A tudományt racionalitása tette az elmúlt évszázadokban híressé az egész világon – és tette hírhedtté többeknek az utóbbi évtizedekben. Ez a racionalitás a tények és következtetések tiszteletét hirdette. A következtetéseknek e szerint meg kell felelniük valamilyen normáknak: az érvekkel szemben lehetnek elvárásaink. Manapság sok mindenre mondják azt, hogy tudományosan alátámasztott. Például arra, hogy a Biblia nyelve magyar volt.

Bizonyos érvelések, bármennyire is logikusnak tűnnek, nem igazak. Minél több részletét vizsgálom meg az ilyen állításokat alátámasztani hivatott logikai láncnak, annál világosabbá válnak annak hiányosságai, az állítás tarthatatlansága. Nem kell más hozzá csak egy kis türelem, kitartás és józan ész, és bárki képes lehet dönteni vitás kérdésekben. Lássunk erre egy példát. A példa nem a természettudományból származik – de fontos, hogy manapság sok mindenre mondják azt, hogy tudományos, hogy alátámasztott, hogy racionálisan következik a tényekből. Például arra, hogy a Biblia nyelve magyar volt. Az állítás konkrétan így hangzik:

A ‘Mária országa’ honlapján olvasható Esztán Győző, “Pusztító eszme fogságában az emberiség-Az Úr szava magyar volt” című értekezése, melyben több érvet is felsorol – többek között – a Biblia nyelvének magyar volta mellett. Az alábbiakban a cikk egy részletét elemezzük:

„(…) Az Ószövetség forrásairól a következőket tudhatjuk meg, Baráth Tibor munkája nyomán.”

„(…) Nagyon vitás azonban, szabad-e az Ótestamentum nyelvét hébernek nevezni. Ez a nyelv ugyanis a Kánaánban használt nyelv volt, amely az ősmagyar egyik ágazata. Ettől a kánaáni ősmagyar nyelvtől a tulajdonképpeni ó-héber csak hosszú idő múltán vált el és lett előbb külön dialektus, majd önálló nyelv.  A modern Biblia-kutatók belső szövegkritika útján rájöttek arra, hogy az Ószövetség ma rendelkezésünkre álló szövegei tele vannak olyan tévedésekkel, amelyek az eredeti szöveg meg nem értéséből származnak. Ezért a héberből való szokványos magyarázat helyett a Biblia-kritikát új alapokra óhajtják helyezni, és szorgalmazzák a hébernél régebbi nyelvek e célra való felhasználását. Ma már leszögezhetjük: az Ószövetség valóban magyar nyelvű szövegek összekombinálásából, összefésüléséből származik.”

Milyen módon ítélhetünk meg egy ilyen érvelést – ha azt vizsgáljuk, hogy megalapozzák-e az érvek a konklúziót – és nem csak magunkban dünnyögünk, hogy hát mekkora marhaság ez, vagy, hogy már megint le akarják járatni az igazságot.

?     Hogy egy állítást egyéb indoklás és bizonyíték nélkül is elfogadjunk, az a forrás hitelességétől függ. A fenti állítást, mely szerint a héber az ősmagyar egyik ágazata lenne, Baráth Tibor munkájával támasztják alá, mely munka nem tekinthető megfelelő és elegendő hiteles forrásnak hisz nagyon ellentmondásos a megítélése, ahogy azt bárki ellenőrizheti egy internetes kereséssel.

?     Az ’egyoldalú szakértőre hivatkozás hibáját’ is elköveti a szerző, mivel ebben a kérdésben a szakértők különböző álláspontokat képviselnek, ő viszont csak a számára kedvező véleményre hivatkozik.

?     'Azonosíthatatlan szakértőre hivatkozás hibája' az, ahogy a szerző a „modern Biblia-kutatók” felismeréseiről beszél, hiszen nem ellenőrizhető, hogy kik ezek a szakértők. Még egy retorikai csavar is van ezzel a hivatkozással: itt még úgy érthető, hogy vannak egyes szövegkutatók, a  szöveg vége azonban már azt sejteti, hogy minden kutató azon az állásponton van, hogy a Bibilia nyelve magyar volt. Márpedig ez az állásőpont nem jellemző semelyik magyar egyetemre.

?     A modernség hangsúlyozása pedig a hatásosságot ugyan növeli, a szöveg érveinek erősségét semmiképpen sem.

?     A „belső szövegkritika útján rájöttek” még inkább homályos. Nem derül ki, mit ért ez alatt a szerző, mégis ebből vezeti le, ezzel támasztja alá, hogy a jelenlegi Biblia-magyarázat téves. Hát persze. A laikus nem tudja, mi is az, minek fárasztani vele – elég, ha elhiszi

?     Úgy tűnik, hogy az előző érvelésből követezik, tehát konklúzió, hogy: „Ma már leszögezhetjük: az Ószövetség valóban magyar nyelvű szövegek összekombinálásából, összefésüléséből származik”.  Ez a látszólagos konklúzió azonban nem kapcsolódik az előző mondathoz, mely alapvetően kritika: a bevett nézet problematikusságát hangsúlyozza. Nem jelenik meg pozitív érv, mely alátámasztaná a konklúziót. Csak egy nyelvi fordulat tesz úgy, mintha az alá lenne támasztva: egy manipulatív konklúziójelző.

Látható tehát, hogy a szerző okfejtése nem  alapozza meg a konklúziót, mely szerint a Biblia nyelve a magyar volt. A premisszák nemhogy nem támasztják alá azt, hanem még igazságuk is megkérdőjelezhető. Nézzük még egyszer az érveket:

P1 héber nyelvnél a magyar előbb volt.

P2 A Biblia-értelmezések hibásak, mert nem jól értették őket.

P3 Új módszer kell az értelmezéshez

P4 Módszerként valamilyen szakértők a magyar nyelvet ajánlják.

De miért következik ebből, hogy magyar nyelven íródott a Biblia?

Valami ilyesmi hiányzik: (P5) Ha a magyar nyelv előbb is volt, jobban is érthető vele az Ószövetség, akkor biztosan magyar nyelven is íródott.

Ez egy nem kimondott, implicit lépés, de már semmyilyen szakértő vagy forrás nem támasztja alá.

Elég ciki… Byron Katie a kedves ősz hajú guru-néni valami ilyesmikről (is) beszélhet, amikor azt mondja:

“A szenvedésnek egyetlen módja létezik: mikor elhiszünk egy gondolatot, mely harcba száll azzal, ami van. Ha az elme igazán tiszta, akkor az, ami van, megegyezik azzal, amit akarunk. Ha azt szeretnéd, hogy a valóság különbözzön attól, ami van, az olyan, mintha elkezdenél egy macskát ugatni tanítani. Próbálkozhatsz és próbálkozhatsz, és a végén a macska fel fog nézni rád és azt mondja, “miau”. Azt akarni, hogy a valóság más legyen, mint amilyen, reménytelen.”