-
1. ábra
|1|
-
2. ábra
|2|
-
3. ábra
|3|
-
4. ábra
|4|
-
5. ábra
|5|
-
6. ábra
|6|
-
7. ábra
|7|
-
8. ábra
|8|
-
9. ábra
|9|
-
10. ábra
|10|
-
11. ábra
|11|
-
12. ábra
|12|
-
13. ábra
|13|
-
14. ábra
|14|
-
15. ábra
|15|
-
16. ábra
|16|
-
17. ábra
|17|
-
18. ábra
|18|
-
19. ábra
|19|
-
20. ábra
|20|
-
21. ábra
|21|
-
22. ábra
|22|
-
23. ábra
|23|
-
24. ábra
|24|
-
25. ábra
|25|
-
26. ábra
|26|
-
27. ábra
|27|
-
Animáció : Részlet a Nyitány c. filmből
|1|
-
Animáció : A magzat helyeződése a tojásban
|2|
-
Animáció : A tojás feltörése
|3|
-
Animáció : A tarkóizom változása a kikelés körüli időkben
|4|
-
Animáció : A kikelés
|5|
-
Animáció : A mozgatópályák mielinizációjának fejlődése
|6|
-
Animáció : Az újszülött csikó mozgása
|7|
-
Animáció : Az ember és a ló testének összehasonlítása
|8|
-
Animáció : A törzs statikája - hídszerkezet
|9|
-
Animáció : Az elülső végtag rugózó működése
|10|
-
Animáció : Lázár Zoltán a 2004-es Fogathajtó Világbajnokságon
|11|
-
Animáció : A fűrészkonstrukció
|12|
-
Animáció : A lépés mozzanatai
|13|
-
Animáció : Lépés
|14|
-
Animáció : Ügetés
|15|
-
Animáció : Poroszkálás
|16|
-
Animáció : Vágta
|17|
-
Animáció : Ugrás
|18|
-
Animáció : Lógyógyászat napjainkban
|19|
-
Animáció : Egészséges kutya mozgásvizsgálata
|20|
-
Animáció : A markerek 2 dimenziós megjelenítése
|21|
-
Animáció : Egészséges kutya háromdimenziós megjelenítése
|22|
-
Animáció : Beteg kutya vizsgálata
|23|
-
Animáció : Nagysebességű kamerával készült felvétel, lassítva
|24|
-
Animáció : A súlyviselés fázisainak vizsgálata
|25|
-
Animáció : Markerek az ugró lovon
|26|
-
Animáció : A ló mozgásának háromdimenziós megjelenítése
|27|
-
Animáció : A bécsi spanyol iskola
|28|
-
Animáció : Dallos Gyula Aktion nyergében
|29|
Sótonyi Péter Tamás
Az állatok mozgásának elemzése - A csirke kikelésétől a Spanyol Lovasiskoláig
I. A csirke kikelése - nyitány
A világon talán a legcsodálatosabb dolog, ahogy egy megtermékenyített petesejtből kialakul egy élőlény. Középiskolás korom meghatározó élménye volt Vadász János Nyitány című filmje, amelyben a csirkeembrió 21 napos fejlődését követhetjük nyomon a kikelésig, mintegy 8 percben. Mindehhez a zenei aláfestést Beethoven Egmont-nyitánya szolgáltatta. Most ezt a csodát szeretném megosztani Önökkel néhány jelenetet bemutatva a filmből.
Animáció |1}| : Részlet a Nyitány c. filmből
A madarak sokszikű petesejtjén, a tojássárgáján kialakul a csírapajzs, amelyen megindul az embrionális fejlődés. Létrejönnek a kezdetleges testszelvények, a velőcső kezdeménye, amely a feji rész felé kitágul, aggyá alakul. A szív már nagyon korán kifejlődik - ezt az ugráló kis pontot, amely lüktet és a vért továbbítja, nevezte el Arisztotelész punctum saliensnek, ugrópontnak -, majd megjelennek a végtagok kezdeményei, a szem, a csőr, a csőrön lévő kis kiemelkedés, a kopogtatásra szolgáló gyémánt. Végül azt a küzdelmet látjuk, ahogy a kiscsirke feltöri a meszes héjat és kikel a tojásból: az élet nyitányát.
- |1|
Első kutatási témám a madarak fejlődésével volt kapcsolatos. A madarak tojásból való kikelését és a tojás feltörésében szerepet játszó izom, a tarkóizom (musculus complexus) működését tanulmányoztam.
Animáció |2}| : A magzat helyeződése a tojásban
A kikelést megelőző időszakban a madármagzat, jelen esetben a kacsa, amely 28 nap alatt fejlődik ki, a magzatburkok által körülvéve csaknem az egész tojást kitölti. A külső magzatburkot dúsan behálózó érrendszer tölti be a magzati tüdő szerepét, ezen keresztül történik a gázcsere. A magzat összegörnyedve, lábait a fejéhez húzva helyezkedik el a tojásban. A tojás hegyes vége felé irányuló csőrét magasra emelve a légkamra irányába fordítja el, és így a csőrével, illetve a csőre hátoldalán lévő kemény képződménnyel, a gyémánttal eléri a tojás mészhéját. Erre az időszakra a magzatburkok tönkremennek, így a magzat a tojás tompa végénél elhelyezkedő légkamrát átcsípve tér át a tüdőlégzésre.
Animáció |3}| : A tojás feltörése
Majd körbeforogva a tojásban a csőrét és a csőrén lévő gyémántot hozzákopogtatja a mészhéjhoz, és egy körív mentén feltöri.
A tojáshéjat feltörő hatalmas munkát a madár egy különleges izommal, a már említett tarkóizommal, a musculus complexusszal végzi.
Animáció |4}| : A tarkóizom változása a kikelés körüli időkben
Ennek az izomnak a szövettani, elektronmikroszkópos, sőt a biokémiai vizsgálatát is elvégeztük, és úgy gondoljuk, hogy ez modellként szolgálhat az állatok vagy az ember izomzatának vizsgálatához is. Az izom a tarkó területén helyezkedik el és a kikelés előtt 3 nappal indul gyors fejlődésnek, egyre nagyobbá válik. A kikelés időszakára, mintegy 3 nap alatt óriás mértékben megnagyobbodik, az izomrostok átmérője többszörösére növekedik, a benne lévő izomfehérjék, amelyek az összehúzódást végzik, megszaporodnak; a kikelés utáni 3. napon az izom tömötté válik, alig látható, a tarkón kis szalagszerű képlet formájában fedezhető fel. Munkáját, feladatát - a tojás feltörését - elvégezte, későbbi szerepe statikus: a fej tartását végzi.
Animáció |5}|
: A kikelés
A tojás feltörése után a madár a lábait kinyújtja, ezáltal a körbekopogtatott mészhéjat, az ún. kupakot nyakával felemeli, leválasztja. Fejét a szárnyai alól előhúzza, kiemeli a tojásból, és kibújik.
