I. Az előző információs forradalom és a mostani

beszélt a Mindentudás Egyetemén.)

A tanszéki könyvtárban van egy négyszáz éves nyomtatvány, melynek az a nevezetessége, hogy - bizonyos jelek szerint - talán Balassi kezében is megfordult ez a példány. Látjuk: lényegében olyan, mint a mai nyomtatványok. Nem meglepő. Akkor, amikor megjelent, 1590-ben, a könyvnyomtatás már több mint 130 éves múltra tekintett vissza.

A nyomda történetének első fél százada a kísérletezésé volt. Az első évtizedek kiadványait - az ősnyomtatványokat 1 - olykor csak a szakember tudja megkülönböztetni a kódexektől.

A mai kiadók ugyanebben a cipőben járnak. Az elektronikus könyv, az-e-book (2.ábra) kereskedelmi kudarcát annak tulajdonítom, hogy utánozza a nyomtatványokat, ugyanúgy, ahogy a korai nyomtatványok a kódexeket utánozták. Amíg a nyomtatott könyv elnyerte mai alakját, eltelt vagy fél évszázad. Nincs okunk azt hinni, hogy hálózati képzeteskönyv gyorsabb lesz.

Most, amikor a könyv átalakulóban van, talán nem helytelen az előadás középpontjába egy reneszánsz könyvet állítani, az egyik legszebbet, amit abban a korban megalkottak: Balassi "maga kezével írt könyvé"-t (3. ábra). Balassi 450 éve született: fordítsuk felé a figyelmünket. S ne váljunk méltatlanokká művéhez. Ne kalandjainak, botlásainak históriája érdekeljen bennünket, hanem a költészete. Vessünk ma egy pillantást a verseskötetére.

A vers elemei a szavak. A kötet elemei a versek. Nem verselemzést, hanem kötetelemzést fogunk végezni ma este. Egyúttal bepillantunk a szövegeket sajtó alá rendező irodalomtörténészek műhelyébe.

II. Gerézdi Rabán sejtése Balassi verskötetéről (1964)

Egyetemi hallgató koromban találkoztam Gerézdi Rabán sejtésével:
"...külön választotta s egy »más könyvben« írta össze - egy-kettő kivételével - istenes verseit, a többit pedig két egyenlő részre osztotta, házasságát ítélve korszakváltó jelentőségű határkőnek. Házassága előtt írt szerelmi és tavaszi-vitézi énekeit, összesen 33-at, meglehetősen laza rendbe illesztette, jórészt figyelmen kívül hagyva a kronológiát; a sorozat végére azonban, rendkívüli megfontoltsággal, a Bocsásd meg Úristen... kezdetű bűnbánati éneket helyezte, hogy utána - a második rész nyitóverseként - rögvest meghazudtolása, a Méznél édesb szép szók... következzék. A házassága utáni költeményekből összeállított második rész ugyanis az egész Júlia-ciklust magában foglalja, vagyis 25 verset, melyekhez Balassi 1589 tavaszán-nyarán további nyolcat szerzett. Így e második könyv szintén 33 költeményből áll, amiből joggal feltételezhető, hogy istenes verseinek a számát is 33-ra szerette volna növelni, s azután ezt vagy a világi versek két könyvének elejére, vagy annak a végére helyezni. Mivel a reneszánsz költők versesköteteiket többnyire valamely - misztikus-szakrális értelmű - számrendszer alapján állították össze, Balassi is egy háromszor 33 költeményből, egy verses prológussal együtt pedig kereken 100 versből álló kötetet óhajtott a jelek szerint kiadni."

Gerézdi sejtését nem fogadta jól a tudományos közvélemény.

