Második rész, melyben az olvasó megismerkedhet a Creative Commons-szal, és ennek nyomán azt is eldöntheti, hogy él-e azokkal a szabadságokkal, melyek váratlan módon az ölébe pottyantak.

Az interneten minden könnyedén másolható. Elég egy copy-paste, egy save-as, egy óvatlanul elhelyezett link, és máris a szerzői jog törvény megsértésének következményeit taglaló paragrafusok sűrűjében találjuk magunkat. A tudás, a kulturális javak, az információs javak termelésének van néhány nagyon különleges sajátossága: előállításukhoz alapanyagként információt, tudást, kulturális javak használunk; nagyon drága előállítani belőlük az első példányt (a kéziratot, a negatívot, a mesterszalagot), de – különösen digitális környezetben – nagyon olcsó minden ezt követő másolat elkészítése. Mivel másolni könnyű, termeléni meg nehéz, erős a gazdasági ösztönző a mások által előállított szellemi javak másolataiból pénzt keresni eredetik előállítása helyett. Más szóval ha nem tennénk valamit, akkor jócskán hiányoznának a szellemi javak anyagi ösztönzői. Szerencsére nem a pénz az egyetlen, ami alkotásra ösztönöz – erre egy kicsivel később még visszatérünk -, de aki pénzért szeret(ne) alkotni, vagy a szellemi munkájából remél megélhetést teremteni, annak szüksége van arra a bizonyosságra, hogy rajta kívül más csak az ő jóváhagyásával és feltételeivel kerehet pénzt az alkotásából.

2010-ben volt 300 éves az első szerzői jogi törvény, melynek épp az volt a célja, hogy biztosítsa az alkotó számára ezt a kizárólagosságot. A szerzői jogi szabályozás korlátozott monopoljogot biztosít a szerzőnek műve másolására, terjesztésére, forgalomba hozatalára, és minden olyan tevékenységre, melyen keresztül jövedelem termelhető.· A szerzői jognak ugyanaz a kulcsfogalma, mint az internetnek: a másolás. Az egyetlen probléma az csupán, hogy míg a szerzői jog a másolást a szerző kizárólagos engedélyéhez köti, addig a digitális technológia ezt a jogot gyakorlatilag kiüresítette azzal, hogy a másolást a rendszer működésének alapvető tulajdonságává tette. Így aztán az a faramuci helyzet állt elő, hogy bár a legtöbb másoláshoz engedélyt kellene kérnünk, ez a gyakorlatban nehezen kivitelezhető, és így legtöbbünk a törvény különböző súlyosságú megsértői közé sorolható.

Mit lehet ilyenkor tenni? Sokféle megközelítés képzelhető el ebben a helyzetben. Vannak, akik technikai eszközökkel igyekeznek megakadályozni a másolatok létrehozását. az erre szolgáló technikai megoldásokat nevezzük DRM-nek, Digital Rights Management-nek. Itt a technikai eszközök vannak úgy felépítve, hogy a másolatok létrehozása – legalábbis elvben – olyan nehéz legyen, amennyire azt csak matematikailag elképzelhető. Ilyen eszközöket használnak a DVD és Blue-ray lemezeken, de az e-könyveken is.

Mások mérhetetlen energiákat szánnak arra, hogy felkutassák az engedélyük nélkül keringő másolatokat, és szép szóval vagy fenyegetéssel, esetleg bírósági eljáráson keresztül eltűntessék a nemkívánatos másolatokat. Ez az út, bár sok apró sikerrel kecsegtet, hosszú távon költséges és meglehetősen reménytelennek látszó küzdelmet ígér: nem lehet az internet minden egyes szegletét folyamatosan ellenőrizni.

Mi azt az elvet valljuk, hogy ha már megakadályozni nem tudjuk a másolatok készítését, akkor legalább ne álljunk e másolatok útjába. Szerencsés helyzetben vagyunk, mert érdekünkben állhat a terjedés, a másolatok készítésének támogatása: nem darabbérben írunk cikkeket, és van alkalmunk az itt megszerzett ismertséget, elismerést más területeken kamatoztatni. A megosztást diktálja a tudományos világ belső ethosza is: egyetemen, kutatóintézetben dolgozva az eredmények, a tudás megosztásának elvárása a szabály, és nem a kivétel.

Hogyan ne álljunk tehát önmagunk és a tudás szabad terjedésének útjába? Mivel a szerzői jog minden külön értesítés és elvárás nélkül automatikusan garantálja számunkra a másolatkészítés kizárólagosságát, így csupán annyit kell tennünk, hogy egy érthetően és jogilag is kikényszeríthető módon közöljük minden jövőbeni felhasználónkkal és olvasónkkal, hogy e jogokat milyen feltételekkel, és milyen önként vállalt korlátozásokkal kívánjuk gyakorolni. Az oldal alján található jognyilatkozatban az olvasható: "A „Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 2.5 Magyarország” licenc szabályai irányadóak." Ez egy jognyilatkozat, ami néhány feltételt állít csak a másolatok készítése elé. Egyrészt azt kérjük, hogy a másolaton is szerepeljen az alkotó neve, azaz az a forrás, ahonnan a tartalom származik. Másrészről azt kérjük, hogy csak non-profit célú projektekben, publikációkban szerepljenek a tartalmaink. Nagyon nagy örömmel állunk a nem kereskedelmi célú felhasználók rendelkezésére, de nem szeretnénk, ha valaki a mi anyagainkkal, de a tudtunk nélkül akarna pénzt keresni. És végül, mivel tudományos tartalmakról van szó, azt kérjük, hogy a másolatok egyezzenek meg az eredetikkel, és ne legyenek megváltoztatva (kínos lenne egy olyan remix, ami épp az ellenkező következtetést sugallná, amint ami ezeken az oldalakon szerepel). Ha ezek a feltételek teljesülnek, mondja a Creative Commons licenc, akkor a magunk részéről szívesen adjuk oda a tartalmainkat bárkinek és bármilyen célra.Éljen a másolás, éljen az internet!

A következő részben az olvasó megismerkedhet a szabad hozzáférést lehetővé tevő jogi konstrukciókkal, és rögtön állásfoglalásra is kényszeríttetik: vajon a saját életében a szabadság melyik definíciója fog a leginkább működni?