Bognár Greg az ELTÉ-n végzett, majd a Közép-Európai Egyetem Political Science szakján szerzett doktori fokozatot. Jelenleg a New Yorki Egyetem (amelynek filozófia szakját a világ legjobbjai közt tartják számon) Bioetikai Kutatóközpontjában dolgozik. Interjúmban a bioetika szerepéről és helyzetéről, az általa írt blogról, illetve az amerikai és a magyar oktatási rendszer különbségeiről kérdeztem.

- Gyakran hangoztatott vád mind a filozófusok, mind a nem-filozófusok részéről, hogy az akadémiai filozófia igen csekély hatást gyakorol még a hozzá közel álló humántudományokra is, az akadémiai világon kívül állókkal pedig semmiféle párbeszédet nem tesz lehetővé. Szerinted igaz ez a vád?  És ha igen, kivétel ez alól az alkalmazott etika?

- Én nem látom ennyire borúsan a helyzetet.  Az én tapasztalataim szerint a különféle tudományok képviselőit kifejezetten érdekli, hogy mit mondanak az ő területéről a filozófusok.  Legalábbis ez a helyzet a nyugati országokban.  A biológusokat például érdekli, hogy mit mondanak a tudományfilozófusok, a közgazdászokat érdekli, hogy mit mondanak a társadalomfilozófusok.  Ami pedig a bioetikát illeti, rengeteg orvos, orvoskutató vagy akár egészségügyi közgazdász kíváncsi arra, hogy mi a bioetikusok véleménye az őket érdeklő kérdésekről.

A nyugati országokban általánosan elfogadott, hogy egy filozófusnak olyan szakértelme van, ami hasznos lehet más szakterületek képviselőinek is.  Néha ez zavarba ejtő módon mutatkozik meg: nemegyszer előfordult már, hogy egy beszélgetés során nem tudtam feltenni a saját kérdéseimet, mert az orvos vagy közgazdász beszélgetőpartner nem fogyott ki a saját kérdéseiből.  Pedig azt gondolom, hogy mi, filozófusok legalább annyit tanulhatnánk az orvosoktól vagy a közgazdászoktól, mint fordítva.

Az alkalmazott etikának ebből a szempontból persze könnyebb dolga van, hiszen természetéből adódóan interdiszciplináris tudományág, olyan kérdésekkel foglalkozik, amelyekről sok más tudománynak is van mondanivalója.  Egy nyelvfilozófiával vagy ismeretelmélettel foglalkozó filozófus ilyen értelemben jóval szűkebb területen mozog.

- Hogyan, milyen formában valósul vagy valósulhatna meg párbeszéd és együttműködés az alkalmazott etikusok és az általuk vizsgált szakmák, szakterületek, illetve a civil és politikai szféra között?

Rengeteg módja van ennek.  Vannak például alkalmazott etikára szakosodott folyóiratok, amelyeket nem csak filozófusok olvasnak.  De egy adott terület szakfolyóiratai is gyakran fórumot nyújtanak a filozófusok és az adott terület kutatói közötti párbeszédnek.  A világ vezető orvosi folyóiratainak például vannak etikai kérdésekkel foglalkozó rovatai, amelyeket a bioetikusoknak is érdemes figyelemmel követni – sőt, adott esetben publikálni ott.

Van aztán rengeteg konferencia, ahol a különböző területek képviselői egy asztalhoz ülhetnek.  Egy bioetikai konferencián például teljesen megszokott, hogy nem csak filozófusok ülnek a hallgatóságban.

Ami a civil szférával, a politikával vagy általában a nagyközönséggel való kapcsolattartást illeti, ennek is számtalan formája lehetséges. Az Egyesült Államokban például létezik egy olyan bioetikai bizottság, aminek az a feladata, hogy az ország elnökének készítsen jelentéseket és háttéranyagokat.  Amikor például olyan kérdésekben kell dönteni, mint az embrionális őssejtkutatás szabályozása, akkor az elnök és a kongresszus támaszkodik ezeknek a jelentéseknek az anyagaira.