II. Az ember és a ló kapcsolata - rövid történeti áttekintés
Az ember Kr. e. 3-4 évezreddel már szelídítette a lovat, mégpedig Ázsia két, egymástól meglehetősen távoli pontján: Kínában és Mezopotámiában. Kínában Kr. e. 2200-ban a harci szekerek elé már hat lovat is befogtak. Szemirámisz királynő indiai hadjárata idején több tízezer lovaskatona és hadi szekér állt rendelkezésére. Az ókor leghíresebb ménese Bizutum városban volt. Tudjuk, hogy Dáriusz király kincseit 100 000 ló gyarapította. A ló, amely az emberiség kultúrájának elválaszthatatlan részévé vált, legnagyobb befolyást a hadviselésre gyakorolta. A gépek korszaka előtt, a lőpor feltalálásáig minden hódító érdekében a legtöbbet a lovak tették. A Perzsa Birodalom virágkora, Xerxész uralkodása idején rendszeresen tartottak futtatásokat, hogy a leggyorsabb lófajtákat kiválogathassák, és kedvenc passzió volt a lovaspóló. Xerxész Kr. e. 480-ban 80 000 lovasból álló válogatott sereggel tört rá Görögországra. Az athéni tanács csak a perzsák elvonulása után határozta el a lovasság felállítását, náluk a leghíresebbek a thesszáliai lovak voltak. Nagy Sándor híres lova a csak általa megfékezhető Bukephalosz volt, akinek emlékére Indiában megalapította Bukephala városát. Az ő seregében 5000 kiváló lovas teljesített szolgálatot.
Európában a magyarok bejövetele előtt a régi görögök álltak legközelebb a modern értelemben vett lovasművészethez. A ló kifejezte a kulturáltságot, ismerték a pedigré fogalmát és jelentőségét, bélyegezték lovaikat, ménesbélyegzőik a bikafej és az ábécé betűi voltak. A görögöknek köszönhető az első lovaskézikönyv, szerzője Szókratész tanítványa, Xenophón történetíró és a görög hadsereg ezredese volt, aki kedvenc Omegájának hátán 5000 km-t lovagolt a perzsa háború során. Könyvében a lovaglás művészetéről és a lovasvezér kötelességéről ír, lefekteti a lovaglás művészetének ma is érvényben lévő alapeszméit. Nemcsak azt tanította, hogyan kell lovagolni, hanem azt is, hogyan kell a lovas és a ló között bajtársi viszonyt kialakítani. Az ázsiai nyereg mellett a Xenophón által lefektetett alapeszméken alapul az egész modern világ lovastudománya. A görögök felismerték a ló jelentőségét a sportban és a kultúrában, az olimpiai játékok fő attrakciója a ló- és a kocsiversenyek voltak.
A rómaiak a lovaglást a görögöktől tanulták és továbbfejlesztették, megtanították lovaiknak a piaffe és a passage lépésmódokat. Az equites kiváltságos osztálya volt Róma társadalmának. Kr. e. 216-ban a cannes-i csatában római részről 6000, Hannibál csapataiban pedig 10 000 kiváló lovas ütközött össze. Zablát és a kantárt használták, a nyerget, a kengyelt és a patkót viszont nem ismerték, így a lovak patái igencsak edzettek lehettek, ha Britanniától a Tigris folyóig tudták vinni lovasaikat. A császári Róma felülmúlhatatlan látványossága és a legnagyobb tömegeket megmozgató eseménye volt a kocsiverseny. A ló ebben a korszakban egyedülálló fontosságot ért el. Az előkelő római versenyistállót tartott, egy-egy értékes állat olykor 100 000 sestertiusért cserélt gazdát. Tiszta, rendes istállókban tartották a nemes példányokat, pálmaháncs kesztyűvel vakarták és tudományos alapossággal összeállított koszttal etették őket. Ez a kultusz is lassan elfajult, amit mi sem bizonyít beszédesebben, mint hogy Caligula lovának, Incitatusnak a példája, akit a közhiedelemmel ellentétben ugyan konzullá nem nevezett ki, de márványistállót építettek neki, elefántcsontból készült a jászola, bíborskarlát volt a takarója, aranyedényből ivott, és nyakát gyöngysor díszítette.
A római polgárt évszázadokon keresztül mi sem érdekelte jobban, mint hogy melyik szín kocsija győz. Ezt a kort idézi a Ben Hur című film is.
Az arab lókultusz, amelyet a mohamedán vallás megalapítója terjesztett el, ma is legendás. Hogy a ló milyen nagy tiszteletben részesült az araboknál, azt jól mutatja Mohamed elragadtatott dicsérete: "A világ kincse a lónak két szeme között rejlik, a ló az ember után a legdicsőbb teremtés, a legnemesebb foglalkozás a lótenyésztés". Egy arab bölcs szerint a földi paradicsom a lovak hátán, a könyvek lapjain és az asszonyok karjaiban található. Talán csak a sorrend kétséges.
A magyarság megjelenése a történelem színpadán, kalandozásai során aratott katonai sikerei, egész életformája a lóval volt szoros kapcsolatban, Európa félve tisztelte és foglalta imába a magyar lovak nevét. A magyar lovast Európa lovasságától fegyverzete: az íj, a nyíl, és mozgékonysága különböztette meg. A nyugat talpig vasba öltözött lovagjait csak rendkívül erős ló volt képes hordozni. A magyarság lovai könnyebbek, fürgébbek voltak, és ügyesen mozogtak a legváltozatosabb terepen is. Ennek az Ázsia füves pusztáiról származó mokány lónak az állóképessége bámulatos lehetett, Bizánctól a Frank Birodalomig nyargaltak, a felderítő csapatok napi 200 km távolságot is becserkésztek. A magyarság lovastudása páratlan lehetett, nyilazás közben vágtában lovagolni, pillanatok alatt visszafordulni, cselt alkalmazva oldalazni, a nyeregben ülve a kopját biztosan a célra hajítani csak kiválóan képzett lovasnak állhatott módjában.
A nyereg bőrrel bevont fából készült. A kengyelek használatát a hunok és az avarok is ismerték. A biztos ülést és lábtartást elősegítő kengyelvasak nagy jelentőségét a német lovagok is hamar felismerték: az augsburgi csata germán lovagjainak lába már kengyelvasba volt bújtatva.
- |2|
III. A mozgató idegpályák fejlődése - mielinizáció
- |3|
A ló agyvelőmérete az ellés előtti 14. naptól a születés utáni 45. napig számottevően nem változik, ugyanakkor jelentős belső változásokon megy át a mielin mennyisége, festési intenzitása megnő, újonnan keletkezett mielin tűnik fel, ami megnöveli a mielinizálódott motoros pályák összterületét.
A 45. posztnatális naptól a felnőttkorig az agy mintegy megkétszereződik, ugyanakkor a mielin arányos változása ezt nem kíséri. Ez azt jelenti, hogy a motoros pályák érésének főbb mozzanatai a prenatális és a korai posztnatális időszak között már lejátszódtak, amíg az agyvelő méretbeli növekedése az érési folyamat után következik be.
