Borhidi Attila 1932. június 28-án született Budapesten. Középiskolai tanulmányait a Budai Szent Imre Gimnáziumban végezte, 1950-ben kitűnő eredménnyel érettségizett. Eredetileg írói pályára, majd édesapja tanácsára vegyészmérnöknek készült. Tanulmányait mégis az ELTE biológia-kémia tanárszakán kezdte, majd 1952-től szakbiológusként folytatta, előbb Andreánszky Gábor, majd Soó Rezső voltak mesterei. 1955 januárjában okleveles botanikusként kitüntetéssel végzett és az ELTE Növényrendszertani Tanszékére került az MTA státusával. Itt növényrendszertani gyakorlatokat és növényföldrajzi terepgyakorlatot vezetett, valamint rendszeresen helyettesítette a professzort a Növényföldrajz főkollégium előadásain.

Andreánszky tanácsára a klíma-növény kapcsolatokkal, valamint elterjedéstannal (areálgeográfia) kezdett foglalkozni, majd Soó Rezső hatására a növénytársulástan (fitoszociológia) és a virágos növények rendszertani kutatása (fitotaxonómia) lettek fő érdeklődési területei. 1958-ban "Belső-Somogy növényföldrajzi tagolódása és homoki vegetációja" címmel "summa cum laude" védte meg egyetemi doktori értekezését, majd 1964-ben "A Zselic erdői és kapcsolatuk a nyugat-balkáni bükkösökkel" c. értekezésével kandidátusi fokozatot szerzett. Nagy monografikus munkája, a nyugat-balkáni (illír) bükkösök növényszociológiája (1963, 1965, 1966), amelynek sokat vitatott téziseit 25 évvel később munkatársaival (Török, Podani & Borhidi 1989) numerikus szüntaxonómiai elemzésekkel is igazolta.

1968-ban az Université de Paris (Orsay) Botanikai Intézeteiben trópusi botanikai posztgraduális kurzust végzett, ahol Mangenot, Aubréville és Guinochet professzorokat hallgatta. 1969-ben meghívást kapott a Kubai Tudományos Akadémiára, ahol Kuba 1:1.000.000 méretarányú vegetáció-térképét készítette el kubai munkatársaival, leírta Kuba fontosabb vegetációtípusait, és részt vett a KTA Botanikai Kutató Intézetének megszervezésében. Itt a kubai botanika "nagy öregje", Julian Acuoa lett a mestere, akinek irányítása alatt elsajátította a mintegy 7000 fajt magába foglaló kubai flóra ismeretét. Ezekből a kutatásaiból született meg akadémiai doktori értekezése "Kuba geobotanikájának alapjai" címmel 1973-ban, amely több alapvető megállapítást tartalmaz Kuba és az Antillák flórájának származására vonatkozóan. Megvédésére csak 1976-ban került sor, mert közben 1974 és 1976 között újabb két és fél évet töltött Kubában, a Botanikai Kutató Intézetben, ahol kutatóképző kurzusokat tartott növényföldrajzból, növényszociológiából és trópusi ökológiából. 1977-től 1994-ig rendszeres kutatási kapcsolatban állt a KTA különböző intézeteivel (Talajtan, Környezetvédelem). Láng Istvánnal 1981-ben megindították a közös kubai-magyar Zapata-Projektet. 1982-ben UNESCO szakértőként dolgozott a Kubai Környezetvédelmi Hivatalban. Több alkalommal kubai tudományos delegációk hivatalos tagjaként szerepelt.

1974-től kezdődően bekapcsolódott a kubai flóra feltárásának munkálataiba is. Ennek keretében több mint 450 új virágos növényfajt, valamint 7 új növény-nemzetséget fedezett fel és írt le munkatársaival, akik közül hatan szereztek irányítása alatt tudományos fokozatot.

1977 szeptemberétől az MTA Botanikai Kutató Intézetébe került, amelynek 1978 január 1-től tudományos igazgatóhelyettese, egészen 1989 nyaráig. A vácrátóti évek legtermékenyebb kutató évei, amelyek során megszervezte a Budapesti Agglomeráció környezetbiológiai kutatását és nagyszámú belföldi és nemzetközi kutatási programban vett részt. Megírta a kubai flóra "Vörös Könyv"-ét (1983), a "Zselic erdei"-t (1984), majd a 20 éves kubai kutatásokat összefoglaló "Phytogeography and Vegetation Ecology of Cuba" című nagysikerű könyvét (1991), amelynek átdolgozott és bővített 2. kiadása 1996-ban jelent meg az Akadémiai Kiadónál. 1981 és 1989 között hét alkalommal járt Kelet-Afrikában a svéd-magyar-tanzániai Usambara-Projekt keretében.