Az is teljesen természetes, hogy egy filozófus részt vesz egy civil szervezet munkájában, illetve a sajtón keresztül járul hozzá a közbeszédhez.

- Az alkalmazott etika virágzása főként az elmúlt évtizedek hozadéka. Ehhez képest most már nagyon erőteljesen képviselve van szinte az összes elit amerikai egyetemen.  Mi lehet az oka ennek a gyors térnyerésnek?

-Leginkább az a felismerés, hogy a legégetőbb társadalmi kérdések nem egyszerűen olyan szakkérdések, amelyekre az adott terület kutatói megadják majd a választ, hanem olyan problémák, melyeknek fontos etikai vonatkozásai vannak.

Mondok egy példát.  A bioetika a múlt század '60-as, '70-es éveiben született meg. De nem légüres térben jött létre, hanem bizonyos társadalmi folyamatok hívták életre.  Egyrészt ekkoriban hatalmas fejlődésen ment át az orvostudomány. Lehetővé vált például olyan betegek életben tartása, akiken korábban nem tudtak segíteni.  Ez
persze felvetette azt a kérdést, hogy mi az orvostudomány célja: a betegek minél további életben tartása még akkor is, ha a további élet már csak szenvedést tartalmaz, vagy pedig az életminőség fenntartása? Ez a probléma egyenesen vezetett el olyan kérdésekhez, mint az eutanázia vagy a betegek önrendelkezési jogai.

Másrészt átalakult az orvoslás intézményrendszere is.  Megszülettek a nagy, központosított kórházak és klinikák, ahol a beteg kezelésében adott esetben sok orvos vesz részt.  Ezek az orvosok nem ismerik a beteget személyesen.  Átalakult tehát az orvos-beteg viszony: míg korábban az ember elsődleges egészségügyi „szolgáltatója" a háziorvos volt, manapság egy komoly betegség esetén ismeretlen kórházban, ismeretlen orvosok kezelnek minket.  Ezért sokkal fontosabb lett az a kérdés, hogy milyen erkölcsi elvárásoknak kell megfelelniük az orvosoknak a betegeik kezelése során.

- Milyen kérdésekkel foglalkozik a bioetika és mi ezekben a közös? Melyeket érzed ma a legégetőbb problémáknak?

- A bioetika jelenleg hatalmas változáson megy keresztül.  Az első időkben a bioetika elsősorban az orvos-beteg viszonnyal foglalkozott. Az orvosi etika talán jobb név is volt rá.  Manapság azonban legalább három olyan irány van, amelyben a bioetika terjeszkedik.

Egyrészt az orvostudomány újabb forradalom előtt áll.  A géntechnológiának köszönhetően képesek leszünk arra, hogy korábban elképzelhetetlen módon befolyásoljuk, hogy milyenek lesznek a következő generációk.  Ez rengeteg olyan kérdést vett fel, amelyekre választ kell találnunk.  Megengedhető-e a klónozás?  Mit gondoljunk a génmanipulációról? Megválaszthassák-e például a szülők születendő gyermekeik nemét?  És mi lesz akkor, ha lehetővé válik, hogy születendő gyermekeinknek nemcsak a nemét, hanem intelligenciáját, zenei tehetségét, vagy atlétikai képességeit is befolyásolni tudjuk?

Másrészt ma már tudjuk, hogy az emberek egészségét elsősorban nem az határozza meg, hogy milyen az egészségügyi ellátórendszer.  Sokkal fontosabbak az olyan társadalmi tényezők, mint a szegénység, a munkahelyi ártalmak, az életmód, vagy a társadalmi egyenlőtlenség mértéke.  Vagyis az egészségre vonatkozó kérdések beágyazódnak a társadalmi igazságosság kérdéseibe.  Ezért a bioetika egyre inkább a politikai filozófia és a társadalomfilozófia része.

Harmadrészt pedig a XXI. században az emberiség jólétét elsősorban a klímaváltozás és az azzal járó folyamatok fogják meghatározni.  Ezért a bioetika egyre inkább összeolvad a természeti etikával, a fenntartható fejlődés és a környezetvédelem kérdéseivel.

