I. A leképezés fogalma és a gondolkodás nyersanyaga

Az emberi viselkedés sajátos módon függ a környezeti ingerektől. Az 1. táblázat mutatja, hogy az egyszerű Inger-Válasz meghatározottságtól fokozatosan elválik a viselkedés: megjelennek az olyan meghatározók, amelyek térben és időben is távolabbi tényezők figyelembe vételét teszik lehetővé, s a meghatározottságban a saját törvényszerűségekkel jellemzett modellek egyre nagyobb szerepet játszanak. Ezek a modellek adják az autonómia alapját, s ezek egyedített részei a reprezentációk.

szerveződési elv	jelleg	folyamat	hajlékonyság	determináltság	szerveződés
inger-válasz	egyedi hatás	nyílt válasz	rögzített	determinált	biológiai
emlékek	epizodikus múlt	hatás nyoma	hajlékony	valószínűség	képzet
reprezentáció	a múlt rendje	belső modell	hajlékony	leválik	propozíció, séma, kép
rendszer	átfogó kontextus	elmélet rávitel	beállítandó	is-is	elmélet pl. nyelv

1. táblázat Az eltérő bonyolultságú viselkedés-meghatározottsági rendszerek, illetve a különböző reprezentációs fogalmak
A kognitív kutatás a gondolkodás nyersanyagát illetően abból indul ki, hogy az emberi gondolkodás sajátos szimbólumokban történik, s nem magukkal a dolgokkal végezzük a gondolkodást. Swift már jól látta ezt, amikor kigúnyolja azokat a laputói nyelvtudósokat, akik már csak azért is kiiktatták a szavakat, hogy takarékoskodjanak a légzéssel.

Tekintettel arra, hogy a szavak tulajdonképpen mind tárgyakat jelképeznek, sokkal kényelmesebb volna minden ember számára, ha mindjárt magukat a tárgyakat cipelnék a hátukon, kiválogatva azokat, melyek éppen szükségesek, hogy egy bizonyos témával kapcsolatban megmutathassák, miről is akarnak értekezni. (Swift: Gulliver utazásai - részlet - Szentkuthy Miklós fordítása)

Viselkedésünket belső   leképezések irányítják, melyek különböző megjelenítési módokban, saját belső törvényeket követve létesítenek kapcsolatot a gondolatok világa és a külvilág között: a viselkedés nem a külső inger, hanem az arról kialakított leképezés függvénye. Ezek a szimbólumok - mint a gondolkodás nyersanyagai - valami helyett állnak, ugyanakkor valaki számára jelenítenek meg valamit, ahogy már a klasszikus retorika is látta, és a szimbólumok belső meghatározottságát fejezi ki Kosztolányi is:

Csak bot és vászon, de nem bot és vászon, hanem zászló. (Kosztolányi Dezső: Zászló - részlet)

A reprezentációk teljesebb fajtái, amilyenek például a nyelvi jelek, háromféle viszonyban élnek: kifejeznek belső eseményeket, utalnak a külvilágra és irányítják a társak viselkedését, mint Karl Bühler (1934) nyomán az 1. ábra mutatja.

Képek és szavak

A belső modellek világának két kitüntetett típusa a képek és a szavak rendszere. Ezek eltérően vonatkoznak a világra, és belső szerveződésük is különböző. A képek az elsődlegesek - mint Nyíri (2001) megfogalmazza: "az emberek elsőbben képekben gondolkoznak, s csak azután szavakban" -, és alapvetően hasonlósági alapon kapcsolódnak a tárgyak világához. A külső képek jól mutatják persze, hogy ez a hasonlóság nem lenyomatszerű, számos szintje van a képek elvontságának is, ami - mint Nyíri (2000) elemzi - alapvető filozófiai kérdéseket vet fel hagyomány és képi hasonlóság viszonyáról. Ugyanakkor a képek közötti viszony, a képek alkotta rend is sajátos, téri és analóg jellegű. A jelek, vagyis a belső, mentális képek és az általuk jelölt dolgok között ugyanolyan a viszony, a rendszerbeli kapcsolatok képezik le egymást: ami hasonlít a világban, az hasonlít a fejünkben is. A 2. ábra mutat erre egy példát: a különböző szögekben elfordított betűk azonosságának felismeréséhez szükséges idő az elfordítás szögével arányosan nő. A külső hasonlóságnak megfelel a belső hasonlóság.

