Az erkölcs mostanság nem tartozik a legtrendibb témák közé – amikor elmesélem, hogy PhD-hallgatóként etikával foglalkozom, az emberek többsége úgy néz rám, mint egykori gyűlölt óvónőjére, aki valami nem létező tekintélyre hivatkozva próbálta beleszuszakolni a maradék tökfőzeléket. És kétségtelen, relatíve ritkán tesszük fel magunknak a morálfilozófia oly klasszikus kérdéseit, mint hogy „Milyen az erényes ember?” vagy hogy „Hogyan kell erkölcsileg helyes életet élni?”.  Ám ez nem jelenti azt, hogy ne moralizálnánk nagy rendszerességgel: mindennapi életünket átjárják az igazságosság („Miért van az, hogy mindig én mosogatok?”), a lojalitás („Nem érted, hogy nem flörtölhetsz a barátommal?”) vagy például a bátorság („Nem hagyom tovább, hogy így kizsigereljenek!”) kérdései.

A tudomány esetében az erkölcs ugyanilyen természetességgel lopja be magát gondolkodásunkba. A két terület kapcsolata sokrétű: bizonyos esetekben a tudomány legfrissebb vívmányai és azok hasznosítása vetnek fel etikai problémákat; máskor a társadalomtudományok szolgáltatnak olyan új adatokat, amelyek fényében át kell értékelnünk eddigi erkölcsi és politikai praxisunk igazságosságát; de vannak olyan esetek is, amikor a pszichológia vagy a neurológia szolgál olyan megdöbbentő eredményekkel, amelyek az emberről mint morális lényről alkotott felfogásunkat forgatja fel az alapjaitól.

Ebben a rovatban ezekből a kérdésekből szemezgetve fogunk  – reményeim szerint – beszélgetni. Ezen kívül pedig szeretnék foglalkozni minden olyan hazai kezdeményezéssel, amely valamilyen formában erkölcsi kérdéseket feszeget. Teszem ezt önös érdekből, hogy végre kibújhassak a gyűlölt óvónő szerepéből azzal, hogy megmutatom: moralizálni jó.