A Szegedi Tudományegyetem legújabb büszkeségében a József Attila Tanulmányi és Információs Központban tartotta meg Kornai András Szóból ért...? – Ember, gép, nyelvtechnológia című előadását a Mindentudás Egyeteme programsorozatának keretében.

Tavaly nyáron indította el az Indonéziai Egyetem a világ egyetemeinek zöld merőszámokon alapuló rangsorolását. A felmérésben résztvevő egyetemeket különböző nemzetközi rangsorok alapján választottak ki, akiknek 5 nagy témakörből - zöld statisztikák, energia és klímaváltozás, hulladékgazdálkodás, vízgazdálkodás és közlekedés - álló kérdőívet kellett kitölteni. Az így elkészült rangsor elemzése alapján megállapítható, hogy a Szegedi Tudományegyetem Európában az erős középmezőnybe tartozik, hiszen az előkelő 20. helyezést, a kelet-európai egyetemek között pedig az első helyet érte el, azaz a jelenlegi felmérés alapján Kelet-Európában a Szegedi Tudományegyetem a legzöldebb felsőoktatási intézmény.

Ami a múltat és a kezdeteket illeti a Szegedi Tudományegyetem kalandos története 1581-re vezethető vissza, amikor Báthory István lengyel király, litván nagyherceg és erdélyi fejedelem bölcsészeti és hittudományi fakultással rendelkező academia-t alapított a jezsuiták kolozsvári kollégiumán belül. Mai nevét azonban csak 2000. január 1-jétől viseli, amikor 10 karral – pontosabban, a Konzervatórium Főiskolai Karával kiegészülve 11 karral – létrejött a Szegedi Tudományegyetem. A 11 kar hamarosan 12. társat is kapott: 2007 januárjától a fogorvosképzést külön fakultáson gondozzák.

szentgyorgyi_jo

Az 1940/41-es tanévben a Nobel-díjas Szent-Györgyi Albert volt az egyetem rektora, aki kijelölte az intézmény számára azokat a fő feladatokat, melyek mind a mai napig meghatározzák a campus célkitűzéseit:

- „gyűjteni, terjeszteni, és gyarapítani az emberi tudást"

- nevelni a jövő tudósait, „akik majdan ezt a hivatást tőlünk átveszik..."

- a haza részére olyan polgárokat nevelni, „akik el vannak látva a szellem fegyverével..."

- „s a mi egyetemünknek van még egy fontos hivatása is! Hogy a nagy magyar Alföldnek szellemi központja legyen!"

A Szegedi Tudományegyetem legújabb büszkesége az Egyetemi Könyvtárnak és a Konferenciaközpontnak otthont adó József Attila Tanulmányi és Információs Központ, mely 2004-es ünnepélyes átadása óta az egyetem szíve, az egyetemi polgárság találkozóhelye. A Központban a hét első felében többnyire oktatás folyik, míg a második felében a konferenciáké, az üzleti rendezvényeké a főszerep. Évente 180-200 ilyen rendezvénynek adnak otthont, melyeken kb. 50 000 látogató fordul meg. A Központ a diákok számára 5 funkciót testesít meg: tanulási tér, oktatási tér, szolgáltatási tér, konferencia tér és találkozási tér, melyeket naponta 3 000-3 500 regisztrált fő vesz igénybe.

szeged

A József Attila Tanulmányi és Információs Központ adott otthont a Mindentudás Egyetemének is, ahol Kornai András tartotta meg előadását Szóból ért...? – Ember, gép, nyelvtechnológia címmel. A közel 700 férőhelyes teremben számos egyetemi polgáron (hallgatón, oktatón) kívül, nagy számban jelentek meg a városi polgárok is. Az előadásnak abszolút pozitív visszhangja volt a nézők körében. Nagyon színvonalasnak tartották az előadást, tetszett a közönségnek az előadó közvetlen előadásmódja, a látványos színpadfelszerelés, a nem megszokott, dinamikus – prezi.hu programmal készített – prezentáció, valamint a konferanszié közvetlensége.

 

{gal}2686{/gal}