Szavak és rendszerek

A szavak viszont gyökeresen eltérnek a mentális képektől. Önkényesen kapcsolódnak a tárgyakhoz, a hasonlóság a jelölt dologhoz, mint a kakukk vagy zizeg szavakban, kivételes és esetleges. A hasonlóság hiányát mutatja a nyelvek eltérése is: ami az angolban newspaper, a franciában journal, a németben Zeitung, a magyarban újság. Emellett a nyelvi jelek belső rendszere, a nyelvre jellemző saját modell sem hasonlósági alapú. Köznapi felfogás szerint a nyelvben külön kezeljük a szabályokat és a kivételeket. Kiderült, hogy a tudomány mai állása szerint ez érvényes az idegrendszerre is (Pinker, 1999). A szavak egyfelől jelentésviszonyaikban alkotnak rendszert: nem csupán hangalakjuk szerint (az asztal BÚTOR is), lehorgonyzódnak az észlelés világában. A rendszerben pedig egymásra épülő kategóriák viszonya jön létre. (Pl. a veréb madár, a madár állat, az állat élőlény.) A szavak másfelől sajátos alkalmi kapcsolatokba lépnek egymással a mondatokban. Ezek a kapcsolódások adják meg, hogy A fiú betörte az ablakot és A kő betörte az ablakot mondatban a fiú és a kő is alany, de valahogy más jogon azok, hiszen nemigen mondhatjuk, hogy A fiú és a kő betörte az ablakot. A mondatszerkezet kijelentéseket jelenít meg, mintegy logikai viszonyokba rendezi a világ végtelen összefüggéseit.

A szókincs és a nyelvtan tehát eltérő módon képezi le a világot, s eltér működésmódjuk és szerveződésük is. A szókincs elemek köré szerveződik, s számos esetleges valóságbeli viszonyt jelenít meg, míg a nyelvtan halmazokra irányul, s működése ebben az értelemben alapul szabályokon. A szavak, miközben a képzeteknél elvontabb, bizonyos vonásokat kiemelő rendszert alkotnak, sajátos kapcsolatban maradnak észlelelési vonatkozásukkal. Mindez jellegzetesen tetten érhető szavak és idegrendszer kapcsolatában.
A szójelentés idegrendszeri reprezentációja megosztott jellegű. Nem egyetlen idegrendszeri hely izgalma felel meg egy szó jelentésének, ugyanakkor a szavak jelentésbeli hasonlósága és idegrendszeri kapcsolatai között átfedések vannak.
A szemantikai rendszer és az idegrendszeri leképezés között tartalomfüggő megfeleltetés van. Mint a 3. ábra mutatja, a láb mozgásával kapcsolatos szavak (pl. járás, futás) inkább a lábak motoros beidegzésének, míg a beszéddel kapcsolatos szavak (pl. szól, beszél) inkább a száj beidegzésének megfelelő motoros részeken váltanak ki izgalmat.
A nyelvtan és a szókincs is eltérést mutat: a nyelvtani szavak (pl. volt, és, hogy) inkább balféltekei lokalizációjúak, míg a tartalmas szavak mindkét féltekére kiterjedő lokalizációt mutatnak.
Összességében, a különböző nyelvi feladatok közben mutatott agyi aktivitás az agykéreg jó részét lefedi, a feladattól függően eltérő részeket helyezve előtérbe. Mint a 4. ábra mutatja, bonyolultabb feladatoknál a hagyományos halántéklebenyi és motoros kéregbeli izgalom (Wernicke és Broca terület) kiegészül a nagyobb mentális erőfeszítést tükröző elülső homloki területek izgalmával. Vagyis a nyelvi feladatokat, az érintett szerkezeti mozzanatok és pszichológiai műveletek bonyolultságának megfelelően sok agyi részt érintő komplex idegrendszeri hálózatok valósítják meg.
Ez a komplexitás a teljes embert érinti. A nyelv az érzelmek világával együttműködve jelenik meg az idegrendszerben is. Mint az 5. ábra mutatja Gulyás Balázs (2002) vizsgálatai alapján, érzelemteli szöveg olvasása közben a kognitív területek mellett jellegzetes az érzelmi területek, a limbikus rendszer izgalma is.

