A Mindentudás Egyeteme 2.0 rendezvénysorozat egy budapesti és hat vidéki helyszínen zajlik. Tíz esetben a Semmeiweis Egyetem Orvostudományi Köpontjának Szent-Györgyi Albert előadótermében tartjuk az előadásokat, de a budapesti rendezvények mellett hat alkalommal vidéki egyetemi városokba is ellátogatunk. Egyszer-egyszer Miskolc, Szeged, Sopron, Pécs, Veszprém és Debrecen ad helyszínt nekünk.

A Mindentudás Egyeteme eddigi történetében az előadások legtöbbször budapesti helyszíneken zajlottak, sokkal inkább kivételnek volt mondható, ha valemelyik rendezvény kikerült a fővárosból. A Mindentudás Egyeteme 2.0 sorozat szakított ezzel a "hagyománnyal", hiszen arányait tekintve jelentős mértékben megemeltük a vidéki helyszínek számát a program egészén belül.

A programsorozat első felében három vidéki városban jártunk. Miskolc Hartai Éva előadásának adott otthont (Meddig ér a takarónk?), Kornai András Szegeden beszélt a nyelvtechnológiáról és Sopronban adott elő Aszódi Attila (Mire lesz energiánk?). Az ME 2.0 sorozat második felében ellátogatunk Pécsre, Veszprémbe és Debrecenbe is.