Balassi verseinek többségét nem a költő saját kéziratából, hanem a romlott szövegű Balassa-kódexből (4. ábra) (egy másolat másolatának sietősen készült másolatából) ismerjük, és ebből az eredeti kötetelrendezést helyreállítani szinte lehetetlen. De nem sokkal Gerézdi ötletének elhangzása előtt egyvalaki, Klaniczay Tibor egyszer már mégis nekigyürkőzött, hogy megbirkózzék a feladattal. Az viszont, amit az ő lenyűgözően következetes okfejtése eredményeképpen kaptunk, a kódex föltevésszerűen helyreállított sorrendje, az bizony egyáltalán nem hasonlított Gerézdi látomására. Ahol Gerézdi elképzelése szerint világi verseknek kellett volna lenniük, ott vallási versek álltak, sőt, Klaniczay azt is bebizonyította, hogy a kódex soron következő, ma hiányzó versei is vallásiak voltak. Klaniczay meghatározta a verseket is, sorrendjüket is. (Ennek ismertetésére most nem kerítek sort.) Gerézdinek ezért előbb módszeresen meg kellett volna bírálnia Klaniczay elméletét, bizonyítékokat kellett volna fölsorakoztatnia saját elgondolása mellett. Lángelmére vall, hogy e bizonyítékok híján, új elmélet fölállítása nélkül is meglátta a verseskötet szerkesztő elvét.

Amikor egyetemistaként érveket kerestem a korán meghalt Gerézdi sejtése mellett, elsőként természetesen a Rimay-párhuzam adódott. Balassi költő-tanítványa, Rimay János, mestere halála után megpróbálkozott azzal, hogy közzétegye Balassi lírai életművét. A kötetből példányunk nincs, föltehetőleg meg sem jelent. Fennmaradt viszont Rimay előszava, s ebből képet alkothatunk a tervezett könyv szerkezeti beosztásáról.

A Rimay által sajtó alá rendezett, meg nem valósult Balassi-kiadásban a 2. rész (Vegyes énekek) megfelel az 1. 33-as sorozatnak, a 3. rész (Júlia-énekek) pedig megfelel a 2. 33-as sorozatnak. Gerézdi nem tudta, hogy hová került volna az istenes versek 10 + X darabot számláló (feltehetően szintén 33-asra tervezett) gyűjteménye. Nos, Rimay ezt az elejére tette volna.

Egy további, lényeges érv a Gerézdi-sejtés mellett Balassi "Három himnusz" című sorozata.

A költő tanítványának, Rimay Jánosnak szavait a 3x33-as kötetbeosztás igazsága melletti tanúságtételként lehetett értelmezni. Gerézdi egy verses prológust is keresett a 3x33-as versgyűjtemény élére - nos, Rimay szerint a "Három himnusz a Legszentebb Háromsághoz" állt volna a kötet élén. Megvizsgálva a Három himnusz terjedelmét, kiviláglott, hogy az éppen kilencvenkilenc sor!

Arra is fény derült, hogy a háromrészes (a-a-b) Balassi-sort, illetve a 3x3-as (aab-ccb-ddb) szerkezetű Balassi-versszakot a költő valószínűleg épp a "Három himnusz" írása közben alkotta meg.

Megérteni véltük a költő vallási életének 1587-88 telén lezajlott mély fordulatát (éppen krisztusi korú, 33 esztendős volt ekkor), és úgy képzeltük, ekkor hozta meg nagy elhatározását, amelyet több istenes versében bejelent: hogy tudniillik egész életművét az Isten szolgálatába szándékozik állítani. Azt gondoltuk, hogy ekkor foganhatott meg benne kötetterve. A fennmaradt olajkép Balassit a felirat szerint 33 éves korában ábrázolja. Tetszetős feltevés, hogy avégett készíttetett magáról ábrázolást, hogy az egy, a tervezett kiadványt díszítő fa- vagy rézmetszet alapjául szolgáljon (5. ábra).

E bizonyítékok nyomán az irodalomtörténészek széles körben elfogadták az új kötetelrendezést.

Az ősmásoló

A Gerézdi nyomán kialakított elmélet nagy szerepet juttat egy bizonyos ősmásolónak. Mit jelent az "ősmásoló" kifejezés?