II. A gondolkodás szerkezete. Az asszociációtól a logikáig

Az emberi gondolkodás belső szerkezetére nézve a klasszikus kor óta kétféle felfogás kínálja magát. Az egyiket a gondolkodás asszociatív, a másikat strukturális-logikai felfogásának nevezzük. E két modellt veti össze néhány jellemzőjük szempontjából a 2. táblázat.

jellemző	asszociatív modell	strukturális modell
jelentés	levezetett, atomi	kiinduló, vezérelv
szerveződés	kapcsolat, okozás	logika, következtetés
kontextus	struktúra-független	struktúrafüggő
szabályszerűség	csak szokás van	szabály alapvető
matematikája	valószínűségi	algebrai

2. táblázat Az asszociatív és strukturális gondolati szerveződés szembeállítása
Ezt a kettősséget az újkori gondolkodás kezdeteitől fogva megtaláljuk mint az empirista és a racionalista gondolkodás kettősségét. Az asszociatív gondolat tanulás központú elv, és olyan emberképet feltételez, amelynek igen kevés kiinduló megkötése van az elme belső szerveződésére nézve. Ezzel szemben a strukturális elv a racionalisták jellemzője, és azzal a meggyőződéssel jár, hogy a gazdag mentális szerveződés valahogyan az elme sajátja, Istentől vagy a genetikától kapjuk.
A mai kognitív kutatásban is alapvető mozgató tényező ez a két felfogás. Számos változatuk kizárólagos. A kapcsolatelvű konnekcionista felfogás mindent az elemi kapcsolatalakításra vezet vissza, minimális strukturális előfeltevéssel és igen erőteljes tanulási algoritmusokkal. (l. erről Clark, 1996 és Pléh, szerk. 1997) Ez a felfogás úgy véli, hogy az asszociációba lépő elemek között nincsen lényegi vagy értelmes kapcsolat, s a mentális építkezés alulról felfelé halad.
A szigorú struktúraelvűek viszont a veleszületett szerveződést, a tiszta önkibontakozást hirdetve a gondolkodás logikáját többnyire a nyelvi szerveződéssel azonosítják. Leibniz nyomán feltételezik, hogy van egy belső nyelv, a Gondolat Nyelve, amely az élményeket nyelvi formába szervezi. Ezek a felfogások a Gondolat Nyelvét velünk születettnek vélik, s nemcsak a tanulást, de magát az asszociatív szerveződést is jelentéktelennek tartják (Fodor, 1975), bírálják annak esetlegességét és puszta valószínűségi kapcsolatait.
A radikális megoldások mellett sok olyan felfogás is van, amelyek összeegyeztetik a két nézetet: a mentális struktúrát a szokásrendszerből vezetik le, és úgy gondolják, hogy ami a leírás magasabb szintjén még mondatszerkezet vagy logika, alacsonyabb szinten puszta izgalmi mintázat egy neurális hálózatban. Nem akarok most dönteni az izgalmas alternatívák között. Inkább olyan példákat szeretnék bemutatni saját kutatásainkból, ahol kiderül, hogy a kétféle meghatározottság, az asszociációk és a struktúra világa egyszerre, és egymást áthatva létezik. Egyik példám a mentális szótárból, másik a nyelvtani szabályokból indul ki.