- A munkád során mely diszciplínák eredményeit használod fel és milyen szakértőkkel tartasz fenn kapcsolatot?

- Engem leginkább a közegészségügy, a környezetvédelem és a társadalmi egyenlőtlenségek egészségre vonatkozó hatásainak kérdései érdekelnek. A munkám során rengeteget tanulok egészségüggyel foglalkozó közgazdászoktól, demográfusoktól, klímakutatóktól és közegészségügyi szakemberektől.  Így aztán a filozófiai publikációkon kívül gyakran olvasgatom például az Éghajlatváltozási Kormányközi Testület vagy az Egészségügyi Világszervezet jelentéseit is.

- Az USA-hoz képest milyennek látod az alkalmazott etika helyzetét
Magyarországon?

- Sajnos ebből a szempontból fényévekkel le vagyunk maradva. Magyarországon az egyes szakmák még mindig ott tartanak, hogy az őket érintő kérdések szakkérdések, amelyeknek a megválaszolásához mások nem rendelkezhetnek érvényes tudással. Különösen igaz ez az egészségügyben.  Magyarországon sok orvos – tisztelet a kivételnek – még mindig úgy áll hozzá, hogy ő tudja a legjobban, hogy a betegnek mi a legjobb, hogy mondjuk annak a kérdésnek az eldöntése, hogy adott esetben mi a legjobb kezelés, csak rá tartozik, amibe a beteg vagy a beteg családja nem szólhat bele.

Nem hiszem, hogy ez az egyes orvosok hibája.  Sokkal inkább azé az oktatási rendszeré, ami nem készíti fel az orvosokat arra, hogyan kommunikáljanak a betegeikkel, hogyan közöljék a rossz hírt a családdal, hogyan vonják be a betegeket és a hozzátartozókat a gyógyítás folyamatába.  Ha sarkosan fogalmaznék, a hiba abban az oktatási rendszerben van, ami azt tanítja, hogy a beteg teste elromlott tárgy, amit meg kell javítani, nem pedig azt, hogy a beteg emberi lény, akit megillet, hogy bevonják az őt érintő döntések meghozatalába.

Ráadásul ebben nemcsak az orvostársadalom hibás.  A közbeszédben gyakran előkerülnek olyan kérdések, amelyek elsősorban nem orvosi, hanem társadalmi, etikai problémákat vetnek fel.  Elvétve fordul csak elő, hogy egy TV- vagy rádióműsorba orvosokon kívül meghívjanak pszichológust, szociális munkást, vagy akár etikust.

- A Bioetika blog, amelyet írsz, elsősorban a nem-filozófus közeget próbálja meg informálni és gondolkodásra, érvelésre serkenteni.  Milyenek a tapasztalataid ezzel kapcsolatban? Mennyire kaphatóak az emberek erre a fajta érvelő párbeszédre, és mennyire kapaszkodnak az előzetes előítéleteikbe?  Mennyiben mások ezen a téren, mint pl. azok a diákok, akiket Amerikában tanítasz?

- A dolog természetéből következően nehéz megítélni, hogy mennyire éri el egy blog azt a közeget, amit megcéloz.  A Bioetika blog elvileg szakmai, ismeretterjesztő blog, és ehhez képest azt hiszem, hogy elég sokan látogatják és elég széles körben ismerik.  Nekem elsősorban a magyarországi közönséggel való kapcsolattartásra szolgál, és természetesen jól esik, hogy sokan visszajárnak és rendszeresen hozzászólnak a bejegyzésekhez.  Úgy tűnik, van igény az ilyen fajta blogokra, és szerencsére egyre több van, amelyeket én is rendszeresen olvasok.

