Kiss László csillagász képes volt elhagyni Sydneyt és a déli égbolt csodáit, hogy a Lendület program keretében itthon kutassa a más csillagok körül keringő bolygókat, melyek létezését már 1975-ben megjósolta egy amatőr rakétaépítő.

Milyen csillagászati esemény indította el a pályáján?

A 70-es években költőként és humoristaként is ismert vajdasági magyar édesapám számára a könyv mindig értéket jelentett. Rengeteg könyvünk volt, melyek között egyetlen egy csillagászati akadt. Hatalmas méretével és a rengeteg színes képpel sikeresen hívta fel magára a figyelmemet. Nagyon sokat lapozgattam gyerekkoromban. Így elég könnyű visszavezetni a jelenlegi pozíciómat, munkámat erre a gyermekkori emlékre. Tulajdonképpen az a korai vágy, hogy a könyvben látottakat a saját szemmel is megnézzem, jutatott ide a MTA Konkoly Thege Miklós Csillagászati Kutatóintézetébe.

Őrzi ezt a meghatározó könyvet?

A könyv megvan, bár már régen volt a kezemben. Ám éppen ennek az emléknek a nyomán vásároltam színes-szagos könyveket mostanában, melyeket én is jól elrejtettem otthon a többi könyv között: ha majd a gyerekeim nagyobbak lesznek, akkor ők is kutatva-keresve találhassák csak meg,

A csillagászok egyik meghatározó eszköze a távcső. Ennek kapcsán is van gyermekkori emléke?

csillagvizsgalo_kicsi

Valóban és arra is nagyon pontosan emlékszem. 1982 augusztusában történt, hogy 10 éves fejjel távcsőért rimánkodtam a szüleimnek. Lássuk be, hogy 10 éves korban a távcső nem egy túl komolyan vett igény a szülök által. Az én esetemben sem volt ez másképp. Nagyon sokáig kellett sírnom-rínom, míg végül a nővérem adta be a derekát és a saját zsebpénzéből vett nekem egy kis kézi látcsövet. Most is elevenen él bennem a kép: látom, ahogy kinyitom az ablakot, nekitámasztom a hátam az ablak félfának, remegő kézzel kihúzom a távcsövet és meglátom először a Holdon a krátereket. Ez egy olyan erős emlék, amibe még most 28 év elteltével is beleborzongok.

Kialakult ebből egy távcső-gyűjtő szenvedély?

Rémes távcső-gyűjtő vagyok: mindenféle távcsöveket birtokoltam már, hol eladok egyet, hol veszek egy másikat. És természetesen használom a nagy távcsöveket a világ különböző pontjain.

Egy másik nagy csoda lehetett az életében, amikor Sydneyben éjszaka felpillantott az égre.

Ez így igaz, A déli féltekén olyan csillagképek emelkednek föl, amelyek Magyarországon soha nem láthatók. És sajnos azt kell mondjam: az északi féltekén élő 5 milliárd ember okulására, hogy a déli égbolt sokkal szebb, mint az északi.

Valóban?

tejut_kicsi

Az égbolt csodáinak a 90%-a a déli féltekén látható. Bár ez egy kicsit túlzás, de legalább a 70%-a igen. A Tejutunk például egy hatalmas csillagváros, melynek a mag környéki vidéke olyan nagy, hogy fölnézve az égboltra, annak egy igen jelentős szeletét kitakarja, azaz látható a Tejút. Magyarországon a Tejútrendszer középpontja mindig nagyon alacsonyan látszik, szinte nem is látható. A dél szélességen, ahol Sydney is van, ott viszont pont a fejünk fölött van. Tehát Sydney földrajzi szélességén, de a városi fénybúrát elhagyva egy szép augusztusi téli éjszakán fölnézve gyakorlatilag egy hatalmas galaxist lát az ember az égen átnyúlni, amiből idehaza gyakorlatilag semmit sem látszik. Annyira erős és hatalmas ez a látvány, hogy az ember hosszú percekig nem tud szóhoz jutni. Aztán ott van a Magellán-felhő, a Tejút rendszerünket kísérő galaxis, Magyarországról az sem látható. Ez a törpegalaxis valóban úgy néznek ki az égen, mint egy felhő, csak nem mozog. Délen ilyen csodás dolgok is láthatók az égbolton.

