskedik felette a különböző logikai játékokban.

A tüskevári hangulatban eltöltött gyermekkori nyarak jó alapot adtak a később orvoskutatóként is nevet szerző Buday Lászlónak, aki a Lendület program keretében a növekedési faktorok jelátviteli pályáit kutatja, magánemberként pedig a finom halászlét kínáló éttermeket.
Interjú Stipsicz András matematikussal, a Lendület program nyertesével arról, hogy miben segítheti a Lendület program a matematikusokat, miért érdekes és miért lehet hasznos a többdimenziós felületek kutatása.

„Én azt szeretem, ha egy kérdésre ki lehet hozni egy nagyon egyszerű, nagyon világos választ, úgy, hogy a kettő közötti út esetleg nem nyilvánvaló.”

Interjú Kóczy Á. László matematikus-közgazdásszal, a Lendület program nyertesével

ESEMÉNYNAPTÁR