Az agykéreg által kontrollált mozgásszabályozást a szürkeállományból kiinduló mozgatópályák végzik, amelyek a gerincvelői mozgatósejtekhez térnek. A születés előtti, a születést követő, majd a felnőtt lóagyban ez a pálya egyre terjedelmesebb, fejlettebb.
Animáció |6}| : A mozgatópályák mielinizációjának fejlődése
A képeken a szürkeállomány világos, a fehérállomány pedig sötét, mert az idegrostokat körülvevő mielinhüvely specifikusan festődik (Haidenhain-féle vas-haematoxylin festés).
A mozgáselemzési vizsgálatokkal azt is kimutattuk, hogy a végtagokat a törzshöz kapcsoló nagy tömegű izmok teljes beidegzése csak ennek a pályának a teljes mielinizációja után lehetséges. A felnőtt lovakra jellemző kifinomult mozgásformák tehát csak a pálya teljes érése után várhatóak. Ember esetében ez egészen a felnőttkor küszöbéig elhúzódik, részben ennek is köszönhető, hogy egy kisgyereket 5-7 éves kora előtt nem lehet megtanítani írni.
IV. A ló statikus rendszere - anatómiai áttekintés
Ahhoz, hogy a ló mozgását tanulmányozhassuk, meg kell ismernünk mozgásszerveinek statikáját és dinamikáját. Az ember és ló testét összehasonlítva feltűnő különbözőségeket találunk. A páratlan ujjú patás állat, amelynek csak egy ujja, a középső, harmadik ujj fejlődött ki, az ujjhegyén áll. A három ujjperc megtalálható, az utolsó a patacsont, azt követi a pártacsont, majd a csüdcsont. Az ittlévő ízületet csüdízületnek nevezzük. A lábközépcsontok hosszúak, egy fő és egy külső és belső csökevényes lábközépcsont fejlődött ki, amelyeket kapocscsontnak nevezünk. Az ember csuklójának illetve bokájának megfelelő lábtő- és csánk- vagy bokaízület magasabbra került.
Animáció |8}| : Az ember és a ló testének összehasonlítása
Az alkarcsontok a mellső végtagon redukálódtak. A könyökcsont és az orsócsont összenő. A hátulsó végtagon egy erős nagy sípcsont és egy kis szárkapocscsont található, amely a nevét onnan kapta, hogy a római korban a tógát ezzel kapcsolták össze. A térd és a könyök is a törzshöz közel található. A mellső végtagon az alkarcsontok és a lábközépcsontok egy oszlopot képeznek, e fölött előrefele irányul a karcsont szöget bezárva az alkarcsontokkal, és ugyancsak hátrafelé nyíló szöget a lapockával. Ugyanígy a combcsont a medencecsonttal. A vállízületnél nem találunk kulcscsontot, mely a törzshöz rögzítené a mellső végtagot. A ló hosszú háttal rendelkezik, hátcsigolyáinak száma 18, ágyékcsigolyáinak száma 6, egyes lovaknak, például az arab lovaknak csak 5. A csontok, különösen a lábközép- és az ujjperccsontok rendkívül nagy szilárdságúak, több száz kilogrammos nyomásnak is ellenállnak.
- |4|
IV. 1. A fej a nyak és a törzs statikája
A fej és a törzs csontos vázból, ízületekből, szalagokból és statikus-statodinamikus működésű izmokból álló szerveinek rendszere kétkonzolos, rácsos-ívhúros hídhoz hasonlítható.
Animáció |9}|
: A törzs statikája - hídszerkezet
A híd pilléreit az elülső és hátulsó végtagok alkotják. A törzs statikus váza a két végtag között kifeszülő parabolikus rácsszerkezetű hídív. A fej és a nyak, illetve a keresztcsont és a farok a híd ívéhez kapcsolódó szalagok útján rögzített elülső és hátulsó konzoloknak felelnek meg. Az elülső konzolnak megfelelő fej és nyak mozgékonyabb, mint a hátulsó, keresztcsontból és farokból álló konzol. A rácsos híd vázát, amely az úttestnek felel meg, a csigolyák rostos, porcos, ízületes és szalagos összeköttetései, vagyis a hajlékony gerincoszlop képezi. A gerincoszlop ívét a gerincoszlop fölött és alatt elhelyezkedő húrrendszerek feszítik ki, rögzítik. A gerincoszlop fölött elhelyezkedő húrrendszer kettős hevederből áll. A közvetlenül a csigolyatestek közelében elhelyezkedő alsó hevedert a csigolyaívek, az oldalsó és tövisnyúlványok, illetve a közöttük lévő szalagok alkotják. A felsőhevedert a csigolyák tövisnyúlványai fölött végighúzódó szalag képezi. Ez a szalag előrefele az elülső konzol fele tér, és a fejen, illetve a nyakcsigolyákon tapadva képes rögzíteni azt. Az alsó húrrendszer szintén kettős hevederből áll, egyrészt a mellkas szilárd váza, a bordák, szegycsont, az itt elhelyezkedő izmok alkotják. Az alsó húrrendszer felső hevederét a csigolyák teste alatt végighúzódó hosszú szalag adja. A test súlya a két pillérként működő végtagpár közötti ívre, a gerincoszlopra hat. A gerincoszlop a ráható terhelést a bordákon és a hasfal izmain át, a csigolyák nyúlványait összekötő szalagokon keresztül, nyomó-, illetve tolóerő alakjában a szalagokból álló húrrendszereknek adja át. A hasfal statikai rendszere ugyanakkor a zsigerek súlyát is viseli, és hevederszerű szerkezete ezt a súlyt kétoldalt a gerincoszlophoz továbbítja. Ezáltal a gerincoszlopot hajlítja. Ezt a hajlítást azonban a felső húrrendszer akadályozza, azaz az alsó húrrendszert terhelő zsigerek súlyát a felső húrrendszer is viseli. A zsigerek súlyát viselő húrrendszer egy olyan függőágyhoz hasonlítható, amely két végtaghoz, valamint a mellkas szilárd váza és a hasfal izmai révén kétoldalt a gerincoszlophoz is rögzítve van.
IV. 2. Az elülső végtag statikája
A végtagok mozgékony, többszörös szöget képező emelőrendszerhez hasonlíthatóak. A előrehaladó mozgásban a végtagok alátámasztó és előrelendítő emelőként működnek, a hátulsó végtagok a mozgás motorjai. A törzs tömegének nagy része az elülső végtagokra esik. A két mellső végtag közé a törzs az alsó fűrészizmon keresztül mintegy hevederbe belefeküdve rögzül.