A Balassi verseit megőrző Balassa-kódex, most már tudjuk, egy másolat másolatának másolata. Az első vagy - másként - "ős"-másoló egy, a költőhöz közel álló személy lehetett, aki már a gyűjtemény összeállításának idején hozzájutott Balassi verseihez, sőt közvetlenül a költőtől származó kiegészítő értesülésekkel is rendelkezett. Általában híven követte a gyűjtemény elrendezését, kivéve néhány esetet. A költő tervétől való eltérésre általában olyankor került sor, amikor nem fért hozzá bizonyos szövegekhez, s ezeket olyan más Balassi-versekkel igyekezett helyettesíteni, amelyekhez hozzáfért. Ez a másoló egyszer meg is szólal: a kódex 99. lapján arról panaszkodik, hogy Balassi nem adja ki a kezéből újabb istenes verseit. Az ősmásoló e töredékes jegyzete s a rákövetkező néhány lap a Balassi-filológia legnagyobb rejtélye. Az ilyen eseteket hagyományos kifejezéssel crux philologorum-nak, a filológusok keresztjének szokás nevezni. Ez a Balassihoz közelálló ősmásoló tehát nem egyszerű íródeák, hanem sokkal inkább a költő barátja lehetett, aki sajnos olykor autonóm módon nyúlt a szöveghez.

Az ő hibájának (beavatkozásának) tulajdonítjuk, hogy:

1. Balassi szándékait felülbírálva beírta kódexébe a 61. vers után következő istenes alsorozatot;
2. Balassi szándékait felülbírálva beszámozta őket (ez az én verssorrendemben nem látható);
3. Balassi szándékait felülbírálva beírta kódexébe a 64. vers után következő "török bejteket";
4. Végül hozzácsapta az egész gyűjteményhez (a 66. vers után) a "Caelia-sorozatot".

Az elmélet tehát a kódex számos helyén feltételezni kénytelen az ősmásoló szövegtorzító tevékenységét.

Ezeket a betoldásokat, mint nem a szerzőtől eredőket, mi magunk, irodalomtörténészek számoltuk fel (először én magam). Vásároljunk egy tetszőleges Balassi-verskötetet: az e betoldások nélkül fogja közölni a szöveget.

A kötet rekonstrukciója az ősmásoló munkájának korrigálásával

Az eredmény roppant megnyerő lett. Figyeljük csak meg a kötetkompozíciót végét, azt a részt, ahonnan az ősmásoló betoldásai eltűntek.

Az 58. ének latin nyelvű címe szerint a költő, látván, hogy Júliát sem észokokkal, sem könyörgéssel szerelemre gyújtani nem képes, panaszával betölti az eget, a földet, a tengereket:
Ó, nagy kerek kék ég, dicsőség, fényesség, csillagok palotája!...

A záró versszakban pedig nemcsak a szereztetés körülményeiről (erdélyi lókereskedelmi körútjáról) számol be, hanem a sorozat végét is bejelenti:
Hideg lévén kívül, égvén penig belül Júlia szerelmétűl,
Jó hamar lovakért járván Erdély földét nem nagy fáradság nélkül,
Ezt összerendelém, többé nem említvén Júliát immár versül.

S még prózában is hozzáteszi: "Ez a Júliáról szerzett énekeknek a vége." S annál nagyobb nyomatékul mindjárt ott a következő: az 59. Következik más. Zsófi nevére. Majd a 60.:  Bécsi Zsuzsannáról s Anna-Máriáról szerzette
Bizony, két külföldi rosszlányról:
Egy társommal midőn én ballagnék,
Szerencsére reájok találék,
Rájok nézve ottan fel gerjedék,
Jó társom is szerelemben esék,
ők ottan éleszték,
Kedveket jelenték,
Velek azért mi meg esmerkedénk.

Stb., stb. "Többet szólnom dolgunkról nem szükség", magyarázza a kényes ízlésű lírikus. S erre következik rá a 61. darab híres kérdése, mely a sorozatban elfoglalt helye alapján szintén gazdagabb értelmet nyer:
Vitézek, mi lehet e széles föld felett szebb dolog a végeknél?

Mert hogy ez a Júlia-szerelemre is vonatkozik, annak a megtagadása! És így tovább. Jön a Margit nevű szűzről szóló ének (62.). Aztán az az éneke (63.), amelyben saját körének tagjaihoz szól, ama költőtársaihoz,
kik a magyar nyelven való vers szerzésen egymással vetekedtek.

Ám mindeme gyönyörűségek nem csillapítják szenvedéseit (64.), ezért elbújdosik (65.), haszontalan verseskönyvét pedig a tűzre veti (66.).