Asszociatív hatások a strukturális döntésekre

A megértés folyamata nem passzív leképezés. Mindig elébe megyünk a bemenetnek. Ha a 6. ábrának megfelelően torzított bemenetet hallunk, vagyis azt, hogy majmKHHH , mint Dankovics Natália kísérleteiből tudjuk, ilyenkor is a megfelelő szóalakot (majmot) halljuk meg (Dankovics és Pléh, 1991).
Ez a hatás elvárásokon alapul. Az elvárásokban kitüntetett szerepe van a mentális szótárnak, melynek következtében a megértés során állandóan elővételezési asszociatív hatások érvényesülnek. A szavak mintegy elővételezik más szavak felismerését, a medvéről eszünkbe jut a méz, a kutyáról az ugatás és így tovább - ezek a feltüremlő asszociátumok segítik a megértést, előfeszítik annak folyamatát. Ezt a sokrétű folyamatot illusztrálja a 7. ábra A medve kóstolgatja a mézet mondat példáján.
Az asszociatív hatások fontos jellemzője, hogy gyorsak és ostobák: nem veszik figyelembe a teljes összefüggést. Thuma Orsolyával végzett kutatásainkban (Thuma és Pléh, 2001) Gergely György munkáiból kiindulva azt vizsgáltuk, hogy mi történik, ha kétértelmű szavakat tartalmazó mondatok hallgatása után olyan szavakat kell kiolvasni, amelyek a mondatban szereplő szónak a releváns, illetve az irreleváns jelentéséhez kapcsolódnak. A köznapi intuíciónk azt sugallná, hogy - a semleges kontrollokhoz képest - megjelenne ugyan a szavak felismerésének serkentése, de csak akkor, ha releváns szóról van szó. A 3. táblázatban mutatott modellben az első dob és a hegedű között lenne efféle serkentés, azaz facilitáció, de nem lenne a 2. dob és a hegedű között.

szófaj	példamondat	releváns szó	irreleváns szó
főnév	A zenekarból hiányzik a dob.	HEGEDŰ	HAJÍT
ige	Feri mindig ballal dob.	HAJÍT	HEGEDŰ
kontroll	Mari a labdához fél kézzel nyúl.	HAJÍT	HEGEDŰ

3. táblázat Kétértelmű szavak egyértelműsítő mondatkeretben

Általánosságban elmondható - s itt a magyar eredmények számos nyelven megkapott eredményekbe illeszkednek -, hogy a kontroll mondatokhoz képest mind a releváns, mind az irreleváns szavakra kimutatható facilitáció. Ennek jellegzetes idői ablaka van: mintegy 200-300 millisecundumig a szó mindkét jelentése hozzáférhető, valahogy úgy, mintha egy dossziéra rá lenne írva a szó, de a releváns jelentés kiválasztásához ki is kellene nyitni a dossziét, amihez idő kell. Addig pedig az ostoba és önműködő asszociatív folyamatok uralkodnának.

A magyar adatok finomítják ezt a képet: több szempontból is igaz, hogy a tájékozatlan és szűk látókörű asszociatív hálózatok uralma közepette már a megértés korai szakaszaiban is megjelenik a strukturális mozzanat, a nyelvtan hatása. A 8. ábra a tő (dob), a kétértelmű rag (dobom) és az egyértelműsítő rag (dobsz) esetét mutatja, facilitáció akkor is van, ha a mondatban a teljes szóalak már egyértelmű. Ehhez pedig már egy nem tudatos grammatikai elemzést kellett végezni, levágni mintegy a dob-sz alakból a végződést.
Másrészt a hatás szófaji tekintetben is alkalmazkodik a nyelvtanhoz. Mint a 9. ábrán látható, sajátos főnévi torzítás történik. Igék után az irreleváns, főnevek után pedig a releváns jelentéshez kapcsolódó szót olvassuk ki gyorsabban. Mindez bonyolult magyarázatokat igényel. A mi szempontunkból ennek a jelenségnek most az az érdekessége, hogy eszerint az asszociatív folyamatokat befolyásolják a nyelvtani döntések.