Animáció |10}| : Az elülső végtag rugózó működése
- |5|
Mivel háziállatainknak nincs kulcscsontja, a mellső végtag teljes egészében izmosan kapcsolódik a törzshöz. Amikor az állat a talajra helyezi a végtagjait, a végtag csontjainak láncolata két egyenlő nagyságú, de ellenkező irányú erő hatása alá kerül. Az egyik a törzs súlya, a másik a talajtól a törzs felé irányuló ellenhatás. A két ellentétes irányú erő az ízületeket hajlítaná. Az erők találkozása a karcsont területére esik. A mellső végtagon egy felső és egy alsó rugózó rendszert különíthetünk el. A felső rugózó rendszerhez a vállízület és könyökízület, az alsó rugózó rendszerhez a csüdízület, a párta- és pataízület tartozik. A lapockára ható törzs súlya a vállízületet behajlítani igyekszik. Az ízület előtt haladó hevederszerűen működő kétfejű karizom a hajlítás hatására megfeszül, és egyfelől erős, szinte porcos inával ellennyomást gyakorol a vállízület csúcsára. Másfelől a lapockára gyakorolt húzó hatásával rögzíti a vállízületet. Amíg a végtag a törzs súlyát viseli, a könyökízület nyújtott állapotban van, a kétfejű karizom megfeszül, a karcsont belefekszik az izomba mint hevederbe. A test súlyának mint lefele irányuló erőnek a hatását a kétfejű karizom rögzítő hatásán kívül az ujjhajlító, valamint a lábtőhajlító izmok karcsonton eredő fejeinek statikus ereje is rögzíti.
A lábtő rögzítése közvetett, a kétfejű karizomból ered egy inas köteg, amely a lábtőnyújtó izomhoz tér. Minél erősebben feszül tehát a kétfejű karizom, a lapocka erős terhelése következtében a kétfejű karizomból induló inas köteg annál erősebben rögzíti a lábtövet. Fontos szerepe van a lábtő rögzítésében a lábtő hajlító felületén elhelyezkedő rendkívül erős szalagoknak is. A végtagra ható másik erő a talajtól a törzs felé irányuló ellenerő, amely az ujj- és lábtőízületen keresztül a könyökízületre hat, és azt a törzs súlyához hasonlóan szintén behajlítani igyekszik. Az ízületeket rögzítő szalagok azonban mérséklik az erő közvetlen, erős, hirtelen hatását. A törzs felé irányuló ellenerőknek kb. a fele ugyanis a csüdízületben, az alsó rugózó rendszerben az ujjhajlító inakra tevődik át. A végtagok terhelése az ujjízületeket túlnyújtaná, ezt az ízületek hajlító felületein azonban az egymás fölött helyeződő inakból és szalagokból álló ún. hármas heveder akadályozza meg, és egyben rögzíti az ízületeket. A felületes hevedert a felületes ujjhajlító izom ina képezi, amely az alkartól egy járulékos szalagot kap, és a pártaízületig terjedően gátolja a lábtő-, a csüd- és a pártaízület túlnyúlását. A megfeszülő ín a járulékos szalagot feszíti, és alátámasztáskor a súly viselése alkalmával az izom felette helyeződő izomhasát mintegy kikapcsolja, ezáltal maga az izomhas nem vesz részt a statikus működésben. A középső hevedert a mély ujjhajlító izom ina képezi. Ez az ín a lábközépcsonttól kap egy hasonló járulékos szalagot, mint amilyet a felületes ujjhajlító ín kapott, majd az ín innentől a patacsont hajlító felületén tapad, így a lábközépcsontoktól a patacsontig képez hevedert, és kikapcsolja a felette helyeződő izomhasat. A mély hevedert a csüdegyenítő készülék alkotja. A csüdegyenítő készülék szalagjai három csoportra oszthatók. A szalagrendszer felső szakaszát lóban egy teljesen inas izom képezi. Középső szakaszát az egyenítő csontokról oldalt térő szalagok, valamint az egyenítő csontokat összekötő porcos szalag képezi. Az alsó szakaszt az alsó egyenítő szalagok, az egyenes, a ferde, a kereszteződő, és a rövid szalagok alkotják.
Animáció |11}| : Lázár Zoltán a 2004-es Fogathajtó Világbajnokságon
IV. 3. Az elülső végtag rugózó működése
Az elülső végtag enyhíti a törzstől, illetve a talajtól kapott erős lökéseket. A ló végtagcsontjainak szögelése a rugózó mozgás szempontjából hátrányosabb, mint az ujjon és a talpon járó állatoké. A felső rugózó részt a lapocka porca, a vállöv izmos beágyazódása, a vállízület és a könyökízület statikus szalagrendszerei képezik. Az alsó rugózó rész a csüd a párta és a pataízület statikus szalagjaiból áll. A két rugózó rész között elhelyezkedő középső támasztó oszlop, az alkar, lábtő, lábközép statikailag közvetítő szerepet tölt be. A két rugózó rész között a végtag földre helyezésekor az állás az alátámasztás és a súlyeltolás szakaszában az alkar, a lábtő és a lábközép egységes oszlopként működik, és az erő rajta közvetlenül halad keresztül. A két rugózó rész közül a felső hosszabb, nagyobb kilengést is lehetővé tesz, és ez által jobb a rugózása, mint a főleg feszes, és erős szalagokból, inakból álló alsó rugózó rendszeré. Ugrások alkalmával a földtől kiinduló erős lökéseket nagyobb mértékben a főleg statikus izmok segítségével működő felső rugózó rendszer biztosítja. A törzs súlyának megfelelő nehézségi erő, és az azt ellensúlyozó, a talajtól kiinduló ellenerő találkozási pontja a karcsontban van. A végtagra ható két ellenkező irányú erőt elsősorban a karcsont rugózó működése egyenlíti ki. A karcsont előre haladó mozgás közben a mérleg szárához hasonlóan mozog. A láb felemelésének, előrelendítésének a szakaszában a karcsontnak mint teherkarnak a forgástengelye a vállízületben, az alátámasztás és a súlyeltolás szakaszában pedig a könyökízületben van. A kar tehát kétféle funkciót végez: egyrészt mint az erők ütközőpontja az erők egyensúlyát tartja fenn, másrészt a végtag legfontosabb rugózást lehetővé tevő készüléke.
IV. 4. A hátulsó végtag statikája
A hátulsó végtag kapcsolóöve, a medence a törzs statikus rendszerének szerves része. A gerincoszlophoz, a keresztcsonthoz merev ízülettel kapcsolódik. A hátulsó szabad végtag a csípőízületben ízesül a medencéhez, a combcsont feje illeszkedik az csípőízületi vápába, és a csípőízületet csupán kis szalagok, illetve az ízületi tok, valamint a tömeges farizmok izomtónusa rögzíti helyzetében. A hátulsó szabad végtag ízületeit az elülső végtaghoz hasonlóan szintén statikus szalagok, inak és statodinamikus izmok rögzítik, amelyek lehetővé teszik, hogy a test súlyának a hátulsó végtagra eső kisebb részét kevés izomerő igénybevételével megtartsák. A hátulsó végtag támasztóoszlopszerű működésében a térdízület hurokhoz hasonló rögzítő szalagrendszerének, az ún. térdkalács- vagy patella-mechanizmusnak van a legnagyobb szerepe. Az egyenes combizom íncsontjának, a térdkalácsnak vagy patellának a sípcsonthoz való rögzítését egy szalag végzi. Ez a szalag a lóban három részből áll: egy belső egy középső és egy külső szalag alkotja. A belső és középső szalag a patellával együtt képes fennakadni a combcsont hengerének belső bütyke fölé. Amikor a combcsontot a térd nyújtói a sípcsont és a térdkalács ízületi felületein mozgatják, nyújtáskor a combcsont feletti árok a térdkalács alá illeszkedik, majd az egyenes combizom elernyed, és a hurok a kiemelkedő combcsont hengerén fennakad. Eközben a térdkalács középső és belső egyenes szalagja feszült állapotban van. A hurokrendszer így a térdízületet középállásban tartja.