Nem hiszem, hogy akár az olvasók, akár a magyar diákok mások lennének, mint Amerikában. Magyarországon inkább az a baj, hogy a felsőoktatás botrányos módon cserbenhagyja a diákokat.  Elvileg az egyetemi évek azok, amikor az ember mindenfajta új tudásra fogékony és minél több mindent szeretne megismerni.  Ehhez képest amikor én Magyarországon egyetemista voltam, mindig csak abba ütköztem bele, hogy mit nem lehet: nem lehet a tanárral megbeszélni az engem érdeklő kérdéseket, mert az is csoda, ha megtartja az óráit; nem lehet elmenni egy konferenciára, mert nincs rá pénz; nem lehet áthallgatni egy másik egyetem órájára, mert az a tanulmányi osztálynak túl bonyolult lenne; nem lehet ide vagy oda elmenni gyakornoknak, mert az ilyesmi nem szokás...  És az a benyomásom, hogy az elmúlt években a helyzet csak romlott.

Amerikában egy egyetemistának nincs olyan, hogy „nem lehet". Elképzelhetetlen, hogy ne tartsam meg az óráimat.  Botrány lenne, ha nem állnék a diákok rendelkezésére fogadó órákon.  Ha egy szorgalmas diák kitalálja, hogy ő konferenciára szeretne menni, gyakornok szeretne lenni, vagy, teszem azt, egy másik országban szeretne kutatni, akkor nekünk az a dolgunk, hogy ez lehetővé váljon. Néha nem tudok nem irigykedni azon, hogy milyen fantasztikus lehetőségei vannak egy amerikai diáknak.  Vagyis a magyar és az amerikai diák között a különbség nem a tehetségben, hanem a lehetőségekben van.

- Mennyire informált a blog olvasóközönsége azokban a kérdésekben, amelyeket felvetsz?

- Hát erre sem tudok így általánosságban válaszolni.  Egyrészt teljesen más műfaj ötszáz szóban írni egy témáról, mint egy tízezer szavas tanulmányban. Amikor az ember blogot ír, sokkal sarkosabban, adott esetben provokatívabban fogalmaz, mint egy tanulmányban, hiszen egy internetes naplóban meg kell ragadni és meg kell tartani az olvasó figyelmét. Ha ez nem sikerül, az olvasó gyorsan továbbklikkel.

Egy tudományos szakcikk nyilván teljesen más, ott az ember körültekintőbben fogalmaz, jobban alátámasztja az állításait, nem az a cél, hogy az olvasót állásfoglalásra bírja.  Ezért sok szempontból nehezebb blogot írni, mint tudományos szakcikket.  Gyakran nem is sikerül, és ilyenkor még a legérdeklődőbb olvasó is inkább odébbáll.

Másrészt néha előfordul, hogy komoly vita bontakozik ki egy-egy bejegyzés nyomán.  A Bioetika blognak vannak olyan látogatói, akiknek a hozzászólásaiból rengeteget tanultam.