III. Nyelv és gondolkodás

A filozófia és a pszichológia visszatérő kérdése, hogy milyen viszony van a jelrendszer, annak használata és a gondolkodás között. A huszadik század során is váltogatták egymást azok az elméletek, amelyek szerint

• a nyelv mint kész rendszer vezeti a gondolkodást
• a nyelv használata, a beszéd irányítja a gondolkodást
• a gondolkodás irányítja és szabja meg a nyelv működését
• a kettő között kompromisszumok vannak: a világ leképzésének sajátos önfejlődései vannak, a nyelv azonban mint a figyelem irányítója befolyásolja, mi is válik fontossá számunkra egy adott kultúra beszélőiként

A téri nyelv példája
Magam a kompromisszumos elmélet híve vagyok. Ezek a különböző felfogások a nyelv, a megismerés és a társas élet legkülönbözőbb területein érvényesülnek: vizsgálhatjuk azt, mikor jelenik meg az anyanyelv hatása a hangok észlelésére, hogyan irányítja a szókincs a színek megjegyezhetőségét, vagy megjelennek-e a társas viszonyok kulturális eltérései a nyelvhasználatban. A teljes panoráma helyett egy területen illusztrálom, hogyan is képeződik le egymásra nyelv és megismerés. Ez a terület a téri gondolkodás és a téri kifejezések viszonya.
Vannak átfogó elméletek - ilyen példul Piaget felfogása -, amelyek abból indulnak ki, hogy a téri nyelv sem kibontakozásában a gyermeknél, sem a nyelveket összehasonlítva nem önkényes, s ezért azt hangsúlyozzák, hogy a gondolkodás és az észlelés játszik itt meghatározó szerepet. Ennek az elképzelésnek a mai, kibontott változata jelenik meg Jackendoff és Landau (1993) elméletében.

A nyelvben aszimmetria van a forma és a téri viszonyok kódolásában: a formaérzékeny, állandóan bővülő nyitott rendszerrel, mely megkülönbözteti a poharat, csészét és bögrét egy formára kevésbé figyelő, zártabb rendszer áll szemben, melyben csak alapvető dimenziókat (TARTÁLY, TÁMASZ, SZOMSZÉDSÁG) különböztetünk meg.
Ez a kettősség hasonló lehet a látáskutatásban felmerült két rendszerrel, a finomabb formai felbontású MI, és az elnagyoltabb formai felbontású, inkább hely- és mozgás-érzékeny HOL rendszer kettősségével. Ezt ma a dorzális, cselekvés központú és a ventrális, észlelés központú rendszer kettőségeként képzeljük el, mint a 10. ábra mutatja.
A HOL rendszernek szűk a nyelvi tartománya. A tárgyak alakját figyelembe vevő sok ezer főnévvel a helyjelölők (határozó, névutó, prepozíció, rag) 100 alatti száma áll szemben, s a téri kifejezések szegényes tartalmúak, csak a dimenziókat kódolják, illetve a mozgást (ÖSVÉNY), ezek metrikus finomságait nem (mennyire van például benne, mennyire ment mögé).
A téri nyelv rendszere sajátosan tagolja a teret, s ebben számos egyetemes elem van. Függvényszerűen működik, ahol a függvény a sajátos viszony (RAJTA, ALATTA, BENNE), az argumentumok pedig a CÉLTÁRGY és a VONATKOZTATÁSI TÁRGY.
Például:
 (1) FELETT (C: hegedűs, V: háztető)
 (2) BA (C: torpedó, V: hajó)
 (3) BEN (C: kutya, V: kert)

Téri nyelv gyermekeknél

A nyelv és a téri megismerés kapcsolatának vizsgálatában kulcsfontosságú a korai gyermeknyelv vizsgálata. Milyen téri kifejezések jelennek meg legelőször, és vajon a nyelvek közötti esetleges eltéréseknek a kifejezésrendszerben van-e hatásuk arra, hogy mi az elsődleges a gyermekek számára, s hogy hogyan kezelik egy-egy nyelv beszélői a teret? Vajon a biológiai érveléssel élő erős univerzalizmusnak van-e itt igaza?