III. Rendellenességek az elméletben

1. Tulajdonképpen nem okoz nehézséget, hogy a 61. vers utáni vallási alsorozat a Balassa-kódexben számozva van. Elég jól bizonyítható, hogy nem a költő, hanem a Balassa-kódex utolsó másolója adott sorszámot ezeknek a verseknek.
2. A gyűjtemény számszimbolikus szerkezete nyilvánvaló. Ezt lerontja, hogy az első 33-as sorozat végén található prózai megjegyzés azt állítja, hogy 2 vers hiányzik. Ha azok meglennének, a gyűjtemény igazából 35 darabot számlálna? Erre a rendellenességre előadásom végén magától fény fog derülni. Éppen a számszimbolikus szerkesztő elv következtében kell a költőnek említenie elveszett verseket - és éppen kettőt.
3. Súlyos hibát követtünk el akkor, amikor a 61. vers utáni prózai megjegyzést az ősmásolónak tulajdonítottuk.

A Balassa-kódex közvetlen előzményét 1610 körül állította össze egy művelt irodalmár hölgy vagy úr. Az összeállítás a Balassi-részen felül egy Rimay-részt és egy "mostani poéták" című részt is tartalmaz. Az 1610 körüli szerkesztő mindhárom részt tudós, szakértő előszóval látta el. Az előszavak megállapításai és értékelései mindig megfontoltak.

A Balassi-rész előszavából világosan kiderül, hogy ez az 1610 körül működő, művelt szerkesztő-másoló azt hitte, hogy Balassi sajátkezű kéziratából dolgozik.

Ezzel a körülménnyel persze sohase törődtünk. Tudtuk, hogy tévedett. Panaszkodott Balassi nehezen olvasható kézírására, pedig a költő gyönyörűen írt. Azt gondoltuk tehát, hogy volt egy ősmásoló, ha ez az 1610 körüli szerkesztő nem tudta is.

Márpedig a  "nagy crux"-ban olvasható prózai megjegyzést ő még teljes terjedelmében ismerte (6. ábra). Ez az a hely, ahol az állítólagos ősmásoló mintha arról panaszkodnék, hogy nem tud hozzájutni Balassi minden verséhez, mert a költő azokat nem adja ki a kezéből. Nos, ezt a részletet az 1610 körüli szerkesztő, aki még a teljes szövegkörnyezetet ismerte, Balassi-szövegnek értette, nem pedig valamely szövegtorzító ősmásoló panaszkodásának. Hiszen azt hitte, hogy Balassi sajátkezű szövegét másolja! Vagyis Balassi maga beszél itt önmagáról harmadik személyben (mint a verscímekben és prózai megjegyzésekben mindig). Arról beszél, hogy ki akarja adni nyomtatásban a műveit, majd ha elég istenes verset írt.

Nincs tehát semmi alapunk a szövegtorzító ősmásoló feltételezésére. A kódex Balassi-része - az "istenes alsorozat" átszámozásának kivételével - a költő alkotásának tekinthető. Úgy jó, ahogy van.

IV. Hogy látjuk ma a verskötet alapszerkezetét?

Mi az újonnan nyert kötetfölépítés értelme? Mi történik, ha a szövegtorzító ősmásoló hipotézisétől búcsút veszünk? Ha Balassi saját művének tekintjük az egész összeállítást?

A változtatás a helyreállított sorrendnek egyik legszebb részét, a költő Maga kezével írt könyvének végét érinti.

