előadó
vitarésztvevő

  a Budapesti Corvinus Egyetem tanára, az MTA levelező tagja

A Budapesti Corvinus Egyetem Vállalatgazdaságtan Intézetének egyetemi tanára, a Versenyképesség Kutató Központ igazgatója. A vállalati gazdálkodás és a gazdaságpolitika több területén folytat kutatásokat. A legutóbbi másfél évtizedben a versenyképesség témakörére, ezen belül a nemzeti és a vállalati versenyképesség közötti viszonyra fókuszál. Több magyar és angol nyelvű könyv szerzője és szerkesztője, Vállalatgazdaságtan című szakkönyvének egymást követő kiadásai húsz éve alapműnek számítanak, számos felsőoktatási intézményben használják tankönyvként. Mintegy 250 cikke jelent meg rangos hazai és külföldi folyóiratokban. Öt kontinens egyetemein tartott előadásokat. Volt gazdasági miniszter és egyetemi rektor. Számos nemzetközi és hazai szervezet vezető tisztségviselője, volt elnöke a Beszerzési Világszövetségnek és az Európai Ipari és Termelési Társaságok Szövetségének. A Svéd Királyi Mérnöki Akadémia külföldi tagja, a kolozsvári és a lappeenrantai egyetem díszdoktora. A Rajk László Szakkollégium alapítója, negyven évig igazgatója, 2010 óta elnöke. A Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja.

Hátraugró
Tudományos blogok
MTA hírek
Jan 11, 2018 | 10:01 am
Harminc milliárd forintra pályázhatnak a vállalkozások a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alapból. Két további konstrukció a kutatói-ipari együttműködést ösztönzi összesen harmincegy milliárd forintos keretösszeggel, hogy a piacon hasznosuló innovatív termékekben, technológiákban öltsenek testet a kutatóhelyeken elért eredmények, többek között[…]
Jan 10, 2018 | 08:43 am
December 20-án ülést tartott az MTA Stratégiai Tanácsadó Testülete. A megbeszélésen egyebek mellett szó volt az alapkutatások és alkalmazott kutatások támogatási kérdéseiről, az Akadémiai pályázatairól, a tudománynépszerűsítés jelentőségéről, valamint arról, hogy miként támogatható a nők részvétele a tudományos életben.
Jan 8, 2018 | 09:48 am
A természeti és társadalmi jelenségek megismerését célzó új módszerek, eljárások kidolgozását megalapozó projekteket, valamint a fiatal kutatók tudományos pályájának elindítását, illetve a nemzetközi kutatási programok kezdeményezését ösztönzik a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal új pályázatai.
Dec 27, 2017 | 17:06 pm
Karácsony másnapján váratlan hirtelenséggel elhunyt a magyar kémikus társadalom és szűkebb tudományterülete, a krisztallográfiai szerkezetkutatás nemzetközi elismertségű, kimagasló hazai szaktekintélye, Kálmán Alajos. A professzor a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja, a Brüsszeli Európai Tudományos Akadémia tagja, valamint az ELTE címzetes[…]
Dec 21, 2017 | 13:34 pm
Mikor és hogyan távolodott el a karácsony eredeti vallásos tartalmától? Mióta számít családi ünnepnek idehaza? Hogyan terjedt el a „Krisztusfa” állításának szokása? Melyek voltak a leggyakoribb ajándékok? Fónagy Zoltán és Katona Csaba történészek ünnepi összeállítása.
Érdekességek

A Magyar Tudományos Akadémia elnöke 2009. januárjában felhívást tett közzé annak érdekében, hogy kimagasló teljesítményű fiatal kutatóknak lehetőséget teremtsen az MTA kutatóintézeteiben új kutatócsoportok létrehozására. A kezdeményezés célja, hogy haza csábítsa a jelenleg külföldön dolgozó, már jelentős eredményeket elért magyar kutatókat, illetve itthon tartsa a legkiválóbbakat, hogy akadémiai intézetek kutatócsoportjainak vezetőiként a következő években nemzetközileg is meghatározó, ígéretes kutatási programokkal növelhessék az egyes kutatóintézetek és Magyarország versenyképességét.

Legalábbis ez derült ki a Tardos Gábor matematikussal, a Lendület program egyik nyertesével készült beszélgetésből. A digitális kódok újszerű megalkotója szereti a Harry Pottert, ráadásul a fia gyakran győzedelmeskedik felette a különböző logikai játékokban.

A tüskevári hangulatban eltöltött gyermekkori nyarak jó alapot adtak a később orvoskutatóként is nevet szerző Buday Lászlónak, aki a Lendület program keretében a növekedési faktorok jelátviteli pályáit kutatja, magánemberként pedig a finom halászlét kínáló éttermeket.
Interjú Stipsicz András matematikussal, a Lendület program nyertesével arról, hogy miben segítheti a Lendület program a matematikusokat, miért érdekes és miért lehet hasznos a többdimenziós felületek kutatása.

„Én azt szeretem, ha egy kérdésre ki lehet hozni egy nagyon egyszerű, nagyon világos választ, úgy, hogy a kettő közötti út esetleg nem nyilvánvaló.”

Interjú Kóczy Á. László matematikus-közgazdásszal, a Lendület program nyertesével

ESEMÉNYNAPTÁR