De gondolom egy csillagász számára az is hasonlóan nagy élmény lehetne, ha magát a Földet láthatná az űrből.

Mivel nagy sci-fi kedvelő vagyok, végtelen mennyiségben tudok fantasztikus irodalmat olvasni, főleg a tömegközlekedési eszközökön, így sokszor eljátszom az űrutazás gondolatával - de józan fejjel tudom, hogy saját esetemben ennek esélye lényegében elhanyagolható. Az embernek mindig vannak álmai, amik soha nem teljesülnek. Ráadásul az űrutazás nagyon drága is. Még ha egy nagyon gazdag szultán lennék, és képes lennék 20 milliárd dollárral felvirágoztatni a magyar csillagászatot, ez még akkor sem valósulna meg.

ustokos_kicsi

De nem véletlenül hoztam szóba a sci-fi írásokat, mert néha nagyon pontos prognózisra bukkanhat bennük az ember. 1973 októberében az Analog sci-fi magazinban megjelent egy elemzés egy amatőr rakétaépítő úriember tollából a csillagközi repülésről. Még az ő becslése szerint is a csillagközi utazás az egy több évszázados programja lehet az emberiségnek. Mégis megpróbálta realisztikusan felmérni, hogy mik lehetnek ennek a programnak az előkészületi hadműveletei, lépései. Még egyszer hangsúlyozom 1973-ban írta meg ezen gondolatait, elméleteit G. Harry Stine. A legelső feladatnak a Földön túli csillagok körüli bolygók földerítését nevezte meg. Nem hívta még őket exobolygónak, mert jóval később fedeztük fel és neveztük el így őket. Ez az úriember még azt is megkockáztatta, hogy leírjon két lehetséges módszert, amivel majd föl lehet deríteni a csillagok körüli bolygókat. Az egyik ilyen módszer, hogy amikor a csillag kering a bolygó közös tömegközéppontja körül, akkor látszólag imbolyog, s így a pozíciójában látjuk majd, hogy egy picikét jobbra-balra el-elmozdul. A másik pedig, hogy ahogy ez a bolygó előre-hátra mozog a kutatott rendszerben, úgy a csillaga is változtatja a sebességét időben, amit már lehetséges megmérni. Mindemellett azt is leírta, hogy szerinte 20 éven belül megtaláljuk az első ilyen bolygókat a csillagok körül. A jóslása bevált, hiszen 1995 augusztusában a Nature magazinban jelentették be az első exobolygót, ami egy Nap típusú csillag körül keringő bolygószerű test volt. Tehát fantasztikusan pontos előre jelezés adott 1973-ben, még akkor is, ha abban nem vagyok biztos, hogy ez a felfedezés valóban a csillagközi térbe való kilépés első pontja.

A sci-fit csak olvasni vagy nézni is szereti?

Számomra akkor a legélvezhetőbb a film, ha hihető, de jót tudok szórakozni a teljességgel képtelenségeket felvonultató mozikon is. A filmek azért is jobbak, mert egyben vizuális élményt is nyújtanak: az ember kikapcsolja az agyát és csak a szemével néz. Az űrben robbanó űrhajók például soha nem zavartak, attól függetlenül, hogy az űrben nincs hang.

Könyvben viszont már válogatósabb vagyok. Mostanában nagy kedvencem egy brit jelenkori szerző, Peter F. Hamilton. Sajnos magyarul még nem jelent meg tőle semmi. Ez a szerző valóban úgy ír, hogy hihető még a számomra is, bele tudom élni magam abba az univerzumba, amit kreált. De nem régiben például elővettem egy nagy klasszikusnak a '80-as években írt könyvét és gyakorlatilag 20 oldal után letettem, mert annyira rosszul vázolta fel a számítástechnika általa elképzelt fejlődése miatt fellépő konfliktust.

(Az interjút Kőhegyi Ilona készítette)