Igazgatóhelyettesként az Intézet számos fejlesztési munkáján dolgozott, olyan beruházásokon, mint a lakóházak felújítása, a laborszárny, a pálmaház, a kerti munkásépület felépítése stb. Megszervezte és elindította a Botanikus Kert növény-taxonómiai kutatási programját. Részt vett az Intézet tudományos arculatának és nemzetközi elismertetésének kialakításában.

Harmincnégy évi akadémiai szolgálat után a JPTE rektorának meghívására Pécsre ment, és átvette a Növénytani Tanszék vezetését. 1989-ben a Tanárképző Kar dékánja lett, és Hámori József professzorral megszervezték és elindították az egyetemi szintű biológus tanárképzést. Megszervezte az egyetem Természettudományi Karát, amelynek 1992-től 1994-ig első dékánja volt. 1993-ban az MTA levelező tagjává választották, és Pécsett megindította a Botanika Doktoriskolát. A pécsi évek publikációs tevékenységéből leginkább a növényi szociális magatartási típusok fogalmának és rendszerének kidolgozása (lásd akadémiai székfoglaló 1993), az ökológiai mutatószámok rendszerének a magyar flórára való adaptálása, ill. kiterjesztése (1993, 1995) és az új szemléletű növényrendszertan tankönyv érdemel említést (1993, 1995: 2. Kiadás, 1998: 3. kiadás, 2002: 4. kiadás). Oktatói munkásságát 1997-ben Szent-Györgyi Albert díjjal jutalmazták.

1997-ben pályázat útján elnyerte az MTA Ökológiai és Botanikai Intézet igazgatói posztját, ahol megkezdte az Ökológiai Központ és a hozzá kapcsolódó országos Ökológiai Hálózat kiépítését. Két év alatt az MTA és a Környezetvédelmi Minisztérium közös támogatásával egy több száz fős szakértői munkaközösség alakult ki, amely sorozatban nyert el belföldi és nemzetközi pályázatokat. A kutatások eredményei 3 kötetben jelentek meg Ökológiai Kutatások az Ezredfordulón címmel (2001). Közben megírta Magyarország növénytársulásainak kritikai áttekintését (1996), az Ősmátra-elmélet új, továbbfejlesztett változatát (1997), majd 1999-ben 12 munkatárssal, 2 kötetben Magyarország növénytársulásainak Vörös Könyvét. Munkásságát 2001-ben Széchenyi-díjjal ismerték el. Ugyanebben az évben elnyerte a Széchenyi Terv pályázatát a Pécs környéki meddőhányók rehabilitációjának kísérleti kutatására, az MTA rendes taggá választotta, a Mexikói Tudományos Akadémia (CONACYT) pedig meghívta egy flórakutató projektben való szakértői részvételre.

Számos bel- és külföldi tudományos társaságnak, főhatósági és országos tudományos munka-, szerkesztő és tudománypolitikai bizottságnak tagja, néhánynak elnöke, ill. tisztségviselője, amint az a mellékelt curriculum vitae adataiból nyomon követhető.

Publikációs tevékenysége közel 500 közleményt és kiadványt, köztük 15 önálló könyvet és tankönyvet, 42 társszerzős könyvet, könyvfejezetet és egyetemi jegyzetet eredményezett.

Említést érdemel, hogy egykori írói álmainak egy részét a tudományos ismeretterjesztés területén sikerült némileg megvalósítania. Négy ismeretterjesztő könyve: (Az erdő élete. Búvár könyvsorozat, Gondolat Kiadó, 1961; Növényvilág az Egyenlítőtől a Sarkokig. Mezőgazdasági Kiadó, 1968; Kubában térképeztünk. Gondolat Kiadó, 1974; Gaia zöld ruhája. MTA Stratégiai Tanulmányok Sorozat, 2002.) közül három részesült kiadói nívódíjban.