Kísérleti vizsgálatok és a spontán beszéd megfigyelése egyaránt kimutatta, hogy a gyermekek két, fontossági sorba rendezett kognitív elvet használnak: kitüntetetten kezelik a TARTÁLYOKAT, majd a FELÜLETEKET, a -ban és -on típusú viszonyokat, amelyek az észlelés számára is kiugróak. Saját vizsgálatainkban (Pléh, Vinkler és Kálmán, 1996) másfél és három éves kor között elemeztük a spontán beszédet. A magyar azért is különlegesen érdekes itt, mert figyelembe veszi a cselekvés irányát is, elkülöníti a CÉL, a FORRÁS, és a STATIKUS viszonyokat (-ba, -ból, -ban). Általános TARTÁLY és CÉL preferencia volt megfigyelhető. Az összes helyrag kétharmada TARTÁLY kapcsolat volt, ugyanakkor a FELÜLET viszonyok valamivel gyakoribbak voltak, mint a SZOMSZÉDSÁG viszonyok. Az ÖSVÉNYT illetően az összes helyrag 80%-a CÉL volt, 13%-uk STATIKUS, s csak 7%-uk FORRÁS.
Mindez arra utal, hogy a preverbális cselekvéses gyakorlat (gondoljunk a rakosgatás és a tartály összefüggésére) és a gyermek korai cselekvéses fejlődésében kialakult cél preferencia, a kora intencionalitás - ahogyan azt például Csibra és Gergely (1998) kiemeli - vezetne a téri ragok sajátos sorrendű kibontakozásához. A CÉL ragok persze a felnőtt nyelvben is gyakoribbak. Vajon a puszta asszociatív tapasztalat nem vezethet-e ehhez a mintához? Ezt ellenőriztük mesterséges ragok tanulásával (Pléh, Király és Racsmány , 2001). Óvodások a 12. ábrának megfelelő elrendezésekhez (ALATT, ÁTLÓS, FÜGGŐLEGES) tanultak olyan kifejezéseket, mint
A zuvu a füzetper van. (A 'per' rag jelentése 'alatt'.)
A zuvu a füzet vekerén van. (A vekerén kifejezés azt jelenti, hogy 'átlósan'.)
A zuvu a füzet gánott van. (A 'gánott' névutó jelentése 'függőleges'.)
Vagyis mesterséges ragokat (-per), tárgyrész neveket (vekerén) és mesterséges névutókat (gánott) tanultak.
A VONATKOZTATÁSI TÁRGY a füzet és a doboz volt, a CÉLTÁRGY pedig a gyurma rúd (téglatest, rúd, hullámos rúd). A tanulási bemutatások után a gyermeknek kettős választási helyzetben kellett megmutatnia, hogy pl. melyik zuvu van a füzetper.
Míg a ragok esetében világos tanulási hatás volt megfigyelhető, a névutóknál véletlenszerű volt a teljesítmény, ami arra utal, hogy a gyermek ráhangolódik a magyar nyelv ragozó jellegére, ragokat könnyebben tanul, még akkor is, ha már elsajátította a ragrendszert. Ugyanakkor a téri viszonytól is függ, hogy melyik kifejező eszköz a könnyebb. Mint a 13. ábra mutatja, a ragoknál a perceptuálisan legkiugróbb FÜGGŐLEGES, a tárgyrész neveknél pedig az ALATT volt a legkönnyebben tanulható. A ragokat akkor a legkönnyebb tanulni, ha egy dimenzióhoz kapcsolódnak. (FÜGGŐLEGES) Tárgyrész neveket pedig akkor a legkönnyebb tanulni, ha a tárgy egy részéhez kapcsolódik a téri viszony (ALATT). Vagyis vannak a nyelvi rendszerre vetített preferenciák a téri kifejezések elsajátítását irányító rendszerben.
Mint a 14. ábra mutatja, a mozgást is használó kísérleteknél látjuk, hogy a célt a legkönnyebb megtanulni, még mesterségek ragok esetében is.
A perceptuális-kognitív tényezők tehát alapvetően befolyásolják az elsajátítást, vagyis a "gondolkodás" vezeti az elsajátítást. Ugyanakkor jellegzetes ráhangolódás is van az adott nyelv rendszerbeli jellemzőire. A célra figyelés fontos fejlődési segítő ("csizmahúzó"), s nem egyszerűen a felnőtt nyelvstatisztika leképezése. A célkódolás kiemelt segítő elv az ÖSVÉNY szempontját is kötelező érvénnyel használó, irányhármassággal jellemzett nyelvekben. A következő tényezők azt mutatják, hogy a nyelv visszahat a tér kezelésére, illetve az önfejlődés lehetőségére vallanak:

• a ragok mindennél könnyebben tanulhatóak,
• a ragokat az egész konfigurációra értelmezzük,
• a részneveket a tárgy bizonyos tájékaira vonatkoztatjuk,
• a nyelv elindította sajátos téri perspektívák kialakulása nem túl korai folyamat, még óvodáskor végén is tart.

IV. Kölcsönhatások a megismerési rendszerek között: az atipikus fejlődés példái

A különböző megismerési rendszerek viszonyának egyik jellegzetes értelmezése a dekompozíciós felfogás, amely az emberi elmét, akárcsak az idegrendszer működését, egymástól elválasztott, függetlenül működő alrendszerek (modulok) összességeként képzeli el.

Kis emberkék parlamentjével van dolgunk, akik mindegyikének, ahogy az a valódi parlamentekben is történik, egyetlen gondolata van. (Lange: A materializmus története)

Ennek a felfogásnak megfelel egy klinikai és genetika kép is: számos jellegzetes mentális zavar, pl. az agysérülések következtében fellépő rendellenességek, egy részrendszer kiesését mutatják. Sokszor kiterjesztik ezt a genetikai eredetű fejlődési zavarokra is. Ennek jellegzetes példája a Williams-szindróma, ez a 7. kromoszóma körülírt sérüléséhez kapcsolódó idegrendszeri és kognitív fejlődési zavar. Klasszikus értelmezése szerint ezeknél a gyerekeknél ép a nyelv, ugyanakkor igen korlátozott a téri megismerés. De vajon tud-e ez a két rendszer külön fejlődni? Teljes és érintetlen lehet-e a nyelv, amely nemcsak közvetlen téri kifejezésekkel van tele, hanem a téri nyelv átvitt értelmű használataival is, mikor beleszeretünk egy lányba és csalódunk a matematikában? Lukács Ágnessel, Racsmány Mihállyal és Kovács Ilonával végzett kutatásaink, melyeket a magyar Williams Szindróma Társaság, s önzetlen vezetője, Pogány Gábor tett lehetővé, megkérdőjelezik ezt a szétválasztást. Kiderült, hogy már az elemi ragok világában sem függetlenedik egymástól téri megismerés és nyelvi fejlődés. Mint a 15. ábra mutatja, az 5-16 éves Williams szindrómás gyermekeknek sokkal nehezebb megküzdeniük a téri ragokkal, mint a nem téri végződésekkel.
Ez a nehézség a tér kezelésében jól látható akkor is, ha náluk jóval fiatalabb gyerekekkel hasonlítjuk össze őket (16. ábra).
A nyelv és a megismerés nem egymástól függetlenül fejlődik ezeknél a gyermekeknél (sem), és a téri rendszer károsodása sajátos hatásokat eredményez a nyelv bizonyos rendszereire is. Williams-szindrómásoknál a feltételezett parietális lebenybeli (fali lebenybeli) alulfejlettségnek megfelelően a nyelven belül külön alrendszert alkotó téri kifejezések rendszere sérül. Vagyis a kétféle rendszer között kölcsönhatás van.