Most a költeményeknek ez az egyszerű egymásra következése (s vele a 33-as számszimbolika) egy szinttel lejjebb süllyed, rejtettebbé válik. A fölszíni szerkezetet figyelve a gyűjtemény immár kevésbé viseli magán a megfontolt, számtanias fölépítés nyomait, s inkább olyannak tetszik, mintha magától állt volna össze, mintha az élet maga alakította volna ilyenné. A történetmondásként értelmezhető verssorozatot prózai megjegyzés szakítja meg. A gyűjtemény összeállításának nehézségeiről és a költő elképzeléseiről, kiadástervéről szól, akárcsak a kódex többi hasonló jegyzete, de azoknál sokkal részletesebben, egyedülállóan hatalmas terjedelemben, hosszabban, mint az összes korábbi hasonló megjegyzés együttvéve. A terjedelem miatt itt joggal tételezhetünk föl részletekbe menő magyarázatokat az egész kötet és a tervezett "más könyv" fölépítéséről, az erre irányuló, de az életesemények miatt egyelőre meg nem valósult, állítólagos szerzői szándékokról - olyan magyarázatokat, amelyek némely egykorúaknak még a rendelkezésükre álltak. Vallásos versek csoportja - éppen kilenc - ékelődik be, valószínűleg számozatlanul. Megjelenésük erősen csökkenti a kötetfölépítés áttekinthetőségét. Ezután tovább folytatódik az alapsorozat, majd újra megszakad: számozatlan szerelmi versek tömbje - ismét kilenc - lassítja le a következetes előrehaladást. S végül befejeződik az alapsorozat, és megkezdődik a lengyelországi gyűjtemény... Együtt vannak e szerkesztményben a vallásos és a világi költemények - miként Rimaynál, Wathaynál, Zrínyinél. Vannak számozott és számozatlan részek, miként a Caelia-ciklusban vagy a Szigeti veszedelemben is.

De miért is választom le az alapsorozatról a Caelia-ciklust? Hiszen ha elvetettük a szövegtorzító ősmásoló föltevését, akkor - vigyázat! - semmi jogunk nincs a Caelia-sorozatot elhagyni a költő Maga kezével írt könyvéből! Az alapsorozatban itt valami csakugyan véget ér, de nem a verskötet. A reményvesztett költő a fikció világában a tűzre veti verseit, s ez még annál is erősebb cezúrát képez, mint a két nagy fejezet közötti volt a házasságkötéskor, majd azután tanúsított bűnbánat, illetve ellen-bűnbánat határa. Az elhatárolás erős, de a könyv végül is folytatódik. Beletartozik a Caelia-gyűjtemény is. Csak azért nem tudjuk, hogy Balassi milyen átvezető szöveget alkalmazott, mivel a forrás e ponton fizikailag megsérült. A Maga kezével írt könyve ragyogóan (és nem világirodalmi párhuzam nélkül való módon) a Porcogós Annókáról szerzett latrikánus verssel zárul.

Ám térjünk vissza az alapsorozathoz (jobb híján egyelőre így nevezem a Maga kezével írt könyvének a Caelia-ciklus előtti részét). Milyennek lássuk most ennek a szerkezetét? A második harminchármas sorozat a beékelések által el van ugyan rejtve, de - épp a beékelések szervetlenségének hála - nem fölismerhetetlenül.

Az 58. ének záró versszakában, láttuk, a költő véget vet a Júlia-sorozatnak. S még prózában is hozzáteszi: "Ez az Júliáról szerzett énekeknek a vége." S annál nagyobb nyomatékul mindjárt ott a következő, az 59. vers: "Következik más. Zsófi nevére". Majd a 60.: "Bécsi Zsuzsannáról s Anna-Máriáról szerzette", aztán a 61., a Júliára is ráérthető költői kérdéssel: Vitézek, mi lehet e széles föld felett szebb dolog a végeknél?

Nos, ez a három, mondjuk így, poszt-Júlia-vers (59-61) afféle Balassi-sor-szerű, AAB szerkezetet ad ki egy tekintetben: abban, hogy az első és a második vers keltezett, a harmadik nem. A két első szorosabban illeszkedik a Júlia-ciklus ál-önéletrajzi elvű, történetmondó szerkezetéhez, a harmadik kevésbé szorosan, inkább általánosabban. Akkor aztán jön az irdatlanul hosszú prózai magyarázat s a kilenc istenes vers, majd újfent három poszt-Júlia (a Margit nevű szűzről, a költőtársakról, aztán a "De mit gyötresz engem most keserves lelkem" (71-73, vagy ha a beékelt istenes versek számozatlanok voltak: 62-64). Nos, ez a három is az előbb látott AAB szerkezetet adja ki: keltezett, keltezett, keltezetlen. Most a - megint csak - kilenc szerelmes vers következik, a bejtek, beékelve, számozatlanul. Aztán már csak két poszt-Júlia: a második harminchármas záró darabjai, egy keltezett és egy keltezetlen, AB szerkezetben.

