Ez alkalommal az olvasó megismerheti a kulturális javakhoz szabad hozzáférést biztosító eszközök kialakulásának történetét.Hősünk Richard Stallman, aki 1989-ben létrehozza a GNU GPL-t, és ezzel történelmet ír.

Az előző részben megismerkedhettünk azzal a feltételrendszerrel, mellyel a Mindentudás Egyeteme portálon található anyagok a közönség számára felhasználhatók. Az általunk használt, változtatást és a kereskedelmi felhasználást tiltó Creative Commons licenc azonban csak egy, és ráadásul még csak nem is a legszabadabb a számtalan lehetőség közül, amikkel szabadon engedhetjük az általunk készített tartalmakat, tudásokat.

Az elmúlt években különböző megoldások fejlődtek ki a különböző tartalomtípusok szabadon hozzáférhetővé tételére. Az innováció élén a szoftverfejlesztők álltak. A mára kultikussá vált Richard Stallman programozó a nyolcvanas években dolgozta ki a GNU General Public Licence névre hallgató felhasználási engedélyét. Ekkor történt ugyanis, hogy az USÁ-ban a szoftver is a szerzői jog által védett alkotások körébe került, így gyakorlatilag a 70-es évek második felében, a korábban az üzleti titkok segítségével védett, de még inkább személyes megállapodásokon, a hacker-etikán, ad-hoc engedélyeken és a regisztrálatlan forráskód szabad cseréjén alapuló szoftveres közlegelő bekerítése hamar lezajlott.

Az egyetemeken, kutatóintézetekben, vállalkozásokban dolgozó hackerek ráadásul azzal is szembe kellett, hogy nézzenek, hogy a munkaviszony keretében létrejött alkotások 1976-tól automatikusan a munkáltatójuk tulajdonát képezték, mely szervezetek – meglátva a lehetőséget – egyre nagyobb hangsúlyt helyeztek ezeknek az alkotásoknak a piaci hasznosítására, és élni kezdtek a törvény által számukra biztosított jogokkal .

Az ily módon egyik napról a másikra privatizált, bezárult szoftveres közkincs újrateremtése volt Stallman célja. Ő a korábbi, a hacker-szubkultúrában természetes állapotot: a szoftverek forráskódjának megismerhetőségét, bárki általi továbbfejleszthetőségét, a szoftver szabad terjedését, és e szabadságok továbbörökítését az új jogi környezetben jogi és technikai eszközökkel egyaránt újraalkotta. Egyrészt hihetetlen teljesítményt nyújtva, egymaga újraírt és szabadon közzétett olyan szoftvereket, melyek zárt forráskódú verzióin egész fejlesztő csapatok dolgoztak. Másrészről Stallman biztosítani akarta, hogy az ily módon létrejött eredmények mindenki számára korlátozás nélkül hozzáférhetők legyenek, s e célból meg kellett alkotnia azt a jogi konstrukciót, mely az általa kívánatosnak tartott szabadságjogokat a szoftvereket szabad terjedését korlátozó szerzői jogi szabályozás fogalmaival és nyelvén fogalmazza meg. Ez a konstrukció először az 1989-ben közzétett General Public License 1.0-ban (GNU GPL) öltött koherensen megfogalmazott formát. A licenc, a szerzői jogi törvény nyelvén a törvény fogalmait használva fogalmazza újra a hacker etika legfontosabb normáit:

„A legtöbb szoftver licencei azzal a szándékkal készültek, hogy minél kevesebb lehetőséget adjanak a szoftver megváltoztatására és terjesztésére. Ezzel szemben a GNU GPL célja, hogy garantálja a szabad szoftver másolásának és terjesztésének szabadságát, ezáltal biztosítva a szoftver szabad felhasználhatóságát minden felhasználó számára. […] A szabad szoftver megjelölés nem jelenti azt, hogy a szoftvernek nem lehet ára. A GPL licencek célja, hogy garantálja a szabad szoftver másolatainak szabad terjesztését (és e szolgáltatásért akár díj felszámítását), a forráskód elérhetőségét, hogy bárki szabadon módosíthassa a szoftvert, vagy felhasználhassa a részeit új szabad programokban; és hogy mások megismerhessék ezt a lehetőséget. A szerző jogainak védelmében korlátozásokat kell hozni, amelyek megtiltják, hogy bárki megtagadhassa ezeket a jogokat másoktól, vagy ezekről való lemondásra kényszerítsen bárki mást. Ezek a megszorítások bizonyos felelősségeket jelentenek azok számára, akik a szoftver másolatait terjesztik vagy módosítják.” GNU General Public License v2.0.- .

A programok mellett, azok felhasználási feltételeit rögzítő licenc a szerzői jog által biztosított jogokat maximálisan kihasználva azt mondja ki, hogy a szoftverek alkotói lemondanak a kódokra vonatkozó azon jogaikról, melyek a fenti szabadságokat bármilyen szinten korlátozhatnák.

„A GPL és a Szabad Szoftver Alapítvány létrehozására leggyakrabban, mint a hacker etika vagy Stallman szabadsághoz kötődő ideológiai elkötelezettségének kifejezéseként gondolnak. [De] a GPL több volt, mint egy hack: a licenc egy új típusú, magánúton szabályozott jogi „kommunát” hozott létre. Ez, a szerzői jogi szabályozás csúszós, változékony anyagából megformált tér úgy ette be magát a vállalati és egyetemi szoftveres világ szabályaiba és gyakorlataiba, hogy közben minden szempontból független tudott maradni. Abban az időszakban, amikor a szoftveripari óriások egy másfajta – a meglévő szellemi tulajdonvédelmi viszonyokat megőrző, netán erősítő – nyitottság megteremtéséért küzdöttek, a hack által megteremtett radikális alternatíva a nemzeti-vállalati egységből kilépő önformáló egyén szuverenitását hirdette a nemzeti vagy vállalati status quo-val szemben. A GNU GPL nem a bürokratikus modernitás elnyomó struktúráitól megszabadított kisközösségek aranykorába vezetett vissza, hanem valami újat hozott létre ezekből a struktúrákból. E struktúrák stabilitását hangsúlyozta, mert ezekre támaszkodik, – legalábbis addig, amíg nincs már rájuk többé szükség.” Kelty, C. M. (2008). Two bits : the cultural significance of free software. Durham, Duke University Press.

A szabadszoftveres mozgalom nemcsak azért fontos, mert végül bebizonyította, hogy alternatívát tud jelenteni a kereskedelmi logika mentén szerveződő innovációnak. A szabadszoftveres ’hack’ nemcsak a szoftveres világban alkotott maradandót, de mint jogi innováció is mérhetetlenül inspiratívnak bizonyult. A digitális köz(össégi) javak körül komoly szakmai, akadémiai és népszerű érdeklődés támadt: a szoftveres licencet a hagyományos kulturális javakra alkalmazható Creative Commons licencektől a tudományos kutatás inputjainak és eredményeinek szabad megismerhetőségét sürgető Science Commons mozgalomig számos területen fogtak hozzá azoknak a tudástípusoknak az összegyűjtéséhez, melyek a digitális public domain, a mindenki által szabadon hozzáférhető kulturális javak közé kell tartozzanak, és fogtak hozzá annak a jogi infrastruktúrának a megfogalmazásához és terjesztéséhez, mely a tudásközösség szabadságát képes biztosítani.

Ezekkel a megoldásokkal  a cikksorozat következő részeiben ismerkedhetünk meg részletesen.