A térdízület rögzítése egyben a csánkízület rögzítését is jelenti, mert a két ízület csak együtt képes elmozdulni. Az együttműködést az ún. fűrészkonstrukció biztosítja.
Animáció |12}|
: A fűrészkonstrukció
Ez a csontokból és inakból álló szerkezet a keretfűrészhez hasonló alakja és működése alapján kapta a nevét. A fűrész vázát a lábszár fő csontja, a sípcsont alkotja. A két végéhez illeszkedő haránt irányú farészeket a combcsont alsó végdarabja, illetve a lábtőízület, azaz a csánk csontjai képezik, amelyek az izmok erőkarjaként működnek. A fűrész lapját a lovon egy teljesen inas izom adja, az izom a combcsonton ered, és a lábtő csontjain, valamint a lábközépcsontokon elöl tapad. A fűrész istrángját, kötelét a felületes ujjhajlító izom lóban szintén teljesen inas szakasza alkotja, amely a combcsonton ered, és a sarokcsont gumóján egy sapkaszerű inas rostköteggel tapad. A csánkízületet, azaz a lábtőízületet közvetve tehát a patella-mechanizmus rögzíti. A fűrészkonstrukció elve ugyanis az, hogy a térd- és csánkízületet a hajlító és a nyújtó felületen egyaránt összekötő két ín a térdízület hajlításakor és nyújtásakor a csánkízületet passzívan ugyanolyan mértékben nyújtja, illetve hajlítja, és ennek megfelelően a térdízület passzív rögzítése alkalmával hasonló szögállásban a csánkízületet is passzívan rögzíti.
A patella-mechanizmushoz, azaz a térdkalács rögzítéséhez kis fokban az egyenes combizom izomtónusára is szükség van. Hosszabb állás után a ló hátulsó végtagja is elfárad, emiatt a ló hátulsó végtagjait állás közben váltva terheli, helyzetváltással pihen. Eközben a végtag mint passzív hordozó oszlop átveszi a törzs ránehezedő súlyát. A másik hátulsó végtagon az egyenes combizom aktív összehúzódása révén kiemeli a térdkalácsot a combcsont hengere fölötti árokból, ezáltal a patella-hurkot kiakasztja és a végtagot tehermentesíti.
A csüd-, a párta- és a pataízületnek lényegében ugyanolyan statikus szalagjai vannak, mint az elülső végtagon. A mély ujjhajlító ín járulékos kötege azonban gyengébb. A felületes ujjhajlító izom járulékos ínjának a hátulsó végtagon az ín sarokgumón tapadó rostjai felelnek meg.
- |6|
V. A ló mozgásformái
A végtag ízületeinek szöge és az izmok felépítési módja az előrehaladó mozgáshoz alkalmazkodik. Az előrehaladó mozgás mindig az egyik hátulsó végtag terhelésével, majd ízületeinek kinyújtásával kezdődik. Az állat a medencéjét és ezáltal a törzsét is előre és fölfelé nyomja. Az ízületek kinyújtásakor keletkező, talaj felé irányuló nyomást a törzsre ható tolóerő váltja fel. Ez utóbbi a mozgás irányába esik, ezáltal előrehaladó mozgássá alakul át. Eközben a súlypont eltolódik az ellenkező oldali elülső végtag irányába. Ezt az elülső végtagot az állat ebben az időszakban a földről felemeli. Ez alatt a másik oldali hátulsó végtag ízületei nyúlnak ki, a törzset előretolják, és a súlypont ismét az ellenoldali elülső végtag felé tolódik. Majd a folyamat újból kezdődik elölről. Mozgás közben az állat súlypontja, és ezáltal a törzse jobbra-balra ritmikusan kileng. Mindezt az állat a fej és a farok mozgatásával tartja egyensúlyban.
Animáció |13}|
: A lépés mozzanatai
V. 1. A lépés fázisai, szakaszai, mozzanatai
Egy végtag mozgása során a lépés időszakában két fázist különböztetünk meg: a levegőben való függést és a súlyviselést. A fázisokat szakaszokra oszthatjuk. A levegőben való függés fázisa az ízületek behajlítása és az ízületek nyújtása, a súlyviselés, az alátámasztás és a súlyeltolás szakaszaiból áll. A szakaszokat további mozzanatokra lehet felbontani. Az ízületek behajlításakor a felemelés és az előrelendítés mozzanata, az ízületek nyújtásakor az előrenyúlás és a letétel mozzanata figyelhető meg. Az alátámasztás szakaszán belül a súlyátvétel (átlépés a csüdízületben) és a megterhelés mozzanatait különíthetjük el. A súlyeltolás szakaszán belül az átlépést a pataízületben és a tulajdonképpeni súlyeltolás mozzanatát.
A levegőben való függés fázisában a végtagot a vállöv izmos összeköttetése fűzi a törzshöz, rögzíti és mozgatja a mellkas oldalán. Ebben a fázisban a végtag a törzshöz viszonyítva 8-9 cm-rel mélyebb síkban mozog. Az első fázis első szakaszában, a felemelés mozzanatában a vállöv izmai a kart és ezáltal a szabad végtagot emelik, és a végtag ízületeinek hajlítóizmai az ízületeket behajlítják, a lábvég a földről felemelkedik, ízületei hajlanak. A hátulsó szabad végtagot a törzsről eredő izmok emelik azáltal, hogy a combot emelve behajlítják a csípőízületet. Az előrelendítés mozzanatában az állat előrelendíti végtagjait, miközben a végtag ízületei a mozzanat kezdetén hajlanak, a végén már nyúlnak. Így megy át folyamatosan a második szakaszba, az ízületek nyújtásába.
- |11|
Ezen szakasz első mozzanata az előrenyúlás, amelyben az ujj- majd a lábtőízület nyújtói vesznek részt, eközben a vállöv izmai előrehúzzák az egész végtagot, miközben a kar süllyed.
A hátulsó végtag előrelendítésének végén az ízületek nyújtásával a végtag talajra helyezése kezdődik. Az izmok nyújtják a térd-, a csánk- és az ujjízületeket, ezáltal a végtag hosszabbodik, és közeledik a talajhoz. Az ízületek nyújtásának végén, a letétel mozzanatában az állat a talajra helyezi a kinyúló végtagot. Ebben ujjízületeinek a nyújtói működnek közre. Az ízületek hajlítása és nyújtása egyaránt az ujjpercízületek felől kezdődik, majd felfelé a többi ízület követi fokozatosan, és a vállízület fejezi be a végtag ízületeinek nyújtását, ill. hajlítását.