Továbbra is minden jogunk megvan tehát arra, hogy megkomponált verskötetről beszéljünk, jóllehet a szerkezet jóval több rétű, bonyolultabb annál, amilyennek egykor véltük.

Hogy állunk ezek után a 3x33-as szerkesztménnyel, a 99 vagy 100 vers Gerézdi-féle ábrándjával? Nos, talán ettől sem kell minden tekintetben elbúcsúznunk.

Az első 33-as sorozat tényleges. Valóban 33 megszámozott költeményből áll.

A második 33-as sorozat olyan, miként most láttuk, hogy az alapsorozatot megszakító, abba szervetlenül beékelt, eredetileg talán számozatlan szövegek mögött világosan látszik a jól megszerkesztett, 33-as ciklus.

A harmadik 33-ast csak az a bizonyos prózai megjegyzés említi és csupán tervként, s nem is nyíltan 33-as sorozatról beszél, hanem csak annyit mond, hogy dicséretekből és zsoltárokból most még csak 10 van, s az a tervezett kiadáshoz nem elég. Persze bizonyosra vehető, hogy az állítólagos szerzői szándékról szóló terjedelmes prózai szöveg részletekbe bocsátkozott. Ennek a harmadik 33-as sorozatnak viszont akkor is csupán az olvasó képzeletében kell létrejönnie. Virtuális marad.

Van tehát egy tényleges 33-asunk, egy rejtetten 33-as és egy olyan, amely tisztára képzetes.

Engem mindenekelőtt a petrarcai Daloskönyvre emlékeztet az új kötetfölépítés, a Balassi-korabeli európai líra fő mintaképére. Megvan abban is a számtani jelkép, de ott is mélyen, szinte észrevehetetlenül elrejtve, s a fölszínen csak önéletrajzias vagy gondolattársításon alapuló kapcsolatok láncolják egymáshoz a költeményeket.

Ezért azt is sokatmondónak érzem, hogy a Balassa-kódex megőrizte a számunkra a gyűjtemény címét: Balassa Bálint verseinek fragmentumi. Tudom, hogy egy kissé kacifántos ez a cím, de hát az Petrarca Daloskönyvének címe is: Rerum vulgarium fragmenta.

V. A három alsorozat

Most egy-egy pillantást vetünk a három kiegészítő alsorozatra (másképp: betétekre). Megfigyeltük, hogy beillesztésük előtt mindig megváltozik az alapsorozat keltezése.

A versek keltezettsége azt jelzi, hogy a 2x66 versben elmesélt történet folytatódik. A keltezetlenség: hogy e történetben most leállás következik, belső reflexió: számozatlan versekből álló alsorozat mint betét. Ez a magyarázata az imént megfigyelt ritmusnak: a betéteket mindig keltezetlen vers vezeti be.

Az első betét a 61. után következő istenes alsorozat. A Júlia-szerelemnek erkölcsös alternatívája: a házasság. Vegyük szemügyre. Éppen 9 versből áll. A kilenc versből az első négy az isteni dicséret programja. A költő azon fogadkozik, hogy ha Isten megmenti ellenségétől (Júliától) és a Júliához kapcsolódó életválságából, akkor egész életművét az isteni dicséret eszközévé teszi meg. A 4. darab a kozmikus dicséret zsoltára. A következő három a "Három himnusz", melynek különleges szerepe van a költő életművében. A dicséretprogram megvalósítása önmagában is, hiszen arról szól, hogy közvetlenül is, keresztény vitézséggel is és erkölcsös házassággal is az Istent akarja dicsérni - de életművével is, melynek ez az (istenes, vitézi és szerelmi témájú) három himnusz a kicsinyített modellje. Nemcsak témaválasztásában, hanem háromrészes, 99-soros szerkezetében is. A következő kettő a hitében megrendült, kárhozattól rettegő lélek panasza. A dicséret-program bukása.