Hátraugró
Tudományos blogok
Dec 17, 2022 | 18:57 pm
Félidő avagy így működik az econ job market A környezetemet már egy ideje izgalomban tartja, hogy ki jut tovább és ki esik ki és a végén ki az, aki magasba emelheti majd az iroda kulcsát. Mert hát miről is beszélnénk ha nem az econ job marketről, azaz közgázos[…]
Nov 7, 2022 | 14:36 pm
Észak dél ellen: így lett orosz-ukrán háború A XX. század második felében született európainak egy európai háború szinte elképzelhetetlen. Az orosz támadás kapcsán többen keresték - utólag - az előjeleket, mások hibáit. Azt már kevesebben vetették fel, hogy a "speciális hadműveletnek" éppen a stratégiailag elhibázott - és[…]
Dec 30, 2021 | 20:33 pm
Researchers at the ELTE Department of Ethology in Budapest observed 32 dogs during separation from the owner and retested them two years later. They found that 41% of dogs were stable, 38 % improved, 16 % worsened in separation behaviour.[…]
Dec 30, 2021 | 20:19 pm
English text belowAz öregedési folyamatban kiemelt szerepet játszó CDKN2A gén hasonló aktivitási mintázatot mutat a kutyák szöveteiben, mint az emberekében az ELTE kutatóinak legújabb vizsgálata szerint. Így a gén alkalmas lehet a biológiai életkor pontos becslésére, valamint egyes, öregedéssel kapcsolatos[…]
MTA hírek
Jan 24, 2023 | 00:00 am
Báldi András ökológust, a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagját választották a vezető európai kutatókat tömörítő Academia Europaea Élettudományi Osztálya Organizmus- és Evolúcióbiológiai Szekciójának vezetőjévé. A testület egyik fő célja, hogy tudományosan megalapozott tanácsokkal segítse az Európai Unió döntéshozóinak munkáját.
Jan 20, 2023 | 00:00 am
A Magyar Tudományos Akadémia és az Akadémiai Klub Egyesület „Művészeti estek az Akadémián” című rendezvénysorozatának ötödik estjére került sor 2023. január 16-án, hétfőn az MTA Székházban. Az esten koncertet adott Balázs János Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas zongoraművész, Szentpáli Roland tubaművész,[…]
Jan 12, 2023 | 10:26 am
2023. január 9-én Kaliforniában elhunyt Deák István, a magyar történészek korelnöke. A pályatársak nevében Pók Attila búcsúzik tőle.
Jan 11, 2023 | 10:41 am
A Magyar Tudományos Akadémia által Jermy Tibor akadémikus hagyatékából alapított Jermy-Tibor-díj Díjbizottsága felhívja az MTA Biológiai Tudományok Osztályát, az MTA Agrártudományok Osztályát, az Agrártudományi Kutatóközpont Növényvédelmi Intézet Állattani Osztályának képviselőjét, a Magyar Természettudományi Múzeum Állattárának vezetőjét, a Magyar Rovartani Társaság[…]
Jan 11, 2023 | 00:00 am
Klasszikus és kvantum Wasserstein-terek geometriája és kvantumdivergenciák – ez a kutatási témája Virosztek Dániel matematikusnak, aki a Magyar Tudományos Akadémia Lendület Programjának támogatásával alakíthatott önálló kutatócsoportot. Mit jelentenek ezek a matematikai fogalmak, és milyen gyakorlati hasznosítása lehet az elméleti problémák[…]
Érdekességek

A Magyar Tudományos Akadémia elnöke 2009. januárjában felhívást tett közzé annak érdekében, hogy kimagasló teljesítményű fiatal kutatóknak lehetőséget teremtsen az MTA kutatóintézeteiben új kutatócsoportok létrehozására. A kezdeményezés célja, hogy haza csábítsa a jelenleg külföldön dolgozó, már jelentős eredményeket elért magyar kutatókat, illetve itthon tartsa a legkiválóbbakat, hogy akadémiai intézetek kutatócsoportjainak vezetőiként a következő években nemzetközileg is meghatározó, ígéretes kutatási programokkal növelhessék az egyes kutatóintézetek és Magyarország versenyképességét.

Legalábbis ez derült ki a Tardos Gábor matematikussal, a Lendület program egyik nyertesével készült beszélgetésből. A digitális kódok újszerű megalkotója szereti a Harry Pottert, ráadásul a fia gyakran győzedelmeskedik felette a különböző logikai játékokban.

A tüskevári hangulatban eltöltött gyermekkori nyarak jó alapot adtak a később orvoskutatóként is nevet szerző Buday Lászlónak, aki a Lendület program keretében a növekedési faktorok jelátviteli pályáit kutatja, magánemberként pedig a finom halászlét kínáló éttermeket.
Interjú Stipsicz András matematikussal, a Lendület program nyertesével arról, hogy miben segítheti a Lendület program a matematikusokat, miért érdekes és miért lehet hasznos a többdimenziós felületek kutatása.

„Én azt szeretem, ha egy kérdésre ki lehet hozni egy nagyon egyszerű, nagyon világos választ, úgy, hogy a kettő közötti út esetleg nem nyilvánvaló.”

Interjú Kóczy Á. László matematikus-közgazdásszal, a Lendület program nyertesével

ESEMÉNYNAPTÁR