A második fázisban, a súlyviseléskor az elülső végtagon a két lapocka között megfeszülő alsó fűrészizom hevederszerűen függeszti fel a törzset, miközben a végtag a törzshöz viszonyítva, a törzs súlyát viselve magasabb síkban helyeződik. Az első szakaszban, alátámasztáskor a végtag viseli a törzs súlyát nagyobb részt. A törzs előrelendítése csak másodlagos a folyamatban. A hátulsó végtag azonban ebben a szakaszban is részt vesz a törzs előrelendítésében. Ezen szakasz első mozzanata a súlyátvétel. Az állat a végtagra helyezi a testsúlyát, az ízületek statikus szalagjai és izmai megfeszülnek. Az elülső végtag a mar irányába felemelkedik, súlyátvételkor a csüdízület túlnyújtott állapotba kerül, a csüd a talajhoz közeledik. A csüdegyenítő készülék és a felületes ujjhajlító izom hevedere megfeszül, és a test végtagra eső súlyának kb. a felét a szalagok és izmok veszik át. Ez a mozzanat az átlépés a csüdízületben. A második mozzanat során, a megterheléskor a végtag a törzs súlyának nagy részét viseli. Ez a mozzanat az átlépés pillanatában kezdődik, és addig tart, amíg a lábközépcsontok tengelye a függőlegest el nem éri. Alátámasztás közben a végtag statikus szerveinek működése dominál. Az alátámasztás végén a második szakasz, a súlyeltolás szakasza kezdődik. Ekkor a pataízület kerül túlnyújtott állapotba, ez az átlépés a pataízületben. E pillanatban a mély ujjhajlító izom ina feszül meg a legnagyobb mértékben. A súlyeltolás szakaszának utolsó mozzanata a tulajdonképpeni súlyeltolás. A végtag alátámasztó működése mindinkább csökken, a súlyeltolást végző izmok működése fokozódik. A lépés mozzanatai közben az ujjhajlítók inainak terhelése, igénybevétele különböző mértékű. Súlyátvételkor a csüd- és a pártahajlító, az alátámasztás végén, illetve a súlyeltolás kezdetekor (átlépés a pataízületben) nagyobb mértékben a patahajlító izom ina feszül meg.
A lépés a lábvég felemelésétől a következő felemelésig tart. Hossza a két egymás után következő ujjvég nyoma között mérhető. A lépés akkor szabályos, ha a végtag mozgása a törzs tengelyével párhuzamosan, a szagittális síkban ingaszerűen megy végbe, és a lábvég a levegőben közepesen magas ívet ír le, amelynek legmagasabb pontja a lépéshossz közepén mérhető.
Az előrehaladó mozgás közben az állat általában váltva használja négy végtagját, de az egyes végtagok mozgásának szakaszai időben többé-kevésbé egybefolynak. Pontos vizsgálatára a lassított filmfelvételt felhasználó mozgásgrafikonok szolgálnak. E módszerrel megállapíthatjuk, hogy a lépés az a mozgástípus, amelyben az állat a súlypontját az egyik hátulsó végtagról az elülső végtagra helyezi át. Tehát amíg az egyik végtag az alátámasztás, súlyeltolás szakaszában van, a másik a levegőben függ. Vannak ugyanis olyan mozgástípusok, amelyeknek az egyes fázisában egyszerre három végtag a földön helyeződik, ez a három láb-alátámasztás. Van olyan pillanat, amikor a két diagonális vagy két azonos oldali végtag van a földön, ez a diagonális vagy szagittális két láb-alátámasztás. Amikor három végtag függ a levegőben, és csupán egy viseli a test súlyát, egy láb-alátámasztásról beszélünk. Végül van olyan mozgástípus, amelynek egyik pillanatában az egész állat a levegőben úszik, mintegy lebeg, ez esetben tehát az előrehaladó mozgás egymást követő ugrásokból áll.
V. 2. Mozgástípusok
Az előrehaladó mozgás különböző gyorsasággal és egyes végtagok fázisainak eltérő típusú sorrendje szerint mehet végbe. Eszerint megkülönböztetünk lépést, ügetést, poroszkálást, vágtát, ugrást.
A lépés az előrehaladó mozgás leglassúbb módja. A különböző típusú lépések alapvető közös vonása, hogy a mozgáshoz szükséges impulzust adó hátulsó végtagok az azonos oldali elülső végtagot mintegy fél lépéshosszal megelőzik. Jellemző az is, hogy az elülső végtag előrelendítésekor a far felemelkedik, majd az alátámasztás időszakában süllyed. A lépés során az állat azonos oldali elülső és hátulsó végtagja majdnem együtt, de nem azonos időben mozog. A mozgást megindító hátulsó végtag egy negyed fázissal mindig megelőzi az elülsőt. Ezért ha az állat kemény talajon jár, azonos időközben egymásután négy patadobbanást hallunk. Mozgás közben a súlypont áthelyezése következtében az állat teste horizontális és vertikális irányban kileng. Ez az elmozdulás szemmel alig látható, lovaglás közben azonban érezhető.
Az ügetés a lépésnél gyorsabb. A tréningben lévő ló órákig ügethet anélkül, hogy kifáradna. Az ügető állat diagonális végtagjai szinkron mozognak. Ezt diagonális szinkronizmusnak hívjuk. A diagonális végtagok a lépés mindig azonos fázisában vannak. Az állat súlypontját mindig két láb viseli, ezt nevezzük diagonális két láb-alátámasztásnak. Az ügetés sebessége valamint az előrelendítés és az alátámasztás fázisai közötti eltérés alapján három ügetéstípus különböztethető meg. Az élénk ügetéskor az alátámasztás időszaka az előrelendítéshez viszonyítva szűkebb. Emiatt az alátámasztást végző diagonális végtagpár az előrelendítésben lévő végtagpár talajra helyezése előtt felemelkedik. Ezáltal kialakul egy igen rövid időszak, az ún. "lebegő periódus", amikor egyetlen végtag sem érinti a földet. A versenyügetéskor az állat annyira megnöveli lépéshosszát, hogy előrelendülő hátulsó végtagjával az alátámasztásban az azonos oldali elülső végtag mellé, esetenként az elé lép. A lassú vagy rövidügetéskor az előrelendítés az alátámasztáshoz viszonyítva rövidebb. Emiatt a diagonális két láb-alátámasztás között időnként egy három láb-alátámasztás is előfordul.
A poroszkálásra az azonos oldali, ún. szagittális szinkronizmus jellemző. Ez esetben az egyik oldali végtag pár a levegőben való függés, az ellenoldali a súlyviselés fázisában van. A poroszkálás egyes állatfajok öröklött természetes mozgástípusa, lóban viszonylag ritka. Az ún. repülőporoszkálás a vágtához hasonló gyors mozgástípus. Egyes fázisai nagyon hasonlóak a galopphoz. E mozgástípus során a szagittális két láb-alátámasztások között rövid lebegési fázis is észlelhető. A jobb, illetve bal oldalra történő ütemes súlypontáthelyezés a törzset ringatja.