Visszatérünk az alapsorozathoz: a kárhozatos Júlia-szerelem lángja nem aludt ki: 62-63-64. A keltezetlen 64. utáni belső reflexió: az ördögi alsorozat, afféle "sátáni versek". Ez a betét is épp 9 versből, pontosabban verspárból áll. A jó erkölcsre vezető udvari szerelem paródiái. Muzulmán vallási szimbolikájú, török nyelvű szerelmes versek, és ezeknek magyar nyelvű, az ördögi Júliára alkalmazott átdolgozásai. Júlia ezekben olyasféle szerepet játszik, mint a Shakespeare-szonettek Sötét Hölgye.

9 vers a Caelia-ciklus is, mint a többi betét is, és mint kicsinyített modell, a 2x33 versben (plusz a két 9 verses betétben) elmondott, kárhozatos Júlia-történetet ismétli meg. A sorozat legeleje a kódex csonkulása folytán hiányzik, de világos, hogy az elején a költő-elbeszélő azon fogadkozik, hogy Cupido helyett ezúttal Mars és Pallas (a katonai szolgálatvállalás, ill. a tudományos és irodalmi tevékenység) fogja életét vezérelni. A ciklus vége, a 9. vers annak belátása, hogy ez reménytelen. Cupido Marsot is legyőzi, a költő-elbeszélőt is, aki megtörve elfogadja, hogy enged a kárhozatos útnak. Utána jön még egy záródarab, egy tizedik, amelynek nem a főrangú Caelia a múzsája, hanem két lengyel lány. A kötet - és a Caelia-ciklus - teljes erkölcsi bukással zárul.

Az alapvetően önéletrajzi fikcióra épülő középkori és reneszánsz lírai verseskötetek párja ez a szerkesztmény, amelyben - mint szinte az összes nevezetes világirodalmi párhuzam esetében - az önéletrajzi fikció elve, nem pedig a számtani elv az, ami a felszínen megnyilvánul, ami jól látható.

A mélyben, jól elrejtve, persze megmarad a jelképek számtana. Azt senki sem tudja, hogy a Caelia-ciklus elejéről egy vers esett ki vagy kettő. De így is, úgy is elvégezhetünk egy egyszerű összeadást. Ha megszámláljuk, hogy hány verset szerzett Balassi a teljes verskötet lezárásáig, a - most már így kell számolnunk - Caelia-ciklust is magában foglaló Maga kezével írt könyv befejezéséig, akkor az első esetben 99-et, a második esetben 100-at kapunk. Emlékezzünk vissza: a fikció világában az életesemények miatt kútba esett a 99-es vagy 100-as kötetfölépítés. A nagy kötetterv kudarca után a fiktív költőnek magának is elkerüli a figyelmét az a körülmény, hogy öntudatlanul, észrevétlenül mégiscsak létrehozta, amit szeretett volna... És ez nem terv, nem eszményi kiadás - ez a kezünkben levő forrás adata.

VI. Az internetes Balassi-kiadás

Ez volna tehát az interneten hozzáférhető  Balassi-kiadás (1998) legfontosabb irodalomtörténeti újítása: Balassi verskötetének helyreállítása.

Kétségkívül nemcsak irodalomtörténeti újdonságra, hanem itt-ott műszaki újításokra is sor került, hiszen annak idején, 1998-ban (az internet történetében hat év nagy idő) még nem álltak rendelkezésre hálózati kritikai kiadások, amelyeket mintául vehettünk volna.

Ilyen műszaki jellegű újításunk volt a véletlenszerű olvasás nevű eljárás bevezetése.
*
Minden szöveg többes számú. A Répertoire de la poésie hongroise ancienne (A régi magyar vers repertóriuma, RPHA) adatbázisa, melyet 1976 és 1992 között készítettünk, minden 1601 előtti magyar versről minden szilárd bibliográfiai, irodalomtörténeti és poétikai tudnivalót rögzít. Az RPHA munkaközössége plurális szövegfogalommal dolgozott. Eszerint a szöveg tulajdonságai (pl. szerzője, terjedelme, irodalmi mintája, műfaja, versformája, szereztetési dátuma, ajánlása stb.) mind-mind változók, amelyek a szövegnek a különböző kiadványokban és kéziratokban való előfordulásai során különféle értékeket vehetnek fel. A szövegnek nincs egyetlen állandó tulajdonsága sem: a magas irodalom és a népköltészet közötti különbség csupán fokozati.