V. Hogyan keletkeztek a reprezentációs rendszerek?

A különböző gondolati megjelenítések sajátosan kapcsolódnak egymáshoz az evolúcióban is.

Mai agyunkban a logikus gondolatok és következtetések lefolyása olyan ösztönök pörlekedésének és harcának felel meg, amelyek egyenkint, önmagukban mind nagyon logikátlanok és jogosulatlanok; mi rendszerint csak e harc eredményeiről értesülünk. (Friedrich Nietzsche: A vidám tudomány, Szabó Ede fordítása)

Egymásra épülve, a korábban keletkezett megjelenítéseket megőrizve hozzák létre a teljes rendszert. Merlin Donald (2001) elképzelés nyomán a 4. táblázat mutatja a reprezentációs kultúrák egymásutánját.

kultúra neve	faj, korszak	emlékezeti típus	átadás
epizodikus	főemlősök, 5 m	epizodikus események	nincs
mimetikus	Homo erectus, 1.5 m	testtel reprezentál, társas mozgás	lejátszás, utánzás
mitikus	Homo sapiens, 100- 50 e	nyelvi, szemantikus	mítoszok, elbeszélő tudás és átadás
modern	modern ember, 10 e	külső tárak, rögzített tudás	rögzített tudás, külső autoritás

4. táblázat Donald koncepciója a reprezentációs rendszerek és kultúrák változásáról az emberré válás során
Donald általános koncepciója szerint az emberré válás tulajdonképpen három egymást követő reprezentációs rendszer kialakulásában tekintendő. A három reprezentációs rendszer lényege az eltérően szerveződő tudás. Kezdetben ez a folyamat evolúciós jellegű, gondolati rendszereink nem tudatos ellenőrzés alatt bontakoztak ki. Az emberré válás három fordulatát a mimetikus kultúra, a mitikus kultúra és az elméleti kultúra megnevezéssel jelöli. Donald felfogásában a főemlősök tudatossága az epizodikus kultúra, a mentális képek szintjéig jut el. Az epizodikus kultúrában ismereteink velünk történt dolgokra vonatkoznak, és tudásunk mindig kontextuális. Az igazi emberi fordulatot a szociális szemantika megjelenése hozza, melyben megvalósul a közös tudás. Ennek első formája, a mimetikus kultúra a testi leképezést használja, Donald felfogásában mintegy másfél millió évvel ezelőtt. Ez már szándékos és nyitott rendszer, de meglehetősen konzervatív.
A konzervatív mimetikus kultúrát felváltó nyelv kialakítja az elbeszélő és a kategorikus gondolkodás világát, s felgyorsítja a társas összehangolást és a változást. Az írás, majd a nyomtatás újabb fordulata további átszervezést jelent gondolkodásunkban. Kialakítja az objektív tudás eszményét, megváltoztatja az életmódot, mint Nyíri (1994) is elemzi, de megváltoztatja az emberi emlékezetszervezést is. A könyvek tára nemcsak új világokhoz vezet, hanem felszabadítja belső tárainkat is, ettől fogva jobban tudunk gazdálkodni emlékeinkkel.
Donald értelmezésében már a mimetikus kultúrában előtérbe került a szociális játékrendszer, megjelentek a szervezett "oktatási formák", a közös reprezentációkon keresztüli koordináció, például a közös vadászat lehetősége, és a koordinációban való újítás is. Mindeközben valahol elkezdődött az a forradalmi változás is, amit Tomasello (2002) a döntő változásnak tart az emberré válás során: az érdeklődés mások gondolatai iránt, reprezentációk kialakítása mások reprezentációiról. Ez teszi lehetővé magát a kultúrát is, s azt, hogy tanuló és tanító lények legyünk, akik saját gondolkodásukról is kialakítanak elméleteket. Remélem, a mai előadás is ehhez a törekvéshez tartozott.