- |17|
A rövid vágta során a hátulsó külső egy láb-alátámasztást szagittális két láb-alátámasztás, majd a három láb-alátámasztás után az újbóli szagittális két láb-alátámasztás követi, majd újra három láb-alátámasztás. Lebegő fázis nincs. A galopp leggyorsabb típusa a versenyvágta. Versenyvágtában a súlyviselés periódusa rövidül, a levegőben való függés hosszabbodik, ezáltal a diagonális két láb-alátámasztásban a hátulsó végtag korábban éri a talajt, mint a hozzátartozó elülső. Emiatt az első három láb-alátámasztás helyébe egy hátulsó két láb- és egy hátulsó egy láb-alátámasztás kerül. A második három láb-alátámasztás helyébe pedig egy elülső egy láb- és egy elülső két láb-alátámasztás. A lebegés periódusa hosszú.
- |18|
Az ugrás az előrehaladó mozgás közben talált akadályok vagy árkok fölött végzett galoppból kiinduló lebegő fázissal járó mozgástípus.
- |19|
Animáció |19}| : Lógyógyászat napjainkban
VI. A mozgás vizsgálata
Az állattenyésztés fejlődése során megszerzett tapasztalatok és tudásanyag nagyrészt a ló tökéletesítésére koncentrálódott. A hippológia (lóismeret) kiemelkedett az állattenyésztésből, és a 18-19. században következett el fénykora. Ekkortájt jelentek meg több országban is az intézményesített lóversenyek, ami jelentősen emelte a lótenyésztés hatékonyságát. A versenylovak mellett megjelentek a gazdasági és hadászati célra alkalmas fajták is.
Érthető módon a hippológia hangsúlyt helyezett a ló mozgására. A mozgásrendszer elemzésével nyert információ segíthet benne, hogy a használatnak leginkább megfelelő alkatú és mozgású egyedet válasszuk ki, illetve hogy megismerjük az állat szokásait. Akkoriban azonban még nem tudtak túllépni a puszta megfigyelés határain. A 19. század közepétől a mozgókép rögzítése irányuló törekvések jelentősen hatottak a mozgásanalízis fejlődésére. Többféle technikával próbálkoztak. A ló mozgásának első tudományos leírásai az 1870-es évekből származnak. A legelső sikert Wilhelm Baumeisternek tulajdonítjuk, aki 1870-ben írta le a ló lépésének patadiagramját.
- |20|
Három évvel később Etienne-Jules Marey bemutatta az eredetileg emberi mozgás analízisére szánt pneumatikus eszközét, amely lovon alkalmazva részletes patadiagramot és lépésfázis-adatokat szolgáltatott. Marey hírnevét azonban sokkal inkább saját tervezésű fotópuskája alapozta meg. Első felvételei egy kockára exponált montázsfotók voltak, később megoldotta az elkülönített exponálást, és az így nyert sorozatai már alkalmasak voltak elemzési célokra is.
Előadásom szempontjából érdekes a mozgófilm készítésének története, amely - különös módon - egy fogadással vette kezdetét. Az 1880-as évek közepén az amerikai Muybridge fogadást kötött, miszerint a lovak vágtája során van olyan pillanat, amikor egyetlen végtag sem érinti a talajt. Ennek az ún. lebegő fázisnak a tettenérésére összeállított egy 12 fényképezőgépből álló sorozatot, amelyek expozícióit a ló mozgásának megfelelően szinkronizálta. Így jött létre az első mozgófilm-képsor a ló mozgásának elemzése kapcsán. A fogadást egyébiránt megnyerte, és egyúttal azoknak a művészi ábrázolásmódoknak a valószerűtlenségét is bizonyította, amelyeken a lovat előre és hátra nyújtott végtagokkal, hintalószerűen jelenítik meg.
Itt kell megjegyeznünk, hogy a történelmi témájú festményeiről ismert Székely Bertalan, a "művészeti boncalaktan" legelső hazai mestere, a Képzőművészeti Főiskola anatómiatanára az anatómiaoktatás keretében kezdett el lóanatómiával, illetve a ló mozgásával foglalkozni.
Mint írja, "a ló mozgása minden más állat mozgásának kulcsa, másrészt pedig a ló az ember után a legfontosabb, leggyakrabban ábrázolt motívum a festészetben". A ló minden járásmódját kimerítően tanulmányozta, s ő is szembetalálta magát azzal a problémával, amely a művészeket már évszázadok óta foglalkoztatta: hogyan kell helyesen ábrázolni a ló gyorsabb mozgásait, amelyek szabad szemmel nem figyelhetők meg. A pillanatfelvételek megjelenése előtt ehhez az egyetlen módszer az a rekonstrukciós eljárás volt, amelyet a hippológiában alkalmaztak, s amit Székely is átvett: a ló patanyomaiból, a paták földre ütődéseinek lekottázásából, valamint a ló testének mechanikájából kiindulva szerkesztette meg a ló lábainak mozgását.
Ehhez felhasználta E-J. Marey francia fiziológus 1873-ban megjelent könyvében ismertetett grafikai lejegyzési módszerét, amely a mozgó alakra szerelt szerkezetek segítségével a mozgás lefolyásának egzakt diagramját nyújtotta. Székely az egyes lábak mozgásfázisait oldalnézetből rajzolta meg, s a négy láb egyidejű állását a Marey-féle diagram alapján hangolta össze. Az egymás utáni pillanatnyi állásokat rekonstruálva tizenkét fázisban rajzolta meg a ló mozgását különféle járásmódokban és zootrópszalagokat mozgástanulmányok készített, amelyeknek egy zootrópban való megpörgetésével a "lelassított" mozgást ismét eredeti sebességében lehetett megszemlélni és megállapítani, hogy helyes volt-e a szerkesztés. Székely e kísérletei közben szerzett tudomást E. Muybridge mozgó lovakat ábrázoló pillanatfelvételeiről, és ezek tanulságait is beleépítette szalagjaiba, amelyeket egy tablóra ragasztva is fölhasznált az oktatásban. A lovakat rajzoló tanulók ezeken tudták ellenőrizni, hogy az általuk kiválasztott állásban és mozgásmódban a lovak lábai helyes sorrendben vannak-e. Székely célja elsősorban a korrekció volt, miközben e "fázisfotókkal" tulajdonképpen a filmet előlegezte meg, illetve - mint Marey hozzá írt levelei bizonyítják - szerkesztései révén egy rövidke pillanatig a fotográfia lehetőségeit is túlszárnyalta részletesebb ábrázolásaival.
Munkásságának e termékeny szakasza számos tudományos igényű, a ló mozgását pillanatonként változó elemekre bontó vázlatot és illusztrációt eredményezett, amelyekből a Képzőművészeti Egyetem Barcsay-termében 1992-ben rendeztek egy nagyszabású, katalógussal is kísért kiállítás. A századfordulóra Székely forrásai és lehetőségei a nemzetközi tudományos haladáshoz képest megfogyatkoztak, elemzései és kutatásai sajnálatosan nem maradtak meg a nemzetközi vérkeringésben.