Az RPHA-csoport adatmodellje megengedi, hogy egy szöveghez több (kézírásos vagy nyomtatott) könyv, egy könyvhöz több szöveg tartozzék. Az adatfelvételi egység (a "rekord") nem a könyv, mint a könyvtári adatbázisokban, és nem is a szöveg, mint az irodalomtudományiakban, hanem könyv és szöveg egyszeri találkozása.

Így jutottunk el arra a felismerésre, hogy a szöveg csak többes számban létezik.

Persze az újfajta szövegnyilvántartás és kritikai kiadás már a szövegek hatástörténetének minden szövegállomását egyenrangúként tárja az olvasó elé, hiszen minden szövegtörténeti esemény (minden másolás vagy kiadás) olvasási esemény, és minden olvasási esemény szöveg és olvasó találkozása, sőt (másolóról, szedőről, kiadóról lévén szó) a szó legszorosabb értelmében vett kölcsönhatása, látkörük olyan átmetszése, amely tárgyi nyomot hagyott.

Az RPHA többes számú szövegfogalma nyomán alakítottuk ki első hálózati kritikai kiadásunkban a véletlenszerű olvasás elvét. Azokban a - nem ritka - esetekben, amikor a filológus nem tudta eldönteni, melyik szövegleszármazási ágnak, melyik változatcsoportnak nyújtsa a pálmát, a programozott kritikai kiadásban véletlengenerátor - bonyolultabb esetekben esetleg súlyozott véletlengenerátor - lép működésbe. Ezzel sikerült ellentmondásmentesen eleget tenni annak a követelménynek is, hogy a kritikai kiadás a legmegbízhatóbb szöveget adja, azt, amit a sajtó alá rendező szakemberek tudásuk legjavával nyújtani képesek, de egyúttal annak az újabb keletű követelménynek is, hogy a szöveget a maga történeti alakulásában, olvasnivaló és olvasó kölcsönhatásaként, eleven hagyományként mutassa be.

Véletlenszerű a választás például az egyik Balassi-vers "szárnyát" és "szarvát" szava között. Mindkét változat mellett és ellen nyomós filológiai érvek szólnak. S mivel nem tudtunk dönteni, a kiadás, ha felkeressük, hol ezt, hol azt a változatot közli.

Milyen előnyei vannak az internetes kritikai kiadásoknak?

Mindenekelőtt a kombinatorikus jelleg. Régen, a reneszánsz és barokk korban is készítettek kísérleti kombinatorikus kiadványokat (7. ábra). Most azért tanulmányozzuk őket, hogy ihletet merítsünk belőlük. Tanítványaim rekonstruálták például Quirinus Kuhlmann 17. századi német költő kombinatorikus verseskötetét, pontosabban versíró gépezetét, amely bizonyos elmésségek (körtefatárcsák forgatása) révén számtalan szonett előállítására alkalmas.

Meglehet, képzetes könyvünk kombinatorikus büszkeségét, a véletlenszerű olvasás elvét egyesek idegesítőnek találják. Őket talán az tölti el örömmel, hogy ezt a funkciót végül is ki lehet kapcsolni. (Ez a választási lehetőség is kombinatorikus...)

Egy másik előny a fényűzés. Nekünk nem volt nyomdaszámlánk - így megtehettük, hogy Balassi műveinek minden fontos kéziratos és nyomtatott forrását megpróbáljuk betűhű átírásban és fényképhasonmásban egyaránt közzétenni - a kritikai szövegen és jegyzetapparátuson felül.

Egy harmadik előny az ingyenesség. Lehet, hogy ez a jövő útja. Lehet, hogy az új könyv fogyasztása és finanszírozása nem fog összekapcsolódni, miként a könyvesboltban, hanem szét fog válni, miként a könyvtárban. Egyes újabb törekvések erre mutatnak.

Természetesen hátrányai is vannak az internet-könyvnek. A legfőbb az, hogy roppant kevés példányban készül el, és az a néhány is roppant sérülékeny. A művelődés történetében eddig főleg könyvpéldányok pusztultak el; a bennük levő szöveg más könyvpéldányok révén általában fönnmaradt. Az internet korában a képzetes könyvekkel együtt maguk a szövegek is elpusztulnak.