- |27|
A Marey-féle revolverszerű fotópuska és vele párhuzamosan fejlődő egyéb eszközök voltak a filmkamera elődei, melyek hosszú évtizeden át álltak a filmkészítés szolgálatában, mialatt jelentős fejlődésen mentek át.
A másodpercenkénti 24 képkocka, amelyet a szokásos kamerák készítenek, jó minőségű, az emberi szem számára folyamatosnak tűnő képet ad. Lassított lejátszásuk különösen hasznosnak bizonyult a különböző mozgásformák részleteinek megismerésében. Manapság már olyan egyéb, kifinomult eszközök állnak a mozgáselemzés területén a kutatók rendelkezésére, mint például a nagysebességű videokamera. Az 1970-es évektől kezdődően megszületett a precíziós alkatrészek működését szabályozó elektronikák technikai háttere. Ezek mellett a fotokémiai eljárások kifinomulása lehetővé tette rendkívüli érzékenységű filmek ipari előállítását is. Ennek a fejlődésnek a csúcsaként sikerült több mint 10 000 képkocka/sec mintavételű filmeket előállítani.
Egy másik jelentős előrelépés volt a mozgáselemzés terén a futószalag alkalmazása, amellyel a szabadon mozgó állatok filmezésénél előálló eltéréseket sikerült kiküszöbölni. Másfelől lehetőség nyílt a mozgásban lévő állatot a kamera előtt egy helyben tartani, és a főbb anatómiai pontokra helyezett markerek mozgását vizsgálni.
A kinematikus mozgásvizsgálat során az ízületekre felhelyezett, öntapadós, fényvisszaverő markereket vörös fényt kibocsátó kamerák érzékelik, amelyekből a jelenlegi mozgáslaboratóriumok 4-6 db-ot helyeznek el az állat körül. E speciális kamerák csak a markereket érzékelik, és a róluk származó jeleket továbbítják a számítógépbe.
Animáció |21}| : A markerek 2 dimenziós megjelenítése
A számítógép kétdimenziós formában jeleníti meg a pontokat, amelyeket a tér minden irányából megfigyelhetünk. A markerek háromdimenziós ábrázolásához elengedhetetlenül fontos, hogy egy markert legalább két kamera érzékeljen és rögzítsen egy időben, amit egy számítógépes program háromdimenziós koordináta rendszerben jelenít meg, így ezen pontok összekötésével készíthetjük el a "pálcikaállatot". Az így elkészített állatmodell a tér minden irányába elfordítható és tanulmányozható.
Animáció |22}| : Egészséges kutya háromdimenziós megjelenítése
Ezen eljárás segítségével lehetőség nyílik a mozgás objektív elemzésére egészséges, valamint mozgásszervi és idegrendszeri betegségben (pl. a kínai kopasz kutya Parkinson-kórhoz hasonló kórformájában) szenvedő állatokban, és a károsodás súlyosságának, esetleges romlásának, illetve javulásának pontos megítélésére.
Animáció |23}|
: Beteg kutya vizsgálata
A lovak mozgásának modern kori, számítógépes vizsgálatai a 80-as évek elején kezdődtek. A markerek, kamerák elhelyezése, beállítása hasonló a kutyán végzett vizsgálatokhoz, és a közeli felvételeken jól láthatóak a fejen, a törzsön és a végtagokon elhelyezett jelzőpontok.
Animáció |24}| : Nagysebességű kamerával készült felvétel, lassítva
A lábvég mozgása a kinagyított és lassított filmen tanulmányozható tökéletesen.
Animáció |25}|
: A súlyviselés fázisainak vizsgálata
Animáció |26}|
: Markerek az ugró lovon
Napjainkban már több különböző digitális mozgásvizsgáló rendszer létezik, amelyek közül a hagyományos videokamerákat alkalmazók azt is lehetővé teszik, hogy a ló mozgását akár
Animáció |27}|
: A ló mozgásának háromdimenziós megjelenítése
A futószalagon mozgó lóról készült felvételek és az azt követő elemzések értékes információkat szolgáltatnak a végtagok és az ízületek mechanikájára vonatkozólag, ami különösen fontos lehet a sántaság vizsgálatakor, és kiemelkedő szerepe van a pontos diagnózis felállításában. A normális mozgás elemzésének egyik igen jelentős célja, hogy a fiatal állatok vizsgálatával előrejelzést kapjunk a felnőttkori teljesítményre vonatkozóan. A törekvések ellenére ez a cél még távolinak tűnik. Egyelőre még nem fejlődött ki ezeknek az adatoknak a talaján számottevő módszerbeli változás sem a tréningbe állítás, sem pedig magának a tréningnek a tekintetében.
VII. A Spanyol Lovasiskola
A 19. századtól kezdve a díjlovaglás irányítását Bécs veszi át és fejleszti szilárd, klasszikus alapokon, soha nem látott tökéletes szintre. A bécsi Spanyol Lovasiskolában kikristályosodott alapelvek, kikísérletezett és gyakorlatban alkalmazott kiképzési módszerek uralkodnak ma is. Ezek segítségével dolgoznak a legújabb kor nagy díjlovas egyéniségei és győznek az olimpiákon.
Animáció |28}| : A bécsi spanyol iskola
A bécsi spanyol iskola a világ egyetlen intézménye, mely művészi eredetiségében őrzi a lovas tradíciókat. Erre a kis szigetre mentették évezredek tapasztalatait, hogy válogatott származású ménekkel mutassák be a művészettel megzabolázott erőt, a könnyedség balettszerű harmóniáját, a ló szépségét.
Természetes, hogy ezeknek a csodalényeknek az idomításában során mindent megadtak, amit az évezredek során Xenophón és társai csak kitaláltak. A tökéletes engedelmességhez, a természetes jármódokban való hihetetlenül könnyed mozgáshoz azonban új elem is csatlakozott: az, ami a harcban és a lovagi tornában a fölényt biztosította. A váratlan fordulatok perdüléssel, az ellenség meglepése szökellésekkel, mint a mezair és courbette. Az ellenség fölé kerekedés levade-dal, végül az ugrással kombinált rugások, mint a ballotade és a capriole.
Itt minden ló szívesen jön be a lovardába és kedvvel végzi munkáját. A munka tervszerű, következetes, és mindenekelőtt fokozatos felépítésű. Sohasem követelnek olyat, amire a lovat megfelelő tornáztatással, célgimnasztikával elő ne készítették volna. Nincs szükség erőlködésre. Mire eljut egy nehéz magasiskolai feladat végrehajtásához, olyan izomerővel, ügyességgel rendelkezik, hogy kényszerítő eszközök alkalmazása nélkül, könnyedén végre tudja hajtani. Természetesen elsőre ez sohasem tökéletes, de a további gyakorlás, csiszolás sem vált ki belőle fáradtságot, fásult közönyt.
Így alakul ki a Spanyol Iskola gálaelőadásának vagy az olimpiai díjlovaglás győztes programjának leírhatatlanul könnyed eleganciája, a puha, laza és mégis tökéletesen fegyelmezett, szinte balettszerű mozgás. Pedig a lovas szinte mozdulatlan. Mintha a ló mindent magától hajtana végre.